Álmodtam neked

Kudász Gábor Arion - Kudász Emese: Memorabilia

Kovács Réka

... Költői kérdése, amelyre fotósorozata egy tavalyi leírásában bukkanhatunk, már közelebb jár az igazsághoz, mint maguk a precízen lefotózott tételek. „Vajon az, hogy megtaláltam a polcokra rakódott porból kirajzolódó tájképeket a kötetek helyén, közelebb vitt-e anyámhoz?” A kiállítás ilyen és ehhez hasonló leképeződések számba vétele.



Mindkét helyszínen állandó a mászkálás és a történés, valaki jön, valaki megy, zárva van az ajtó, fölkiabál a kolléganőnek, néni, bácsi, elnézést kér, sugdosás, az asszisztens fel-alá kopog magassarkúban, a sálamról átragad a címke a hajamra, az élet megy tovább.

Körös-körül lenyomatok. Legyen fotó vagy festmény, a tárgyak memorabilia volta ebben a speciális nézőpontból készített leltárban a kívülálló számára ellentmondásos. Egy festőnő esetében lehet-e egy zacskó gondosan elcsomagolt szilvamag fontosabb emlék, mint az alkotói hagyaték? Illetve bárkiről is legyen szó, megörökítendő-e az eszcájg, a nyugdíjszelvény, a begónia, a sírkoszorú? Az anya egyénisége a már-már múzeumian hűvös dokumentáció kontextusában kevéssé áramlik át olyan hitelességgel, mint a festményeken; a rejtjeles üzenetet kereső fiú számára azonban, aki a képekről könnyen olvas, minden egyéb, ami rajtuk kívül fellelhető, rendkívüli jelentőséggel ruházódik fel.



Költői kérdése, amelyre fotósorozata egy tavalyi leírásában bukkanhatunk, már közelebb jár az igazsághoz, mint maguk a precízen lefotózott tételek. „Vajon az, hogy megtaláltam a polcokra rakódott porból kirajzolódó tájképeket a kötetek helyén, közelebb vitt-e anyámhoz?” A kiállítás ilyen és ehhez hasonló leképeződések számba vétele.



Írás – a rengeteg személyes feljegyzés és emlékeztető között tűnik a legegyszerűbbnek valami még eddig olvasatlant találni; a régies írásképből azonban jelenlegi helyén csak egy grafológus számára derülhetne ki rejtett tartalom. A hétéves életperiódusokat felvázoló firka zavarbaejtő.



Rajz – mintha egyetlen nagy papírív került volna egy fényképre, amit grafittal satíroztak át, hogy láthatóvá váljék az évek alatt fölötte újra és újra átrajzolt alaprajz, fehéren hagyva a vonalak nyomát. Tizenhat réteg és még hatvannégy. „Terveink a Németvölgyi útra” – áll másvalahova firkálva, alatta aláhúzva: „Totál hülyeségek! Elmúlt az élet.”



Könyvek lenyomata – a földöntúli várossziluettek. Elképzelni, ahogy leveszik őket a polcról.

Lóhere – a négylevelű lóherék átnyomódtak az újságpapírra, az egykori szerencse talán tovább többszöröződik a fotópapíron. Többszörös idő-preparátumok, elsőre azt hinni, az ember az élethű száraz leveleket eredetiben látja.



Test – a szandálba rajzolódott lábnyom túl intim. A ruhatár is: feltárulkozásában idegen, az évszakok természetes rendjéből kicsúszott emlékturkáló. A gyászolók a ruháktól szabadulnak meg leghamarabb. Tenyér: egy fiatal nő kézlenyomata, ami mintha az üvegen maradhatna, de marad fénykép.



Korlenyomat – féltve őrzött régi ötforintosok és megragasztott poharak, nagymama-holmi. Alkotói életút egy katalógusban, vagy 25 sor ólom nyomóforma formájában (Vol. V. Közhelyek). Igazolványképek, sok.



Végül még egy nagyméretű, fájdalmasan éles pigment nyomat – arról, ahogyan közvetlenül a halált követő napokban, neadjisten rekonstruálva azokat, az anyja után kutató Gábor (Susu, Arion) kétségbeesetten befényképez a hűtőbe (Vol. I. 1 tál rizs), és dermesztő ürességet talál.

Mindezeknek a néző részéről érthető távolságtartással kezelt dolgoknak a fényében a két helyszín legkülönösebb alkotása Kudász Emese évekig újra és újra átfestett, de soha el nem készült portréja saját apjáról. Ha semmi más, akkor ez a legdirektebb üzenet: ne keress, nem találsz. Magad vagy, én voltam. A leghitelesebb memorabilia, vagy inkább mementó ez az ismerősségről és az idegenségről, a soha meg nem fogalmazható fél-igazságról, amely minden emberi viszonynak, legyen bármilyen szoros, sajátja. És a titokról, amely minden élő és minden halott sajátja, és amelynek megfoghatatlansága a szülő esetén a legszívbemarkolóbb és a legkijózanítóbb, szinte bármely időpillanatban.



Hogy a hagyaték miért a város két távoli pontján elosztva került bemutatásra, szintén megfoghatatlan, bár persze jóval prózaibb probléma. Mindenesetre a fele is elég, lehet.

„Álmodtam neked egy jó témát”, mondja Spiró fiatal énjének haldokló apja, de a történetet végül soha nem meséli el. Ezúttal Kudász Gábor Arion álmodott, és megpróbálja elmesélni, ami elillan, tűéles képeken a mama elmosódó arcképét.



Kudász Gábor Arion - Kudász Emese: Memorabilia

2014. 01. 25. - 02. 20 Faur Zsófi Galéria
2014. 01. 24. - 03. 08. Mai Manó Ház

Fotók: Kecskeméti Dávid

További információ a művész weboldalán.