Mire jó a kortárs árverés?

4. rész

Gréczi Emőke

A 2000-es évek legelején az addig többnyire klasszikusokkal és modernnel foglalkozó aukciósházak, a Kieselbach és Virág Judit galériája óvatosan bár, de nyitni kezdtek a kortárs művészek felé. Az új piaci szegmens (amelynek kortárs definíciója persze nem feltétlenül esett egybe mondjuk a non-profit szakma ezirányú elképzeléseivel) nem sokkal később a BÁV és a Blitz Modern árveréseivel bővült, 2007-ben pedig Virág Judit saját művész-portfolióval, programszerűen is elindította kortárs üzletágát. A 2008-as válság azonban nemcsak az árak meredek emelkedését, de a kortárs aukciózást is szinte teljes egészében megakasztotta. Sorozatunk negyedik része.
(A nyitóképen: Oleg Dou: Heart, 2007, print, 100x100 cm)

A Mű-Terem Galéria rögtön megnyitása után, 1997-ben, a Kieselbach Galéria pedig 1995-ös alapítását követően három évvel kezdett árverezni, közép-európai viszonylatban hihetetlenül magas fordulatszámon. A preferált terület a magyar klasszikus és modern festészet volt, a célközönség pedig a rendszerváltás után előlépő új gyűjtőgeneráció, amelyikre a konzervatív ízlés és a bátor anyagi kockázatvállalás volt a jellemző. Néhányan talán gondolták, de sokan biztosan nem, hogy az őrült áremelkedés és az esetenkénti magas tételszám hamarosan némi változtatásra kényszeríti a házakat, és el kell kezdeni szélesíteni a kínálatot.

Az első lépést a Kieselbach Galéria tette meg: finoman, de azért már indított pár kortárs tételt 2000. májusi árverésének végén. Wahorn András, Oláh Mátyás, El Kazovszkij, Nádler István, Fehér László képeit egy blokkban indították Bartha László, Altorjai Sándor és Bálint Endre tételeivel, és akkor még köztünk volt Lossonczy Tamás, Marosán Gyula és Gyarmathy Tihamér is, akiknek a műveire szintén lehetett licitálni. A közönséget láthatóan váratlanul érte ez a fordulat, mert igen olcsón lehetett vásárolni, például viszonylag nagy méretű Lossonczy olajképet 220 ezerért, Marosánt 100 ezerért, és egy erotikus Wahorn ment a legjobban, 800 ezer forinttal. (Gyarmathy persze drágább volt, de ő volt az egyetlen művész, akit mindkét aukciós ház már a kezdetektől rendszeresen elindított.) A galéria fél évvel később folytatta ezt a gyakorlatot, a kevés tételes novemberi és decemberi anyag 15-20 százalékát ez a kör tette ki, a felsoroltak mellett itt már feltűnt Csáji Attila, Hencze Tamás, Kokas Ignác, Lakner László és ef Zámbó István is. Idővel az árak elkezdtek felfelé menni, és Gyarmathy mellett már Váli Dezső és Bak Imre egy-egy festménye is egymillió fölé merészkedett.

Ez volt az az időszak, 2000 tavasza, amikor a BÁV elkezdte kortárs aukcióit. A többiekre viszont még várni kellett, de már nem sokat: a következő évben Kováts Lajos is megtartotta első kortárs aukcióját, elindította a MEO-t, Virág Juditék pedig megnyitották galériájuk legalsó szintjét a kortárs művészetnek szentelve (Kelemen Károly kiállításával). Úgy tűnik, hogy a 2001-es év volt a nagy áttörés, amikor a komolyabb múlttal és vevőkörrel rendelkező, de korábban klasszikusokra specializálódott műkereskedők az élő művészet felé fordultak, ilyen vagy olyan okokból.  (Ezzel egy időben a nemzetközi kortárs piacon is egyre nagyobb teret foglaltak az aukciós házak, kiemelt szerepet kaptak a naptárban a „post-war” és „contemporary” árverések.) Voltak jelei annak, hogy előbb-utóbb elfogynak a főművek, és a derékhadat sem lehet a végtelenségig eladni – az apadást pedig a kínálat szélesítésével lehetett lassítani. 2001-ben a Mű-Terem árverésein is feltűntek a kortársak: Schéner Mihály, Hencze Tamás, Fajó János, Haász István és Bartl József. Tehát a nyitás meglehetősen óvatos volt, hiszen – ahogy annak idején Virág Judit elmondta – már Anna Margit bábui is sok gyűjtőnél kiverték a biztosítékot. Drasztikus váltásra az aukciósházaknak – Kováts Lajoson kívül – még nem is volt szükségük, így ezen a szinten évekig nem léptek túl.

