„A kritika nem elég, […] a művészet feladata, hogy konstruktív javaslatokkal szolgáljon” – vallja Krzysztof Wodiczko (Varsó, 1943), akinek művészeti tevékenysége a kezdetektől napjainkig konzekvensen a nyilvánosság és a köztér demokratizálására irányul. A Muzeum Sztuki Łódźban rendezett retrospektív kiállítása az 1970-es években keletkezett műveivel indít, bemutatja a művész kritika és utópia iránti elkötelezettségének alakulását és legújabb, háborúellenes, a háború felszámolására irányuló projektjeit, „konstruktív javaslatait.”

Krzysztof Wodiczko Önarcképek sorozatából, 1973-74 (rekonstrukció, 2010) ©Profile Foundation, Warsaw

Wodiczko 1977-ben hagyta el Lengyelországot, Kanadába, majd 1983-ban az USA-ba emigrált, ahol többek között az MIT (Massachusetts Institute of Technology) Interrogative Design Group vezetője volt. Tevékenysége az ipari formatervezés, a technológia és a konceptuális művészet határterületén mozog és a hatalomnak alárendelt, kirekesztésen alapuló nyilvánosság átrendezésére irányul. Valójában a közteret (és a nyilvánosságot) azok határozzák meg, akik kiszorulnak belőle, mint például a hajléktalanok, bevándorlók, szexuális kisebbségek, elnyomott nők. Wodiczko nyilvános vetítései, valamint performatív eszközei és járművei ezeknek a hátrányos és marginalizált helyzetű társadalmi csoportoknak teremtenek láthatóságot.

Krzysztof Wodiczko a Muzeum Sztuki Łódź épülete előtt a Jármű (Vehicle, 1971-73) aktiválása közben, 2015 ©Profile Foundation, Warsaw

Egyik első, 1972-ben bemutatott kritikai járműve (Vehicle, 1971-73) az egy helyben járás ironikus és önkritikus metaforája, amely a 70-es évek Lengyelországának társadalmi valóságára, a társadalmi cselekvés hiányára és lehetetlenségére reflektál. Ezt a szerkezetet fejlesztette tovább New York-i hajléktalanok számára (Homeless Vehicle, 1988-89). A praktikus és szimbolikus funkciókat ötvöző járművek egyrészt a hajléktalanok mindennapi életét hivatottak megkönnyíteni (fedélként, védelemként, sőt üres üvegek gyűjtögetésekor raktárként is szolgál), ugyanakkor – a köztérben való puszta jelenlétük révén – felhívja a figyelmet a gazdasági és politikai döntéshozók felelősségére. A hajléktalanokkal való szoros együttműködésben, az ő igényeiknek megfelelően kialakított járműveket botrányos funkcionalizmusként („scandalous functionalism”) jellemzi, mivel ezek léte és szükségessége társadalmi és politikai botrány.

Jármű hajléktalanoknak (Homeless Vehicle, 1988-89)  Fotó: Popovics Viktória ©Artmagazin

Wodiczko szerint a bevándorlók – a hajléktalanokhoz hasonlóan – a demokrácia működésének próbakövei. A migránsok a szebb jövő reményében érkező alkalmi „próféták”, akiknek modern vándorbotokra, számukra kifejlesztett hordozható kommunikációs eszközökre (Alien Staff, 1992) van szükségük alapvető emberi jogaik érvényesítéséhez.

Kiállításenteriőr Krzysztof Wodiczko – On Behalf of the Public Domain, balra a „xenológiai készülékek” (Alien Staff, 1992) ©Profile Foundation, Warsaw

Ezek a „xenológiai készülékek” az „idegen” fogalmának újfajta megközelítését jelentik. Lehetőséget teremtenek a bevándorlók számára saját történetük elmesélésére, egyfajta „kulturális protézisként” segítik az „idegen” önkifejezését, ezáltal pedig a többszólamúság és az identitás konstruáltságának felismerését a többségi társadalmon belül. (Porte-Parole Mouthpiece, 1994).

