Kiterjesztett határok: északi nyitás a 12.madeinhungary + 05. MeeD Határtalan Design című kiállításon

Vakli Tünde

Ahogy a korábbi években, idén is az Új Budapest Galéria nyújt otthont a közép-kelet-európai régió egyik legdinamikusabban fejlődő design-seregszemléjének, a 12.madeinhungary + 05.MeeD Határtalan Design című kiállításnak. A Bálnában található kiállítóterem megfelelő választásnak bizonyult a rendezvény lebonyolításához, mivel bőséges tér – 900 négyzetméter – jut a különböző bútoroknak, lámpatesteknek, lakberendezési tárgyaknak és lakástextíliáknak. A tágas helyre szükség is van, hiszen a tárlat legnagyobb újdonsága, hogy ebben az évben a Visegrádi Négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) mellett az európai és nemzetközi design történetét meghatározó skandináv országok (Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország), valamint a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) is bemutatkoznak a hazai közönség előtt.

A főszervezők, Szigeti Szilvia textiltervező és Radnóti Tamás belsőépítész elmondása szerint a „határtalan design” tematika széles spektrumot ölel fel: egyrészt utal a generációk és az egyes földrajzi területek közötti átjárhatóságra, másrészt a műfaji sokaságra és a megvalósítás jellegére. Prototípusok, low-budget alkotások, kis példányszámú darabok és sorozatgyártott termékek egyaránt helyet kaptak a nagyszabású kiállításon.

12.madeinhungary + 05. MeeD kiállítás (részlet)   Forrás: http://madeinhungary-meed.hu/

A bejáratnál egy érintőképernyős kioszk fogadja a látogatókat, akik a 12.madeinhungary + 05.MeeD Határtalan Design hivatalos honlapján gyorsan és egyszerűen informálódhatnak a kiállítókról, azok munkáiról, egyéb projektjeiről. Az itt elhelyezett tárgyak, textíliák felütésszerűen indítják el a tárlatot beveztvén egyszersmind az alcímként feltüntetett „határtalan design” koncepciót.

A bevezető részben kerül bemutatásra az egyik leginnovatívabb anyaghasználatot és technológiát ötvöző tárgyegyüttes: Raimonds Cirulis műgyantával kevert bazaltból készült ülőbútorai. A lett designer alkotásai és azok elhelyezése többféleképpen illusztrálják a kiállítás alapelvét, mivel a vulkáni eredetű anyagból készült függőszékek, ülőkék a képzőművészet és design határmezsgyéjén mozognak, ezenkívül remekül harmonizálnak a más nemzetiségű, például a magyar textiltervezők, Kanics Márta és Kass Eszter grafikus mintázatú textiljeivel.

Raimonds Cirulis függőszékei és Kanics Márta textiljei a 12.madeinhungary + 05. MeeD kiállításon   Forrás: http://madeinhungary-meed.hu/

A kiállítóteret két fő csapásvonal mentén rendezték be: balra indulva látható a MeeD (Meeting of European and Central European Designers) részleg, jobbra pedig a hazai munkákat felvonultató madeinhungary. A kurátorok jó érzékkel igyekeztek a külföldi válogatást olyan nívós tervezőkkel gazdagítani, akik tevékenységét rangos nemzetközi díjakkal is elismerték már (pl.: a Red Dot Design Díjat nyert, dán Cecilie Manz, cseh Jaroslav Juřica, lengyel Tomek Rygalik), vagy akik kiállítóként részt vettek az idei Salone del Mobile Milano-n, a bútorkiállítások-designvásárok non plus ultráján (pl.: az egyik legígéretesebb fiatal tervező, a finn Hanna Särökaari). Véleményem szerint mindezzel egy hiánypótló kezdeményezés indult útjára, mivel a VAM Design Center megszűnése és a Design Terminál profilváltása után megfogyatkoztak a lehetőségek a magas színvonalú designtermékekkel történő találkozásra, így a tájékozódásra is a nemzetközi design aktuális tendenciáival kapcsolatban.

Hanna Särökaari: Kerä függő virágtartó   Forrás: http://www.hannasarokaari.fi/

Bár az is igaz, hogy ezek a tendenciák sokszor nem is annyira újak, mint gondolnánk. A kisebb-nagyobb „tárgyszigeteket” szemlélve a nemzetközi design élvonalába tartozó formatervezők által képviselt stílusjegyek, irányvonalak hatása fedezhető fel. Mikko Lanne és Riku Toivonen rétegelt falemez-polcának sűrűn perforált íve például a finn „tervezőnagyság”, Alvar Aalto 41-es Paimio székét idézi fel.

