Új Nő és Új Építészet

Avagy mit keresnek fürdőruhás nő̋k a modern építészeti fotókon?

Sebestyén Ágnes Anna

Fény és levegő, napozás és testmozgás: ezek a huszadik századi modern életvitel hívószavai. építészeti megjelenésük pedig az uszoda és a tetőteraszos, benapozott lakás. Az ideális tetőteraszon betonkád is van, amit persze az építész saját magának tervezett, a fotózáshoz bele is ült a kádba, mellette a kislányát látjuk napozóban. éljen tehát tovább a modern építészet, tetőteraszt mindenkinek!

„Az emberiség a természetes, egészséges, gyakorlatias élet felé sohasem tett meg nagyobb, bátrabb és gyorsabb utat, mint az utolsó 25 évben. Gondoljunk csak arra, milyen gyorsan alakult át a fűzős, uszályos, kitömött formalisztikus női ruha egy egyszerű szabású, rövid, praktikus öltözetté. Hogyan terjed a sportmozgalom férfiaknál, nőknél, gyermekeknél. A rádió és film, miként terjesztői szinte tegnapról mára úgy az auditív, mint a vizuális kultúrának egyik világrészből a másikba.”(1)


Seidner Zoltán: Kozma Lajos Lupa-szigeti nyaralója, tervező: Kozma Lajos, 1935 A fotót Kozma Lajos Das Neue Haus című 1941-ben megjelent könyvének címlapképévé választották; kép forrása: a magyar kiadásból, Kozma Lajos: Az új ház. Budapest, Corvina Kiadó, 1978, 62. o.

Seidner Zoltán: Kozma Lajos Lupa-szigeti nyaralója, tervező: Kozma Lajos, 1935 A fotót Kozma Lajos Das Neue Haus című 1941-ben megjelent könyvének címlapképévé választották; kép forrása: a magyar kiadásból, Kozma Lajos: Az új ház. Budapest, Corvina Kiadó, 1978, 62. o.

Amint Molnár Farkas – a modern magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja – fenti soraiban összefoglalta, az egyszerűség, az egészség, a praktikum, a sport, a rádió és a film mind-mind a modern élet – ideális – kellékeinek és jelképeinek számítottak az 1920–30-as években; s ezek a modernista toposzok állandó elemei voltak a korabeli építészetkritikának is. Le Corbusier például az általa rendkívül fontos civilizációs fejlődésként értékelt új kommunikációs csatornák és közlekedési eszközök – hajók, repülőgépek, autók(2) – elterjedésével együtt üdvözölte a nők ruházatának egyszerűsödését, megszabadulását a felesleges sallangoktól.(3) Ehhez képest lesújtó véleménnyel volt kora építészetéről, amely nem felelt meg a modern életmód támasztotta igényeknek. Hasonló szellemű kortársaival együtt kemény kritikával illette a korabeli lakáshelyzetet és életkörülményeket, a tehetősekét ugyanúgy, mint a szegényebb rétegekét. Előbbiek esetében a túldíszített, súlyos bútorok, drapériák, dísztárgyak tömegével telezsúfolt konzervatív berendezés és a rosszul funkcionáló alaprajz, utóbbiaknál a sötét és egészségtelen kislakások kerültek a kritika középpontjába.


Seidner Zoltán: Molnár Farkas és családja a Tyroler-ház tetőteraszán, Budapest II., Harangvirág utca 11., tervező: Molnár Farkas, 1934, Forster Gyula Nemzeti örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Fotótára, ltsz. 093.079b

Seidner Zoltán: Molnár Farkas és családja a Tyroler-ház tetőteraszán, Budapest II., Harangvirág utca 11., tervező: Molnár Farkas, 1934, Forster Gyula Nemzeti örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Fotótára, ltsz. 093.079b 

A modern építészek új generációja ezzel szemben új világ építésén fáradozott, szem előtt tartva az ember életfunkcióiból származó igényeket: a tágas, levegős, napfényes terek kialakítását, a praktikus alaprajzot, az egyes helyiségek funkciójának megfelelő tájolást, valamint a mozgást nem akadályozó berendezést. A modern épületeket tehát nagyméretű ablakokkal, erkélyekkel, teraszokkal, illetve tetőteraszokkal nyitották meg, hogy helyet teremtsenek a napozásra, levegőzésre és testgyakorlásra is. Ezek az elvek – a lehetőségekhez mérten – munkáslakásoknál és luxusvilláknál egyaránt alkalmazhatók lettek volna, többnyire mégis utópisztikusnak bizonyultak, mivel megrendelőik szinte kizárólag a művelt közép-, illetve felső középosztályból kerültek ki.

