Pulszky Károly – 2. rész | Verrocchio és az itáliai falfestészet vonzásában

Fehér Ildikó

Úgy tűnik, a műkereskedők és a múzeumok viszonya sohasem volt problémamentes. Szakértők és ellenérdekelt felek, csereajánlatok, minisztériumi döntés, egy kép, aminek „múltja” van: Pulszky Károly egyik vásárlásának érdekfeszítő és sok tanulsággal bíró története. Emellett arra is fény derül, hogyan került Budapestre temérdek itáliai reneszánsz freskó.

Az Uffizi is szerette volna
Az 1860-as évek elején Pulszky Ferenc egy érdekes látogatásról számol be életrajzi regényében, amit Firenzében, Alessandro Foresi műkereskedőnél tett: „Midőn lakásán az első szobában sok középszerű s új műtárgyat láttam, mindjárt ezen szavakkal: »ez nem önnek, ez csak amerikaiaknak való«, a másik szobába vezetett, hol csakugyan jó képek s kitűnő terrakották tűntek szemembe. Az egyik kép története igen érdekes, ... a Madonna s néhány szent; Ghirlandajóénak tartotta, s mint ilyet adta el Angolországba; később megtalálta múlt századi rézmetszetét, melyen a felírás ezt Verrocchio művének mondja, [...] Foresi tehát utánajárt eladott képének, s birtokosától visszavásárolta, s most természetesen nagyobb áron tartotta...”. (1)

Pulszky Ferencet ekkor az oltárképnél jobban érdekelte a kereskedő terrakottaszoborgyűjteménye, és nyilvánvalóan meg sem fordult a fejében, hogy pár évtized múlva majd fia, Károly szerezheti meg a Verrocchiónak tulajdonított festményt. Hogy a gyönyörű oltárkép miért nem maradt Firenzében, miért váltak sikertelenné Foresinek az Uffizivel való tárgyalásai, majd a felbőszült és csalódott kereskedőt mi vezette el odáig, hogy külföldön értékesítse képét – ennek a korábban csak homályosan ismert történetnek a részletei nemrég váltak ismertté abból a 18 levélből álló gyűjteményből, melyet a firenzei képtár archívuma őriz. (2)

Amikor 1875-ben, Pulszky látogatása után néhány évvel Alessandro Foresi a Trónoló Madonnát szentekkel ábrázoló festményt felajánlotta megvételre az Uffizi képtár számára, igen komoly árat kért érte, mivel a képet szerinte minden kétséget kizáróan Verrocchio festette. Foresi egyrészt Giorgio Vasarira hivatkozott, aki valóban Verrocchio művei között említette meg a képet, másrészt pedig utalt arra az 1791-ben megjelent, Toscana festészettörténetét bemutató kötetre, amelynek egyik illusztrációján szintén Verrocchio nevével szerepel a festményről készült grafika. (3)

Az Uffizi igazgatója az esetleges megvételről nem egyedül döntött, hanem felkért egy szakértőkből álló bizottságot, hogy vizsgálják meg a festményt, állapítsák meg értékét. A bizottság tagjai voltak: Amos Cassioli festőművész, Carlo Pini grafikus, művészeti író, Luigi Mussini festő, a sienai Accademia di Belle Arti tanára és Benedetto Servolini festőművész és restaurátor. A szakértők döntése nyilvánvalóan kedvező lehetett a kereskedő számára, mivel a firenzei képtár vezetője és a római minisztérium még hónapokon át leveleztek arról, miből tudnák megvásárolni a képet, de nem találtak rá forrást. 1879 februárjában Foresi megismételte korábbi ajánlatát, amit Dotti igazgató, a firenzei képtár akkori vezetője örömmel fogadott.

