Hármasban is lehet

Van Abbemuseum gyűjteménye

Hunyadi Szilvia

Hollandiában már szinte törvényszerűnek számít, hogy újonnan kinevezett múzeumigazgatók gyakran távozó elődjüktől homlokegyenest eltérő gyűjtési és kiállítási stratégiával lépnek porondra. Ez nem történt másképp a skót Charles Esche esetében sem, akinek a nemzetközi szinten is jelentős modern és kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkező eindhoveni Van Abbemuseum élére való kinevezése 2004-ben sokak számára mégis meglepetésnek bizonyult. Nem csoda, hiszen a malmöi Rooseum Kortárs Művészeti Központ egykori igazgatója (2000-2004) és a 2002-es kvangdzsui (Korea) és a tavalyi isztambuli biennálé társkurátora sohasem dolgozott addig „muzeális" körülmények között.

WILHELM SASNAL: Cigarettázó lány (Anka) 2001
 
Ha változás és reformok, akkor legyen radikális, gondolhatta Charles Esche, és ezen mottóját kinevezését követően azonnal át is ültette a gyakorlatba. Ezt kezdte azzal az egyszerű, de nagyszerű módon azonnal kivitelezhető lépéssel, hogy elődje, a belga Jan Debbaut (jelenleg a londoni Tate Modern gyűjteményi igazgatója) által kezdeményezett és verejtékes munkával véghezvitt múzeumi bővítés mögött meghúzódó kétpólusú kiállítási koncepciót egy elegáns mozdulattal száznyolcvan fokkal felforgatta. Debbaut elképzelése, aki az 1936-ban épült szimmetrikus felépítésű régi épületrész klasszikus és egyben „unalmas" termeire sózta a múzeumi gyűjtemény bemutatását, és barátja, a holland Abel Cahen építész által tervezett posztmodern labirintusra emlékeztető 2003-ban elkészült új épületrészt ajándékozta meg az „izgalmas" időszaki kiállítások lehetőségével, úgy tűnik, túlságosan kézenfekvőnek bizonyult Esche számára. Az elvárásokkal ellentétben úgy döntött, hogy a fiatal művészgeneráció kiállításait a régi rész klasszikus architektúrájával ütközteti, a dinamikus új részben pedig váltakozó kiállítások keretén belül a gyűjteménynek ad otthont, kortárs művészek munkáival egészítve ki azt.
 
WILHELM SASNAL: Azja 2005
 
A biennálék és kortárs művészeti intézetek nemzetközi világából a regionális Eindhoven városába katapultált Esche - kétség nem férhet hozzá - egy misszionárius lelkesedésével és kitartásával igyekszik felrázni a múzeumot poros Csipkerózsika-álmából, az aktualitás krédójával itatva át minden új kiállítási projektet. Tökéletes példája ennek az új stratégiának a Dan Perjovschi (1961, Románia) - tőle a budapesti LUMÚ állandó kiállításán is láthatunk műve -, Wilhelm Sasnal (1972, Lengyelország) és Yael Bartana (1970, Izrael) nemrég megnyílt rendhagyó hármas egyéni kiállítása, amelynek bevezető szövegében Esche még egy feltehetőleg (és remélhetőleg) ironikus felhanggal értelmezendő, királyi többesben megfogalmazott provokatív kijelentéstől sem riad vissza, miszerint „A Van Abbemuseumban meg vagyunk győződve arról, hogy Perjovschi, Sasnal és Bartana a 21. század három legjobb művésze". Ugyan ki gondolta volna, hogy a 21. század elején a posztmodern kilencvenes évek túlnyomórészt dokumentarista, átpolitizált, konceptuális installáció-, videó- és filmművészetének aktualitás kényszere minden súrlódás nélkül megfér majd a múzeum védett falai között a modernizmus kvalitáskényszerével? El kell ismerni, Charles Esche olajozott formában tálalja ezt a manapság egyre inkább teret hódító kombinációt. A modernizmus fehér kiállítóterében otthonos klasszikus egyéni kiállítást mesteri módon a csoportos kiállítások szintjére emeli azzal, hogy három, teljesen más diszciplínában tevékeny nemzetközi kortárs művész munkáját rendeli egyszerre egymás mellé és egymással szembe. 
 
YAEL BARTANA: Wild seeds 2005 
videó
 
Ha képesek vagyunk szemet hunyni Esche fentebb idézett szuperlatívusz-kitörésén, akkor el kell ismernünk, hogy a maga műfajában mindhárom művész komoly teljesítményekre képes és két lábbal áll az aktualitás földjén. A látszólagos műfaji és tematikai eltérések ellenére az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a kiállító művészekre esett választás nem esetleges, hanem komolyan átgondolt döntés eredménye. Közös nevezőre hozhatók abban a tekintetben, hogy mindhárman érzékenyen reflektálnak környezetük társadalmi változásaira és a lokális és a nemzetközi művészeti világ jelenségeire. A múzeumot nyitott művészeti intézményként kezelő Esche emellett arra is különösen ügyelt, hogy a kiállított munkák komoly esztétikai megfontolásokról is tanúbizonyságot tegyenek.
 
DAN PERJOVSCHI: My home, my car (2003) | Got affraid? (2005) | Relax I protect you (2005) | Going China (2005)  
 
Az izraeli Bartana rövid, többnyire dokumentarista videóiban, amelyek hipnotikus könnyedséggel élnek olyan klasszikus modern kísérleti technikákkal, mint a montázs, a lassítás, a vágás stb., egy amatőr antropológus megszállottságával tárja elénk saj átos vízióját az izraeli konfliktszituációról, az ottani társadalomnak és az államnak az egyént saját képére formáló nyilvános rituáléiról és ceremóniáiról. A román Perjovschi fekete tussal rajzolt falrajzai, amelyek a karikatúra, a képregények és a graffiti határán egyensúlyoznak, a lehető legtágabb értelemben kommentálnak korunk legaktuálisabb politikai, gazdasági és művészi témáira. A fehér falakon rapszodikus ritmusban burjánzó, paradox módon ironikus és egyben morális alhanggal megtűzdelt rajzok megkapó egyszerűsége érdekes kontrasztot képez a lengyel Sasnal festményeivel és filmjeivel, amelyek retinális esztétikájuk mögött a mélység dimenziójának ígéretét sugalmazzák. Személyes inspiráció, populáris tömegkultúra és az elmúlt ötven év történelmi árnyéka ugyanolyan békésen megfér egymás mellett munkáiban, akárcsak saját maga két másik kortársával a Van Abbemuseum üvegfedele alatt.