„Egészélet szigetén”

Reforméletmód a gödöllői művésztelepen

Révész Emese

Légfürdő, vegetáriánus étrend, reformruha, gyermekkultusz. Ilyen modern elvek szerint éltek a gödöllői művészek száz éve. Számukra az alkotás az életreform része volt. Utópiájuk pedig testet öltött Gödöllőn. Visszatekintésünk apropója a művésztelep egyik alapítója, Körösfői-Kriesch Aladár centenáriumi kiállítása a Gödöllői Városi Múzeumban.

Frey Vilma gödöllői művésztársaival Wagner Bolygó hollandiját nézte meg az Operaházban. „Remélem, legközelebb a többi lány is fog jegyet kapni. Legutóbb ugyanis csak magam voltam, hat szakállas férfi társaságában. Méghozzá kalap nélkül, reformruhában. Többen nézték a mi páholyunkat, mint az előadást” – számolt be a látogatásról levelében.(1) 1910 körül a hazai művészélet már bővelkedett „keresőkben”, de egyetlen társaság megjelenése, életmódja sem tükrözte olyan egyértelműen másságukat, mint a gödöllőieké. Ha pusztán festményeiket vesszük számba, aligha jövünk rá, miben is állt modernizmusuk. A századelő képnyelvi újításait semmibe vevő, tetszetős szecessziós vonalkultúrával és szimbolista elvonatkoztatással kiagyalt műveik az autonóm képalkotásért folyó csaták mezőitől távol növekedtek. Az új művészet eszményét ők a legtágabban értelmezték, a mindennapokra, az életmódra kiterjesztve. „A művészet maga az élet! A művészetet ne csak emberi alkotásokban, hanem az egész életben keressük és így fogjuk megtalálni életünk harmóniáját és szépségét” – összegezte a társaság programját Körösfői-Kriesch Aladár 1912-ben.(2) Gondolatai közvetlen leszármazottai voltak az angol Arts & Crafts mozgalom célkitűzéseinek, amelynek képviselői a mindenna- pi élet valamennyi részletére kiterjedő „összművészet” megteremtésére törekedtek. Ám a gödöllőiek élet és művészet egységét náluk is szélesebben értelmezték, az új világ új emberét ők megélték, s nem csupán megálmodták, mint Kassák aktivistái.


Körösfői-Kriesch Aladár: Gyermekeim tengerparton, 1905. olaj, vászon, 57 × 67 cm, Magántulajdon © Tóth Simon Ferenc
Körösfői-Kriesch Aladár: Gyermekeim tengerparton, 1905. olaj, vászon, 57 × 67 cm, Magántulajdon © Tóth Simon Ferenc

Nagy Sándor 1907-ben az „Egészélet szigeteként” írta le azt az allegorikus helyet, amelynek lakói Művészet-titánnal, Szellem-titánnal és Gyakorlat-titánnal élnek teljes harmóniában.(3) Utópiája Gödöllőn öltött testet, abban a kisvárosban, ahova úgy lehetett kivonulni a nagyváros zajából, hogy közben annak megélhetést kínáló előnyei elérhető közelségben maradtak. Ide követte az 1901-ben családjával letelepedő Körösfői-Kriescht barátja, Nagy Sándor, majd a szövőiskola megindulásával a Párizsban megismert Leo Belmonte és Percyval Tudor-Hart, a hazaiak közül pedig Juhász Árpád, Zichy István, Moiret Ödön, Raáb Ervin és Remsey Jenő. Míg a nagybányai vagy a kecskeméti telep tagjai többnyire csak a nyári időszakban dolgoztak együtt, a gödöllőiek családjukkal együtt a városban telepedtek le, ott nevelték a gyermekeiket, a mindennapi életben is közösséget alkotva. Kolóniájuk baráti és rokoni szálakkal egymáshoz kapcsolódó, szabadon formálódó közösség volt, a kommunák kollektív szabályozottsága és kötöttsége nélkül.(4)


Nyári alvóhely Körösfői-Krieschék kertjében Gödöllői Városi Múzeum
Nyári alvóhely Körösfői-Krieschék kertjében Gödöllői Városi Múzeum
Körösfői három gyermeke kalotaszegi viseletben Gödöllői Városi Múzeum
Körösfői három gyermeke kalotaszegi viseletben Gödöllői Városi Múzeum

