Ezt nézd! – Szokásos

Ezen a  héten marad a művészeti élet megszokott tempója: kiállítások nyílnak és zárulnak, művészeti pályázatok bíráltatnak el, a látogatók pedig A-ból B-be menetelve találkoznak új és új impulzusokkal. Kordokumentumként kezelt szuper plakátok társaságában időzünk a Budapest Galériában,  majd izgatottan várjuk az új „Gerhest”, nézelődünk egy kicsit a belvásorban, hogy aztán kibuszozzunk a kortárs magyar művészeti élet térképére magát nagy lendülettel felvéső Csili Művelődési Központba is.

Kedden ismét a Budapest Galériába mennénk legszívesebben, ahol a fiatal kortárs képzőművészeket tömörítő FKSE kezdeteiről lesz szó. Időutazunk tehát egészen 1956-ig, amikor a Képzőművészeti Alap ifjúsági tagozata a forradalom leverése utáni újraszervezések közepette megkezdte átalakulását és 1958-ban létrejött a Fiatal Képzőművészek Stúdiója.

Szerdán Esztergom Budapestre utazik, pontosabban Budán, a B32 és a Trezor Galériában debütál a XX. Esztergomi Fotográfiai Biennálé idei anyaga. A Megfoghatatlan című, 6-kor nyíló kiállítás témája a mélységek, talányok, első pillantásra nem látható világába kalauzol. Az idén jubiláló biennálé a szubjektív valóság értelmezését tűzte ki céljául – mindezt úgy, hogy a pályázati kiírásban nem határoztak meg sem technikai eljárást, sem műfaji besorolást.


Palkó Anna   forrás: facebook.com

Csütörtökön 19:00-kor az acb Attachmentben nyílik Gerhes Gábor legújabb munkáit bemutató kiállítása, a Dilettantent erhebt Euch gegen die Kunst!, azaz A dilettánsok a művészet ellen lázítanak! Az 1920-as berlini, első nemzetközi dada kiállításon kifüggesztett mondatból inspirálódó, vegyes médiumokat felvonultató anyag többek között azt is megkérdezi a látogatóktól, hogy a száz éve kipattanó dada mozgalom vállaltan „profizmusellenes” alkotói vajon milyen alanyra vonatkoztatták anno a dilettáns jelzőt, és hogy ma kivel helyesttesíthetnénk az egykori minősítettet? Fotók, kisplasztikák és objektek, kondenzált jelentések és kivitelezésre mindig kényes Gerhestől szokatlan megvalóítási módok várhatók.


Gerhes Gábor munkája   forrás: facebook.com

Pénteken 19:00-kor a Csili Művelődési Központban nyílik az „Azért jöttem hozzád, mert szeretlek" - Népművészet a kortárs képzőművészetben című csoportos. A Bukta Imre, Bánkúti Gergő, RobOtto, Lőrincz Réka és Keresztesi Botond munkáit felvonultató tárlat az Everybody Needs Art bábáskodásával von párhuzamot a kortárs képzőművészet és a folkról hagyományai között. A kiállításon bemutatott alkotások mindegyikén megfigyelhető a népművészet hatása – legyen az egy motívum vagy egy lehetséges értelmezési réteg. A kiállítás idejére tisztaszobává avanzsál a Csili, a vidéken még részben élő hagyományok pedig keverednek az urbánus gondolkodásmóddal.


RobOtto   forrás: facebook.com

Pénteken este 18:00-tól egészen 02:00-ig a Dürer Kertben zajlik a Noise Anatomy, ahol összeér a kortárs költészet, a kortárs képzőművészet és a techno. A Nemes Z. Márió verseit feldolgozó zenei live act-ek mellé Szöllősi Géza és Bánki Ákos készít egy ígéretesnek hangzó hús-installációs „trónt” és háttérvetítést.