Azonban készpénzzel most sem tudott fizetni, ezért felajánlotta a kereskedőnek, hogy a képért cserébe válasszon műveket az Uffizi gyűjteményéből. A cseretárgyakat az Uffizi egy termében gyűjtötték össze, hogy impozáns együttesként mutathassák be őket: 90 festményt, 16 darab márvány-, bronz- és viaszszobrot, valamint 10 kárpitot összesen 21870 líra értékben. A hosszú listát ma is őrzi az Uffizi archívuma, és ha végigolvassuk a művek pár soros leírásait is, akkor értjük meg igazán, hogy milyen értéket jelentett (volna) az Uffizi számára a Verrocchiónak tulajdonított gyönyörű festmény. (4) A büszke kereskedőnek azonban mindez kevés volt és nem adta a Trónoló Madonnát.

A Szépművészeti jó üzletet köt
A tárgyalásokat pár héttel később, márciusban egy névtelen levél szakította meg, amelyet a római Ministero della Istruzione Pubblica vezetőjének, Bettinek címeztek. A levélben valaki arra figyelmeztette a minisztert, hogy Firenzében a Foresi által megvételre felajánlott festmény nem Verrocchio saját kezű munkája. Betti azonnal felszólította az Uffizi igazgatóját: ismételten vizsgáltassa meg szakértőkkel a képet, mielőtt bármiféle üzletet kötne a műkereskedővel.

Ez alkalommal, 1879. július 8-án a Trónoló Madonnát a múzeum tulajdonában lévő Krisztus keresztelése című festmény mellé helyezték, amelyet egyértelműen Verrocchio és a fiatal Leonardo munkájaként tiszteltek. Az összevetés lehetőséget kínált a bizottság számára, hogy megállapítsák, valóban azonos mester munkáiról van-e szó. A szakértők ez alkalommal nem tudtak egységes álláspontra jutni, de egyértelműen a kép megvétele mellett foglaltak állást. A csere helyett a kevésbé kockázatos vásárlást javasolták. Foresi 35 000 lírát kért képéért, ami a firenzei képtár számára most is túl nagy összeget jelentett.

Mindezen viták és alkudozások idején két művészettörténész, Gaetano Milanesi és Giovanni Battista Cavalcaselle végig kitartottak amellett, hogy a festmény semmiképpen sem Verrocchio saját kezű alkotása, hanem inkább Neri di Bicci vagy Verrocchio köréhez tartozó más festő munkája. A két művészettörténész ezzel a felbőszült műkereskedő haragjának és bosszújának célpontjává vált: Foresi 1871-től saját költségén több, 40-50 oldalas pamfletet adott ki, melyekben erősen vitatta Milanesi és Cavalcaselle szakmai hozzáértését és különböző karikatúrákkal is próbálta nevetségessé tenni őket. (5)

Foresi, miután a firenzei képtárral nem tudott egyezségre jutni, dühében Londonba vitte a képet és eladta a Colnaghi aukciósháznak. Végül 1896-ban Pulszky Károlynak sikerült megszereznie a Trónoló Madonnát az Országos Képtár számára egy londoni útja során a Colnaghi cégtől – a Foresi által korábban megjelölt ár töredékéért. Azonban Pulszky ezt a kiemelkedő kvalitású reneszánsz oltárképet hozzá méltó díszkerettel együtt akarta Budapestre szállítani, ezért még ott helyben, a Dallman és fia londoni cégnél egy aranyozott, faragott keretet is rendelt hozzá.

Budapestre szállítása után a Trónoló Madonnát a Magyar Tudományos Akadémia épületében állították ki, mivel a Szépművészeti Múzeum megépítéséig itt mutatták be a nagyközönség számára az Olaszországban vásárolt műveket. Az Akadémia legfelső szintjén berendezett kiállítótér fő tengelyében elhelyezett nagyméretű oltárkép a tárlat egyik fő látványosságának számított.