"Sohase divatos - de mindig divatos"

De mi is volt az az ötlözet, ami olyan feltűnést keltett az Operházban? A művészkolónia női tagjai közül többen elvetették a korban szokásos fűzőt, helyette bő, alig díszített lenvászon ruhákat hordtak. Nem viseltek divatkalapot, csipkekesztyűt, napernyőt, a magas szárú fűzős cipőt egyszerű bőrsarura cserélték. A hitvesekről és művésznőkről készült portrék tanúsága szerint a közösség férfi tagjai szépnek látták őket a bő kötényruhákban, zsákruhákban is. Célszerűség és kényelem határozta meg a férfiak öltözetét is, akik az ekkor általánossá váló „polgári egyenruha”, az öltöny, nyakkendő, kalap helyett bő vászoninget, nyaranta rövidnadrágot, sarut hordtak, ápolt kis bajuszkák helyett pedig hosszú hajat és szakállat növesztettek. Utóbbi a közfelfogás szerint az anarchista-szocialista, tolsztojánus ifjak sajátos viselete volt. "Tolsztojánusok, kik Krisztus-szakállat, hátrafésült nagy hajat viselnek és bőrsarujukból meztelen lábuk kandikál ki..." - festette le Kosztolányi Dezső Négyesi László népszerű bölcsészszemináriumaiak hallgatóit 1903-ban.(5)
 
Ahogy a gödöllői művészközösség minden megmozdulását, öltözködésüket is áthatotta egész erkölcsi világnézetük. Olyan új szépség fogalmát jelentette ez, amely az őszinteség és természetesség kettős pillérén nyugodott. A konvencióktól független, egyszerű és kényelmes ruha számukra belső szellemi szabadságuk szimbóluma is volt, a fűző pedig a nőket megnyomorító hagyományos társadalmi szerepek jelképe. „Mindazok a nők, akik szellemileg kezdenek élni, lehetetlenség, hogy rabjai maradjanak a divatnak. Önkéntelenül, a szellemi felszabadulással párhuzamosan fejlődik bennük a vágy, hogy elszakadjanak mindentől [...] ami őket szabad mozgásukban akadályozná.”(6) Undi Mariska szavai egyúttal a belső autonómiát tudatosan kiterjesztő modern női szerep megfogalmazása is.


Undi Mariska zsákruhában - Waidberg 1908 felirattal Gödöllői Városi Múzeum
Undi Mariska zsákruhában - Waidberg 1908 felirattal Gödöllői Városi Múzeum

Mindemellett az egyszerre célszerű és szép öltözetet nem kellett kitalálni, mert ott volt előttük, a népi viseletek végtelen gazdagságú példatárában. A gödöllőiek számára az volt Kalotaszeg, ami Paul Gauguinnek Bretagne: egy archaikus életeszmény zárványa, amely romlatlan – s mivel erkölcsös – ezért szép. A gyáripar silány minőségű tömegtermékeivel szemben felfedezték a házilag szőtt lenvásznak természetes szépségét, Ruháik anyagát gyakorta maguk szőtték, hímezték és saját mintáik nyomán maguk is szabták. Mikor Kőrösfői gyermekeit otthon is bő kalotaszegi ingekbe öltöztette, akkor a kor divatos gyermekruháinál jóval kényelmesebb és egészségesebb ruházatot adott rájuk. Egy festmény tanúsága szerint a gyerekek ezekben a bő vászoningekben játszottak az olasz tengerpart homokjában is. Öltözetük száz év távlatából is egészségesnek, célszerűnek és szépnek tűnik.

