Mielőtt aukciós szupersztárrá és befolyásos bauhäuslerré vált volna, Moholy-Nagy László az első világháborús lövészárkokban kuporgott. Onnan küldözgette barátainak kis rajzokkal ellátott képeslapjait. Most induló sorozatunkban Moholy-Nagy László unokaöccse tárja olvasóink elé az általa összegyűjtött képeslapsorozatot, vagyis a Bauhaus-korszak előtti évek dokumentumait, családi emlékekkel eégszítve ki a belőlük kirajzolódó eseménytörténetet. Adalékok és zsengék - egy rendhagyó karrier tétova kezdőlépései.

Amikor édesanyja és húga halála után Moholy-Nagy László idősebb lánya, Hattula (1) először látogatott Magyarországra, egyik legelső kérdése az volt, tudunk-e valamit édesapja háborús naplójáról. Ez a hetvenes évek elején történt, Hattula azóta is keresi a naplót, sajnos eredménytelenül. Hattula szinte évente megismételte látogatásait. Apai ágon az én apám, vagyis Moholy-Nagy László öccse volt az egyetlen élő rokona. Hattula igaz örömmel töltötte nálunk a látogatás napjait. Elhozta a fiait, Andreast és Danielt, első férjét, sőt volt olyan nyár, amikor hosszabb időt töltöttek Magyarországon.

Eltelt közel negyven év, Moholy neve egyre ismertebb lett Amerika után Európában is. Magyarországon 1968-ra datálható, amikor a Moholy által is képviselt művészetről először lehetett újságban is olvasni, és emlékszem az ugyanez évben, a húszas évek művészeti írásaiból rendezett szerény kiállításra, ami Székesfehérváron nyílt Kassák, Hevesy Iván, Bortnyik és társai könyveiből, és üveg alatt csodálhattuk ezeket egy szerény múzeumi szobában.

Aztán az események felgyorsultak. Hattula segítségével 1975-ben talán a mai napig a legnagyobb hazai Moholy-Nagy-kiállítás nyílt meg a Várban, a Nemzeti Galériában, F. Mihály Ida művészettörténész rendezésében. Emlékszem, több Moholy készítette filmet is vetítettek délutánonként. Ezt követően Moholy egyre inkább „divatba jött”, a Magyarországon előkerült képek több kiállításon szerepeltek, eljutottak Svédországba, Angliába és természetesen itthon is kiállították ezeket.

Hattula látogatásai apám 1986-ban bekövetkezett halála után a mai napig folytatódtak, én is eljutottam egyedül és feleségemmel is többször az Egyesült Államokba. Számomra a legemlékezetesebb esemény az 1995-ben Delaware-ben rendezett jubileumi Moholy-kiállítás volt. A kiállítás központi témája Moholy tábori postai levelezőlapokra rajzolt színes rajzai voltak. A levelezőlapok, amiket idehaza egy hatvani kiállításon tártak a közönség elé, külföldön szinte teljesen ismeretlenek voltak. Meg kell vallanom, én is csak ekkor ébredtem tudatára annak, hogy a lapokon milyen kincs van elrejtve, csak fel kell fedezni. Elkezdtem összegyűjteni a műveket – másolat formájában – elsősorban az Első Magyar Látványtártól, ahol több mint 150 rajz van együtt.

Gyűjtésem eredményes volt, a levelezőlapok száma elérte a 380 darabot. Ma már elmondhatom, hogy a lapok szinte valamennyijéről van másolatom. (Hangsúlyozom, másolatom, eredetiből csak egy darab büszke tulajdonosa vagyok, amin egy vers szerepel és Hevesy Iván feleségétől, Kálmán Kata szociofotóstól kaptam.) Amikor több száz másolat összegyűlt, elkezdtem rendezni a képeket, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok lehetőség közül választva az lenne a legcélszerűbb, ha a rajzokat témacsoportok szerint rendezném, azon belül időrendi sorrendben. Ez a módszer a mai napig nem változott, nem találtam jobbat.

