A vászon hátoldalán található felirat tanúsága szerint a festmény 1922-ben Csontváry nővére, Kosztka Irén tulajdonában volt, aki továbbajándékozta dr. Geist Gáspárnak. (Adatok híján a kép sorsáról 1922-ig konkrét adatunk nincs, mégis a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az a Recsken élő Kosztka testvérek tulajdonában volt.(2)) Művészetkedvelő ember lévén, Geist a múlt század közepén több más jelentős alkotás birtokosa is volt. A büszke gyűjtő visszaemlékezéseiben külön kitér a Csontváry-kép megszerzésének recski történetére: „Egy kis képecskét, amely egy tengerparti dalmát várost ábrázolt a lenyugvó nap, a felkelő hold és a part menti lámpák fényében, tartott meg Irén néni magának. Ezt a képet ajándékozta nekem, mondván, hogy jobb kezekbe az nem kerülhet, mert ő már öreg, családtagjai pedig úgysem becsülnék meg a képet.”(3)

 

A festmény 1922-től tehát Geist Gáspár birtokában volt, egészen annak 1972-ben bekövetkezett haláláig, bár 1951-ben letétbe került a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárába. Erről a tényről tanúskodik a festmény vakrámáján található két leltári raglap, valamint a Geist-hagyatékban fennmaradt átadás-átvételi elismervény. A mű történetéről a következő hiteles forrás 1965-re datálható. Ekkor került ugyanis utolsó ismert tulajdonosához, Geist unokahúgához, Osztroluczky Pálnéhoz, igaz, még csak letétként. Miután Geist Gáspárnak közvetlen utódai nem voltak, Osztroluczky Pálnét jelölte meg vagyona egyetlen örököseként 1971-ben kelt végrendeletében. A festmény 1972-ben bekövetkezett halálától 1990-ig Osztroluczky Pálné és örökösei birtokában volt.

 

A Csontváry-kutatók a festő által összeállított katalógusokat használták kiindulási pontként az életmű rekonstruálásakor. Ezekből a kiadványokból négy ismert: egy párizsi (1907), egy meg nem valósult berlini (1910), valamint két budapesti (1908 és 1910) kiállítás műtárgylistája.(4) Logikus, hogy a művész által összeállított katalógusokat, mint primer forrást, autentikusként fogadjuk el.(5)

 

A szakirodalom a traui képek esetében is a fenti négy katalógus adatait használta fel. A párizsi kiállítás brosúrája négy traui képet tartalmaz, ezeket egy címen szerepelteti a festő (kat. 11-14. Traù. Rivages de l’Adriatique. [Hongrie-Dalmatie], 1899–1900). A másik három katalógus tételesen felsorolja a festményeket, sőt a budapestiek a képek keltezésének dátumát is tartalmazzák. A berlini katalógusban szereplő festmények címét valószínűleg Csontváry fordította le németre. A párizsi és a két budapesti kiállítás katalógusában négy-négy traui mű szerepel, míg a berlini katalógus megemlít egy ötödik képet is. A monográfusok közül Romváry Ferenc volt a legalaposabb, aki Csontváry valamennyi ismert traui képét a korabeli katalógusokkal összevetette, és az ott előforduló címeket bejegyezte a meglévő alkotások mellé. A berlini katalógusra építve öt traui képet ismertet, melyek 1899-ben és 1900-ban készülhettek a dalmát városban.(6)

 

Jegyzékéből kitűnik, hogy az öt traui kép közül eddig négy volt ismert: a Visszatekintő nap Trauban (Sonnenuntergang in Trau), a Holdvilágos éj Trauban (Blick auf Trau bei Abendsonne), a Délelőtti kis plein air Trauban (Der stadt Trau in plein air) és a Délutáni vihar Trauban (Gewitterwolken von Trau). Az ötödik, a 43. oeuvre-jegyzékszámmal ellátott, lappangó kép a berlini katalógus alapján az Eine Nacht in Trau (bei Spalato), azaz Éjszaka Trauban címet kapta. Romváry egy kiállítási adatot is rendelt a darabhoz: az 1936-os Fränkel Szalonban bemutatott tárlat 16. számú tételét, amely a kiállítási katalógus szerint 55x95 centiméter volt.

