Kozák Gábor gyűjteménye a MűvészetMalomban


Kósa János: Häckerek

Időpont: március 13. - május 24.
Helyszín: MűvészetMalom Szentendre (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000)
 
Kozák Gábor galériás és műgyűjtő szisztematikus gyűjteményépítése immár húszéves múltra tekint vissza. A kollekció még formálódó állapotának első áttekintésére a Godot Galéria magángyűjteményeket bemutató sorozatának részeként, 2005-ben került sor. A gyűjtés szempontjainak letisztulását és a kollekció egyre jellegzetesebb karakterét nyújtották a Bartók ’32 Galériában (2006) illetve a Vízivárosi Galériában (2008) megrendezett kiállítások. A gyűjtő letette a voksát a magyar kortárs képzőművészet ironikus, drámai és létkritikai alapon nyugvó, tragikus groteszk vonulata mellett, így a gyűjtemény gerincét Bukta Imre, feLugossy László, Gaál József, Nagy Kriszta, Ujházi Péter és Szikora Tamás munkáival bővítette. 
A MűvészetMalomban megrendezésre kerülő kiállítás újabb változásokat jelez; a gyűjtemény struktúráját az utóbbi években a szélesedés jellemezte. Ebben az időszakban olyan fontosnak ítélt alkotók kerültek bele jelentős művekkel – mely művek szerepeltek is az alkotók életmű kiállításain –, mint Csurka Eszter, Erdélyi Gábor, Földi Péter, Roskó Gábor és Váli Dezső, de emellett olyan művészek kiemelkedő munkáival is bővült a gyűjtemény, mint Kárpáti Tamás vagy Nádler István. 
A gyűjtő ebből az alkalomból egy különleges ötlettel állt elő: két olyan szakembert kért fel a kiállítás kurátorának, akiknek a művészetről alkotott világképe gyökeresen eltér egymástól. Az egyik Szabó Noémi művészettörténész (Kovács Gábor Művészeti Alapítvány), a másik Nemes Attila művészettörténész, aki többek között az Il Bacio Art Collection kurátora volt. Így egyszerre láthatunk két egymástól teljesen eltérő megközelítésű, izgalmas és konfrontatív válogatást ugyanabból a gyűjteményből.
 
Észlelés és érzékelés
Kurátor: Szabó Noémi
Kiállított művészek: Bada Dada Tibor, Baksai József, Bernát András, Bogdándy Szultán, Bukta Imre, Csabai Renátó, Csurka Eszter, drMáriás, efZámbó István, El Kazovszkij, Fehér László, feLugossy László, Földi Péter, Gaál József, Hajdú Kinga, Horváth Éva Mónika, Kárpáti Tamás, Kis Róka Csaba, Kopasz Tamás, Kósa János, Kótai Tamás, Mata Attila, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Palkó Tibor, Pauer Gyula, Roskó Gábor, Swierkiewicz Róbert, Szikora Tamás, Szurcsik József, Alexander Tinei, Ujházi Péter, Agnes von Uray, Verebics Ágnes és Wächter Dénes
 
#stateofmind
Kurátor: Nemes Attila
Kiállított művészek: Boris Duhm, Erdei Krisztina, Kósa János
 
 
A kiállítás március 13. és május 24. között tekinthető meg.