Besnyő Éva

Budapest - Berlin - Amszterdam

Adél Thüroff

A számtalan magyar származású, külföldön karriert befutott fotós közül most Besnyő Éva életútjának állomásait vesszük sorra, különös tekintettel bizonyos találkozásokra. Pécsi József, Kepes György, Robert Capa, Besnyő Éva – avagy amikor a később világhíres művészek még egymást fotózták és egymás kezéből kapkodták a kamerákat.

Budapest
Besnyő Éva 1928-ban érettségizett a Veres Pálné Leánygimnáziumban, de nővéreivel ellentétben nem egyetemre ment, hanem Pécsi József Dorottya utcai stúdiójába, egy fényképészeti magániskolába, ahol 1928. szeptember 1-jétől két évig tanulta a szakmát. Pécsi tanácsára Besnyő Béla egy 6x6 cm-es Rolleiflex kamerával ajándékozta meg lányát (aki addig egy Kodak Brownie géppel fényképezett) és egy könyvvel, amire úgyszintén Pécsi hívta fel a figyelmét: Albert Renger-Patzsch 1928-ban megjelent Die Welt ist schön (A világ szép) című, a Neue Sachlichkeit (új tárgyiasság) alapművévé vált híres fotóalbumával. Száz, látszatra össze nem illő felvétel – ez lett Besnyő Éva „bibliája”, ahogy interjúiban ezt gyakran hangsúlyozta is. „Még sohasem láttam a világot ilyen közelről... Teljesen új perspektívát adott... Renger-Patzsch izolált egy részt az egészből, és így, egyetlen részletet ábrázolva mutatta meg a szépséget. Ez megfogott.” (1) Renger-Patzsch hangsúlyozottan hivatásos, professzionális fényképésznek (és nem művésznek) vallotta magát, aki a fotográfia eszközeivel, az optikai és kémiai folyamat tökéletes tudásával, precíz megvilágítással, aprólékos részlethűséggel és némi konstruktivista merészséggel igyekezett visszaadni az „anyag varázsát”, a tárgy valóságos egzisztenciáját, az optikai valóságot. Ez a tárgyilagos, személytelen megjelenítés, a szűk képkivágás, amely a figyelmet a felületre, a formára, a struktúrára irányítja, adja fotói erőteljes, hatásos plasztikusságát. Paradox módon éppen ez az alázatos visszafogottság tette a Renger-Patzsch-féle fotografálást a 20-as, 30-as éveket meghatározó stílussá. A Neue Sachlichkeit végső soron a professzionális fényképészek válasza volt a művészmiliőből jövő amatőr fényképészek hiányos technikai tudására, az Új látás (das Neue Sehen) a világot teljesen új szemmel, individuális érzékenységgel láttatni és látni próbáló kísérleteire. (2) Besnyő Éva fotóművészete tulajdonképpen e között a két pólus között alakult, fejlődött. Odahaza, a Városház utcai lakásban rögtönzött sötétkamrát rendezett be, és járta a várost, fáradhatatlanul fényképezett. Dunai teherszállító dereglyéket, szénrakodókat, kikötői munkásokat, lovas kocsikat, neonreklámot, autókereket, csatos vizespalackokkal teli ládákat, egy kosár paradicsomot. Ekkor készültek Duna-parti árnyjáték-fotói is. (Útjaira gyakran elkísérte húga, Magda és a három évvel fiatalabb szomszéd fiú, akit akkor még Friedmann Bandinak hívtak; ő később is, már Robert Capaként, rajongott a szép nőkért, a fényképezésért, de különösen e kettő kombinációjáért.)