Az 1920–30-as évek modern építészetének legfontosabb reprezentációs és propagandaeszköze a fotográfia, illetve tágabb értelemben a média volt, a szakfolyóiratokon és könyveken, kiállításokon túl pedig a képes magazinok, a reklámok és a divat is ezeket az elveket népszerűsítette.(4) A kor nyomdatechnikája lehetővé tette a fényképek korlátlan sokszorosítását, és az illusztrált magazinok révén a képek korábban nem látott gyorsasággal jutottak el a szakmai és laikus közönséghez.

A hazai modern építészek legfőbb szócsöve az 1926-ban indult Tér és Forma című folyóirat volt, amely először a Vállalkozók Lapja mellékleteként, majd 1928-tól kezdve önálló lapként jelent meg. A Tér és Forma elsősorban a szakmának szólt, azonban az építészek az érdeklődő laikus közönségben potenciális megrendelőt látva saját kiadványokat is megjelentettek. Molnár Farkas például Új építés címmel adta ki 1933-ban addigi önálló munkásságát összefoglaló füzetét, melynek célja a szélesebb közönség tájékoztatása, nevelése volt.(5)


Magyar Filmiroda: Bérház tetőterasza, Budapest XII., Kékgolyó utca 10., tervezők: Lauber László és Nyiri István, 1933–34, Forster Gyula Nemzeti örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Fotótára, ltsz. 020.569

Magyar Filmiroda: Bérház tetőterasza, Budapest XII., Kékgolyó utca 10., tervezők: Lauber László és Nyiri István, 1933–34, Forster Gyula Nemzeti örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Fotótára, ltsz. 020.569

Az építészet iránt érdeklődő tehát gyakran előbb látta (és látja ma is) a fotót, mint magát az épületet, holott épület és leképezése közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, sem az egyszerű befogadás, sem a tudományos párbeszéd szintjén.(6) A művészet-, illetve építészettörténészek, ennek ellenére, néhány évtizeddel ezelőttig nem foglalkoztak az építészeti fotográfia jelentőségével: az 1980-as évekig nem képezte tárgyát tudományos diskurzusnak nemzetközi szinten, Magyarországon pedig csak az ezredfordulón fordult felé a kutatás figyelme.(7)

A kiadványok és a bennük megjelenő fotók vizsgálatakor fontos szempont a célközönség szem előtt tartása, ugyanis az építészek és a nagyközönség számára más képi minőséget kellett és kell „eladni”. Az építészeti folyóiratokat illusztráló felvételek, illetve a szakmai kiállítások tablóin megjelenő fotók zömmel csak az építészeti minőségre koncentrálnak, és viszonylag ritkán szerepelnek rajtuk emberek; amennyiben azonban mégis, akkor általában az adott épületben lehetséges életmód reprezentánsaiként. A laikus olvasó figyelmét és képzeletét ugyanakkor nagyobb eséllyel ragadja meg egy olyan felvétel, melyen fiatal, karcsú, modern nők hevernek a napsütötte teraszokon vagy pózolnak a kor divatos (fürdő)ruháiban.


