Menni vagy maradni?

Egyhetes kulturális fesztivál Berlinben a jelenlegi magyar politikai és gazdasági környezet hatásairól

Csiszár Mátyás

Február végére már több helyen lehetett Mundruczó Kornél nevét olvasni a berlini utcákon mint a Deutsche Bahn feliratot. A HAU, a „helyi Trafó” impresszív kék-fehér színeibe öltöztetett plakátok azért lepték el a várost, mert március 9. és 16. között ott került megrendezésre a Leaving is not an option/Menni vagy maradni? Fesztivál. Az eseménysorozat a jelenlegi magyar politikai és gazdasági környezet (leginkább negatív) kulturális hatásait vizsgálta.


A berlini Leaving is not an option/Menni vagy maradni Fesztivál felvezetőfilmje.   Forrás: Youtube

A fesztiválprogram gerincét Kárpáti Péter és a Titkos Társulat, Polgár Csaba és a HOPPart Társulat, Hód Adrienn társulata, illetve a Proton Színház adta. A zömében előadóművészeti reflexiókat tartalmazó műsorfüzetet a Kis Varsó művészpáros (Gálik András, Havas Bálint) kiállítása és workshopja színesítette tovább.

Ahogy a cím is sugallja, a fesztiválon bemutatott produkciók az önmegvalósítás magyarországi lehetőségeit firtatták. A témát szabadon értelmezték a résztvevők, így igen széles spektrumon mozogtak a különböző állásfoglalások. A színdarabok az ember mindennapi gyötrődéseibe engedtek bepillantást, Kis Varsóék installációja pedig a művészeti életben egyre gerjedő frusztrációkat tematizálta. Az egyhetes program végén tartott beszélgetésen Mélyi József és Wessely Anna a hazai kultúrpolitika összefüggéseit tárgyalta az érdeklődők jelenlétében.

 



A színdarabok a Trafó repertoárján szerepelnek így itthon megannyi fórumon olvasható a felvetéseikkel kapcsolatos értekezés. A  “text war pic” címmel rendezett Kis Varsó-kiállítás viszont utólag, a fesztivál elmúltával már be nem pótolható. A projekt fókuszában egy első ránézésre érthetetlen, kézzel írott, obszcén tartalmakkal terhelt papírfecni állt.


Fotó: Jürgen Fehrmann (HAU Berlin)

„FUCK BERLIN/ FUCK ART SNOBS/ FUCK the BULLSHIT/ upper CLASS/ upper lip/instalations” (sic!)  

– állt a hatalmas nagyításban kiállított blokkon. A munka értelmezésében sokat segített a kísérőszöveg, amely megmagyarázta, hogy mit is láthatunk. Az eredeti fecni, – aminek a hátulján lévő szövegből keletkezett a mű – egy budapesti wokbárból származott. A művészpáros akkor találta ezt a rendhagyó üzenetet, mikor ott egy ebéd mellett épp a fesztiválrészvételről beszélgettek a projekt kurátorával. Az étkezés és az angol nyelvű eszmecsere végeztével fedezték fel, hogy valaki az elhangzottakra reflektálva üzenetet hagyott nekik a fent idézett szöveggel.
Mivel ez a felirat annyira erősen kapcsolódott a fesztivál alapproblémájához, a berlini szóbeszéd kételkedett a blokk hitelességében. Ezekben a sorokban minden frusztráció benne van: a képzőművészet intézményrendszerének érthetetlensége, a sikeressé válás folyamatainak átláthatatlansága és a kirekesztettség csalódottsága. Ebben a pár szóban a belterjesség zsigeri kritikája is megfogalmazódik. Az aktuális magyar kultúrpolitika irányai egyre inkább táptalajul szolgálnak az ilyen típusú kritikáknak. Az átláthatatlanság és a „fejünk fölött” történő események száma egyre nő. A kultúrában eddig sem túl erős elszámoltatási lehetőségek most végleg feloldódni látszanak.
A kételkedők szerint az ilyen szintű jelentéstelítettség nem lehet véletlen. Persze igazából teljesen mindegy, hogy létező vagy fiktív karakter hagyta-e az üzenetet. A Kis Varsó-i életműben már számos példa volt arra, hogy az alkotók a kontextusok közötti ügyes navigációval rá tudtak kérdezni magától értetődőnek vélt dolgokra és képesek voltak megpiszkálni betokosodott pozíciókat, merev elvárásokat.


Részlet a “text war pic” című Kis Varsó-kiállításból.   Fotó: Jürgen Fehrmann (HAU Berlin)

A “text war pic”-hez, de leginkább a rejtélyes üzenethez kapcsolódó workshopon is ezen pozíciók változékonyságával játszott a művészpáros. Olyan szituációkról beszélgettünk, amelyekben a műhelymunka résztvevői a kiindulópéldához hasonló üzenetet kaphatnak, valamint azt firtattuk, hogy mi milyen élethelyzetet kommentálnánk hasonló habitussal. Feltérképeztük saját szociális viszonyainkat a művészet aktuális intézményeihez. Mindezt a cetli kontextusain keresztül. Maga a workshop a kiállítás terében valósult meg. A kiállítás - ahogy a címe is mutatja - főleg a tipografikus Kis Varsó-művekből állt, de a fesztivál témájához legerősebben az említett munka kapcsolódott.


Kiállítás- és workshopenteriőr.   Fotó: Jürgen Fehrmann (HAU Berlin)

Az utolsó nap került sor Mélyi József és Wessely Anna beszélgetére, amely során a jelenlegi magyar kultúrpolitikai döntések okait és hatásait próbálták feltárni a berlini közönség előtt. Több esettanulmány bemutatása mellett a forrásátcsoportosítások és az MMA térnyerése volt a központi téma. Fájó tanulságként hangzott el, hogy a jelenlegi vezetés a képzőművészeti szcénát PR-eszközként, csupán szavazatoptimalizálásra használja. A döntések mögött nincs ideológia vagy bármilyen program, a cselekedeteket inkább a különböző érdekérvényesítések motiválják. Felszámolódtak azok a szakértői fékek is, amik eddig megálljt parancsoltak egy-egy abszurd kultúrpolitikai tettnek, így ma már mindennapossá váltak a teljesen zavaros kontextusú köztéri szoborállítások és a kétes célú szervezeti átalakítások is.


Workshop-nyomok.   Fotó: Jürgen Fehrmann (HAU Berlin)

Az említett színdarabokból áradó kilátástalanságot, a Kis Varsó-installáció frusztráltságát és a magyar kultúrpolitikai valóság hidegzuhanyát pár nap alatt egyszerre kapta a nyakába a német közönség. Magam is úgy gondolom, hogy fontos ezekről a témákról beszélni, mert ezek mindennapi problémáink. Azt azonban igazán szomorúnak tartom, hogy az egyik legsikeresebb kulturális exportcikkünk a saját nyomorúságunk.