Besnyő Éva: Kepes György, 1930–32

Screenshot 2022 06 13 at 16.01.51 

Pécsi József műtermében hatalmas könyvtár állt a tanulók rendelkezésére művészeti könyvekkel, nemzetközi folyóiratokkal, magazinokkal, és sokan megfordultak ott a művészeti élet hasonló gondolkodású képviselői közül. Kepes György is rendszeresen járt oda, segédkezett Pécsi 1930-ban, Berlinben kiadott könyve, a Photo und Publizität – Photo and Advertising előkészítésében mint munkatárs és mint modell egyaránt. (Ezért a munkájáért kapott hálából, fizetség gyanánt Pécsitől egy Rolleiflex kamerát, amit Berlinben továbbajándékozott Friedmann Endrének.) Valószínűleg Besnyő Éva készítette a Stabilo színes ceruzák és a Gillette borotvapenge reklámjához felhasznált két Kepes-portrét.(3) Kettőjük találkozásának eredménye/következménye két végtelenül intenzív, közös munkával eltöltött év Berlinben. Szerelem? Talán. De biztos, hogy életre szóló barátság, aminek szép emléket állított Diethart Kerbs az 1987-ben kiadott Mit anderen Augen (Más szemmel) című kettős fotóalbummal.(4) Besnyő Éva 1930. szeptember 11-én tette le a fényképész-szakvizsgát. Mindenáron, elszántan Berlinbe akart menni (és nem Párizsba, ahová családja remélte). Berlinbe hívta Kepes György is, aki Moholy-Nagy invitálására, a volt Bauhaus-mester asszisztenseként költözött a német fővárosba, ami vitathatatlanul az újfajta fotózás fővárosa volt már ekkorra. Moholy-Nagy László 1930. október 21-én Budapesten, az Ernst Múzeumban tartott vetítettképes előadást Új látás címmel.(5) Vajon Besnyő Éva is ott volt? Nem tudni, pontosan mikor is költözött ki Berlinbe, de november elsejétől már gyakornokként dolgozott René Ahrlé reklámfotográfus műtermében.
 
Berlin
A weimari köztársaság időszakában feltűnően sok 1900 táján született nő választotta a fényképész-szakmát – divatos foglalkozássá vált és nem csupán amiatt, mert megélhetési lehetőséget, önállóságot biztosított. Az Ullstein Kiadónak köszönhetően tömérdek újság, folyóirat, magazin jelent meg Berlinben, így a húszas években szinte minden jelentős fotográfusnőnek lett itt műterme. A képes híradások iránti igény kielégíthetetlennek tűnt. A par excellence modern nő, a gyerekkorában fiúruhában járatott, zseniális fotós Germaine Krull is Berlinben élt és dolgozott 1922 és 1925 között. Nézett kísérleti színházat, operát, modern táncot, és találkozott Joris Ivensszel, a holland kísérleti és dokumentumfilm-készítővel, későbbi férjével. Berlin elbűvölő volt még 1930 végén is, amikor Besnyő Éva ideérkezett. (Germaine Krull ekkor már Párizsban élt. Legendás fotóalbuma, a Métal – amely teljesen újszerűen, afféle irtózatos rovarokként ábrázolja a vasóriásokat (hidakat, ipari csarnokokat, darukat és az Eiffel-tornyot) – 1928-as megjelenése óta ő volt az Új látás összekötő láncszeme Franciaország felé. A másik szintén egy nő volt: Florence Henri. Lásd e számunk 31. oldalát.) A város lendülete, nyitottsága, ezerszínű nemzetközi közege, a folytonos művészeti kísérletezőkedv, Szergej Eisenstein és az orosz film, Erwin Piscator és a forradalmi színház, Gret Palucca és a modern tánc – Berlin mindenkit magával ragadott. Besnyő Éva így emlékezett vissza: „Berlin mindent megmutatott nekem, ami számomra fontos és érdekes volt. Életem legizgalmasabb évei voltak ezek.”(6) Az idegen várost járva nagyszerű felvételeket készített az Alexander Platzon folyó gigantikus építkezésről, a Spree folyóról, a sportstadion hullámzó nézőtéri padsorairól, az állatkert egymásra pakolt székeinek ritmusáról, a fakerítés földre vetülő árnyékának monoton ismétlődéséről.

