Önámítás azt gondolni, hogy egy életmű az utókor számára a maga teljességében megismerhető. Ami távolról monolit tömbnek tűnik, az a figyelmes szemlélő számára feltárja valódi formáját, egy folytonos változásban lévő organizmust. Ilyen lélegző, pulzáló szerveződés minden festői életmű, térben, időben alakváltó tünemény. Alkotóelemei, maguk a művek, olykor rejtélyes és beláthatatlan utakat járnak be felragyogva, majd kihunyva. Némelyek folyvást láthatók, nemzedékek közös tudatát meghatározó ikonok, mások halvaszületett teremtmények, amelyek sosem lépik át a műterem küszöbét. Nagyobb részük azonban a jelenlét szürke mezőjében lebeg, leírások vagy reprodukciók raszterhálójában öltve testet, időszakos tárlatok gyorsan szétfoszló emlékképeiben bolyongva. 

Innen tekintve minden életműtárlat a megmutatás (felmutatás) múlandó diadala, amit a művek láthatóvá tételének gyönyörűsége leng be. Az elmúlt évek nagyszabású életműtárlatai sorra bebizonyították, hogy az ilyen vállalkozások lendülete rendre felszínre dob korábban lappangó (remek)műveket. Efféle bizakodás teremtette ezt az írást is, az együttműködés és segítőkészség reménye, amely nélkül aligha lehetséges a megálmodott tárlat megvalósítása.

A vállalkozás apropóját Csók István halálának 150. évfordulója nyújtja, amire emlékezve a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága 2011-re nagyszabású emlékkiállítást tervez Székesfehérváron és Cecén. A hely kiválasztását a festő Fejér megyei kötődése magyarázza, aminek köszönhetően a múzeum Csók festményeinek jelentős kollekcióját őrzi. E művekből mutat be reprezentatív válogtást a cecei Csók István Emlékmúzeum állandó tárlata. (Az emlékház felújítása miatt a kiállítás jelenleg ideiglenes helyen, szűkebb válogatásban látható.)

Csók életművéről hajlamosak vagyunk azt gondolni, aligha tartogat már meglepetéseket. Jelentős számú műve van közgyűjteményben, egyes képei a mai napig állandó szereplői a korszakot bemutató hazai és külföldi tárlatoknak. Csakhogy Csók igen termékeny alkotó volt, ami nem csupán átiratok és replikák sokaságát, hanem egyedi, egyszeri remek alkotások sokaságát is jelenti. A vándorlások éveiben Münchenben és Párizsban készült művei szétszóródtak, külhoni gyűjtőkhöz áramlottak. Hazatérve nagyszámú időszakos és külföldi vándorkiállítás vitte szét a szélrózsa minden irányába műveit.

Ebből adódóan az életmű jelentős része magántulajdonban van, sőt annak kulcsfontosságú darabjai is magángyűjtemények részei. (A Tavasz ébredésének pár évvel ezelőtt történt váratlan felbukkanása ékes bizonyítéka volt ennek.) A magántulajdonban levő képek töredéke az elmúlt évek aukcióin felbukkant ugyan, de számos művet utoljára Csók 1965-ben, a Műcsarnokban megrendezett életműtárlatán láthatott a nagyközönség. Legfőbb reményünk, hogy ezek a „rejtőzködő csodák” fél évszázad után ismét felfedik szépségüket: láthatóvá válnak egy kiállítás erejéig és végre korszerű módon mutathatja be azokat egy igényes monográfia.

A legfőbb keresett tárgy Csók fiatalkori főműve, az 1895-ben befejezett Báthory Erzsébet. (2. kép) A nagyméretű vászon 1945 elején tűnt el Székesfehérvárról. Vélhetően megsemmisült. Ám egy pár évvel később született dokumentum arra utal, hogy egy magyar hadifogoly 1945 nyarán látta a művet az ausztriai Spittal an der Drau városában, egy reneszánsz kastély falán. Noha az ez ügyben lezajlott hivatalos kutatások negatív eredménnyel zárultak, némi halvány reménnyel talán kecsegtetnek (az elszánt kincsvadászokat minden bizonnyal).

