Zeneakadémiai mustra

Szikra Renáta

Talán kevesen tudják, hogy ha koncertet hallgatnak a Zeneakadémián, akkor egy szigetre keltek át, és mindenféle alantas szórakozási fajtát (bor és szex) maguk mögött hagyva üldögélnek csodálatos lények között, babérligetben, mint egy görög isten. Vagy inkább mint egy zenélő görög isten vendégei.

A főhomlokzat középrizalitja Stróbl Alajos Liszt-szobrával, az oldalerkélyekre nyíló ajtók felett Erkel Ferenc és Volkmann Róbert portréjával. A koronázó attika hatalmas angyalfejei előtt Maróti Géza Géniuszai röppennek az ég felé Apollón lantjába kapaszkodva
 
A Zeneakadémia oly korban keletkezett, amikor a minimalizmus esztétikája, „a kevesebb több" elve még nem hódította meg a közösségi tereket, és a korszak legfejlettebb technikai újításait alkalmazó funkcionális tér a társművészeteket segítségül híva, a szimbólumok nyelvén vallott az épület valódi rendeltetéséről. Korb Flóris és Giergl Kálmán 1907-ben felavatott európai színvonalú koncertterme és akadémiája valójában a művészet szentélyének épült, a magasztos eszmét teljes mellszélességgel felvállalva és annak pátoszát soha meg nem tagadva. A Zeneakadémia épületének homlokzata és a belső terek kialakítása olyan kivételesen finoman összehangolt tervezés és együttmunkálkodás gyümölcse, amelynek forrását nevesíteni aligha tudjuk - ám mindazok a művészek és iparművészek, akiket a részfeladatok elkészítésével megbíztak, képesek voltak munkájukat egy komplex ikonográfiai programnak alárendelni.
 
A Zeneakadémia homlokzatára feltekintve rögtön látjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, ha az óegyiptomi pülonok, antik oszloprendek, reneszánsz diadalívek és a modern díszítősávok szecessziós motívumai között kell megtalálnunk a vezérfonalat, amely ezt az eklektikus tobzódást logikus építménnyé szervezi. Kézenfekvő kapaszkodónak azonban ott van Friedrich Nietzsche A tragédia születése című műve, s benne a művészet fejlődésének apollóni és dionüszoszi kettőssége.
 
Telcs Ede főhomlokzati domborművének muzsikáló puttói a zenetörténet négy nagy korszaka közül a középkori zenét jelenítik meg, az egyházi ének és az orgonazene középpontba állításával. Alatta a szatír- és nimfafejes bronzfríz részlete látható
 
A pinceablakok és a lábazat hullámvonalai, a sarkok kikötői bakra emlékeztető kerékvetői és a földszinti ablakok stilizált vízinövényeket és bogarakat ábrázoló üvegfestése ebben a nézetben a dionüszoszi világot jelképezi, amit ijesztő szatürosz- és kígyóhajú najád maszkok sora zár le. Az előbbiek Dionüszosz, az utóbbiak a gyógyító Apollón kísérőiként a két világ határát jelölik. Felettük Telcs Ede fehér márvány frízének muzsikáló puttói a zene négy korszakát (antik, középkori-egyházi, rokokó és modern) a vicsorgó maszkokhoz képest idilli bájjal jelenítik meg. Innentől aztán egekbe szökik a tekintet, az Apollón templomát idéző hangsúlyos dór oszlopok uralják a középső szakaszt, rá utalnak a homlokzat függőleges díszítősávjaiban minduntalan feltűnő kő- és bronzlantok, azt a lantot idézve, melyet a múzsák vezetője Hermésztől kapott ajándékba. Apollón hangszerébe kapaszkodva emelkednek az égbe Maróti Géza különös fejdíszű Géniuszai is az attika hatalmas angyalfejei előtt. A sarkokra visszakerültek a korábban elbontott obeliszkek - melyeknek óegyiptomi napszimbólumként megint csak Apollónhoz van közük, másrészt azonban a szabadkőműves szimbolikában is kitüntetett szerepet játszanak. Tudvalevő, hogy például Liszt, aki Stróbl Alajos megfogalmazásában „a zene földi helytartójaként", főpapi ornátusban trónol a homlokzat közepén - szintén páholytag volt. A Zeneakadémia első elnökének aránytalanul nagy szobrát az első igazgató, Erkel Ferenc és az első professzorok egyike, Volkmann Róbert bronz-medalionja vigyázza a magasban.
 