Amikor 1896 márciusában Pulszky Károlyt az Országos Képtár helyiségében vizsgálóbíró elé állították, hogy műtárgyvásárlásának körülményeiről kérdezzék, a hosszú listán a 20. vádpont éppen a Verrocchiónak tulajdonított festménnyel volt kapcsolatos: az új londoni szerzemény miatt is a bizottság elé kellett állnia. De ekkor nem a mű kvalitása, a Firenzében évtizedeken át körülötte forrongó szakmai viták, attribúciós kérdések vagy az oltárkép vételára miatt támadták Pulszky Károlyt, hanem azért, mert a díszkeret kifizetését nem tudta számlával igazolni: valószínűleg saját zsebéből fizette azt ki Londonban a Dallman és fia cégnek. (6)

A kétszer megvásárolt szobor
Pulszky firenzei szerzeményei között találunk olyan, szintén Verrocchio műhelyéhez köthető szobrot, ami évekkel az igazgató halála után, „kisebb kerülővel” került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. Ilyen az a 15. század végén készült terrakotta szoborcsoport is, amelynek stílusjegyei és kvalitása alapján Meller Simon és Balogh Jolán felvetette a lehetőségét, hogy a Tóbiás az angyallal Verrocchio saját kezű alkotása. (7)

A firenzei műtárgykiviteli iroda archív dokumentumaiból (Pulszky vásárlásaival kapcsolatos kiviteli kérelmek és a hatóság által kiadott engedélyek) nemrég derült ki, hogy a különlegesen szép szobrot 1893 novemberében Luigi Resimini műkereskedő adta el Pulszky Károlynak firenzei galériájában további (legalább) 13 műtárggyal és ásatásból előkerült antik töredékkel, kisbronzzal együtt. (8) Resiminiről keveset tudunk. Pulszky főképp Velencében kereste fel, azonban számla igazolja a firenzei műtárgyvásárlást is. (9)

A Firenzében november 21-én eladott művek tíz tételt felsoroló számláján szerepel többek közt falkép, Taddeo di Bartolo Madonna a gyermekével táblaképe és Lorenzo Monaco Keresztre feszített Krisztus képe is, de a Tóbiás az angyallal szobor nem. Sőt, Budapestre érkezvén ez a mű nem is jutott el a múzeumba. A firenzei műtárgykiviteli iroda dokumentuma alapján elképzelhető, hogy Pulszky a szobrot magángyűjteménye számára vette meg. Így kerülhetett azok közé a tárgyak közé, amelyeket Pulszky Károly halála után örökségének egy részeként ügyvédei zár alá vettek.

A zárgondnokságot 1900. november 28-án oldották fel, és értékesítették is a tárgyakat. Ekkor szerezte meg Tóbiás szobrát is Bene Ödön ügyvéd, zárgondnok. Azonban nem azért vette meg, hogy megtartsa, hanem hogy pár hónap múlva 300 koronáért felajánlja megvételre az Országos Képtárnak. A múzeum pedig – a hagyatékból származó többi darabbal együtt – megvásárolta azt a reneszánsz gyűjtemény számára.

Amikor divatba jönnek a kismesterek
Annak ellenére, hogy Pulszky Károly több Verrocchio környezetéből kikerülő szobrot és festményt is vásárolt, gyűjtéspolitikájára általában nem jellemző, hogy a 19. század végén népszerű nagymesterek munkáit akarta volna megszerezni. Sőt, valójában sokkal inkább érdekelték az ekkor még a műgyűjtők és a nemzetközi műkereskedelem által kevésbé felfedezett és ismert itáliai szobrászok, festők művei, amelyeket ekkor még olcsón meg lehetett szerezni.

A kortárs hazai közhangulat – elsősorban a sajtó nyomására – 1896-tól ezt úgy minősítette, hogy Pulszky értéktelen, provincionális darabok tömegére pocsékolta el az állami pénzeket. Azonban ha körültekintünk és figyelembe vesszük, hogy milyen változások, tendenciák jelennek meg ezekben az években, hónapokban a nemzetközi műkereskedelemben, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nem kizárólag Pulszky egyéni ízlése nyilvánult meg ebben az üzletpolitikában: a századfor- duló éveinek kifinomult műgyűjtői kö- zül már többen fordultak a kismeste- rek felé. Jellemző példa erre az Adolfo Venturi által 1894 tavaszán Londonban megrendezett kiállítás, a Works of the school of Ferrara–Bologna, 1440–1550.

