Onnan tudjuk, hogy igazán elindult a nyári szezon, hogy a héten már szabadtéri programot is ajánlunk. Természetesen emellett azokról sem feledkeztünk meg, akik szeretnek kiállítóterekben hűsölni és előadásokat hallgatni.
A héten keddtől kezdődően járhatunk be frissen nyílt kiállításokat, kérdezhetünk beszélgetéseken, forgathatunk új kiadványt és csámboroghatunk galériaterekben művészi kommentár kíséretében.
Erősnek ígérkezik az eheti hétfő, de azoknak sem kell aggódni, akik csupán a hét második felében fognak tudni kiszakadni a munkából, hogy elmélyüljenek a kortárs kultúrában.
Videointerjú
Donka Peti portrékban, figurákban utazik. Rajzai finomak, érzékenyek, jól megragadják az ábrázolt személyek kisugárzását. Peti a modellre összpontosít, karakterét fürkészi, figyelmesen feltérképezi a személyiségjegyeket, és lerajzolja. Vonalai változatosak, rezdülékenyek. Többfajta grafikai nyelven is képes „mesélni”. Hihetetlenül termékeny, amolyan „két lábon járó vázlatfüzet”. Bárhol is van sokat rajzol, mert számára talán ez a legfontosabb kommunikációs csatorna. Azt hiszem szívesebben rajzol, mint beszél. Az itt látható munkája is portrésorozat, az egyetemen megforduló, random személyekről, akik modellt ültek neki.
Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.
A hetünk kultúra-fogyasztása a jól megszokott ritmusban folyhat. Kiállításmegnyitók és előadások kínálkoznak minden nap – a kérdés csupán az, hol tesszük tiszteletünket.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjének egyik műtermében megrendezett hallgatói kiállítás két fiatal festő és egy fiatal kurátor együttműködéséből született, a kiállítótérbe lépve mégis olyan érzés fogott el, mintha egyetlen ember szellemi termékeit látnám: a kiállítás szokatlanul koherens. A falon olvasható koncepcióból kiderül, hogy a munkák olyan problémákra világítanak rá, melyek a képzőművészeti produktumok mindegyikével kapcsolatban felmerülhetnek. Olyan univerzális dilemmák ezek, mint például a reprodukálhatóság, vagy az érzékelés relativitása.
Mintegy két hónappal ezelőtt új kiállítás nyílt a Pozsony melletti Danubiana Meulensteen Art Museumban. Az intézmény történetében először egy magángyűjteményt mutatott be Crossing Borders címmel. A gyűjtő, Grüner György fizikus jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él, ahol 1980 óta a kaliforniai UCLA Los Angeles-i kampuszán tanít. Miután nagyszerű gyűjteménye maradandó hatással volt rám, felkerestem őt, hogy beszélgessünk ambíciókról, felelősségről, külföldi tapasztalatokról és a mostani kiállításról. Az alábbiakban az interjú összefoglalója olvasható.
A 2017-es, azaz az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé Arany Oroszlán-díj nyertese a német pavilonban bemutatkozó Anne Imhof lett FAUST című projektjével. Korábbi performanszáról, az ANGST II-ről, amelyen szintén a biennálés csapattal közösen dolgozott Rácz Rebeka írt tavaly szeptemberben.
A húszperces sorban állás után szokatlan környezet fogadja a Hamburger Bahnhof épületébe belépő látogatókat. A neoklasszicista épület óriási központi terén alig lehet átlátni, telefújták füsttel. Rengeteg ember álldogál. Vagy ül a földön. Vagy járkál. Elveszettnek látszik mindenki. A falakon semmi sincs, első pillantásra a tér is üresnek tűnik. De van zene. Megnyugtató hangzás és emelkedett ének – kortárs operát hallunk. Aztán meglátjuk a keresztbe kasul, szimmetrikusan kifeszített köteleket a magasban, illetve a hosszú boxzsákokat. Aki már bent van egy ideje, az néz valamit, megfigyelő pozícióba helyezkedik, vándorol – s lassan a később érkezők is megértik kire, mire kell fókuszálni.
Nagy Benjámin legfrissebb munkáiból nyílt kiállítás a Laborban, aminek középpontjában a tekintet áll. Igazi csemege mindenkinek, kiváltképp a művészeknek és a kurátoroknak.
A héten több olyan helyszínre látogathatunk el, ahol eddig talán még nem jártunk. A diplomaprojektek, performanszok és kerekasztal beszélgetések beveszik a várost és arra csábítanak minket, hogy felfedezzünk, beszélgessünk és nyissunk eddig talán ismeretlen műfajok felé.
Videointerjú
Szerencsés találkozások gyakran előfordulnak velem, nemrégiben Lisszabonban egymás után értek a véletlenek. A személyes ismeretségek mellett/között előfordult egy szellemi természetű is: a Gulbenkian Museumban Kaszás Tamás-kiállításba botlottam (érkezésem napján nyílt). Átfutottam a számomra addig ismeretlen művészről a tudnivalókat, és elhatároztam, a Vizuális kultúra című helyi Erasmus-kurzusom hallgatóinak felkínálom a közös tárlatnézés lehetőségét.