A „fifik” törzse

Körösfői 1906-ban elkészített képszőnyegének tárgya nem mitologikus és nem összetett szimbolikus jelenet, hanem egyszerűen a család: kertben olvasó, bő ruhás anya, homokban játszó kisgyermekeivel. A kolónia a háború kitörése előtt valódi gyermekparadicsom volt.(7) Jó lehetett abban a közösségben gyermeknek lenni, ahol a mindennapok folyását testi-szellemi szabadságra és természetességre alapozták. A letelepedők többsége kisgyermekes család volt, Körösfői-Kriesch feleségével öt gyermeket nevelt. Nem meglepő tehát, hogy számukra a család egyszersmind az ideális életeszmény magva is volt. Ez a mag már csak azért is bizonyult erősnek, mert (szintén a kor szokásaitól eltérően) e kötelékek szerelmi házasságok voltak. Mindez tükröződött a családi munkamegosztáson is. A korban szokatlan módon a férfiak is kivették a részüket a gyermeknevelésből. A nők anyai szerepük mellett egyben alkotóművészek is voltak, férjük egyenrangú alkotótársai. Ezt az alkotóközösséget szimbolizálja Nagy Sándor és felesége, Kriesch Laura közös szignatúrája. Leányuk visszaemlékezése szerint nagy közös munkák idején a hagyományos női kötelezettségek is háttérbe szorultak: „Akkor anyám tejbedarát csinált almakompóttal, és csak az volt az ebéd, nem volt nagy főzés, mert akvarelleztek meg rajzoltak egész nap mindketten.”(8)


Szentjakabi tó nyáron 1910 körül Göttinger Károlyné tulajdona
Szentjakabi tó nyáron 1910 körül Göttinger Károlyné tulajdona

A kolónia gyermekkultuszáról számos ábrázolás árulkodik. Kriesch Laura kislányát „Gulliver kisasszonyként”, a játékbirodalom uralkodónőjeként jelenítette meg egy rajzán. A gyermekélet szabadsága különösen a Körösfői-Kriesch családban volt nagy. (Ebben vélhetően annak a tragédiának is része volt, hogy a házaspár elsőszülött fiát két és fél éves korában elvesztette.) Különösen a két legkisebb fiú, Tamás és Gábor (a „fifik”) csínytevéseiről maradt sok feljegyzés. Nagy Sándor emlékezéseiben külön fejezetet szánt a „fifik rémtetteinek”. „Akkora szabadságot, amelyet ez a törzs élvezett, nem vívott ki még magának állam. Minden egyes tagja államfő volt. A civilizáció minden találmánya és eszköze rendelkezésükre állt, télen a nagy vásáros ládában, nyáron a hosszú kert összes elképzelhető zugában, gödrében és elképzelhetetlen viskójában, amit a fejedelmek, az államfők maguknak ástak.”(9) Zichy István visszaemlékezései szerint is a Körösfői családban teljes „gyermekuralom” volt. Mikor kiválóan zongorázó édesapjuk zenész barátaival házikoncertet adott, a gyerekek hamar megunták Beethoven zongoraszonátáit, amit két nagy kulcs (a legkevésbé sem ütemes) összeütögetésével jeleztek. Ezért senki se rótta meg őket, „a kolónia íratlan törvényei közé tartozott ugyanis, hogy a gyermeknek mindig igaza van és azt zavarni soha sem szabad. Így végre a zongorista engedett.”(10) Másutt Remsey Ágnes jegyezte fel, hogy mikor a minisztérium hivatalos küldöttei számára a család ünnepi ebédet rendezett, a gyerekek egyike az utált paradicsomlevest komótosan kikanalazta az abroszra. „S az apja még el sem pirult, meg se szidta érte. Csak ült az asztalfőn, az ő szokott szelíd mosolyával, és a riadt vendégeknek azt kezdte el magyarázni, hogy a gyerekek ösztöne még romlatlan, nem szabad megtörni polgári konvenciók kedvéért. Ők érzik, mi kell nekik, és mint az állatok, kiválogatják magoknak a szükséges étrendet.”(11) A laissez faire nevelési elvek mögött a gyermeki világ nagyfokú tisztelete állt. A gyermeki gondolkodás és formateremtés eleven tisztasága arra ösztönözte a kolónia alkotóit, hogy maguk is részt vállaljanak a gyermek esztétikus környezetének kialakításában. Gyermekportrék, illusztrált mesekönyvek, játéktervek mellett a gyermek sajátos világához igazodó művészetüket gyermekszobaterveik tükrözik legjobban.