Besnyő Éva: Magda, Magyarország, 1931 © Eva Besnyö/MAI Amsterdam

 
1931-ben, a dr. Peter Weller sajtófotós műtermében készített önarcképén már egy öntudatos, munkájába feledkezett profi fotográfusnő szegezi ránk a kamerát. Besnyő Éva egy tükörből, de nem a falon, hanem egy asztalon vagy talán a padlón fekvő tükörből fényképezi magát. A fej erőteljes előrehajlásától és az előrehulló kusza hajtömegtől sötét árnyék rejti el arcát, így a szokatlan módon fehér kesztyűbe bújtatott kezek és a sötét, fekete kamera kerül előtérbe. Hangsúlyozottan tudatos fény-árnyék hatás, a világos és sötét felületek, az erőteljes átló, a meredeken döntött kamera, mind üzenetet hordoz: itt tudatosan és tudva alkalmazzák az új látást. (Azért a fotó történetéhez hozzátartozik, hogy exponáláskor egy kíváncsi munkatárs behajolt a képtérbe, elrontva így a gondosan előkészített felvételt. Besnyő Éva kénytelen volt átszabni a képet, de a kíváncsiskodónak azért így is látszik a feje búbja.) A Starnberger utca 4-es számú házából, egy emeleti balkonról vagy ablakból készített két felvételt a késő délutáni fényben fürdő, szinte teljesen kihalt útkereszteződésről. A péküzlet még nyitva, itt pár gyerek, egy kutya pórázon, ott egy biciklista, mind apró, filigrán dekorációként. Szokatlan perspektíva, különös fény, megnyúlt árnyékok, üres tér.
 
1931 őszén, miután sikerült egy lakást sötétkamrával együtt kibérelnie, önállóan kezdett el dolgozni, majd megérkezett Amszterdamból John Fernhout filmoperatőr. Joris Ivens, Germaine Krull férje küldte Berlinbe az Agfa tanfolyamára és Kepes Györgyhöz tanulni, de ő inkább Besnyő Éva mellé szegődött társnak. (Igaz, ekkor már Kepes érdeklődése is egy orosz táncosnő, Chaja Goldstein felé fordult.) Ekkor még Friedmann Endreként Robert Capa is megérkezett Berlinbe, és a Trockij-felvétellel elindult az ő karrierje is. Pár év múlva, a spanyol polgárháborúban ismét összefutott Capa és Fernhout, aki éppen Ivensszelforgatta a Hemingway forgatókönyvére épülő Spanish Earth (A spanyol föld) című dokumentumfilmet. Besnyő Éva a nyarakat továbbra is a Balatonon töltötte családi körben, gyakran berlini barátok és Fernhout társaságában. Ott készítette leghíresebb képét, a hátán csellót cipelő cigányfiúról. „A képen egy kis cigányfiú megy az úton, a hátán egy nagybőgő. A görbe lábú kisfiúnak ez nagyon nehéz, majd’ összeroskad alatta. Megható, s ahogy megy az úton, valahogy ez az élet útjának tűnik, úgy össze van benne sűrítve minden. (...) Művészet? Szerintem művészet az, ha 50 év múlva ránézel erre a cigányfiúra, és még akkor is mond valamit.” (7)

