Kávéz – BERLIN, TRAVELOGUE – 2017-03-20

Német Szilvi

A KW Institute of Contemporary Art január 20-tól újraindult programja az előző év Transmediale kiadásával szinte folytatólagosan a párbeszéd fontosságára hívja fel a figyelmet. Tavaly az elsősorban innovatív technológiák társadalmi összefüggéseivel foglalkozó fesztivál ezt meglepő módon egy festészeti műfaj felújításával tette. A tipikusan angol képekről ismert modellt – egy csoport egybegyűlt elmélyült eszmecseréjét – emelte át élőbe, olyan modern közösségi felületekre, mint például a Voice Republic. A KW a dialógus témájához idén szintén a művészettörténetből válogat, méghozzá a dél-afrikai Ian Wilson tevékenységén keresztül, felkért művészek részvételével. „A párbeszéd »nyitottvégűsége« és együttműködésen alapuló természete kedvez egy saját magából következő, inkluzív stratégiának, amely hangok és narratívák sokféleségének ad kibontakozási lehetőséget” – hangzik a kurátori ismertetőben. Egyszerűbben fogalmazva: a kommunikációs formák tanulmányozása és „feltörése” iránti igény a közelmúlt politikai katasztrófáinak utólagos beismerése. A „senki se gondolta volna” Brexit vagy éppen a trumpizmus térnyerése mindenkit arra vezetett, hogy átgondolja a visszhangkamrák, az egymástól elszigetelt, online információs ökoszisztémák fenntarthatóságát és valósággal való kapcsolatát.

Hanne Lippard, Flesh, 2016, installáció, KW Institute for Contemporary Art, © Hanne Lippard © LambdaLambdaLambda, Prishtina   Fotó: Frank Sperling   Forrás: KW PRESS

A végletekig elanyagtalanított művészetet képviselő Wilson – aki 1968 (!) óta nem hoz létre tárgyiasult műveket, csak orálisat – az 1970-es évektől Platón Parmenidész című dialógusa alapján a tudás és nemtudás vizsgálatának szentelte „élőbeszéddemostrációit”. Ma leginkább Brian Massumi politikaifilozófiai értelmezéseiben ragadható meg ezeknek a szavaknak az aktuális jelentősége:

„Egy olyan világban élünk, ami az »ismeretlen ismeretlen« (objektív bizonytalanság) felé mozdult el abból a helyzetből, amit »az Építész« (Donald Rumsfeld korábbi US védelmi miniszter a Bush-kabinet alatt) »ismert ismeretlen«-nek (bizonytalanság, ami elemezhető és beazonosítható) nevezett.”

Az évad első kiállítása a Flesh installáció a norvég Hanne Lippard-tól, aki Ian Wilson hangzó szövegéhez rendelt teret.

 

KW Institute for Contemporary Art

Ian Wilson kiállítása
2017. január 20. – május 14.

Hanne Lippard kiállítása
2017. január 20. –  április 9. 

Adam Pendleton kiállítása
2017. február 24. – május 14.

Paul Elliman kiállítása
2017. március 18. – május 14.

Weekend # 8 Hanne Lippard 
2017. március 31 – április 1.

KUNST-WERKE BERLIN e. V.
Auguststraße 69 10117
Berlin

 

BERLIN, TRAVELOGUE (Német Szilvi kortárs művészeti bedekkere):