Körösfői gyermekeivel síelés közben Gödöllői Városi Múzeum
Körösfői gyermekeivel síelés közben Gödöllői Városi Múzeum

Napfürdő, légfürdő, dörzsfürdő

A Körösfői gyerekek a nyár nagy részét a szabad levegőn töltötték, a kert zárt világában, ruhátlanul hancúrozva. Ha eleredt a meleg nyári zápor, szüleik nem tiltották őket az esőtől, sőt arra biztatták csemetéiket, hogy kedvükre tapicskoljanak a langymeleg pocsolyákban. Nyaranta az egész család kiköltözött az udvaron felállított faragott oszlopos nyári alvóhelyre, áprilistól októberig a „kerti alvó lugasban” aludtak közösen. A napot a család közös reggeli tornával kezdte, később gyakran tettek nagy családi kirándulásokat a gödöllői dombságban. Mindez része volt annak az egészségmegőrzési programnak, ami a telep két alapítójának, Nagy Sándornak és Körösfői-Kriesch Aladárnak a mindennapjait is meghatározta. Ami számunkra száz év távolából már kézenfekvő, a rendszeres testmozgás és az átgondolt táplálkozás gyógyító és betegségmegelőző hatása, az a századfordulón még különcségnek számított. Sport alatt a városi középosztály jobbára úszást és szobatornát értett (de leginkább tempós sétát a korzón). Körösfői viszont éppen törékeny egészsége, ifjúkora elhúzódó légúti megbetegedései miatt már-már fanatikusan hitt a mozgás gyógyító hatásában. „[Aladár] a legszigorúbb diszciplínával végez mindent, amely már a faxni határán van, mozgást, ülőfürdőket, helybenfutást, nap- és légkúrát. [...] reggelenkint felkötött bajusszal végzi különböző mozgásait. Bepillant egy reggel a fiatal lánycselédük, és rémületre torzult arccal rohan ki: Nagysága az úr megbolondult, be van kötve a szája és ugrál! [...] Torna, szandál, napozás, futás 1986-ban még nagyon közel hozták az embert a Lipótmezőhöz" - írta le barátja sportmániáját Nagy Sándor, aki maga is tagja volt a Magyar Athletikai Clubnak.(12)


Körösfői-Kriesch Aladár: Margit síel, 1909. olaj, vászon, 108 × 56 cm. Magántulajdon © Tóth Simon Ferenc
Körösfői-Kriesch Aladár: Margit síel, 1909. olaj, vászon, 108 × 56 cm. Magántulajdon © Tóth Simon Ferenc

A gödöllőiek a sport egyéb területein is úttörők voltak: ők honosították meg Magyarországon a síelést. A síeléssel skandináv művészbarátaik révén kerültek kapcsolatba. Hegyvidéken síelő embert először akkor láttak, mikor 1907-ben a neves finn művészt, Akseli Gallen-Kallelát elkísérték Erdélybe, aki a Gödöllőn dolgozó svéd Leo Belmontétól kapott kölcsön egy pár sílécet. „Hirtelen felcsatolta és csak úgy repült. Szembejövő parasztok elrémültek, mi féle ördöghajtotta új masina ez megint, hogy ilyen eszeveszetten iramodik” – idézte fel a látványt később Thoroczkai Wigand Ede.(13) A következő télen már az egyenesen Finnországból rendelt, méretre szabott sílécekkel rótták a behavazott gödöllői dombokat a művészek családjukkal. (A lécek és a jellegzetes kunkori orrú bocskorok ma a Gödöllői Múzeum kiállításán láthatók.) Fényképek sora mellett 1909-ben Körösfői-Kriesch lányát, Margitot is megfestette sífelszerelésben.


Nagy Sándor: Az új Jordán mellett. papír, akvarell, tus, 39×48 cm. Nagy Sándor-ház, Gödöllő
Nagy Sándor: Az új Jordán mellett. papír, akvarell, tus, 39×48 cm. Nagy Sándor-ház, Gödöllő

A rendszeres testmozgás mellett az egészséges táplálkozásra is nagy súlyt fektettek. Louis Kuhne a századfordulón népszerű elmélete minden betegség okának a helytelen táplálkozást tartotta, ezért minél több zöldség, gyümölcs, gabona fogyasztását javasolta. Ennek jegyében a kolónia több családja reformétrendet követett, kenyerüket saját őrlésű búzából készítették, főképp nyers zöldséget és gyümölcsöt ettek, a felnőttek közül többen teljesen lemondtak a húsfogyasztásról.