Jelentősége abban állt, hogy ez volt az első olyan kiállítás, amely Ferrara festészetére koncentrálva az itáliai reneszánsz ez idáig elfeledett művészetét „felfedezte”. A fiatal Bernard Berenson szerint ez volt az egyik legszebb kiállítás, amit Londonban valaha is megrendeztek. (10) Az itt kiállított, lényegében ismeretlen művek igazi újdonságként hatottak a gyűjtőkre. Elképzelhető, hogy ez is közrejátszhatott például abban, hogy Pulszky még ez év augusztusában Francesco del Cossa műveként beszerezte egy ferrarai múzsaciklus két darabját Bolognában Elia Volpi műkereskedőtől.

Egy páratlan gyűjtemény
Néha ugyan megfeledkezik róla az utókor, de egyedül Pulszky Károlynak köszönhető, hogy – Olaszországon kívül – Európában a budapesti Szépművészeti Múzeumban található a legtöbb itáliai középkori és reneszánsz falfestmény.

A falképek jelentős részével a látogatók az állandó kiállításon találkozhatnak, de jó néhányat a múzeum raktára őriz, önálló falképkiállításon több mint ötven éve nem szerepeltek. Sőt, restauálást igénylő állapotuk miatt több közülük még soha nem is volt kiállítva. Ezek a festmények általában lebontásra vagy átépítésre ítélt palazzók, templomok faláról lettek leválasztva, és észak-olaszországi vagy umbriai kereskedők közvetítésével szerezte meg őket Pulszky Károly.

Mariano Rocchi volt az a kereskedő, akinek boltjából a legtöbb umbriai falkép került a Szépművészeti Múzeumba, de vett tőle Pulszky szobrokat és táblaképeket is. Perugiai műtárgyvásárlásainak a nagyságára nemrég egy olasz művészettörténész hívta fel a figyelmet: Pulszky Károly – jelenlegi ismereteink szerint – 1894-ben és ’95-ben összesen 89 ezer lírát költött műtárgyakra Rocchi boltjában. Hogy meǵrtsük ennek az összegnek a nagyságát: két évvel később ugyanez a kereskedő 9 ezer líráért vett egy négyszintes palazzót Perugia belvárosában, a Piazza Ansidein. (11)

Pulszky Károly falképvásárlásaival kapcsolatban azonban több megválaszolandó kérdés is felmerül, amire ma már az utókor nehezen tud kielégítő válaszokat adni. Ezek a kérdések legfőképp abból adódnak, hogy szinte alig van ismeretünk a művek származásáról, sok esetben nem tudjuk, hogy mely település melyik épületéről, mikor választották le őket. Szerencsére azonban előfordulnak kivételek, amikor a műkereskedő tudott valamilyen adattal szolgálni. Így fordulhatott elő, hogy Pulszky három, Assisiből származó freskó vakkeretére ceruzával jegyezte fel: „Assisi St Crispinus konfraternitásból Giotto tanítványa”.

A nagyméretű, több négyzetméteres falképek megvásárlását így indokolta egy levelében: „Az olasz iskola műveinek a megszerzésénél figyelemmel voltunk arra, hogy a Szépművészeti Múzeum számára új épület emelése révén tervezve, módunkban van – ami külföldi képtáraknál csak ritkán lehetséges – nagyobb falfestményeket elhelyezni s így az olasz művészetnek az Alpeseken inneni múzeumokban hiányzó ezen ágát megszerezni”. (12) A koncepciózus művészettörténész Pulszky a Szépművészeti Múzeum épületével kapcsolatos első tervek kidolgozásakor, 1894-ben szorosan együttműködött a rajzokat készítő építésszel, Schickedanz Alberttel.

