ELSŐ KÉZBŐL I.
 

Az Artmagazin idei új tárlatvezetés-sorozata közvetlen betekintést ígér a művészi munkafolyamatba, a műalkotások létrejöttének kulisszatitkaiba, mégpedig ELSŐ KÉZBŐL, a művész vezetésével. Hogy ez nemcsak hasznos, de mindkét fél számára izgalmas és szórakoztató, az már az első alkalommal bebizonyosodott. 2014. február 20-án a Kisterem Galériában Albert Ádám kalauzolta az érdeklődőket A bauxit-krízis című kiállításában. Hogy kerül a bauxit a galériatérbe? Természettudományos kutatás, rendszertan, nagy földrajzi felfedezések, rejtélyes funkciójú tárgyak, az „agyagezüst” története és az alumínium tálcák esztétikuma egyaránt terítékre került.  
 

A művész magyaráz. Fotó: Simon Zsuzsanna

Albert Ádám Képgrafika Szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, melynek rajz és geometria tanszékén Barcsay Jenő nyomdokaiba lépve ma már - többek közt - anatómiát oktat. A Károli Gáspár Református Egyetemen a történelem szakot is elvégezte, hallgatott kultúrantropológiát, sőt tanult japán nyelvet is. 2007-ben az Essl Award fődíjasa volt, 2009 és 2011 között Derkovits-ösztöndíjat kapott. Mielőtt belemerültünk volna az aktuális kiállításszituáció elemzésébe, röviden utalt a 2013 nyarán megrendezett Descriptio című kiállítására, melynek mintegy továbbgondolása A bauxit-krízis.


Az ELSŐ KÉZBŐL közönsége. Fotó Simon Zsuzsanna

Az alumíniummal kapcsolatban legtöbben még mindig a Kádár-korszak funkcionális, ám borzasztóan csúnya konyhafelszerelési tárgyaira (iskolai menza) asszociálunk, pedig volt idő, amikor az „agyagezüst” aranyat ért. A kiállítás az alumínium 20. századi történetére fókuszál – ennek csak egy része a szocialista könnyűipar metaforája. Ahogy Albert Ádám a különféle megközelítéseket és idősíkokat egymásra vetítette, még azt is elhittük neki, hogy egy gazdaságtörténeti értekezés izgalmas kalanddá válhat.

Falon sorakozó alumínimutálca-nyomatok. Fotó: Simon Zsuzsanna

Hatalmas alumíniumtálca-gyűjteményének metamorfózisával egyre újabb értelmezési mezőket nyitott számunkra. Nemcsak fiktív alumínium emlékművet épített (kohásszal, lásd az első fotót), de hogy a minden háztartásban fellelhető és elnyűhetetlen tálcák mintázatát az adott kor attribuálására használja, az álmunkban sem jutott volna eszünkbe.


Kiállításrészlet. Fotó Simon Zsuzsanna

Ezek a fantasztikus ornamentális ábrák úgy keletkeztek, hogy az alaposan megdolgozott (széttrancsírozott) tálcákat rézkarc nyomólapként használta az alkotó. Az akantuszleveles, szecessziós virággirlandokkal dekorált vagy mandalaszerű ábrák új kontextusba kerültek: beágyazódtak az egyetemes művészettörténet hivatkozásrendszerébe (még Rubens is szóba került). Az átlényegített, eszmei tartalommal telített nyomatokat tanulmányozva azért titokban mindenki igyekezett beazonosítani az esetleg már csak emlékeiben élő otthoni példányt. 


Növényinstalláció egyszerű növénytárolón. Fotó: Simon Zsuzsanna

 

A növényi ornamentika egyik alapvető forrása, az élő organizmusok fraktálmintázata köszönt vissza az üvegbura alatt dúsan tenyésző pozsgás növényeken. A légies növénytároló láttán asszociációs hálónkat kivetettük a nagy földrajzi felfedezések után elterjedő egzotikus növények, a botanikai rendszertan és a laboratóriumok steril világára is, mely témakör már át is vezetett a másik terem tárgy-együtteséhez.


Újraértelmezett kartotékszekrény. Fotó Simon Zsuzsanna

Albert Ádám elárulta, hogyan lesz a kémiai laborállványból műalkotás, egy titokzatos struktúra szemléltetőeszköze. A kartotékszekrény üres fiókjai és dekódolandó világtérképei nyomán Alexander Humboldt felfedezéseiről és Goethe kutatásairól is szó esett. A két tudós dolgozószobája, a fiktív találkozásukat megörökítő Daniel Kehlmann regény, A világ felmérése volt egyik korábbi kiállításának (Never take a trip alone, 2011) kiindulópontja.

Fotó: Simon Zsuzsanna

Megtudtuk azt is, hogy a fotográfia elterjedése előtt, a felfedezőutakra induló utazók mindig vittek magukkal rajzolót is, hogy amit a szem lát, azt hűen közvetítse a kéz. A Kisteremben kiállított tárgyak valamiképpen mind a tér leképezésére, tágabb értelemben véve a világ felmérésére készült „ál”használati tárgyak, melyeket ennél fogva nem köt gúzsba az objektív megfigyelés szabályrendszerének kényszere. A végletesen szubjektív megközelítés néha meglepően lényeglátó felfedezést eredményez. A földmérők műszereire emlékeztető masszív tárgy nem mér, hanem leképez, a halogénizzó falra vetülő fényköre érzéki élmény.

Fotó: Simon Zsuzsanna

A zománctábla is régi műfaj Albert eszköztárában. A letisztult, már-már minimalista esztétika, a színek hiánya általában jellemző alkotásaira, de a falra rögzített szöcske, nyitott áramkör, futurisztikus erdő vagy ágas struktúraábrák épp ezt a személytelenséget használják ki. A hasonló táblákon közölt információt hivatalos jellegénél fogva hajlamosak vagyunk kétely és gondolkodás nélkül elfogadni, pedig ha jobban megnézzük… fogalmunk sincs, mit látunk valójában.


Kiállításenteriőr látogatókkal. Fotó: Simon Zsuzsanna

Rövid idő alatt rengeteget tanultunk és levezetésként még egyéni konzultációra is sor kerülhetett. Albert Ádám eddigi munkái, a felidézett egymást követő kiállítások úgy kapcsolódnak egymásba, mint a fogaskerekek. A régebbi művek körül sokat átalakít, beemel egyet-egyet újabb tárgy-együttesekbe. Folyamatosan újrarendezett művészi tevékenységét mindig a kutatás irányához igazítja. A bauxit-krízis a művészi attitűddel végzett tudományos vizsgálódás egyik izgalmas példája.

 

 

A kiállítás március 7-ig látható a Kisterem Galériában.