Körösfői családja kalotaszegi viseletben Gödöllői Városi Múzeum
Körösfői családja kalotaszegi viseletben Gödöllői Városi Múzeum

A Kuhne-módszer emellett a különféle fürdők (gőzfürdő, dörzsfürdő, ülőfürdő) gyógyító hatására hívta fel a figyelmet. Hasonló elveken nyugodott Sebastian Kneipp vízgyógyászati módszere, amely a rendszeres lég- és napfürdőzést is ajánlatosnak tartotta. Nyáron a családok gyakran felkeresték a szentjakabi tavakat, ahol minden kötöttség nélkül élvezték a meleg napsütést. Nagy Sándor egy festményén ruhátlanul tűnnek fel a tóban fürdőzők. A nudizmus gyakorlatát ugyan nem erősítik meg a visszaemlékezések, de a fotók tanúsága szerint a családon belüli ruhátlanság a természetes együttlét része volt. Ez a meztelenség nélkülözött minden érzéki-erotikus felhangot. A ruhátlan test a gödöllőiek képi jelrendszerében a társadalmi kötöttségektől megszabadult, paradicsomi ember jelképe. Ahogy művészetük, úgy reformer életmódjuk minden mozzanata is egy teljes élet, az „Egészélet” szigete megteremtésének része volt.
 
A szecesszió éve Gödöllőn 2013 programsorozat részeként Körösfői-Kriesch Aladár: A jó kormányos
Gödöllői Városi Múzeum
2013. március 23 – november 3.

(1) Idézi lánya: Remsey Ágnes: Nagyobb mozdulat. Gödöllő, 1992. 26. o.
(2) Körösfői-Kriesch Aladár: A művészet és az élet. Gödöllői Hírlap, 1912. december 15. 1. o. Idézi: Őriné Nagy Cecília: A jó kormányos. Körösfői­Kriesch Aladár (1863–1920) emlékkiállítás. Gödöllő, 2013. 31. o.
(3) Nagy Sándor: Mese az Egészélet szigetéről. Népművelés, 1907. 13–43. o.
(4) A művésztelep életmódjának rendkívül alapos összefoglalása: Szabó Krisztina Anna: „Az Egészélet szigete”. Életmód és mentalitás a gödöllői művésztelepen. In: A gödöllői művésztelep 1901–1920. Szerk. Gellér Katalin. Gödöllő, 2003. 41–50. o.
(5) Kosztolányi Dezső: Négyesy László. In: Kortársak. Budapest, é. n. 196. o. Idézi: Gellér Katalin: Újítás és tradícióvállalás. In: A gödöllői művésztelep 1901–1920. Szerk. Gellér Katalin. Gödöllő, 2003. 12. o.
(6) Undi Mariska nyílt levele „A női ruházat” körkérdése tárgyában. In: A nő és a társadalom. 1908. február 1. 25–26. o. Idézi Szabó 4. jegyz. i. m. 42. o.
(7) A gyermeklét részletes tárgyalása: Szabó Krisztina Anna: „Az Egészélet szigete”. Életmód és mentalitás a gödöllői művésztelepen. In: Nagy Sándor (1869–1950). Vár ucca tizenhét, 1999/2. 88–151. o.
(8) Idézi Szabó 7. jegyzetben i. m. 108. o.
(9) Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral. Gödöllő, 2005. 107. o.
(10) Zichy István: Napló. In: Gödöllői Múzeum Évkönyve, 1992. 151. o.
(11) Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre. (Interjó Iván Szilárddal.) Gödöllő, 1982. 5. o.
(12) Nagy 9. jegyzetben i. m. 38. o.
(13) Thoroczkai Wigand Ede: Akseli Gallen-­Kallela. Turán, 1931. 36. o. Idézi Szabó 7. jegyzetben i. m. 48. o.
 
(Köszönjük Murányi Zsuzsa és Őriné Nagy Cecília segítségét.)