Ezután jött a gondolat, ha egyelőre nem is került elő Moholy naplója az 1913-tól 1918-ig terjedő időszakról, erről a közel hat évről vannak a levelezőlapokon olyan adatok, amelyek naplószerűen feldolgozhatók. Így született meg a „Beszélő rajzos-szöveges tábori postai levelezőlapok” sorozat elkészítésének gondolata, amely ha nem is idősorrendben, de epizódonként tartalmazza Moholy életének jelentősebb eseményeit az első világháború időszakából, amikből valaki majd összefüggő anyagot írhat. Ajánlom a sorozatot unokatestvéremnek, Hattulának – aki fáradhatatlan édesapja emlékének megőrzésében, az emlékek gyarapításában, és akinek annyi mindent köszönhetek – azzal, hogy ne adja fel a jegyzetfüzet keresését, a legváratlanabb időpontban, a legvalószínűtlenebb helyen egyszer még előkerülhet.

A továbbiakban egy korábbi írásom felhasználásával (2) rövid összefoglaló olvasható az eddig ismert tábori postai színes levelezőlapokról, majd függetlenül az időpontoktól, sorra veszem a levelezőlapokon megörökített eseményeket fejezetekbe rendezve. Amikor Nagy László – a „Moholy” előnevet csak 1918 áprilisában kezdte használni – levelezőlapokra rajzolt műveiről esik szó, felfedezhető a még diákkorban lévő későbbi művész pályaválasztási kínlódása: irodalom vagy képzőművészet. (3)

A szegedi főgimnázium felső osztályaiban eminens tanuló komoly érdeklődést mutatott az irodalom iránt. Erről részletesen megemlékeznek a gimnázium évkönyvei. Aktívan részt vett az önképzőkör munkájában, egy színdarabban is vállalt nyúlfarknyi szerepet, szorgalmát, irodalmi érdeklődését könyvvel jutalmazták. Ez idő tájt, amikor Nagy László édesapja eltűnt, dr. Nagy Gusztáv, jómódú moholi ügyvéd támogatta a családot. A patrónusról nem maradt fenn sok adat, amit tudunk róla, Nagy László bátyja, Jenő (apám) elbeszéléseiből ismert.

Nagy Gusztáv igen művelt ember volt, levelezés útján kapcsolatot tartott ismert külföldi személyiségekkel, gazdag, nemcsak szakmai, hanem irodalmi és művészeti könyvtárral rendelkezett4. Apám elbeszéléseiből kiderült, hogy a fiatalok sok időt töltöttek a házi könyvtárban és a tiltott, illetlen dolgok mellett rengeteg érdekes és hasznos dolgot olvastak. Mindez csodás lehetőség volt a fiatal László ismereteinek fejlesztése szempontjából. Szinte hihetetlen, hogy a Dél-Alföld kis falujában a fiatal Nagy László előtt milyen lehetőségek nyíltak meg, és életműve igazolja, hogy ezzel a páratlan lehetőséggel élni is tudott. 1911-et írunk, Nagy László csak két év múlva érettségizik, amikor első versei a Szegedi Naplóban, majd 1912-ben a Délmagyarországban megjelentek. (5)

Irodalmi érdeklődésének tápot adott, hogy a gimnáziumban a magyar nyelvet és irodalmat igen jeles tanárok tanították. Kapcsolatba került Babits Mihállyal is, akit tanáraként tisztelt. A később Babits Mihálynak írt levelei, majd a Németh Antalnak írt későbbi visszaemlékezések tanúskodnak arról a válságról, ami az ifjú Nagy Lászlóban lezajlott, hogy a kedvenc irodalmat vagy a világháború alatt kipróbált rajzkészséget fejlessze-e tovább. Az eredményt ismerjük, de tudni kell, hogy Nagy László megélhetési gondjai miatt ekkor újságíróként is dolgozott.

Az elmondottak kiegészítéséül néhány sor Nagy László saját szavaival:

Nagy László leveleiből Babits Mihályhoz: (6)

„Mélyen tisztelt Tanár úr,

Pár napja, hogy kinn vagyok (7) s már melegség tölt el, ha haza Pestre gondolhatok, s ilyenkor az írás örvendeztet meg nagyon. Talán Tanár úr sem fogja rossz néven venni, ha néha, néha fölkeresem soraimmal.
Dolgom különben elsőrangú, tisztjeink rendkívül kedves, intelligens emberek. Most még kihozatok egypár könyvet s aztán egészen otthon leszek.

