A Dolly nővérek két pontban

Mélyi József

A húszas évek különös divatja (fiús vagy sisakszerű frizura, a ruhák kiegyenesítő, azaz a nőies domborulatokat leszorító vonala) néha már nem is a fiússág, hanem inkább a tyúkság (hatalmas tollak, hátul és a fejen) felé mozgatta a korszak nőképét. Ha ehhez még hozzávesszük a reprodukálhatóság akkoriban kezdődő élményét, nem csodálkozhatunk egy erre folyamatosan rájátszó iker táncosnőpár hatalmas sikerein. És azon sem, hogy a korabeli éles szem milyen folyamatokat lát meg a tollboák, a maszkszerű arcok és a lábak édes lógatása mögött. Egy Moholy-Nagy-fotómontázs mint kegyetlen jóslat.

Moholy-Nagy László: The Olly and Dolly Sisters, 1925 körül, zselatinos ezüst, 37,5×27,5 cm, The J. Paul Getty Museum, Los Angeles © Estate of László Moholy-Nagy/Artists Rights Society (ARS), New york

Moholy-Nagy László: The Olly and Dolly Sisters, 1925 körül, zselatinos ezüst, 37,5×27,5 cm, The J. Paul Getty Museum, Los Angeles © Estate of László Moholy-Nagy/Artists Rights Society (ARS), New York

Kik voltak a leghíresebb magyarok? Egész világnézetek épülhetnek erre a kérdésre, és a válaszoktól függően világok omolhatnak össze. Mert a választ még ki sem mondtuk, máris a ki a magyarnál tartunk, a „külföldre szakadt hazánkfia” fogalmának történelmi alakváltozásainál vagy az extra Hungariam hol édesbús, hol ironikus jelentésénél. A huszadik századra vonatkozó magyar nemzeti emlékezet valószínűleg különleges abból a szempontból, hogy a hírnév fontosságáról való meggyőződés mellett egyidejűleg van jelen benne a Magyarországon született, de azon kívül híressé vált emberek – mert belőlük sokszorosan több akad – felmagasztalásának vágya és felejtésének realitása. Kertész Mihály a mi büszkeségünk, de egy filmcímen kívül nem tudunk róla semmit. Breuer Marcell neve fogalom, de néhány építészen, művészettörténészen és dizájneren kívül nem érti senki, miért. A mai művelt magyarok elsöprő többsége pedig valószínűleg meg van róla győződve, hogy Munkácsy vagy Csontváry sokkal híresebb a világban, mint Moholy-Nagy László. De mindez csak a jéghegy csúcsa, amely alatt a mai Magyarországon már teljesen ismeretlen vagy az ismeretlenségbe folyton vissza-visszazuhanó régi hírességek képeinek egész sora található.
 
A huszadik század tízes-húszas éveiben a világ leghíresebb magyarjai a Dolly nővérek voltak. Deutsch Rózsi és Deutsch Janka 1892-ben születtek Balassagyarmaton, de a következő század eleje már Amerikában éri őket, édesapjuk, aki Delire magyarosított, viszi őket maga után New Yorkba. Az ikerpár még Pesten kezd el táncolni, de Amerikában csiszolódnak, tizenévesen komoly fellépésekkel a hátuk mögött kerülnek a Ziegfeld Follies-hoz, a korszak legismertebb tánckarához – már Dolly-ikrek néven. Janka 1914-ben hozzá- megy Harry Foxhoz, aki akkortájt találja fel a foxtrotot – a lányok bubifrizurával, divatos ruhákban népszerűsítik az új lépéseket, s ezzel önmagukat. Némafilmekben, revükben, zenés darabokban szerepelnek, pályájuk csak rövid időre ágazik ketté; valójában elválaszthatatlanok, ők az utánozhatatlan, mégis sokak által utánzott Dolly Sisters. A húszas évek elején már mesés gazdagságukról esik szó, filmsztárok barátságáról, bármekkora rulettveszteséget átvállaló reménytelenül szerelmes mágnásokról, kalandokról, sikerekről, karrierről. Elterjed róluk a pletyka, hogy ha gazdag embert látnak közelíteni, leveszik az ékszereiket, hogy egyszerűbben megajándékozhatók legyenek. Jankát többször látják a walesi herceggel, Rózsit Jim „Gyémánt” Bradyvel – azt állítják, mindkét kapcsolat csak plátói. Csillaguk egyre emelkedik, hírnevük csúcsát valamikor a húszas évek közepén érik el; 1925-ben Párizsban a Dollyk és collie-k című show-ban lépnek fel, ahol idomított kutyák utánozzák le a tánclépéseiket. A húszas évek közepén a nagy európai és amerikai bulvárlapokban szinte folyamatosan jelen vannak, képeiket az egész világ ismeri.