 

Az öt kép kiegészítő adatai között azonban több pontatlanság és ellentmondás is felfedezhető:

Ha megvizsgáljuk Csontváry berlini katalógusának német képcímeit és hozzárendeljük az ismert traui képek magyar címeit, akkor három esetben könnyű helyzetben vagyunk:
Sonnenuntergang in Trau – Visszatekintő nap Trauban Die Stadt Trau in plein air – Délelőtti kis plein air Trauban Gewittervolken von Trau – Délutáni vihar Trauban
Romváry Ferenc a másik két német címet, illetve az ismert negyedik traui képet a következőképpen fűzi egymás mellé:

Eine Nacht in Trau (bei Spalato) – a lappangó darab Blick auf Trau bei Abendsonne – Holdvilágos éj Trauban

A magyar és a német címeket összevetve szembetűnik, hogy a szerző rosszul rendeli egymás mellé a Holdvilágos éj Traubant és annak német nyelvű címvariánsát. Egyértelmű, hogy míg a Blick auf Trau bei Abendsonne cím egy naplementét ábrázoló képre, addig az Eine Nacht in Trau egy éjszakai témára utal. Tehát felcserélődtek a német címek, melyek korrigálása után világossá válik, hogy a lappangó traui képnek nem éjszakát, hanem naplementét ábrázoló festménynek kell lennie!

Az 1936-os Fränkel Szalonban megrendezett, Csontváry Tivadar újonnan fölmerült képeinek kiállításához megjelent katalógusban több hiba található. Rossz címhasználat, felcserélt tételek, összekevert méretek nehezítik a darabok azonosítását.(7) A kiállításon szereplő 16. tétel a Délutáni vihar Trauban címet viseli, mérete 55x95 cm. A ma is ismert kép helyesen 25x48 cm, azaz a tárlat 16. tételeként a Délutáni vihar Trauban ezzel a mérettel nem lehetett kiállítva. Vagy a kép címe, vagy a kép mérete hibás!





Ezt a pontatlanságot Romváry is észlelte. Ő úgy gondolta, hogy a méret lehet az autentikus adat, vagyis a Délutáni vihar Trauban nem is szerepelt a Fränkel-kiállításon. Véleménye szerint ezen a katalógusszámon a lappangó ötödik traui kép lehetett kiállítva.

A 16. tétel mellett szereplő 55x95-ös méret azonban nem az általa feltételezett lappangó traui képhez, hanem egy létező Csontváry-alkotáshoz tartozott. Ez a kép az Esti halászat Castellammaréban, melyre tökéletesen illik a méret. A kép a harmincas években Hatvany Ferenc, majd Neményi Bertalan gyűjteményében volt, s bár címe nem szerepelt a katalógusban, biztosan ott volt az ominózus Fränkel-kiállításon. Erre a tényre Bedő Rudolf hívta fel Németh Lajos figyelmét még a hatvanas években.(8) Németh közli is ezt a kiállítási adatot saját oeuvre-jegyzékében.(9) Romváry azonban ezt nem vette figyelembe. Említi Hatvany Ferenc és Neményi Bertalan tulajdonlását, de nem jelzi a Fränkel Szalon kiállítási adatait.(10) Így keletkezhetett Romváry oeuvre-katalógusában a 43. jegyzékszámú tétel, az Éjszaka Trauban című, téves adatokkal alátámasztott és sohasem létezett „lappangó” traui festmény.

 

Romvárynak abban igaza volt, hogy az „Ötödik Trauban festett kép viszont ténylegesen létezett egykoron, hiteles forrás, vagyis Csontvárytól származó adat szerint”.(11) Sőt ez az ötödik lappangó traui kép „inkognitóban” szerepel az életműjegyzékében is. Az oeuvre-jegyzék 44-es tétele, a Holdvilágos éj Trauban (Zárda) adatai között a következő bejegyzést olvashatjuk: „Tulajdonos: Kosztka Anna, Bp.; Gerst Gáspár, Bp.; Dr. Völgyessy Ferenc, Bp.; Osztroluczky Pálné, Bp.; Dévényi Iván, Esztergom; ... ”

 

Ennek a festménynek a történetét az 1936-os kiállítás óta pontosan ismerjük. Ekkor már dr. Völgyessy Ferenc gyűjteményében volt, és azóta is pontosan követhető a sorsa. Tudjuk, hogy a Zárdát valamikor 1970 és 1976 között Dévényi Iván vásárolta meg Völgyessy Ferenctől.(12) A mű a kilencvenes években került a Dévényi-gyűjteményből új birtokosához. A tulajdonosi jegyzékben viszont szerepel Kosztka Anna (?!), Gerst Gáspár (sic) és Osztroluczky Pálné neve is, akikről viszont a családi dokumentációból biztosan tudjuk, hogy semmi közük nem volt a Holdvilágos éj Trauban című festményhez.

