„Regényként ez mindenképpen az utolsó ilyen művem” – Krasznahorkai László kapta az Aegon Művészeti Díjat

Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regényével lett a 2017-es Aegon-díjazott.


A héttagú szakmai zsűri valamire nagyon ráérzett, amikor Báró Wenckheim hazatér-t értékelte a legkiemelkedőbb munkának a kiváló műveket felsorakoztató shortlistből. Krasznahorkai a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a regény azóta készült, mióta egyáltalán irodalommal foglalkozik, és ő maga a korábbi regényei lezárásaként tekint a műre. A Báró Wenckheim hazatér a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája miliőjébe, a Viharsarok környékére rendít vissza, azonban míg korábbi munkáiban inkább a felszín alatt munkált a humor, a nyertes könyv esetében nem rejtőzködik – ahogy erre a Bazsányi Sándor irodalomkritikus, egyetemi oktató, az Aegon Művészeti Díj egyik zsűrtagja is rávilágított.

A könyv képzőművészeti vonatkozásáról Krasznahorkai tett említést a fent látható kisfilmben: a kiadvány borítóját Szilágyi Lenke készítette, a szerző szerint pedig a kép ereje és a választás nagyszerűsége abban áll, hogy ha elég sokáig nézzük, olyan érzésünk támad, mintha a vonatablakból látnánk a tájat. 


Zsűritagok 2017:

A díj odaítélésében az alapító, Aegon Magyarország szándéka szerint kiemelt szerepe van a szakmaiságnak. Annak érdekében, hogy a díj valóban a magyar irodalmi élet nívós szakmai kitüntetése legyen a zsűrit az irodalomhoz értő, független, neves szakemberek (irodalomtörténészek, kritikusok, esztéták, művészek) részvételével állítja össze. A zsűri tagjai évenként részben vagy egészben változnak. Az Aegon Művészeti Díj zsűrijében részt vesznek 2017-ben:

Bazsányi Sándor irodalomkritikus, egyetemi oktató
Máté Gábor
Nagy Gabriella a Litera irodalmi portál felelős szerkesztője és produkciós vezetője
Porogi András
Radics Viktória
Szirák Péter
Thímár Attila

 

Shortlist 2017:

 

Korábbi díjazottak: itt.

 

Krasznahorkai László   Fotó: Valuska Gábor (konyves.blog.hu)

 


A díjról:

Az Aegon Magyarország a világ 10 legnagyobb biztosítócsoportjának tagja, a magyarországi biztosítási piac meghatározó szereplője. A vállalatcsoport elsősorban a biztosítási, nyugdíj és az ezekhez kapcsolódó megtakarítási és befektetési termékekre összpontosít. A díjon keresztül az alapító célja az értékes irodalom és az olvasás népszerűsítése.

Az Aegon Magyarország üzleti sikerei egyre inkább arra ösztönzik a céget, hogy tevékenyen vegyen részt a társadalmilag rendkívül fontos és hasznos, ám állami támogatásban kevésbé részesülő területek fejlesztésében. Az Aegon Magyarország már a kezdetektől fogva kivette részét e munkából, hiszen kulturális, oktatási és karitatív támogatásaival megelőzte versenytársait.

Az Aegon Magyarország közel 20 évvel ezelőtt határozta meg azokat a fő irányvonalakat, amelyeket azóta is következetesen visz végig: ez az oktatás, a karitatív jellegű segítségnyújtás, valamint a kultúra, ezen belül is a kortárs művészetek támogatása.

A kortárs művészetek támogatása terén kiemelkedik az Aegon Művészeti Díj, amelyet 2006-ban alapított az Aegon Magyarország.

A nettó 3 millió Ft összegű kortárs művészeti díjjal elsősorban a magyar irodalmi élet kiválóságait szeretné a cég elismerni. 
A díjat élő magyar író kaphatja az előző évben magyar nyelven megjelent kiemelkedő szépirodalmi teljesítményéért.

A díjon keresztül az alapító célja az értékes irodalom és az olvasás népszerűsítése.