A Dolly nővérek © Europress/AFP
A Dolly nővérek © Europress/AFP
 
Moholy-Nagy László 1925-ben készíti el Az Olly és Dolly Sisters táncospár (Das Tänzerpaar Olly und Dolly Sisters) című fotómontázsát, amelynek egyetlen figurája egy keresztbe vetett lábakkal ülő táncosnő, talán a Dolly Sisters egyik fele. A bizonytalanság abból fakadhat, hogy a nő arca helyén egy kör alakú fekete folt található (a motívum maszk formájában visszaköszön majd Moholy Féltékenység című forgatókönyvében), amelynek párja ezzel egy vonalban, a világos háttér előtt lebeg. A harmadik fekete folt szintén kör alakú, de a másik kettőnél sokszorosan nagyobb – a táncosnő mintha ezen ülne, akár egy hatalmas labdán. Jellemző elemek: Moholy-Nagy jellegzetes fotóplasztikai nyelvezete a húszas évek közepén szilárdul meg; az Olly és Dolly nővérek képen, a motívumok, formai megoldások tekintetében, több Moholy-fotómontázshoz hasonlóan a feszültség elsősorban a konstruktivista képi elemek és a dadaista (vagy adott esetben szürreális) motívumkezelés kombinációjából adódik.
 
A képen a legfeltűnőbb: a hiány. A címből kiindulva ugyanis – amely egy furcsa szójáték és önmagában is paradoxon – legalább két táncosnő jelenlétével számolhatna a néző, a másik hölgy elvárt helye, a másik, fejként (felülnézeti bubifrizuraként) értelmezhető folt környezete azonban üres. Mindez annál is szembetűnőbb, mert Moholy-Nagy korabeli fotóplasztikáin többször is főszerepet játszanak az azonos tartású és ruházatú női figurák, amelyek – hasonlóan a valóságos Dolly Sistershez – akár egymás tükörképei is lehetnének. Ilyen többek között az 1926-os Nagyvárosi fények, ahol a rövidülésben látható fürdőruhás hölgyek egyforma tartásban a magasban ülnek, vagy az 1925 körüli Emberi mechanika, amelyen többek között két különböző méretű, de azonos ugró nőalak jelenik meg. Az Olly és Dolly nővérek esetében a cím egyszerre be is tölti a maga által teremtett hiányt, hiszen a Dolly Sisters iker-azonossága és mozdulataik tükrözhetősége akkoriban a világon szinte mindenütt közismert volt.


Moholy-Nagy László: Féltékenység, 1927/1973, zselatinos ezüst, 24,6 × 30 cm, Hattula Moholy-Nagy ajándéka, MFM Kecskemét
Moholy-Nagy László: Féltékenység, 1927/1973, zselatinos ezüst, 24,6 × 30 cm, Hattula Moholy-Nagy ajándéka, MFM Kecskemét