Besnyő Éva: Starnberger Strasse, Berlin, 1931 © Eva Besnyö/MAI Amsterdam

 
Amszterdam
1932 októberében Besnyő Éva barátja rábeszélésére úgy dönt, hogy elhagyja Berlint és Amszterdamba költözik. Hollandiában azonban érkezésekor még nem létezett a berlini gyakorlathoz mérhető professzionális fotózsurnalizmus. Amszterdamban Joris Ivens, a legjelentősebb holland dokumentarista köré szerveződött fotográfusok, mint Mark Kolthoff, Cas Oorthuys, John Fernhout elsősorban szociofotókat készítettek. John Fernhout-val kötött házassága révén Besnyő Éva jelentős holland művészcsaládba került: férje édesanyja, Charley Toorop festőművész, Jan Toorop szimbolista festő lánya volt. A köré szerveződött művészkör másik középpontja Gerrit Rietveld. Charley Toorop, valamint Joris Ivens és Gerrit Rietveld támogatásának köszönhe- tően hamarosan sor került Besnyő Éva első önálló kiállítására a Van Lier galériában Amszterdamban. A kiállítás váratlan sikere egy csapásra ismert és elismert fotóművészszé tette Hollandiában. Portrék, nagyszerű, professzionális építészfotók következtek, és a berlini fotókat idéző tengerparti felvételek a Walcheren-félsziget különös tájain. Csónakok ritmikus sora és újra léckerítések hosszú, monoton árnyjátéka. A háború után lefényképezte az újrakezdést, az újjáépítést, az újraindult mindennapi élet pillanatait, majd bekapcsolódva a holland Dolle Mina nőmozgalomba riportfotókat készített.

Besnyő Éva: Önarckép, Berlin, 1931 © Eva Besnyö/MAI Amsterdam
 
„A fotográfusok tudományának lényege abban áll, hogy tisztában legyünk vele, hogyan lát az ember. A saját szemünkön keresztül látjuk a világot. Ugyanaz a világ más szemével már nem teljesen ugyanaz. Az egy másik személyiség tekintetén keresztül látott világ. A kioldózár kattanásával a lencse egyszerre regisztrálja a külvilágot és egyúttal a fényképész belső világát” – írta Germaine Krull. (8) Százkét évvel ezelőtt április 29-én született Besnyő Éva. A berlini Rejtőzködő Múzeumnak köszönhetően most 120 vintázsfotó adja vissza „világra vetett pillantását”.

 
Éva Besnyö, 1910–2003: l’image sensible
Das Verborgene Museum/Rejtőzködő Múzeum, Galerie National du Jeu de Paume (Párizs 2012. május 22–szeptember 23.) (Das Verborgene Museum: a berlini Rejtőzködő Múzeum művészeti egyesület olyan művésznők élettörténetének és életművének bemutatását tűzte ki célul, akik különféle okok miatt az elmúlt évszázad(ok) során feledésbe merültek. www.dasverborgenemuseum.de)


Jegyzetek:
(1) Marion Beckers, Elisabeth Moortgat: Eva Besnyö.
1910–2003 Fotografin. Budapest. Berlin. Amsterdam. Ausstellungskatalog Hirmes V. Berlin, 2011. 13. o.
(2) Michael Frizot (Hrg.): Neue Geschichte der Fotografie. Köln, 1998. 464. o.
(3) Marion Beckers, Elisabeth Moortgat: Eva Besnyö. 1910–2003 Fotografin. Budapest. Berlin. Amsterdam. Ausstellungskatalog Hirmes V. Berlin, 2011. 31. o. , valamint a 38. és 74. jegyzetpontban szerepel,
miszerint Orosz Márton, akinek disszertációja Kepes Györgyről várhatóan 2013-ban jelenik meg, osztja ezt a feltételezést.
(4) Edition Photothek Band XX. Dirk Nishen Verlag, Berlin, 1987. Diethart Kerbs: Eva Besnyö, György Kepes. Mit anderen Augen. Berlin, 1930–32
(5) Magyar Iparművészet, 33. évf. 9. sz. (1930) Krónika 209. o.
(6) Marion Beckers, Elisabeth Moortgat: Eva Besnyö 1910–2003. Budapest–Berlin–Amsterdam. Berlin, 2011
(7) Besnyő Éva fotókiállítása 2003. október 15–30. Budapest, Spinoza Ház. Kincses Károly interjúja.
(8) Germaine Krull: Pensées sur l ́art. In: Kim Sichel: Avantgarde als Abenteuer. Leben und Werk der Photographin Germaine Krull. München, 1999. 83. o.