Kétéves a Közép- és Kelet-Európára fókuszáló bécsi kortárs művészeti vásár, a 106 kiállító galéria standján közel ezer művésztől láthatóak, nézhetőek, bejárhatóak a munkák. Leginkább azért festmények, rajzok, digitális printek, kevesebb szobor, installáció vagy mozgókép.

 

Nem tudok belehelyezkedni egy Nyugat-Európában született, a jólét sok évtizedes kultúrájában szocializálódott, művészetre fogékony személy szerepébe, pedig kíváncsi lennék, mi jön le neki Cosmin Gradinaru képsorozatából, (Gandy Gallery, Pozsony) melyen szekerekre applikált bilikék trabant-roncsokat húznak lovak, rajta színes, vidám népség nevet. A túlélés hagyományain edződött kis csapat olyan, mint a román autópályán a legváratlanabb pillanatokban felbukkanó szekerek, a lovakat csapkodó fekete kalapos öregember meg úgy érzi, neki is mennie kell valahol, az autósok meg tulajdonképpen megkönnyebbülnek, mert nem gázolták el őt.

 

 

A román Plan B galéria falán egy cirádás faliszőnyegen elkendőzött arcú fegyveresek tartanak fogva négy ülő túszt, több ilyet láttunk a CNN-en, olyat is ahol épp kivégzik az egyiket. Persze szellemi izgalom és társadalmi tudatosság a nyugat-európai galériás standokon is van, de mégis, ez a nyersesség és átmeneti állapot nagyon erős élmény.

 

 

Megrendítő volt a japán Tatsumi Orimoto fotósorozata a DNa galéria falán. A korábban Nam June Paik asszisztenseként dolgozó Orimoto képein anyjával ül a nem túl otthonos lakás különböző pontjain, a fekete-fehér képeken maszkszerűvé öregedett női arc néz ránk. Furcsa élettelenség árad a környezetből, s ez felerősíti a férfi és az anyja közti erős, büszke köteléket.

 

 

Claudia Rogge köztéri műveit korábban Brüsszel, Párizs, München utcáin mutatta be - meztelen férfiak térdeltek némán a földön, ő pedig figyelte, hogyan reagál a tömeg a tömegre. Nyitottságot tapasztalt, ezért kezdett el a klónszerű tömegekkel foglalkozni. Annyira szép egyedeket sokszorozott, hogy nem az elembertelenedett jövő szorongását, hanem valami emberfeletti tökélyt élünk át. A nagyméretű fotók előtt mindig állt valaki, akárhányszor arra jártam, lapozzanak a belső borítóhoz a látványért.