A két barátnő, Dallos Hanna és Mallász Gitta grafikusként, elsősorban idegenforgalmi és kereskedelmi grafikáik révén lettek ismertek a harmincas évek elején.

 

Mallász Gitta előkelő családba született Ljubljanában, katonatiszt apától és osztrák anyától, magyarul 15 évesen tanult meg, amikor Trianon után Budapestre költöztek. Az ambiciózus fiatal lány az Iparművészeti Iskolába iratkozott be, ahol padtársával, a neológ zsidó családból származó Dallos Hannával életre szóló barátságot kötött. A húszas évek végén kezdődött Gitta magasra ívelő úszókarrierje: hátúszásban magyar bajnok és válogatott kerettag lett. A harmincas évek elejétől kezdve fontos idegenforgalmi plakátokat készített, eleinte egyedül, majd barátnőjével közösen. Hanna 1928-ban ment férjhez unokatestvéréhez, az asztalos és bútortervező Kreutzer Józsefhez, akivel közösen nyitottak műhelyt. Ennek munkálataiba később Gitta is bekapcsolódott.

 

Az idegenforgalmi propaganda épp a két művésznő pályájának kezdetén, a harmincas évek elején indult be mint a reklám kulcsfontosságú területe (erről lásd előző számunkban Az úti cél: Budapest című cikket). Budapest népszerűsítéséhez ők is remek art deco plakátokkal járultak hozzá (June Festival, 3 weeks cure in Budapest). Amikor 1935-ben a Magyar Iparművészet híres szakértője, Rosner Károly az előző pár év idegenforgalmi propagandájának termését minősítette, kiemelkedőnek értékelte szerepüket a felfutásban: „A nagy hozzáértéssel megválasztott Molnár C. Pál »Balaton« plakát után Mallász Gitta általánosan ismert magyar fiúcska plakátjával árasztotta el Európa minden utazási irodáját, mely plakát nemcsak reklámművészeti szempontból, de reklámpszichológiai szempontból is egyike a legnagyobb vonzerejű idegenforgalmi plakátoknak. (…) Személyes külföldi tapasztalatból tudom, milyen nagyra értékelik külföldön ezt a plakátot, melyet vonzerő szempontjából az utóbbi évek egyik legjobb általános jellegű plakátjának tartanak.”(2) (A kisfiú figurát később a páros egy Imperial Airwayst hirdető plakáton is tervezte használni, itt a figura Budapestről Londonba lép át.)(3)

 

A Mallász–Dallos páros eddig bemutatott, a harmincas évek elején készült munkáinak legjellemzőbb vonása a népiesség. Köztudott, hogy a funkcionalista modernizmus mellett a korszak másik fontos irányzata, az art deco számára a népművészet formakincse fontos forrásul szolgált. A dzsentri és a középosztály díszítőművészet iránti igényének jól megfeleltek a népies-dekoratív lakberendezési tárgyak, ezek közül is a leghíresebbek: Kozma Lajos népi barokk bútorai. Népművészeti motívumok gyakran tűntek fel a korabeli alkalmazott grafika különböző területein is, a csomagolópapírtól a magazinokig vagy éppen a plakátokig. A népies, gyöngyösbokrétás megoldások előtérbe kerülése mögött természetesen a Trianon utáni közhangulat állt, ez még a reklámszlogenekre is rányomta bélyegét: „Buris buzagyöngy: magyar veti, magyar veszi, magyar főzi, magyar eszi”.

 

Nagyon jellemző volt a nemzeti karakter hangsúlyozása az idegenforgalmi nyomtatványokon is, de itt mindez kicsit másképp jelent meg. A népi kultúra idegenforgalmi vonzerőt képviselt, mint egzotikus, érintetlen, különleges jelenség. Ezt a korszak nagymestere, Konecsni György is kiaknázta...

 