 

Hogyan kerülhettek a Romváry-monográfiába ezek az adatok? A festmény 1951-től az Új Magyar Képtár letéti anyagát gazdagította. Ez a kép történetének egyetlen publikus időszaka. Az erre vonatkozó írásos adatok szerint legkésőbb 1965-ig az alkotás a Szépművészeti Múzeumban, majd a Magyar Nemzeti Galériában volt. Az átadás-átvételről szóló szerződést követően minden bizonnyal leíró karton készült a festményről. Ezen együtt szerepelhetett Kosztka Irén, Geist Gáspár, valamint később, visszavételének időpontjától Osztroluczky Pálné neve is. Romváry minden bizonnyal rábukkant erre a kartonra, s mivel a képről fotó nem készült, a festmény méretét és címét alapul véve megpróbálta beazonosítani a festményt. A méret alapján automatikusan adódott az 1936-tól ismert Holdvilágos éj Trauban (Zárda) című festmény, amely témájában is összeköthető jelen képünkkel. Innét pedig már csak egy lépés volt, hogy az Új Magyar Képtár leíró kartonjáról és a szakirodalomból összefésülje a tulajdonosok személyét és beillessze az oeuvre-jegyzékbe: A kép első és második tulajdonosát a festmény hátoldaláról vette.(13) Ezt követte a Zárda 1936-os szereplése, amely valóban ott volt a Fränkel-kiállításon, szerencsére helyes adatokkal. Ekkor dr. Völgyessy Ferenc a tulajdonos. Majd a Geist Gáspárral 1965-ben letéti szerződést kötő Osztroluczky Pálné következett. S végül a sort Dévényi Iván zárja, aki a hetvenes évek közepétől a Völgyessytől vásárolt Zárda boldog tulajdonosának mondhatta magát.

 

Romváry a kép létezését bizonyító adatokat tévesen használta fel. Bár a festményről nem volt tudomása, annak méretére, témájára és történetére vonatkozó adatokat vett át, valamint épített be saját oeuvre-jegyzékébe.

 

Azonban előkerült és most közkinccsé válik a száztizenhárom éven át lappangó ötödik traui festmény, a Trau látképe naplemente idején. Előkerülésével, valamint a fenti felismerések és korrekciók eredményeként megoldódtak a traui ciklus titkai, rendeződtek a kiállítási és tulajdonosi adatok.(14)

 

Bár Romváry monográfiájában többször is rámutat, nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy Csontváry 1897 és 1902 között készült festményeinek többsége párokba rendeződik. Azon túl, hogy ezek a darabok azonos témát, motívumot dolgoznak fel, szinte kivétel nélkül megegyező méretekkel is rendelkeznek. A párdarabok legfontosabb sajátossága, hogy azonos helyszínt ábrázolnak más-más nézőpontból. A nézőpont megválasztása ugyanakkor sohasem véletlenszerű, a festő a második darab megfestésekor hátat fordít az első kép nézetének. Mintegy oda-vissza megfesti az adott helyszínt. Jellemző az is, hogy a párdarabok sohasem azonos napszakban készülnek. E sajátosságukat a festő is hangsúlyozza, hisz katalógusaiban rendre megjelöli, mely kép mely napszakban készült. Délelőtt, délután, naplemente, éjszaka, hajnal: a címek rendre megadják a képek készültének pontos napszakát.(15)

 

Ilyen képpár jelen képünk és a Holdvilágos éj Trauban (Zárda, 1899), valamint az ugyancsak Trauban készült Délelőtti kis plein air Trauban és a Délutáni vihar Trauban (1900) is. Az első két alkotás esetében a hídon átvezető út jelenti a képpár tengelyét. A művész a két alkotás elkészülte során nem végez mozgást a tengelyen. Csupán annyit tesz, hogy az első vászon megfestése után 180 fokkal megváltoztatja a nézőpontot, s a korábban a háta mögött elhelyezkedő látványt örökíti meg. A méret itt megegyező. Az utóbbinál, a Délutáni vihar Trauban, valamint a Délelőtti kis plein air Trauban képek esetében a Trauval szemben elhelyezkedő Ciovo sziget város felőli oldalának északi és déli sarokpontja jelenti a képpár tengelyét. A déli csúcsról a délelőtti plein air, az északiról a viharos délután készült. A két kép mérete ez esetben eltér. A négy kép a négy égtájat is jelöli nézetével, miközben mindegyik alkotás más-más napszakban, más-más fényviszonyok között örökíti meg a dalmát város tengerpartját. A négy napszak és a négy égtáj a következő: délelőtt-nyugat; délután-kelet; alkonyat-dél; éjszaka-észak.