Egyiptomi templombejáratokra emlékeztető pülonok között lépünk a földszinti előcsarnokba, ahol a homlokzati díszítményeknek megfeleltetett, zöld félhomályban úszó vízivilágban találjuk magunkat. A Zsolnay gyár mélytüzű majolikacsempéi fölött szürkészöld márvány borítja a falakat, a napfény csillogását a stilizált napkorongok és a pillérek eozinmázas apró piramisai vetítik az üvegablakok festett nádasába. Sípján játszó Pán, csörgődobos bacchánsnők, lantos kentaurok a díszítő-medalionokban, a dionüszoszi muzsikát képviselik a najádok forrásaként értelmezhető falikút körül. A grottaszerű térben a homlokzat vicsorgó maszkjai kagylókból és csigákból komponált groteszk vízköpőben köszönnek vissza. Az apollóni és dionüszoszi zene ellentétpárjai a nagyterem bejárata fölötti domborműveken (leegyszerűsítve lant és csörgődob) és Kőrösfői Kriesch Aladár az Egyházi és világi zenét ábrázoló freskóin jelenik meg. A méltóságteljes körmenet az angyalkordonon belül jobbról, a vidáman lejtő lakodalmi menet balról sodorja nézőket a nagyterem bejárata felé. Az egész épületben érezhető ez az áramlás, ami nemcsak a tekintetet, de a fizikai mozgást is irányítja. A hatalmas kék buborékokkal díszített lépcsőkorlát az emeleti előcsarnok felé terel. Felfelé haladva kivilágosodik az ég, a mélyzöld majolika halvány vízkékre vált, a márványburkolat rózsás színe a hajnalt idézi. Az emeleti csarnok két oldalát lezáró festett üvegajtó fényes köríveiben a felkelő vagy lebukó napot láthatjuk, itt Apollón, a Napisten uralkodik.
 
Körösfői-Kriesch Aladár: S akik az életet keresik, elzarándokolnak a művészet forrásához című freskója az emeleti előcsarnokban
 
A Nagyterembe, a művészet szentélyébe vezető ajtók közti freskón fakad a Művészet forrása, a lenti kútépítmény emeleti ikerpárja. Körösfői Kriesch zarándokai a művészettől remélnek megváltást (a cím is erre utal: „S akik az életet keresik elzarándokolnak a művészet forrásához"). Muzsikáló angyalsereg hódol az égbolt kifeszített kárpitja előtt az építészetet, festészetet, szobrászatot, irodalmat és zenét szimbolizáló, csupán virágfüzérbe öltözött nőalakok körül. Érdekes módon éppen ezek az aktok okoztak olyan botrányt, ami majdnem a freskó leveretéséhez vezetett. Koronghi Lippich Elek, aki a minisztérium részéről felügyelte az építési munkálatokat - és ambiciózus művészetpolitikusként nyilván befolyással volt az ikonográfiai programra és a művészek kiválasztására is - Körösfőinek szaba kezet adott, így a kész freskókkal Apponyi Albert miniszter csak a felavatáson találkozott, amikor is az aktokon felháborodva azok eltávolítását követelte. Szerencsére a miniszter kíséretében volt a nagy becsben tartott vendégművész, Akseli Gallen-Kallela, a finn szecesszió apostola, aki kiosztotta az önkényeskedő minisztert, mondván rég nem lesz már miniszter, amikor Körösfői még mindig csodálatos dolgokat alkot majd hazája dicsőségére, így mentve meg valódi és szimbolikus értelemben véve a művészetet a hozzá nem értő politikusok elhamarkodott döntéseitől. Koronghi Lippich Elek ízlése, művészeti témaválasztása és stíluspreferenciái tagadhatatlanul nyomot hagytak a Zeneakadémia képzőművészeti programján. A századfordulón megjelent ógörög témájú verseskötete nemcsak az Apollón-kultusz középpontba állításával, de a köteteket illusztráló gödöllői művészek, Körösfői-Kriesch és Nagy Sándor szecessziós növényornamentikát magyaros motívumkinccsel és görögös stílussal vegyítő, harmonikus formavilágában gyönyörködhetünk például az emeleti előtérből, az északi „nap-kapun" át megközelíthető Kisteremben. (A bejárat mellett restaurált freskó szintén a gödöllői iskolához kötődő Zichy István Hegedűszót hallgatók című, egyébként nem túl invenciózus műve.)
 
