A sokkoló kiállításairól is ismert Les Rencontres d'Arles fotófesztivál két hónapjára a dél-franciaországi kisváros teljesen átalakul: a 12. századi kápolnáktól kezdve a múlt századi gyárépületeken át a római kori arénáig majd minden arles-i tér a nemzetközi találkozó helyszínévé válik. A nagyszabású rendezvény sajátos hangulatához a meleg nyári esték, a népviseletbe öltözött lelkes helyiek és a város bárjai előtt óriási vájdlingokban gőzölgő paella is hozzájárulnak.

A Les Rencontres d'Arles tavaly 96000 látogatót vonzott. A 2014-es évad különlegessége, hogy a fesztivált tizenhárom éve vezető François Hebel jövőre leköszön tisztségéről, ezért utoljára egy valódi „parádét” rendezett a korábban már bemutatott, általa különösen kedvelt művészek, valamint számos kevésbé ismert kortárs fotográfus kiadatlan munkáiból.

François Hebel a Les Rencontres d'Arles-ról

Arles városa a rendezvény idejére szinte teljesen átalakul és minden üres terét a fesztiválnak szenteli.


Ezekben az egykoron a francia vasúttársaság, az SNCF vagonjainak helyet adó hangárokban is kiállításokat rendeztek, itt Chema Madozé látható.


Chema Madoz fekete-fehér grafikus kompozíciói funkciójukból kiforgatott hétköznapi tárgyakat mutatnak be.

Az utca is fesztiválhelyszín: az amatőr művészek egy része szárítókötélre csipeszelve, a szemfülesebbek pedig a még szabadon álló falfelületekre ragasztva hívják fel munkájukra a látogatók figyelmét.


A nemzetközi fotófesztivál első napján az idénymunkában foglalkoztatott művészeti dolgozók a bejáratnak hátat fordítva tiltakoztak a munkanélküli-támogatásuk reformja ellen, majd később újra munkába álltak. A sztrájkot a szervezőbizottság nem ítélte el, sőt megnyitóbeszédében François Hebel a sztrájkolók ügye mellett szólalt fel.


A szalag átvágása után a dolgozók újra munkába álltak, de a fesztivál nyitóhete alatt végig viselték a koponyafejes-bohócorros „sztrájkpólót”.


Christian Lacroix ex-divattervező, Arles város szülötte és díszpolgára, saját kiállítást jegyzett a fesztiválon.  


A korabeli ruhákba öltözött helyi lányok fényképeit a Chapelle de la Charité-ben állították ki. A lányok az „Arles királynője” címért versenyeztek, a győztes egy évig viselhette a koronát és képviselhette a várost a különféle rendezvényeken. A királynőt a fesztivál nyitónapján a város főterén álló római kori arénában koronázták meg.


Vik Muniz, brazil származású fotóművész Postcards from Nowhere és Album című munkáit mutatta be.


Az Album, Muniz régi családi fotóiból készített montázs a családi fotók leértékelődését, klisévé válását tárgyalja a digitális fotográfia korában. A Postcards from nowhere olyan már nem létező, egykor kedvelt turistacélpontokra emlékeztet, mint a New York-i ikertornyok, vagy a bejrúti tengerparti strand.


A Martin Parr és Wassink Lundgren által összeválogatott fotóalbumokat bemutató óriáskiállítást a sötétben, egy zseblámpa segítségével látogathatjuk végig. A hat részből álló tárlat külön érdekessége a kommunista Kína propagandafotó-albumait tömörítő kollekciója, amelyekből az egykori tulajdonosok biztonságosabbnak találták kisatírozni vagy kitépni a kegyvesztett politikai vezetők arcképeit.


David Bailey Bailey’s Stardust című kiállítását a londoni National Portrait Gallery szervezte a művésszel együttműködésben. A főleg portréiról ismert művész az őt inspiráló színészekről, írókról, rendezőkről és más hírességekről - Damien Hirst-ről, Man Ray-ről, Kate Moss-ról vagy Cicciolina-ról – készült képein keresztül enged betekintést a saját világába.


Az arles-i nemzetközi találkozónak hagyományosan minden évben egy állatfigura az emblémája. François Hebel, ahogy kedvenc művészeit, úgy az elmúlt évek mascot-jait is egybegyűjtötte az ezévi „parádéra”.

Képek, videó és szöveg: Haller Dóra és Varga Csaba