 

A képpárok Csontvárynak a térábrázolás új útjait kereső aspirációival hozhatók összefüggésbe. Az ő célja is az, hogy meghaladja a természettanulmány pillanatnyiságát. Csontváry két trükköt alkalmaz e program megvalósítása során. Egyrészt a panorámakép igényével nyúl a kiválasztott tájrészlethez, kiterjesztve a látószöget. Másrészt eltérő napszakokat ábrázolva kiiktatja a pillanatnyiság tényezőit a képpárokból. A teljességre törekszik, azaz nem pusztán egy tájrészlet vagy fényjelenség megörökítése a cél, hanem a táj és a fényviszonyok kimerevítése. A négy kép együttesen olyan komplex plein air tanulmány lehet, mely a nap útjának egyes szakaszaiban rögzíti a város motívumát. Ezeket a fázisokat, illetve a fázisokból leszűrt megfigyeléseket egy ötödik képben, a fent említett Visszatekintő nap Trauban címűben összegzi.

 

Ez utóbbi kép kapcsán már Németh Lajos is felfigyelt a festmény különös, kettős megvilágítására. „A harangtorony és a városházépület között izzó égitest: a visszatekintő nap. Helyzete meglepő, hisz sugarai bal oldalról vetik fényüket a falakra, itt pedig a háttérben tűnik el. Vagy tán nem is a nap, hanem a felkelő hold lenne az izzó korong? Vagy Csontváry szakított a természeti objektivitással, és festői, hangulati megoldásból szabadon módosította az égitestek helyzetét, az atmoszferikus jelenségeket?”(16)

 

A lemenő nap fénye – az óra 7 óra 20-at mutat – nyugat-délnyugat felől, azaz jobbról esik be a város főterére. Az óratornyon és a mellette álló városháza homlokzatán ez pontosan érzékelhető. Mindeközben a városháza és a harangtorony között délkelet felől egy égitest bukkan fel, egészen pontosan a napfelkeltét ábrázolja a festő. A felkelő és a lemenő nap egyszerre van jelen a képen. A hajnali a maga valóságában, míg az alkonyi a falakon megcsillanó fény által. Ráadásul mindkettő a napszaknak megfelelően, topografikusan is helyes pozíciójában. Lehel Ferenc megfigyelte: a festő sokszor „...kettős megvilágítást használ... Csontváry a testeket több pontból világítja meg, amivel vibráló, villódzó hatást ér el, ugyanakkor a kép motívumainak körvonalait is világosabban kezeli a lokális színeknél, amely ugyanezt a vibráló hatást erősíti tovább, mintha a fény és a természet lüktető energiájának vizuális visszaadása lenne a cél.” Lehetséges, hogy e „vibráló, villódzó hatások” eléréséhez használja fel Csontváry az egyes fázisképeket? Válogat a megfelelő fényhatások közül, melyeket aztán sűrítve, s szublimálva visz fel az összegző képre?

 

Ez következik a négy fáziskép és a Visszatekintő nap Trauban című festmény viszonyából. Míg a négy tanulmány esetében a fázisképek párokba rendeződve iktatják ki a pillanatnyiság tényezőit, addig a visszatekintő nap esetében csavar egyet a történeten a festő. Nem a képek, hanem – kegyes csalással – az égitestek számának növelésével teremt időtlenséget a festményen. A reggel és az este – a nap által bejárt út egy képbe sűrítve! Credója ez a művésznek, melyben a nap és rajta keresztül „az isteni akarat”, a „pozitívum” tevékenységének állít emléket. Ebből a szempontból a festmény ajánlása sem meglepő. A társadalmi reformok terén elhivatott Csontváry nemes egyszerűséggel épén keresztül iniciál követendő példát: „Trau, 1902. festé Tivadar az Országháznak ajándékul”.