Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat beharangozó terveivel szemben (Artmagazin 2006/3. 28–30. o.) a képzőművészet kissé háttérbe szorult Pécsett. A Nagy Kiállítóterem áldozatul esett a halogató és impotens előkészítő hercehurcának.

A kurátorokat szerencsére ez nem állíthatta meg, a két kiemelt blockbuster-kiállítás megszületett, bár az esztendő második felére tolódva. Az augusztus végén megnyitott Bauhaus még elkapta a nyári turistaszezont, de a decemberben útjára indított Nyolcak már csak példás médiakampány esetén reménykedhet tisztességes látogatószámban. Pedig mindkét produkció vitathatatlanul csillagos ötöst érdemel. Már ami a tudományos alapozást illeti – a tálalás terén már nem ilyen kedvező a helyzet.

A Nagy Kiállítótér hiányában a muzeológusok bevetették a Janus Pannonius Múzeum rendelkezésre álló termeit. Alacsony kapuk, várbörtönszerű cellák, boltozatos mennyezetek, méteres vastagságú falak. Ezek a hangulatos pécsi barokk helyiségek nem igazán alkalmasak egy 21. századi kiállítás megrendezésére, legfeljebb ha ultramodern és dizájnos kiegészítőkkel látják el őket. Ilyeneket csak a látványterveken láttunk, a minimális költségvetésből éppen hogy csak a felújításra futotta.

A modern építészeti kockológia propagátora, a Bauhaus így egy derékszög nélküli, 18. századi épületegyüttesben talált otthonra a Káptalan utca 4. alatt. A Nyolcak már jobban járt, decemberre elkészült a Modern Magyar Képtár dőlő falú, üveg kiegészítése. Amit a főkoordinátorok különösebb pályáztatás nélkül – a kiesett Nagy Kiállítóterem pótlására – szúrtak be a beruházási portfólióba. A zsalugáteres ablakú, kockaköves utacskákkal szegélyezett barokk épület hónaljába megálmodott üvegkalitka külsőre igazodik a nemzetközi múzeumépítészet áttetsző, szenvtelen és rideg neomodern kockadivatjához. Belül viszont egy értelmetlen galériastruktúra és a klisészerűen kilógó szellőztetőrendszer fogad. Szűkös, zavaros, fantáziátlan tér. Ráadásul a kiállítótermek az ódon alagsorban találhatók (meredek lejtőre épült a ház!), a mélyre ereszkedő komor lépcsők végén, sokat látott boltozatok alatt. A mai white cube esztétika idején nem lesz könnyű ebben a kazamatában világos és jól végigvezetett tárlatokat rendezni.

Messze a patinás pécsi Múzeumutcától, a Zsolnay Kulturális Negyed területén viszont más a helyzet. (Az utókor főként az itt emelt izgalmas és magas szintű kortárs épületek, a Tudásközpont és a Kodály Központ miatt fog emlékezni az egész EKF-projektre). Itt kapott helyet a Gyugyi-gyűjtemény, a színvonalasan és ötletesen átalakított Sikorski Házban (Artmagazin 2010/5. 6. o.). Az új Zsolnay-szentéllyel szemben pedig felépült egy mészkövekkel burkolt barátságos épülettömb, ahol – a majdani Csodák Palotája-filia és a planetárium mellett – egy új kiállítóterem is megbújik.

A december 10-én Pinczehelyi Sándor munkáival megnyílt új komplexum elegáns, modern, fehér terekkel rendelkezik. Természetes fény, csillogó padló, széles fesztáv, nagy művekre szomjazó falak. Az üvegezett belső udvaroknak és a jól eltalált arányoknak köszönhetően olyan új kiállítóhely született, aminek hangulata a legjobb hazai intézményekét idézi, a Műcsarnok eleganciáját, a Modem nagyvonalúságát és a Ludwig modernségét. Sajnos a gyorsan lezavart tervezés miatt az infrastruktúra hagy maga után kívánnivalót, nincsenek mozgatható falak, de a világítóegységek se tökéletesek. Ráadásul a klimatizálás sincs megnyugtatóan megoldva, pedig az üzemeltető Pécsi Galéria szeretne nagy tömegeket megmozgató sikerkiállításokat is rendezni a falak között. Ehhez persze nemcsak infrastruktúra kéne, hanem az intézmény működtetéséhez szükséges költségvetési források előteremtése is.