A 2010-es tavaszi szemeszter végén ismét megrendezésre került a már hagyományosnak számító alkotóhét a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karán. Ezúttal az Artmagazin is részt vett az eseményen: a szerkesztőség által legjobbnak ítélt munka készítőit előfizetéssel jutalmaztuk. A nyertes trió az összművészeti zónában tevékenykedik, animált videók, kidekorált teherautók és utcai performanszok között.

„Már rég nem festők alakítják az eszményi képeket: az új médiumban ez a rendező, az operatőr vagy a vágó teljesítménye.”
Most, hogy az animáció az egyik vezető kortárs művészeti műfajjá emelkedett, nézzük, születésénél hány magyar bábáskodott. Műfajtörténeti alapvetés és a kutatási irányok kijelölése mellett rengeteg érdekes adalék a következő oldalakon a Bauhaus szín-fény-hangjátékaitól a Disney-alternatíván keresztül egészen a Ludwig Múzeum legújabb szerzeményéig. 

 

A Balázs Béla Stúdió ötvenéves történetéhez sokféle módon lehet közelíteni: más-más narratív struktúrákat tart érvényesnek az, aki a hatvanas, hetvenes vagy a nyolcvanas években kötődött a fiatal filmkészítők műhelyéhez, s az is, aki elkötelezte magát a BBS-ben a kezdetektől megjelenő kettősség valamelyike, a dokumentatív vagy az experimentális tendenciák mellett. Mások a szempontjai és elvárásai a Kádár-korszakban szocializálódott vagy a rendszerváltás után született nemzedéknek, s az is valószínű, hogy az 546 filmet – természetesen nem teljes körűen, de – nagyon különböző módon lehet prezentálni.

Volt régebben, a VHS kazetták dicső közelmúltjában egy kedves videóm: a Rózsalovag némafilmen. Kétségbeesett és szükségszerűen elbukott harc, mégis nemes, menteni a menthetőt, tudjuk, hogy a zene a lényeg, de annyira, annyira szeretjük a zenét, hogy azt reméljük, a puszta történet is fölidézheti majd a dallamokat. Nem idézi föl, éppen a lényeg hiányzik, olyan, mint Toscanini pálcáját mutogatni, vagy a Figaro házassága prózai változatát játszani, bohónak bohó, de kit érdekel, hogy a lakáj mit machinál a levelekkel.