Matisse debütálása a Vatikánban

Modern művészet a Pápai Államban

A római Vatikán Múzeumban új terem nyílik, ahol a nagyközönség számára eddig ismeretlen, kései Matisse-alkotásokat állítanak ki. A vence-i Rózsafüzér Kápolna díszítéséhez készült három, nagyméretű, előkészítő vázlaton kívül több, Matisse-tervezte liturgikus berendezési tárgy is bemutatásra kerül – az Art Newspaper riportja szerint.

 


Henri Matisse által tervezett vence-i Rózsafüzér Kápolna
(fotó és képgaléria: itt)


1948 és 1951 között készítette Matisse a dominikánus kápolna belső dekorációját, és ő tervezte a berendezés egy részét is: bútorok, festett üvegablakok, miseruhák dicsérik az idős francia mester zsenialitását. A Vatikánban bemutatásra kerülő három nagyméretű (mind több mint öt méter magas!) vázlat közül az egyik az oltár mögötti, Életfát ábrázoló üvegablakhoz, a másik kettő pedig a presbitériumban található, Máriát a gyermek Jézussal ábrázoló kerámiatáblához készült. A rajzok mellett kiállítanak egy Matisse-tervezte bronz keresztet és öt selyem miseruhát, továbbá a kiállítótérben feltűnik egy Madonna szobor Lucio Fontanától is. A Matisse-műveket most láthatja először a nagyközönség azóta, hogy a festő fia 1980-ban a Vatikánnak adományozta őket. A vázlatokat kiállítás előtt restaurálják, mivel 1980 előtt fatáblára rögzítették őket, és a ragasztó átszivárgott a képfelületre.

Micol Forti, a Vatikáni Múzeum kortárs részlegének vezetője elmondta, hogy a művek megvilágításakor az eredeti környezetet próbálták rekonstruálni. Mivel a kápolnát – a sok üvegablakon keresztül – vakító napfény öntötte el, a 16. századi, ablaktalan szobát, melyben a vázlatok ki vannak állítva, egy napkitörésszerű, színében a művekhez illő mesterséges fénnyel világítják meg.

Forti továbbá rámutatott, hogy Matisse megjelenésével a Vatikánban a múzeum 1973-ban alapított kortárs részlegét kívánják fellendíteni és továbbfejleszteni. Az intézmény gazdag gyűjteménnyel rendelkezik a modern művészet kiemelkedő alkotóitól: Chagall, Leger, Ernst, Gauguin, Bacon stb. Ám, ahogy az igazgatónő elmondja, manapság már sajnos képtelenek tartani a versenyt a műtárgypiac áraival, így vásárlás helyett a már meglévő művészeti örökség ápolására és fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. A tervek között szerepel egy kutatóközpont alapítása, mellyel az egyház kortárs művészettel való kapcsolatát kívánják megerősíteni, illetve egy archívum létrehozása azokból a művekből, melyeket a 19. és 20. század során adományoztak a Vatikánnak. Ahogy erről már korábban beszámoltunk, a Vatikán a 2011-es Velencei Biennálén saját pavilonnal is részt kíván majd venni.

Szerző: A. Kovács Ági