Mivel korai főműveit Csók rendre megsemmisítette, többnyire csupán töredékeik, vázlataik ismertek. Az 1902-ben festett Bűnös asszony egyik utolsó monumentuma e csökönyös önpusztításnak. A szétvágott képből Csók (szokása szerint) a női főalakot tartotta meg: Mária Magdolna aktja utoljára az Ernst Múzeum aukcióján szerepelt 1923-ban. (6. kép)

A keresett képek között számos olyan található, amely Csók jól ismert, később többször megfestett témáinak első változataira vonatkozik. Az első változatok értéke nem csupán művészettörténeti, hanem esztétikai is, hiszen azok kivitelezése még őrzi a festői teremtés friss lendületét. Ilyen a Dolce far niente (Édes semmittevés) 1897-ből – amelyre a festő emlékirataiban külön kitér (3. kép), a népéleti témakörből a Pihenő sokácok és a Hímző sokác asszony első, remekbe szabott változata (8., 10. kép), vagy a lidó-képek köréből a tízes években készült Strandon és A homokban (29., 30. kép).

Kétségtelen, hogy Csók életművét a saját vagy idegen kezű replikák erősen devalválták. Egy jövendőbeli életműtárlat egyik legfontosabb feladata éppen e torz kép kiigazítása, az egyedi, kiváló művekben megtestesülő alkotó felmutatása. Az unalomig ismételgetett sokác-téma remek darabjai közé tartoznak a Tükör előtt, a Sokác menyecske, a Sokác lányok, az Aratáskor, a fauve-os hatásokat sejtető Öcsényi menyecske vagy az urbánus és népies elemeket szatirikusan ötvöző Magyar szoba (11., 12., 13., 19., 20., 25. kép). E művek ismételt bemutatása azért lenne fontos, mert igazolhatná, hogy Csók sokác-témája festőileg és gondolatilag progresszív volt a századelőn és eredeti formájában összhangban állt a korszak képi kísérleteivel és felvilágosult gondolataival.

A lappangó festmények között akad olyan mű is, amelynek lelőhelye a nagyszámú reprodukció ellenére is bizonytalan. Ilyen a Züzü-ciklus egyik legtöbbet reprodukált darabja, a Népszínház utca, amit Csók 1957-es monográfiája már lappangó műként közölt. A festő feleségének korai, neorokokó portréja Csók festői kvalitásainak ékes bizonyítéka (14. kép), ahogy a Vámpírok is az életmű kulcsfontosságú darabja (16. kép). Művészetének kevéssé ismert és méltatott szeletét alkotják grafikái. Csók szénrajzait a századelő művészeti lapjai – így Lyka Károly Művészete vagy az Új Idők – gyakran reprodukálták. Rajzai sok esetben nem az olajképek szoros értelemben vett előtanulmányai voltak, inkább azok monokróm, grafikus átiratai. Így nem csupán művészettörténeti értékkel bírnak, hanem autonóm kvalitásuk jogán is a korszak grafikatörténetének becses darabjai. Csók grafikái szétszóródtak, közgyűjteményben csak kevés található. A keresett művek között most két olyan rajzra hívjuk fel a figyelmet, amely jelentős festményekhez kötődik, de mind a Thámár, mind a Vámpírok a téma önálló feldolgozásának tekinthető (9., 16/b kép)

Végül az itt reprodukált művek egy része valódi kuriózum, olyan különleges darab, amely épp egy életmű rekonstruálásának „hiányzó építőköveit” alkothatja. Garay Jolán arcképe a századvég szalonfestészetének vonzáskörében született (1. kép), de kevés példa akad a Templomban vagy az Aratáskor naturalizmusára is (4., 19. kép). Más művek a kortársak meglepően erős hatását bizonyítják, így az 1912-es Aktok (27. kép) Rippl-Rónai dekoratív szintézisének, a Lidó pedig Vaszary oldott festőiségének egyéni tükrözése (34. kép).

Valamennyi keresett mű más-más tekintetben ugyan, de jelentősen kibővítené, gazdagítaná Csók festészetéről alkotott képünket. Éppen ezért számítunk az esetleges tulajdonosok jelentkezésére. Ha a művek kiállításra való kölcsönzése nem megoldható, úgy egy színes fotó is segítséget nyújt munkánkban. A készülő monográfiához a festmények mellett minden dokumentum (fotók, levelek) is értékes adaléka munkánknak. Természetesen köszönettel veszünk minden olyan megkeresést is, amely nem az itt reprodukált művekhez kötődik. 

Monográfus és a kiállítás független kurátora: Révész Emese ([email protected], www.revart.eoldal.hu)

A kiállítás múzeumi kurátora: Gärtner Petra ([email protected]; Múzeumi telefonszám: 22/315-583)