A népi kultúra iránti lelkesedés olyannyira felfutott a két világháború között, hogy a Kereskedelmi Minisztérium vendégházakat nyitott a népművészeti szempontból fontos településeken a turisták fogadására. Ezek közül háromhoz, Mezőkövesd, Boldog és Halas létesítményeihez Mallász Gitta tervezett berendezést.(6) A boldogi házról több fotó ismert, tornyos nyoszolya, színes saroklóca, almárium, tálalószekrény stb. állt benne.(7) A két művésznő nemcsak a népi bútorművészetet tanulmányozta, ennél még jobban foglalkoztatta őket az öltözködés. A hivatalos idegenforgalmi lap, a Hungarian magazin 1938-as számának címlapján és belsején népviseletekről készült fotók köré a modern divat szellemében átírt ruházatokat rajzoltak.(8) Filmekhez ritkán terveztek plakátot, fontos kivétel a Hortobágy című, a tájegységet etnográfiai szempontból bemutató és egyébként Lajtha László zenéjével kísért filmhez készült darab. A népművészet a háború után is fontos szerepet játszott Mallász Gitta munkásságában. Mielőtt 1960-ban Franciaországba disszidált, az Állami Népi Együttes kosztümtervezőjeként és kiadványai grafikusaként dolgozott az ötvenes években.  A két alkotó egész grafikai életművében dominál egy sajátos, népies mesevilág, amelyben szabadon használták fel a népi formakincset. Reklámnyomtatványaikon, képeslapjaikon, könyvillusztrációikon jellemzőek a népviseletes gyermekfigurák, állatok, a természet és a falusi táj megjelenítése. A két háború közötti korszakban főleg ifjúsági és gyerekkönyveket illusztráltak ebben a stílusban, de szakácskönyvet (Gundel Károly magyaros szakácskönyve) vagy éppen síelést oktató tankönyvet is.(9)

 

Témaválasztásaik és stílusuk indokolja, hogy gender szempontból közelítsük meg életművüket, vagyis: karakteresen nőművésznek tűnnek. Munkáikon a női és gyermekfigurák dominálnak. Gyakran terveztek divatcikkekhez reklámokat, prospektusokat és plakátokat, például a népies stílust a korabeli divattal egyedien ötvöző, „a modern magyar ruha” megteremtőjeként ünnepelt Tüdős Klára számára. Fontos szerepet játszott életművükben a nevelés és a gyermekek világa, különösen közel kerülhettek ehhez Strausz Lili révén, aki szoros barátnőjük, később az angyalos beszélgetések résztvevője volt. Lilit Gitta úszókarrierje során ismerte meg, ekkoriban „masszírozott és iskolájában helyes mozgás- és lazítási kurzusokat tartott” (AV, 8.). Később mozgásművészetet tanult külföldön, majd hazatért ezt tanítani.(10)

 

A barátnők szoros munkaközössége (1942-től együtt laktak Budaligeten, hogy természetközelben dolgozhassanak és biztonságban legyenek a bombázástól) szinte lehetetlenné teszi az utókor számára a két alkotó megkülönböztetését. Nehezíti a helyzetet, hogy a szignókban már pályájuk korai szakaszában sem bízhatunk. „1934–35-ben az antiszemitizmus Magyarországon már erősen érezhető volt. Az én szerepem az állami megbízások megszerzése volt, főleg idegenforgalmi létesítmények és azok propagandája területén. Sporthírem és magasabb katonatiszti családból való származásom nagyban hozzásegítettek ehhez. Természetesen el kellett titkolnom, hogy munkatársaim zsidók” – írja Mallász Gitta a könyv előszavában (AV, 8.). Vagyis: korántsem biztos, hogy a csak általa szignált műveken nem dolgozott barátnője. Korábbi munkáik, illetve Gitta háború utáni tevékenysége alapján lehet csak homályosan körvonalazni a két különböző karaktert.

 

A források szerint Dallos Hanna volt kettejük közül az érzékenyebb, impulzívabb ember. „Munkánk lelke valójában Hanna volt. Bámulatosan erős koncentrálóképességgel és intuícióval rendelkezett” – mutatja be őt barátnője. Tanítványai mesterként tisztelték, leírásaik alapján magával ragadó tanító lehetett. Munkásságában a kezdetektől erős a transzcendencia iránti vonzódás: 1930-ban Szűz Szent Imre herceg legendája, 1933-ban Mi Atyánk címmel adott ki fametszetes illusztrált albumokat. Ezekben a technika diktálta régies fogalmazásmód mellett a monumentális látványhatás érvényesül és erős vallásos áhítat érződik. A reklámgrafikát (Gitta visszaemlékezése szerint) egyenrangúan fontos munkának érezte. Itt kevés egyedül készített munkáján lágy körvonalak, hajlékony, finom nőalakok dominálnak, olykor pedig a Mi Atyánk album képein is megjelenő magas látószög fokozza a hatást (lásd például Ovomaltine plakátját). A könyv tanúsága szerint ő volt a kis csoport szellemi vezetője: nemcsak ő mondta a tanításokat, de később is magyarázta azokat a többieknek.

