A füredi Vaszary Villában egy kicsi, de ujjongó meglepetéseket tartogató kiállítás látható arról, hogyan lesz az írás, a szöveg, tárgya a képnek.

Az egyik legszebb, Vera Molnar sorozata, az Anyám levelei, amit idősödő, ezért egyre nehezebben kiolvasható kézírású anyukájának élményszámbamenő levelei alapján készített. Vera Molnar nemcsak nőként, de úgy egyáltalán az elsők közt látta meg a számítógépben a művészet új lehetőségeit, stilizálta anyja jellegzetes szálkás, nyugtalan betűit és folytatta a leveleket, amikor ő már meghalt és nem írt neki. Nincsenek benne szavak, így tartalom se, csak a folyamat, az íráskép, a mintázat. Gyönyörűek.

Vera Molnar   forrás: wordpress.com

Szemben velük Esterházy elementáris gesztusa, az Ottlik lap, amit kölcsönadott erre a most júniusban nyílt kiállításra. Egy teljesen teleírt fehér papírlap, amire 1981 decemberétől a következő márciusig, eleinte napi egy, később több órán át, szóról szóra kimásolta az Iskola a határont. Nem lehet kiolvasni semmit a szövegből, sűrű fekete szövedék az egész, egy kép. A múlt heti ÉS Búcsú Esterházy Pétertől oldalán, egy kicsi, keretes írásban két idézetet olvashattunk.  Gárdonyi Gizelláról szóltak, aki EP szövegeinek első idegen, szeretetteljesen szigorú olvasója volt, a kézirat kigépelője. Halálakor Esterházy Végső ujjgyak címen emlékezett rá és találkozásaikra, most pedig fia, Gárdonyi László, rájuk. Arra, hogy a mamája milyen bensőséges szeretettel, mint fogadott gyerekeire gondolt az írókra, akiknek szövegeivel dolgozott, de hogy ebben az ellágyultságban is kiemelt helye a volt a két Péternek, a másik a “Nádaska”.  Úgy zárja, “bár (látszólag) meghaltak, de mégis: élnek.”

Képbe zárt írások, Balatonfüred, Vaszary Galéria, augusztus 7-ig.