Balra: Mikko Lanne és Riku Toivonen polca   Forrás: http://madeinhungary-meed.hu/
Jobbra: Alvar Aalto: 41-es Paimio szék   Forrás: http://www.aalto.com

A dán Cecilie Manz a világszínvonalú Bang & Olufsen cég számára készített Beolit15 rádiójának designja a híres német tervező, Dieter Rams letisztultságot, egyszerűséget hirdető formavilágához vezethető vissza.

Balra: Cecilie Manz Beolit 15 rádiója   Forrás: http://madeinhungary-meed.hu/
Jobbra: Dieter Rams Braun SK2 rádiója   Forrás: http://www.pinterest.com

Hanna Anonen filcelemekből építkező falburkoló-rendszere a francia Bouroullec designer testvérpár Clouds névre keresztelt textil-térelemével mutat számos ponton hasonlóságot.

Balra: Hanna Anonen Pala falburkoló elem   Forrás: http://madeinhungary-meed.hu/
Jobbra: Ronan és Erwan Bouroullec Clouds térelemek   Forrás: http://www.bouroullec.com/

Markus Johansson svéd tervező Cirrata lámpáját nézve pedig a szintén sztárdesignerként számontartott Ross Lovegrove „bioorganikus design” filozófiája juthat eszünkbe párhuzamként.

Balra: Markus Johansson: Cirrata lámpa   Forrás: http://madeinhungary-meed.hu/
Jobbra: Ross Lovegrove: Supernatural 2 szék   Forrás: http://www.rosslovegrove.com/

A MeeD részleget végigjárva felmerülhet a kérdés, hogy a magyar designszíntér szereplői mennyire képesek élni a „határtalan design” koncepcióban megfogalmazott feltételezett átjárhatósággal? Sajnos, ahogy áthaladunk a madeinhungary blokkra, egyértelművé válik, hogy hatalmas különbségek mutatkoznak a nemzetközi és a hazai kortárs formatervezés helyzete között. Amíg az első részben bemutatott külhoni termékek döntő többsége sorozatgyártott, addig a magyar ipari formatervezést prezentáló részen túlnyomórészt egyedi, vagy egészen kis darabszámban előállított produktumokat találunk. Szembeötlő továbbá, hogy miközben a MeeD válogatásában számos design-stúdióval találkozhatunk (pl.: DECHEM Studio, etc.etc. studio, Furnicoolture team, Oot-Oot Studio, Variant Studio stb.), addig a magyar formatervezők rendszerint önállóan kénytelenek tevékenykedni a piacon, és jellemzően minden munkafázist maguk végeznek el a tervezésen keresztül, a gyártáson át, sokszor egészen az arculattervezésig, marketing-kommunikációig.

A két gyűjtemény közti eltéréseket ellensúlyozandó, egyfajta reménysugárként csillan fel a kiállításhoz szervesen kapcsolódó egység: a Texhibition, amely immár második alkalommal valósult meg. A projekt keretein belül közel húsz magyar iparművész és több itthoni textilgyártó együttműködéséből minőségi és dekoratív anyagok születtek. A változatos stílusjegyekkel, karakteres textúrákkal, kifinomult részletekkel operáló bútorok és lakáskiegészítők igényes, jól átlátható elrendezésében üde színfoltként hatnak az itt-ott harmonikusan elhelyezett jacquard, blackout és egyéb technikákkal készült textilek. A Texhibition azzal, hogy a rendszerváltás óta leépülő, mostoha helyzetben lévő magyar textilipar új lehetőségeit mutatja be, sokat tesz a nemzetközi átjárhatóságért.

Bogár Máté (MEONIN) bútorai és Ruttka Andrea textiljei a 12.madeinhungary + 05. MeeD kiállításon   Forrás: http://madeinhungary-meed.hu/

Összességében elmondható, hogy sokkal több olyan előremutató kezdeményezésre lenne szükség, mint a Határtalan Design (a madeinhungary, a MeeD és a hozzá társuló Texhibition). A gazdag esztétikai élmény mellett a kiállítás tanulságos lehet mindazok számára, akik nyomon követik a kortárs design aktuális trendjeit, de bárki másnak is, mivel a környezet- és tárgykultúra mindannyiunk életét befolyásolja, korra, nemzetiségre, nemre való tekintet nélkül.

 

12.madeinhungary + 05.MeeD Határtalan Design
Helyszín: Új Budapest Galéria (1093 Budapest, Fővám tér 11–12. (Bálna))
Időpont: 2017.03.31 – 05.07.