Kiállításenteriőr Krzysztof Wodiczko – On Behalf of the Public Domain   © Profile Foundation, Warsaw

Az 1980-as évektől kezdődően Wodiczko közel kilencven köztéri vetítést valósított meg Mexikótól New Yorkon át Krakkóig, melyek társadalmi problémákat és traumákat, politikai eseményeket vettek górcső alá. A projekcióihoz rendszerint jól ismert helyszíneket, ikonikus épületeket, emblematikus emlékműveket választ, amelyeken a társadalmi valóság egy elfojtott, elhallgatott vagy eltitkolt szegmensét jeleníti meg. A nagy nyilvánosság előtt zajló köztéri vetítések lehetővé teszik, hogy a társadalom perifériájára szorult ágensek vallomásaik révén fizikailag és mentálisan is megjelenjenek, és ezáltal aktívan részt vehessenek a társadalmi nyilvánosság alakításában (Tijuana Projection, 2001). A nagyvárosok közterein bemutatott projekciók elemzésekor Piotr Piotrowski – Rosalyn Deutsche nyomán¹ - az agoraphilia fogalmát használja, Wodiczko ugyanis nem tesz mást, mint a kibeszéletlen problémákat az agorára, a közösséget érintő témák fő fórumára „projektálja”.

Krzysztof Wodiczko: Tijuana vetítés (Tijuana Projection, 2001, El Centro Cultural, Tijuana, Mexico)   Forrás: http://video.mit.edu/ ©MIT Video

2006-ban a Kunstmuseum Basel homlokzatán megvalósult vetítése a Svájcban illegálisan tartózkodó bevándorlóknak adott hangot, akiket franciául csak úgy emlegetnek, hogy „sans-papiers” (dokumentumokkal nem rendelkezők). A társadalom szürke zónájába szorult, a hatóságok számára láthatatlan emberek a város kiemelt helyszínén „szólalhattak meg”. A nézők a vetítés során csak a menedékkérők lábait láthatták, mintha a múzeum épületének tetején ülnének, miközben az illegalitásból adódó problémáik és nehézségeik, a többségi társadalommal és a hatóságokkal való keserű tapasztalataik tárultak a hallgatóság elé.

Dokumentumokkal-nem-rendelkezők (Sans-papiers, 2006, Kunstmuseum Basel, Svájc)  ©Profile Foundation, Warsaw

Jelenlegi kiállításának egyik legmegrázóbb része az Out of Here: The Veterans Project (2009-2010) címet viselő hétcsatornás multimédiás installáció, mely a múzeum egy lesötétített termében került bemutatásra. Az iraki és afganisztáni háborús tudósítások hanganyagát felhasználó audio-vizuális munka azt az érzetett kelti, mintha a háborús események, a bombák robbanása, a fegyverek robaja, valamint a mindennapi élet olyan eseményei, mint a gyerekek labdajátéka a falakra vetített ablakok előtt zajlana.

Wodiczko utóbbi projektje már a háborúellenes diskurzus kialakítására irányuló tevékenységét vetíti előre. World Institute for the Abolition of War (Intézet a Világ Háborúinak Megszüntetésért, 2010) elnevezésű kezdeményezésének az egyik leghíresebb háborús emlékmű, a párizsi Arc de Triomphe, vagyis a Diadalív adna otthont, amely eredetileg a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hivatott hirdetni.

Intézet a Világ Háborúinak Megszüntetésért (World Institute for the Abolition of War, 2010, Párizs, látványterv)   Fotó: Popovics Viktória ©Artmagazin

A könyv formájában megjelent koncepció a háború és az erőszak mítoszainak lerombolására irányul. Wodiczko olyan nemzetközi és interdiszciplináris intézetet álmodott meg, mely a háborúnak való emlékmű állítás helyett annak felszámolására törekszik. A Diadalívre tervezett állványzatszerű építmény lehetővé teszi, hogy a kutatók és a látogatók közelről tanulmányozhassák annak ikonográfiáját, a háború dicsőítésének narratíváját. A multimediális kutató- és látogatóközpont nemcsak építészeti, hanem intézményi modellként is szolgál, célja pedig, hogy egy olyan diszkurzív, fizikai és mentális teret hozzon létre, amely egy háborútól mentes világ utópiáját képes megvalósítani.

¹ Rosalyn Deutsche: Evistions: Art and Spatial Politics, The Graham Foundation / MIT, 1996.

Kapcsolódó esemény:
On behalf of the Public Domain
Krzysztof Wodiczko kiállítása
2015. június 26. – szeptember 13.
Muzeum Sztuki Łódź