Történelmi távlatban szemlélve a magyar piac a nemzetközitől  több évtizeddel, olykor évszázaddal is lemaradt, de a 21. század első éveiben a szereplők már azonnal képesek voltak reagálni és lekövetni az eseményeket.  2007-ben a Christie’s megvásárolta a londoni-berlini Haunch of Venison galériát, ami meglehetősen drasztikus lépésnek számított: például tabut döntöttek azzal, hogy ha áttételesen is, de jelen lehettek a „private sale” szent helyein, a kortárs vásárokon. Ha közvetlen összefüggést nem is találhatunk a kettő között, de fogjuk fel úgy, hogy benne volt a levegőben: a Mű-Terem Galéria (már Virág Judit néven) saját művészekkel (Gábor Áron, Konok Tamás, Radák Eszter, Szurcsik József) programszerűen is elindította kortárs üzletágát, tematikus árverést tartott, a Kieselbach Galéria pedig ugyanekkor szentelt kiállítást Molnár Sándor, majd Wahorn András műveinek, a Lützenburger-gyűjtemény darabjainak, de már kortárs fotóra is lehetett náluk licitálni. Voltak, akik Virág Juditék lépését nem tekintették túl barátságos megoldásnak, úgy vélték, többnyire más galériák által felépített művészeket vettek át készen, ám az is kétségtelen, hogy egy olyan tehetős vevőkört engedtek rá a kortárs piacra, amelyik esetleg a többi galéria egyenlegére is jótékony hatással lehet.


Tóth György: Emese, 1995, zselatinos ezüst nagyítás, 124x103,5 cm

Ezeken az árveréseken összemosódott az elsődleges és másodlagos piac, ami nagyban nehezítette az árak közötti eligazodást. Aki még a nyolcvanas, kilencvenes években vásárolt nagyon olcsón a művészektől, ekkor már egy viszonylag lapos árral is kifejezetten jól járt. Ugyanakkor a piac felépítése zajlott éppen, ennek minden eszközével, így inkább irányítottan, mint szervesen zajlott mindez. 2006-2007 külföldön is a nagy boom időszaka volt: 2001 és 2007 között az aukciós árak (általában és összességében) 152 százalékkal emelkedtek, amihez a kortárs szelet 233 százalékos emelkedéssel járult hozzá, miközben a tételszám alig változott az évek alatt. Sorban jöttek a milliós árak (elsősorban Jean-Michel Basquiat, Damien Hirst), de hogy ezek mennyire a spekulációra épültek, azt a következő időszak visszaesései igazolták. Itthon 2007-ben Kieselbachnál kortárs fotókért adtak minden korábbinál magasabb összegeket (Tóth György, Oleg Dou, Magyar Ádám), 1-2,2 millió forintot, aztán vége szakadt a sorozatnak. Novemberben a „Virág Judit Kortárs Galéria” árverése hozott brutális árakat: Nádler Avar motívuma (1968) 9,5 millióért, Bak Imre Fényes 5. című 1970-es vászna 4,6 millióért, Csernus Tibor Absolomja (1987) 10 millióért, Bukta Imrétől az 1989-es Locsol mindenki 4 millióért kelt el – mégsem volt több hasonló aukció.


Csernus Tibor: Absolom, 1987, olaj, vászon, 60x92 cm

A fenti rekordokból sajnos semmilyen tendencia nem áll össze (láthatjuk, nem volt folytatás), hasonló esetek (és árak) szórványosan később is előfordultak. 2006-ban a Galeria White (Kováts Lajos és Dávid) keresett vevőt 120 tételére a frissen megnyílt Gresham-palotában, nem sok sikerrel. 2008-ban pedig megtartotta első kortárs aukcióját a MissionArt Galéria Miskolcon, a Pintér Sonja Galéria pedig Budapesten, és bár kortárs tételeket előbbi is, miként a Pintér Antik is, folyamatosan indított művészeti aukcióin, az élő művészetre ilyen erővel koncentrálni (árverésen) nem érte meg többet. Eközben hol lassan szivárgott, hol beömlött a piacra a Képcsarnok Vállalat egykori anyaga (tetemesebb mennyiségben az Abigail Galéria, a Polgár Galéria, a Belvedere Szalon árverésein), 2007-ben pedig a kiapadhatatlan forrásként szolgáló céget aukciós házként újraaktiválták – azóta negyvennél több árverést tartott változó helyszíneken, több városban. Érdekes, bár nem meglepő, hogy egy Blitz Modern és egy képcsarnokos katalógus anyaga között alig van átfedés, pedig kortársnak mondja magát mindkettő.

2008-ban kitört a válság, az árverezők a minimális kockázatvállalás mellett döntöttek, ugyanakkor a galériák elkezdték visszahódítani a teret az aukciós házaktól, a művészek újabb generációi pedig már nem is tekintik az árveréseket megfelelő terepnek. Látható, hogy a szabadjára engedett piac a legritkább esetben hozott (és hoz) hasznot művésznek és galériának. Ezt a tételt igyekeznek erősíteni a Bátor Tábor árverései, amelyek 2005 óta tartanak, és nem bíznak semmit a véletlenre.
Folytatjuk.

Kapcsolódó anyagaink:
Mire jó a kortárs árverés? 1. rész
Mire jó a kortárs árverés? 2. rész
Mire jó a kortárs árverés? 3. rész
Mire jó a kortárs árverés? 5. rész



Nádler István: Avar motívum, Schwarz, 1968, akril, vászon, 111x100 cm