Kovács Attila (1938-2017)

Életének 78. évében elhunyt Kovács Attila.



Irreverzibler Prozess – Hommage á Josef Albers I-II, 1968-72, akril, vászon, fatábla, 63 x 252 cm egyenként

Kovács Attila 1938-ban született Budapesten. 1958-1964 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán textil szakra járt, mesterei Schubert Ernő és Z. Gács György voltak. 1969-ben Stuttgartban, az Állami Képzőművészeti Főiskolán festőművészként diplomázott, majd Kölnbe költözött. 1969-1972 között létrehozott egy egyedi művészeti nyelvet, ún. vonatkoztatási rendszert, amely matematikai koordináták mentén épít fel egy „x-y-z tengelyen” megvalósított, nem eukleidészi geometriát követő szekvenciális geometrikus absztrakciót. Az így elkészült sorozatok a végtelenig folytathatóak és a „vizuális struktúrák szintetizálhatóságának és relativálhatóságának funkciótáblázatában” fogalmazza meg őket, majd fatáblán vagy papíron kivitelezi. Művei gyakran a síkban indulnak, majd a matematikailag rögzített szekvenciális mozgás ritmusát követve kilépnek a térbe, és egyfajta geometrikus frízt alkotnak a falon. 1976-ban részt vett a Documenta 6-on. Művei megtalálhatóak világszerte számos jelentős közgyűjteményben.

(Forrás: Viltin Galéria)