Az orgona legszebb éke is ezüsthattyús lantdísz
 
Az eredeti pompájában és funkciójának megfelelően helyreállított kamaraterem zöldesszürke alaptónusa, babérkoszorús, lantos díszítőelemei nagyon hasonlítanak Koronghi Lippich köteteinek stílusára és motívumaira. Mindazonáltal a homlokzat és a felvezető terek szimbolikája és míves megoldásai pusztán sejtetik, de nem készítenek fel arra a grandiózus látványra, ami a Nagyterembe lépve fogad bennünket. A vizek és tengerek világából kilépve végre szilárd talajt érzünk a lábunk alatt -a Művészet szentélye voltaképpen Apollón szent ligete Délosz szigetén. A széksorok kanyargó fekete szövevényéből az eredeti feketésbarna faburkolat helyreállításával babérfák szökkennek a magasba, aranylombozatuk alkot mennyezetet fölöttünk. Az oldalfalakon az újra leszövetett csodálatos hernyóselyem tapéta aranyos, zöldes derengése is a lombokat idézi, a kéken ragyogó ékszerszerű felülvilágítókon az eget látjuk. Bécsben alig pár évvel korábban készült egy másik Művészet-templom, amely elemeiben akár előképként is szolgálhatott a Zeneakadémia programjához. Joseph Maria Olbrich Secessionján ugyancsak a vízivilágból kiemelkedő babérliget díszíti a falakat (még a kígyóhajú najádok fríze sem hiányzik), tetejét pedig babérlevelek aranyszövedéke koszorúzza, mint a Nagyterem mennyezetét. (1902-ben éppen a Secessionban mutatták be Gustav Klimt Beethoven-frízét, és a fő látványosságnak számító Beethoven-szobrot. Max Klinger antik istenként ábrázolt, meztelenül trónoló Beethovenjéhez képest a mi zene pápájaként ábrázolt Liszt-szobrunk kifejezetten visszafogottnak tűnik.)
 
A Nagyterem mennyezetének arany babérlombja, a párkányzatot díszítő, Apollón attribútumok kompozíciójával: Apollón fej vigyázza a hattyúpár övezte lantot, alattuk antik színházi maszkok hevernek
 
A Nagyterem Apollón szentélyében Daphné átváltozása nyomán megszentelődött babér keretezi a lantokat Róth Miksa üvegablakain vagy a gyógyító-orvosló Apollón hevederívek alatti kígyódíszes oltárait. Ezüsthattyúk fogják közre Apollón lantját az erkély mellvédjének díszítőmedalionjaiban (csőrükben Apollón mindig célba találó ezüstnyilával), hattyús lant az orgonakarzat éke. Apollón ugyanis hattyúk vontatta kocsin közlekedett, még születését is hattyúraj rejtette el a féltékeny Héra szeme elől, nem csoda, ha az elegáns madáralak (a szecesszió egyébként is kedvelt motívuma) tűnik fel legtöbbször a Nagyterem díszítményei között. A zeneműtételeket ábrázoló (andante, allegro stb.) reliefek és puttók Telcs Edétől származnak, az oldalfalakat egy régebben alig látható különös fríz koszorúzza: Gróh István a századelő magyaros díszítőstílusában a férfi és a nő életciklusait, munkáját jelenítette meg pásztorfaragványokból ismerős motívumokkal. A vörös háttérből most tisztán kirajzolódó, de a terem antikizáló és emelkedett hangulatától teljesen elütő, mulatságos és különös jeleneteket (bölcsőt őrző kutya, rózsát metszegető öregasszonyok) legjobban a karzatról látni.
 
A boltozati hevedert alátámasztani látszó angyal lanttal, alatta Telcs Ede puttói muzsikálnak. A lanttal egyvonalban Gróh István magyaros motívumú frízének részlete látszik
 
Gróh frízén az ember munkájával és vallásos áhítatával emelkedhet az égi világba, miközben a Nagyterem földi világot az égivel összekötő ligetében a Zene hozza a megváltást: „hallgattatja el a fecsegőket" és „emeli fel a szíveket" (Favete linguis! Sursum corda!). Apollón hattyúja a legendák szerint halála előtt énekel a legszebben, és ez nem a gyász vagy a bánat, hanem a tiszta öröm és a szellemi megtisztulás muzsikája, az a katarzis, amit a Zeneakadémia igazi zarándokai, a hangversenyre érkező közönség keres.
 
 
Forrás: Raffay Endre: Apollón szentélye.
A budapesti Zeneakadémia százéves épülete, Kalligram, 2007