Máté Olga: Felsőgödi nyaraló, tervező: Molnár Farkas, 1934, Magyar építészeti Múzeum, ltsz. 74.01.27

Máté Olga: Felsőgödi nyaraló, tervező: Molnár Farkas, 1934, Magyar építészeti Múzeum, ltsz. 74.01.27


Az ilyen épületfotók tehát gyakorlatilag ugyanúgy működtek, mint a kor reklámjai és divatfotói, melyeknek gyakori szereplője volt a modern, tehetős, művelt, városi nő, aki immár mozgását nem korlátozó, rövid ruhát hordott és rövid hajat vágatott. A mindig vékony, sportos és napbarnított új nő fürdőruhás alakja állandóan visszatérő szereplője volt a korabeli vizuális kultúrának akár Kozma Lajos Lupa-szigeti nyaralója teraszának korlátjára támaszkodott, akár Munkácsi Márton divatfotóin napozott. Fürdőruhája ugyanúgy a praktikumot és az egészséges életmódot szolgálta, mint a modern épület, amelyben élt. Az egyszerűség, a sallangoktól mentes elegancia a modern ruházat és építészet közös jellemzője volt. A korabeli épületfotókon a víz, a napfény és a friss levegő érzékeltetése is fontos szerepet játszik, hiszen a két világháború közötti időszak jellemző épülettípusait is ezeknek „az elemeknek” a kiaknázására tervezték a kor építészei. Aki csak tehette, jó levegőjű helyekre költözött; villát, családi vagy hétvégi házat építtetett a zsúfolt és egészségtelennek minősített városközpontoktól távol. Budapesten a tehetősebb rétegek Buda lejtőin építkeztek, a Gellért-hegyen, a Svábhegyen és a Rózsadombon, valamint kisebb hétvégi házakat építtettek a Duna és a Balaton mellett. A zöldövezeti villák, városi lakások nagy teraszokkal épültek, és építészeik különös hangsúlyt fektettek a lakótérnek a kerttel vagy a környező tájjal való kapcsolatára. A tetőteraszok, illetve tetőkertek nyújtotta pihenési és sportolási lehetőségeket maguk az építészek is kihasználták: Molnár Farkas az általa tervezett Tyroler-ház tetőteraszán, medencében ülve, valószínűleg nemcsak a fotó kedvéért élvezi a napsütést családja körében.


Ugrótorony és csúszda a balatonföldvári strandon, tervezők: Preisich Gábor, Vadász Mihály, Molnár Pál, 1935, magántulajdon

Ugrótorony és csúszda a balatonföldvári strandon, tervezők: Preisich Gábor, Vadász Mihály, Molnár Pál, 1935, magántulajdon

Az építészeti felvételek nem tekinthetők tehát az épületekről készült puszta dokumentumoknak, történetük és működésük ennél sokkal összetettebb; beilleszthetők a kor társadalmi vonatkozásaiba, a női szerepek változásának a folyamatába, valamint a divat, a művészet és általában a vizuális kultúra keretei közé. Az építészek nagyon is tudatosan használták a médiát és felügyelték az épületeikről készült fotográfiák minőségét, illetve publikálásuk és terjesztésük módját. A képek jellegét, így azt, hogy szerepeljen-e rajtuk ember, vagy csak az építészeti kvalitásokra koncentráljon a fotós, mindig az adott helyzetnek megfelelően választották ki, szem előtt tartva a célközönséget, mindig a lehető leghatékonyabb propaganda érdekében.


(1) Molnár Farkas: A racionális építkezésről. Tér és Forma 1 (1928), 5. sz. 198. o.
(2) Le Corbusier: Szem, amely nem lát... I. A gőzhajók, II. A repülőgépek, III. Az autók. In: uő: Új építészet felé (Vers une Architecture. Paris, 1923). Ford. Rozgonyi Ádám. Budapest, Corvina Kiadó, 1981. 79–126. o.
(3) Le Corbusier, ill. általában a divat és építészet-építészetelmélet kapcsolatáról lásd Wigley, Mark: White-out: Fashioning the Modern. Assemblage (1993), 22. sz. 6–49. o.
(4) Colomina, Beatriz: Privacy and Publicity: Modern Architecture as Mass Media. Cambridge, Mass. – London, MIT Press, 2000. Colomina szerint az építészet mint fogyasztási cikk került forgalomba az illusztrált magazinok révén, sőt éppen abban látja az építészet modernné válását, hogy elkötelezte magát a média mellett.
(5) Molnár Farkas: Új építés 1., Molnár Farkas munkái 1923–1933. Budapest, magyar műhelyszövetség, é. n. [1933]. „...feladatává tűzte, hogy az ipar és művészet közös és együttes erejével megnemesítse a mindennapi élet használati tárgyait, nevelő és felvilágosító munkájával pedig a nagyközönség előtt ismertté tegye az ipari és művészi szempontból teljesebb »minőségi munka« értékét” – olvasható a kiadvány hátoldalán.
(6) Rattenbury, Kester: Introduction. In: uő (szerk.): This is Not Architecture: Media Constructions. London, Routledge, 2002. xxi–xxiv. o.
(7) McKenzie, Ray – Hermansen, Christian (szerk.): Szép új világ. Modern építészet Skóciában és Magyarországon 1930–1950. Budapest – Glasgow, OMvH – Glasgow School of Art, 1999; Cs. Plank Ibolya – Hajdú Virág – Ritoók Pál: Fény és Forma. Modern építészet és fotó 1927–1950. Budapest, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, 2003