Nagy László

1916. febr. 18.
Tábori postahivatal 105.”

„Kedves Tanár úr,

Hogy valamiképpen biztosítsam megélhetésemet (mert a festésből egyelőre nem tudnék megélni) újságíró lettem. Így kerül sor ismét arra, hogy verseimmel is próbálkozzam.

Nagyon kérem, kedves Tanár uramat, fogadja őket szeretettel.

Bpest, 1918. dec.   Mély tisztelettel:
I. Mészáros u. 12. I/2.    Moholy Nagy László”

Részlet Moholy-Nagy László Németh Antal kérdéseire adott válaszából (8):

„Író szerettem volna lenni és Dosztojevszkit tartottam az »írónak«. A háborúban aztán színes rajzokat csináltam. Többnyire levelezőlapokra. Egy barátom, akinek néhányat üdvözletkép küldtem el volt tőlük ragadtatva. A dicséret jól esett. Az addig időtöltésül szolgáló rajzolgatás rendszeresebbé vált. Ahogy sebesülten hazakerültem, feladtam irodalmi terveimet…

Röhn, 1924. július          Moholy Nagy”

A rajzos levelezőlapok története nem az első világháborúban kezdődött. Nagy László eddig ismert első rajza – egyben kézírása – egy 1914. január 13-án, Moholról keltezett postai levelezőlapon maradt meg. A levelezőlap üres oldalán egy egyetemista diáklány féloldalt, karjára támaszkodó portréjának vázlata látható a következő szöveggel: „Kollegina tanulmány a bölcsészeti fakultásról”. A Nagy László tánciskolai barátnőjéhez címzett levelezőlap szövegéből kiderül, hogy a „magasztos tanulmányomat egyetemi tartózkodásom eredményeként küldöm”, amiből arra lehet következtetni, hogy a rajz 1913 őszén készült, amit az egyetemi év szünetében, édesanyját Moholon meglátogató Nagy László januárban küldött el budapesti ismerősének.

Az 1913-ban készült rajzot követően – ez még az irodalom iránti rajongás időszaka – Nagy László csak lány ismerőseinek küldött fényképes, rajzos üdvözletet. A nagy sorozat a katonasághoz, 1915 májusában történt bevonulása után kezdődött. Az utolsó ismert rajzos tábori levelezőlap keltezése 1918. október, a helyszín valószínűleg Odessza.

Nagy László az öt év alatt a ma ismert kb. 350 levelezőlapon minden vele kapcsolatos élményt, eseményt megörökített a kiképzés, a frontszolgálat kezdő napjainak lelkesedését, hangulatának fokozatos változását, a későbbi félelmeket, szorongásokat, végül türelmetlenségét, a csend és béke, a kilátástalan háború befejezése iránti vágyakozását.

Tudni kell, hogy Nagy László mint tüzérségi megfigyelő szolgált a seregben, egy előretolt, földbe ásott gödörből („beob.Stand”) figyelte a tüzérség tevékenységének eredményességét, a találatok pontosságát. Megfigyeléseit az e célra rendszeresített űrlapokon juttatta hátra az üteghez a becsapódások pontosságához, korrigálásához szükséges adatokkal. (9)

A levelezőlapok a rajtuk található rajzokkal megörökítették teljes katonai pályafutását. A különböző időszakok élesen elkülöníthető szakaszokra bonthatók, ennek egy lehetséges változata a következő:

– a kiképzés időszaka, részben Budapesten, részben Székesfehérváron és különböző táborokban,
– szolgálat a hátországban, Galíciában, nyugalmas időszak, téma a földművesek tevékenysége a szántóföldeken, civil élet a front mögött,
– sebesülés előtti napok, sebesülés, tábori kórházak,
– lábadozás budapesti kórházakban,
– végül a legérdekesebb időszak, amikor mint kiképzőtiszt sokat utazik (Trieszttől Odesszáig, valószínűleg Bécs (Wien) és Budapest), ahol bekapcsolódik a művészek színes világába és különböző művészkörök, asztaltársaságok, helyszínek szerepelnek képein.