Az első épülettervek egy része Pulszky akaratából készült úgy, hogy a felül- és oldalvilágított termek aránya 1:1 legyen, valamint az épület négyzetes alaprajztól eltérő, hosszanti elrendezése is valószínűleg az ő hatására alakult ki. (13) Az ekkor megrajzolt tervek 10 000 négyzetméter helyigényű épületet mutatnak. A vásárlandó művek nagyságában a kiállítóterem mérete tehát nem szabott határt, Pulszky bátran megvehette Firenzében Jacopo Zabolino Spoletóból származó Krisztus és a négy evangélista falképét is, ami több mint 30 négyzetméter festett felületet jelentett. A Szépművészeti Múzeum megálmodójának tehát lehetősége volt arra, amire a 19. század végi Európa legnagyobb műgyűjtői közül csak igen kevesen tehettek meg: egyszerre alakította ki és tervezte meg a több száz festményből és szoborból álló Régi Képtárat és az azt bemutató kiállítóteret.


Jegyzetek:
(1) Pulszky Ferencz: Életem és korom. Számkivetés alatt Olaszországban. Budapest, 1958. II. 417–418.

(2) Archivio Storico delle Gallerie Fiorentine, foglio 37, 9, filza A/1875, posizione I. Gallerie delle Statue

(3) Marco Lastri: L’Etruria pittrice ovvero Storia della pittura toscana dedotta dai suoi monumenti che si esibiscono in stampa dal secolo X fino al presente, vol. I. Firenze, 1791, XVI.

(4) Archivio Storico delle Gallerie Fiorentine, foglio 37, 9, filza A/1875, posizione I. Gallerie delle Statue

(5) Alessandro Foresi: Baiata al cavaliere Giovanni Battista Cavalcaselle a proposito d’un dipinto di Andrea Verrocchio, Firenze, 1871; Alessandro Foresi: Capriole del cavaliere Gaetano Milanesi, accademico della Crusca e suicidio del cavaliere G. B. Cavalcaselle, Firenze, 1874.

(6) Vizsgálat Pulszky Károly ellen, 1896. március 4., Jegyzőkönyv, 20. kérdés, Szépművészeti Múzeum, Irattár

(7) Jékely Zsombor: Andrea del Verrocchio műhelye (?) Tóbiás és az angyal. In: Verrocchio Krisztusa/ Verrocchio’s Christ. Szerk. Jékely Zsombor. Budapest, 2003. 58.

(8) Ufficio Esportazione di Firenze, Archivio, N. 146, Reg. N. 133, 1893.

(9) Luigi Resimini számlája Pulszky Károly számára kiállítva. 1893. november 21. Sz. M. Irattár

(10) Francis Haskell: Exhibiting the Renaissance at the end of the Nineteenth century. In: Storia dell’arte e politica culturale intorno al 1900. La fondazione dell’Istituto Germanico di Storia dell’Arte di Firenze, a cura di Max Seidel, Venezia, 1999. 112.

(11) Chiara Silvestrini: Mariano Rocchi Antiquario. Perugia, 2008. 93–104.

(12) Pulszky Károly levele a Közoktatásügyi miniszterhez, Budapest, 1894. december 17. Sz. M. Irattár

(13) Wekerle miniszterelnök 1894. októberi parlamenti előterjesztésében szerepelt az az igény, hogy az építész Pulszky Károllyal együttműködve készítse elő a múzeum épületének terveit. Pulszky és az első tervek kapcsolatáról ír Gábor Eszter: Schickedanz Albert építőművész. In: Schickedanz Albert 1846–1915. Szerk. Gábor Eszter. Verő Mária, Budapest, 1996. 42., 173.

Full 002417
Full 002418
Full 002419
Full 002420
Full 002421
Full 002422
Full 002423
Full 002424
Full 002426
Full 002427
Full 002428
Full 002429
Full 002430
Full 002431