Világhírű kortárs magyar képzőművész?

„Vandalizmus a Whitney Museum of Artban”

Nagypéter József

Augusztus 20-a óta a New York Times blogjától kezdve a különböző külföldi internetes művészeti portálokon át fokozatosan terjed a Jeff Koons retrospektív kiállításon történt „vandálakció” híre. Az illusztrációként közölt képeken fémfogsorú, napszemüveges, ősztarajú személy pózol győzelmi mámorban a falra lövellt azonosítatlan eredetű, piros folyadékból formált X és az alatta olvasható írás előtt: MONTY CANTSIN WAS HERE  AUG 20 / 20 K.

Fotó: Antoine S Lutens - Facebook

Ez a név a már említett híradásokat olvasgatva úgy tűnik, csak kevés amerikai blogolónak mond valamit, pedig Monty Cantsin, azaz (ezúttal) Kántor István már 1988-ban is sprickolt egy adag vért náluk, Picasso Lány tükör előtt című képére a MoMA-ban. Utóbbi illegális akció miatt természetesen letartóztatták anno, ez azonban nem tántorította el attól, hogy mind a mai napig jelentkezzen itt-ott nemkívánatos vérműveivel.
 
Fotó: Antoine S Lutens - Facebook

A legújabb állomásához érkezett „élethosszig tartó” neoista Vérkampány 1979-ben indult. Az orvostanhallgató multitalentum Kántor 1976-ban hagyta el Magyarországot, hogy rövid ideig Párizsban utcazenészkedjen, majd a tengeren túlra költözzön. Még Magyarországon, a Fiatal Művészek Klubjában találkozott David Zack kapcsolatművésszel, aki a Monty Cantsin nyitott, tehát mindenki által felvehető identitású popsztár-ötlet ideális megtestesülését Kántorban látta. 1978-ban, Kántor Portlandbe érkeztével kezdetét is vette a Monty Cantsin-projekt. Monty Cantsin–Kántor kicsivel később, 1979-ben, Kanadában elindította a „Neoista Kulturális Összeesküvést” és az ehhez szorosan kapcsolódó festményekből, utcai akciókból, performanszokból, videó- és hangmunkákból álló Vérkampányt, hogy az elkészült művek eladásával finanszírozza a neoisták tevékenységét.

Az 1979 és 2003 között elkövetett „ajándékozó-akcióit”, pontosan katalogizálta saját honlapján, későbbi vérművei azonban inkább egyéb másodlagos forrásokból kereshetők vissza. A legemlékezetesebbek között van a már említett 1988-as MoMA-beli Picasso-ügy és a Hamburger Bahnhofban kiállított Jeff Koons-paródia mellett elkövetett akció 2004-ből.


Paul McCarthy: Michael Jackson és Bubbles, 1997-99, Hamburger Bahnhof    Fotó: Joanna Scheffel

A vérkampány intézménykritikus igyekezete talán az utóbbi esetben volt a legerősebb, ugyanis a Hamburger Bahnhofban abban az évben épp a nagy port kavart, kétes eredetű Flick-gyűjtemény bizonyos darabjait mutatták be. Ebben a környezetben a vérspriccelés speciális állásfoglalás volt. A többi alkalommal azonban inkább az a parazitizmus érvényesült, amely más világhírű képzőművészek reputációját kihasználva irányította a nagyközönség figyelmét Monty Cantsinra. Persze a nárcisztikus aktus hozadékaként összevérzett fehér falak és a sokmilliós műtárgyak veszélyeztetése – ahogy a mostani esetben is – bármikor értelmezhetők intézménykritikus cselekedetekként.1

Kántor vércseppjei Magyarországon legutóbb 2013-ban a Gödör Klubban, azt megelőzően pedig 2011-ben a székesfehévári Szent István Király Múzeumban bemutatott esztelen! meztelen! Istvan Kantor Monty Cantsin? Amen! mashup-remix kiállításán és a Sirályban tartott könyvbemutatóján röpködtek a fal és a nagyközönség felé.



Ezekben az esetekben a vérspriccelés megint valami mást jelentett: a megrendezett körülmények közt megtörtént akciók szinte teljesen elvesztették intézménykritikus felhangjukat és mindössze egy nárcisztikus személyiség önbeteljesülésének kínos pillanataivá váltak. A nyolcvanas évek eleje óta a nyílt színi vérfröcskölés a saját egészségét féltő befogadót leginkább a fenségessel szembeni rettegés állapotába képes csak helyezni, ami nem igazán hagyja felszínre kerülni az egyéb történeti és esztétikai referenciákat. Monty Cantsin itthoni mesterséges botránykeltő akcióit ezért valamiféle idejétmúltság jellemzi, és azok, akik csak ezt látják Kántor István életművéből valószínűleg sosem fognak érdeklődni az iránt, hogy miért pont ő nyitotta meg gépműveivel a 2000-es Ars Electronica Festivalt, hogy hány nemzetközi elismerést kapott videómunkáival, hogy hogyan viszonyult Ady-hoz, vagy hogy miért épp Jericonak, Babylonnak és Ninivének nevezte el a saját gyerekeit. Pedig a lényeg éppen ezekben a kérdésekben rejlik.

 

1 Az ideig-óráig létező Monty Cantsin-művek ideiglenessége is magában hordozza azt az üzenetet, amelyet a Jeff Koonsnak szánt ironikus (?) ajándékkísérőjében is megfogalmaz Kántor, miszerint Koons egy sikeres kettős ügynök, aki a hiperhollywoodi művészetmaffia intézményének oszlopos tagjaként lavírozik nagy sikerrel a különböző a kontextusok között.