Ez az utolsó, szinte a teljes 1918-as évet felölelő időszak a leggazdagabb, legváltozatosabb és további pályafutása szempontjából döntő jelentőségű. Megszűnnek pesszimista hangulati megnyilvánulásai, rajzai témaválasztása feledteti a háború borzalmait, mindent lerajzol, amit érdekesnek talál. És ami a legérdekesebb, készül elhagyni az országot. Sok információt szerzett arról, hol tart a művészet határainkon túl keletre és nyugatra. (Az orosz avantgárd könyvei, találkozás Uitzcal, Bécs.)

A rajzokon ismert művészek portréi jelennek meg. Kassák (öt levelezőlapon), Pátzay, közismert személyek, érdekes módon sok levelezőlapon szerepel vasúti téma, mint „villanyos”, fogaskerekű vasút, vasúti kocsi, étkezőkocsi, valamennyi belső kép, utasokkal és igen nagy számban keresztnevükön megjelölt modellek portréi.

A rajzok nagy része rövid szöveget is tartalmaz, amiről következtetni lehet helyszínre, időpontra, Nagy László által fontosnak tartott részletekre. Ezek gyakorlatilag az egyedüli szövegrészek, amik megmaradtak Moholy-Nagy László életének első 24 évéből versein és néhány novellán kívül. Ezenfelül megemlítendő három kiállítása Budapesten, 1918-ban és 1919-ben, és 1919 októberében Gergely Sándor szobrásszal, és a szobrász feleségével Szegeden rendezett közös kiállítása10. Ez utóbbiról a szegedi újságokban jelentek meg beszámolók. Csak ezekből a fennmaradt töredékekből lehet rövid életének első felét felvázolni, pályafutásának kezdetét, művészete kibontakozását megérteni.

A levelezőlapokra készített rajzok kivétel nélkül természet után készültek (portrék, alakok, belsők, tájképek, hadi felszerelések, rádió, telefon, morze, zászlók, katonák, civilek stb.). A rajzok nagy része színes kréta, és többféle stíluspróbálkozás különböztethető meg rajtuk. Érdekes a rajzok céljára használt levelezőlapok különbözősége. Nagy László közel 30-féle postai és tábori levelezőlapot használt a különböző időszakoknak megfelelően. A lapokat a Monarchiában először Ferenc József, majd Károly király portréjával díszítve, először német, átmenetileg soknyelvű, majd magyar felirattal forgalmazták. A levelezőlapok kiadási időszakai is segítséget nyújtanak a keletkezés nélküli rajzok készítési időpontjának meghatározásához.

A levelezőlapok mellett Nagy László néha egyéb lehetőséget is kihasznált, pl. kicsi ruhatári cédulára rajzolt egy női portrét. De van három névjegyre rajzolt portré is. Különleges véletlen, hogy két személy, Vass Ödön és felesége, a névjegy szerint „Az Anti”, azaz Bach Antal, Nagy László osztálytársának az édesapja, aki mint utólag kiderült, társtulajdonosa volt a filmszínháznak. Kis fantáziával feltételezhető, hogy a fiatal, minden újdonság iránt érdeklődő Nagy Lászlónak így szinte korlátlan lehetősége volt mozit látogatni, ami bizonyosan hatással volt későbbi életére és munkásságára (ez is egy fejezet témája lehet).

A rajzos levelezőlapok elenyésző részén van címzés, és ezeknek is csak egy része jutott el postai úton a címzetthez. A rajzok zömét Nagy László 1913-ban az egyetemen megismert barátjához, Hevesy Ivánhoz juttatta el, máig nem ismert módon. Hevesy Iván nem fogadta olyan elragadtatással a rajzokat, mint azt Nagy László szerette volna. Erre abból lehet következtetni, hogy egyik rajzán Nagy László megjegyezte, hogy „Iván, ez csak jó?” A „levelezőlapok” alkalmazásának is van története. Fennmaradt egy ismert külsejű, iskolákban rendszeresített rajzfüzet, amit Nagy László a fronton használt, és a levelezőlapokon is ábrázolt jelenetekkel van tele. Használata valószínűleg nehézkes volt, és ezért tért át a katonai zubbony felső zsebében is elférő levelezőlapokra.