„A testkultúra területén, amely a képes újságokat is betölti, csendes ízlésátalakulás ment végbe. Mindez a Tiller Girlökkel kezdődött” – írta 1927-ben A tömeg ornamentikája (Das Ornament der Masse) című esszéjében Siegfried Kracauer, ahol a korszak legnépszerűbb tánccsoportjának tagjait – akiket Karl Hofer is festményen örökített meg, igaz, a két hölgy a képen inkább a Dolly Sistersre hasonlít – gépszerű, „matematikai demonstrációként” mozgó, egymástól megkülönböztethetetlen „lánykomplexumoknak” nevezi. A Tiller Girls csakúgy, mint a Dolly Sisters népszerűségét legnagyobbrészt a képes magazinoknak köszönhette, amelyek folyamatosan alapanyagot szolgáltattak a populáris kultúra elemeit magukba építő fotómontázsok számára. Kracauer szerint viszont a revütánc képének és ornamentikájának nemzetközivé válását inkább a film okozta; ahogy ebben az időszakban a montázsok képi hátterét is a filmkép adta a képes magazinok mellett: Moholy-Nagy fotómontázsai közül több kifejezetten filmforgatókönyvekkel összefüggésben született (A tyúk mindig tyúk marad; Féltékenység); számos képe filmből kiemelt vagy filmbe illeszthető beállítás is lehetne. A végül meg nem valósult filmforgatókönyvekben a táncosnők uniformizálódásának, az erotika elvesztésének és a kiüresedésnek Kracauer által is felvázolt tendenciájával összefüggésben pedig egy különös nőkép rajzolódik ki: erre utal A tyúk mindig tyúk maradban maga a tyúk fogalma vagy az 1927-es A világ szerkezetében a konstruktív vázrendszerbe foglalt lábak és az állatok furcsa ellentétpárja.


Zukor Adolf, hollywoodi filmproducer és Dolly Jancsi Magyary Imre cigányprímás szólóját hallgatják Színházi Élet, 1930. 18. szám, 29. o.
Zukor Adolf, hollywoodi filmproducer és Dolly Jancsi Magyary Imre cigányprímás szólóját hallgatják Színházi Élet, 1930. 18. szám, 29. o.
 
Moholy-Nagy fotómontázsainak „realitásfölöttisége” és játékossága éppen ezekre a különös ellentétekre és paradoxonokra épül. Az Olly és Dolly Sisters esetében ez nemcsak az egyik nővér hiányából, az egyformaság helyett megjelenített egyetlenségből, de a táncosnő mozdulatlanságából is adódik. Olyan, mintha az egyes elemek véletlen találkozása következne be a montázsasztalon, miközben az eredeti, a valós kiindulópont, a Dolly nővérek magazinképe csak az ezt szolgáló ürügy marad.


Dolly Sisters. Jancsika és Rózsika regénye. A karrier útja – a világsiker titka. Herczeg Géza folytatásos regénye a Színházi Élet 1928-as számaiban
Dolly Sisters. Jancsika és Rózsika regénye. A karrier útja – a világsiker titka. Herczeg Géza folytatásos regénye a Színházi Élet 1928-as számaiban

A valóságban a Dolly nővérek már 1927-ben befejezik pályafutásukat, mégpedig váratlanul: a sajtónak azt állítják, megfogadták, hogy 30 éves korukban abbahagyják a táncot – igaz, ennél már néhány évvel idősebbek. A húszas években már hazajárnak, ha itt vannak, a Színházi Élet mindig képriportot közöl róluk, Jenny, vagyis Janka (magyaros neve: Dolly Jancsi) címlapra is kerül, amikor egy budapesti árvaházból két kislányt örökbe fogad. Bár hírnevük alig kopik, a harmincas években egyre inkább elpártol tőlük a szerencse. Jancsi súlyos autóbalesetet szenved, a plasztikai műtétek sora sem hozza meg a várt eredményt – Jenny Dolly 1942-ben öngyilkos lesz. Már nem éri meg azt sem, hogy Hollywoodban nagyszabású film készül a táncospár életéről, The Dolly Sisters címmel, June Haver és Betty Grable főszereplésével. Rózsi látszólag boldogan éli fényűző életét, de a látszat csal: 1962-ben ő is öngyilkosságot kísérel meg, de túléli – Rosie Dolly 1970-ben hunyt el.

A látszat ellenére valószínűleg nincs benne semmi tudatosság, hogy az egyik, külföldön híressé vált magyar egy másik magyar híresség fényképéből és nevéből kiindulva készít montázst. Bármiféle hasonlóság a valós szereplőkkel vagy helyzetekkel csupán a véletlen műve lehet; a kép nem a magyar hírnév mentén áll össze.


Dolly Jancsi örökbefogadott lányaival, Klárival és Csöpivel (Mancival) Színházi Élet, 1930. 20. szám, belső címlap
Dolly Jancsi örökbefogadott lányaival, Klárival és Csöpivel (Mancival) Színházi Élet, 1930. 20. szám, belső címlap