Mallász Gitta korai főműve az említett kisfiús Magyarország-plakát, amely pontos stílusérzékéről tanúskodik. Talán tőle eredt a szoborszerű, modellált figurák használata, Hanna stílusa legalábbis oldottabbnak, rajzosabbnak tűnik. A monumentális, erősen árnyékolt emberalak gyakori eleme a korabeli reklámgrafikának: Konecsni munkáin éppúgy fontos, mint számos korabeli híres külföldi tervezőnél. (Ez jelenik meg a parasztpáros Ungarn, a Tüdős Klára-plakáton vagy a Buris búzagyöngy hirdetésén is.) Gitta 1945 utáni munkáin gyakran a korábbi, gyermekrajzi-népies ihletésű stílus fedezhető fel (például az MKP hirdetésein). Életművének kiemelkedő darabja lett a harmincas évek idegenforgalmi és az 1945–49 közti politikai plakátok stílusát egyesítő, az újjáépülő Budapestet hirdető Hungary plakát.

 

„Közeleg a vége, a próba vége”(11)

A két barátnő azonban nem grafikusként lett világhírű, hanem különös könyvük és életútjuk miatt. „Ez a könyv egy dokumentum. Hű leírása annak, amit négy barát az 1943–44-es években Magyarországon átélt. Az olvasó fogadja el, ahogy van, vagy tegye félre” – áll benne mottó helyett. A szövegekben belső átalakulásra és lelki szabadságra serkenti őket az égi erő, olykor igen szigorúan, máskor dallamos versekben fogalmazva. A tanításban világvallások elemei keverednek a kereszténység talaján: taoista fogalmak is jelen vannak, mint az „Út”, de meghatározó benne a zsidó kabbala világa (számmisztika, a teremtés szintjei, a Fény szerepe).(12) „Ez nem filozófia, nem vallás, nem csoportos tanítás, hanem egyéni tanítás” – fogalmazott Mallász Gitta utolsó interjújában, 1992-ben.(13)

 

A könyv sikeréhez minden bizonnyal hozzájárultak megszületésének drámai körülményei is, a tanító versek között a jegyzetekből megrázó történet bontakozik ki.(14)

 

A külvilág egyre nyomasztóbban hat rájuk: 1944 márciusában a német megszállást követően megindul a vidéki zsidó lakosság deportálása, ez elől visszamenekülnek Pestre. Júniusban Hanna férjét munkaszolgálatra viszik, ahonnan sosem tér vissza, Gitta pedig egyre jobban aggódik barátnőiért. A nyár elején elvállalja a Szent Katalin leánynevelőből átalakított hadiüzem vezetését,(15) azzal a feltétellel, hogy ott két barátnőjét is elhelyezheti. Az akciót a Nunciatúrán működő pap, Klinda atya találta ki. A varróüzemhez semmilyen eszközt nem kapnak, a nők maguk hozzák varrógépeiket. Komoly gond, hogy sokan nem tudnak varrni, Hanna igyekszik mindenkit betanítani, Gitta pedig kifelé próbálja fenntartani a látszatot.

Októberben az üzemmel szomszédos villát az SS foglalja el, „akiktől a hideg futkos a hátunkon” (AV, 420.). November 5-én nyilasok ütnek rajta az üzemen, a rettegett Kun Páter vezetésével, Gittát megrugdossák, a nőket összeterelik és útnak indítják. A menetoszlopot végül a Nunciatúra közbenjárására kiérkező hadügyminisztériumi tiszt állítja meg.

 

November elején Gittának „lehetetlen ötlete” támad: „megkísérelni, hogy az SS-katonák vegyék védelmükbe a zsidó munkásnőket. (…) Pár rajzot fogok készíteni a magyar népművészetről szóló tanulmányához (Hanna egy befolyásos német barátjának), hogy egy szembetűnő horogkereszttel ellátott, német igazolványt kaphassak…” Az igazolvánnyal felszerelkezve sikerül megbarátkozni az SS-tisztekkel, akiket borra és süteményre invitál az üzembe. „Még soha nem dolgoztak a nők olyan fegyelmezetten, mint az SS-tizedes látogatásakor, akinek jó közérzetét a kínált minőségi bor is fokozza.” (AV, 443.)

 

A 13 nőt Ravensbrückbe deportálják, majd onnan egy másik táborba. 1945 februárjában Hannát és Lilit Burgauba szállítják. Mindketten a zsúfolt marhavagonban halnak meg március elején. A borzalmas vonatutat a Katalin-beli nők közül csak Dános Éva élte túl, aki később „Mozgó börtön”(16) címmel írta meg emlékeit.

 

Az SS-kerten át több mint 120 nő és gyermek menekült el, ők mind életben maradtak. Mallász Gitta tetteiért 2011-ben posztumusz a „Világ Igaza” kitüntetést kapta az izraeli Jad Vasem Intézettől. 2014-ben, a Holokauszt emlékév keretében a párizsi Magyar Intézetben terveznek egy kiállítást, amely bemutatja majd a könyv történetét, illetve Dallos Hanna, Mallász Gitta és Strausz Lili életét és munkásságát.