Top 5 - az évad legfontosabb eseményei

Kürti Emese szerint

Nyári visszatekintős Top 5 sorozatunkban a következő Kürti Emese művészettörténész, műkritikus válogatása a 2012/2013 évad legfontosabbnak ítélt eseményeiből. (A 4. helyen kiemelt Gallery8-ban ma nyílik a Többszörös expozíció – A roma holokauszt emlékezete című kortárs művészeti kiállítás.)
Kürti Emese hatvanas évek neoavantgarde művészetével, a korszak szociokulturális kontextusával foglalkozik, valamint írásokat publikál a kortárs művészet kurrens tárgyköréből.

1. Ludwig Lépcső

A Ludwig Múzeum igazgatóválasztásához kapcsolódó múzeumfoglalás, mely Ludwig Lépcső néven kanonizálódott, nem elsősorban az akció proteszt-jellege miatt került értékelésemben az első helyre. A Lépcső – hibáival, korlátaival és törékenységével együtt – a kortárs képzőművészeti közeg önszerveződésének a legerőteljesebb akciója volt a rendszerváltás óta, melyből következően egy sor, a kultúrpolitika és a képzőművészet szféráinak találkozásában keletkező probléma artikulálhatóvá vált. Az akció a művészet autonómiája melletti elköteleződés és a szolidaritás demonstratív kifejezése volt, amely engem szubjektíve és professzionálisan is mélyen érintett.

2. TNPU kiállítás, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

A TNPU kiállítása voltaképp összefügg az előző jelenséggel, hiszen St.Turba Tamás célja is a múzeum – mint hierarchikus kulturális intézmény – elfoglalása és semlegesítése volt, épp a Lépcsőt közvetlenül megelőző időszakban. A két esemény sajátosan összekapcsolódik az által, hogy a célok kimutatható hasonlósága elkerülhetetlenül fölveti a (kiállítótéren belül maradó) kritikai művészet, illetve a művészeti aktivizmus viszonyát, és a művészeti attitűdök relevanciájának kérdését. A TNPU kiállítás voltaképpeni tétje azonban véleményem szerint az volt, hogy sikerül-e St.Turba Tamás kísérlete: ki tudja-e vonni a TNPU alternatív intézményrendszerét – a mítosz érvényességén belül – a művészettörténeti kanonizációs folyamatok érvénytelenítő hatása alól, és meg tudja-e őrizni a kortársi relevanciáját. St.Turba Tamás „művelete” cáfolta a művészettörténeti munka valamennyi hagyományos módszertanát, és egy hatvanas években bevezetett kritikai attitűdöt prezentált a jelenben úgy, hogy radikálisan szakított a múlt lineáris logikájával, sőt, magával a múlttal.

TNPU: Létminimum St.Andard Projekt 1984 W (avagy: Ez lett az egysejtűből). Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, 2013. március 1. - április 28.


Paralel-Kurzus / Tanpálya (St.Auby Tamás): Csinálj egy széket! (Hódolat George Brecht előtt), 1974
A Létminimum St.Andard Projekt 1984 W nyilvánosságra hozatala Budapesten, a Fiatal Művészek Klubjában, 1975-ben.
Fotó: Körner Éva ©IPUTNPU-archívum


3. A Szabad Művészek akciói

A Magyar Művészeti Akadémia aránytalan térfoglalása a közelmúlt egyik legelfogadhatatlanabb kultúrpolitikai jelensége. Erre való reakcióként a Szabad Művészek csoport megalakulása és a hozzá kapcsolódó felületek (mint a Nemma blog) a kortárs művészek megújuló identitásának a jele, egyszersmind a közösségben való gondolkodás – pillanatnyilag talán legfontosabb – módszertanának a tudatosítása.

4. A Gallery8 megnyitása

Rendkívül fontosnak gondolom, hogy a Gallery8 megjelenésével megkezdődött a roma képzőművészet autonóm interpretációjának és kanonizálásának intézményi jellegű képviselete. Nagyon biztatónak látom, ahogy Junghaus Tímea ehhez hozzáfogott: adekvát helyszínen (a VIII. kerületben) és kurrens művészetelméleti apparátussal, egy különösen érzékeny politikai periódusban végzi ezt a nehéz feladatot.

A Gallery8 honlapja


A Gallery8 nyitóünnepsége. Forrás: A Gallery8 Facebook oldala

5. A hang szabadsága – John Cage a vasfüggöny mögött, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

Ritkán lehet olyan kurátori kiállításokat látni Magyarországon, amelyeket komoly tudományos kutatómunka hitelesít, különösen úgy, hogy a kurátor (a Cage kiállítás esetében Székely Katalin) saját kutatói teljesítményén kívül a nemzetközi színtérről is be tudjon vonni kollégákat, akik egy kiváló regionális együttműködésben a legjobb tudásukat viszik bele a közös projektbe. John Cage szerepének értelmezése a közép-kelet európai experimentalizmus megjelenésében a kortárs – intermediális – művészeti jelenségek szempontjából is kulcsfontosságú, aminek a tudatosításában nagy szerepet vállalt a Ludwig Múzeum kiállítása.

A hang szabadsága. John Cage a vasfüggöny mögött. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, 2012. november 23. - 2013. február 17.

Kapcsolódó anyagok:
Spengler Katalin Top 5 listája
Laki Júlia Top 5 listája

Kokesch Ádám Top 5 listája
Készman József Top 5 listája