Az új fotográfia, az új építészet és az új életmód kapcsán megkerülhetetlen tényező a Bauhaus, ahol számos magyar, illetve magyar származású művész tanult és tanított. Az 1920–30-as évek modern építészeti fotográfiájából is átszűrődő természet-, egészség-, mozgás- és testkultusz a Bauhausban szinte követelmény volt. Molnár Farkas – aki 1921 ősze és 1925 tavasza között maga is a Bauhausban tanult – következő sorai igen találóan illusztrálják a fenti elvárásokat: „Hogy valakit felvegyenek a Bauhaus műhelyeibe, annak nem csak dolgozni, de élni is kell tudni. (...) Csak töretlen és egészséges, ép ember felel meg. Műveltség és képzettség nem lényeges. De élénk figyelmes temperamentum, hajlékony test és találékony fej.”(1)



Moholy-Nagy László: A dessaui Bauhaus erkélyei, 1927, zselatinos ezüst, 38,3 x 29 cm Moholy-Nagy Foundation, Hattula Moholy-Nagy szíves engedélyével

Moholy-Nagy László: A dessaui Bauhaus erkélyei, 1927, zselatinos ezüst, 38,3 x 29 cm Moholy-Nagy Foundation, Hattula Moholy-Nagy szíves engedélyével

Az életmód eme reformja mellett érdemes figyelmet szentelni annak a kérdésnek, hogy a Bauhausban működő művészfotósok tevékenysége, képeik publikálása és ismertté válása mennyiben befolyásolta a kortárs építészeti szakfotográfiát. A Bauhausban ugyanis – bár hivatalosan csak 1929-től volt fotóoktatás – ez a médium különösen fontos szerepet játszott, s az egyes művészek igen változatos és sokszínű fotográfiai tevékenységet folytattak. Talán a legmeghatározóbb Moholy-Nagy László működése volt, aki számos felvételt készített többek között a dessaui Bauhaus épületegyütteséről. Fotóinak azonban nem az épület hű és informatív leképezése, hanem új viszonylatok felfedezése volt a célja. Olyan lehetőségeket keresett, mellyel fejlesztheti, illetve kiterjesztheti az emberi érzékelést, vagyis a fényképezést a szem kiegészítéseként értelmezte. A kor könnyűkamerái segítségével korábban nem elérhető nézőpontokból is lehetségessé vált a fényképezés, s Moholy-Nagy ezt kihasználva készítette számos béka- és madárperspektívából készült képét, ráirányítva a figyelmet a korábban nem észrevett érdekes nézőpontokra. Habár a művészi kompozíció bizonyos esetekben kifejezetten torzított képet adott az épületről, ez a komponálásmód gyengített formában mégis „átment” a korabeli szakfotográfiába, talán mert hatásosabban közvetítette az épület szellemiségét, mint a mérnöki pontosságú leképezés.

(1) Molnár Farkas: Élet a Bauhausban. Periszkóp 1 (1925), június–július. (Megjelent in Bajkay Éva (szerk.): A művészettől az életig. Magyarok a Bauhausban. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, 2010. 316–319; 318. o.)