Az eddig ismert, kb. 380 levelezőlap tulajdonosai Magyarországon, Németországban és az Egyesült Államokban találhatók. A legtöbb levelezőlap, kb. 150 db az Első Magyar Látványtár gyűjteményét gazdagítja, kb. 60 db levelezőlapot a Delaware-i Egyetem (USA) Művészeti Galériája őriz, 54 levelezőlap az egyik budapesti múzeumé, 5–10 db levelezőlap ismertebb fővárosi és vidéki múzeumok birtokában van és néhány levelezőlapot gyűjtők őriznek, végül Hattulánál is található kb. 15 db. Talán ezzel is magyarázható, hogy kicsi irántuk az érdeklődés.

Idehaza a már említett, évtizedekkel ezelőtt a Hatvanban rendezett kiállításon és az 1995-ben, Moholy-Nagy László születésének 100. évében Delaware-ben rendezett kiállítás keretében voltak láthatók nagyobb számban a rajzos levelezőlapok. Kereskedelmi forgalomban is ritkán találhatók, ezért szerencsére az eseti (tulajdonosi) változások nyomon követhetők. Feltételezés szerint a kb. 380 levelezőlap alkotta együttes teljesnek mondható, legfeljebb néhány további példány létezése feltételezhető. Moholy-Nagy László magyarországi tevékenységét szinte kizárólag a képes levelezőlapok és néhány egyéb műve őrzi. Megmaradásuk magyarázata az lehet, hogy akikhez közvetlenül eljutottak, azokkal Nagy László szoros baráti kapcsolatban állt, és így emlékként őrizték és őrzik ma is. Moholy-Nagy László részletes életrajzában a magyarországi időszak utolsó hat évének (1915–1920) összeállítása a rajzos, szöveges levelezőlapok nélkül nem lenne lehetséges.

A rajzos tábori postai levelezőlapok általam felállított részletes csoportosítása a következő:

1. Az első rajzos levelezőlap
2. Neuwald Margit (címzett)
3. A. Juliska (címzett)
4. Benedek Luci (címzett)
5. Bach család (címzett)
6. Babits Mihály (címzett)
7. Vas Sándorék
8. család (címzett)
9. Tömörkényi család
10. Baja
11. Katonai kiképzés
12. Fronton, civilek
13. Fronton, katonák
14. Közvetlenül sebesülés előtt, sebesülés után
15. Kórházak a fronton
16. Kórházak a fővárosban
17. Kiképző tiszt a tartalék seregnél
18. Civilek között
19. Modellek
20. Ismerősök, barátok, művészet
21. Külföld (Trieszt)
22. Családtagok
23. Önarcképek
24. „Villanyos”, földalatti, fogaskerekű, vasúti kocsi, étkezőkocsi belső
25. Különleges
26. Nem besorolható

Budapest, 2010. március




(1) Hattula – Dr. Hattula, Moholy-Nagy

(2) Enigma, VII. évf. 2001. 28. szám. Moholy-Nagy László tábori postai levelezőlapjai, p. 207–212.

(3) Moholy-Nagy László gyerekkoráról részletesen ír Kalapis Zoltán: Festők nyomában. Forum Kiadó, Újvidék 1990 (p. 133–147)

(4) A családi könyvtárban ma is több korabeli kiadású irodalmi és képzőművészeti könyv van, amelyekről feltételezhető, hogy Nagy Gusztáv könyvtárából származnak, több könyvben ceruzával „Nagy László” aláírása szerepel.

(5) Moholy-Nagy László novellákat és kritikát is írt. Ma ismert verseinek száma közel 30.

(6) Részletesen: Bodri Ferenc: Moholy-Nagy László levelei Babits Mihályhoz. Tiszatáj 8, 1972. aug. (p. 29–31)

(7) (ti.: a fronton)

(8) M.T.A. Művészettörténeti Kutató Csoport. M:D:K:C: I.-10/611 sz.

(9) Katonai jegyzetfüzete, sebesülése miatt már nem továbbított utolsó megfigyeléseit tartalmazó űrlap fennmaradt.

(10) Nemzeti Szalon, 1918. Hadviselt Művészek kiállítás; Műcsarnok, 1919; Szeged, 1919. Gergely Sándorral és feleségével közösen