ARTplacc-anziksz 2014

Képes beszámoló Tihanyból

Békéssy Laura

Az ARTplacc úgy van a képzőművészettel, mint Mohamed a heggyel - ha nyáron panganak a múzeumok és nyári szünetre bezárják ajtajaikat a galériák, akkor menjen a képző- és előadóművészet a nyaralókhoz. A fesztivál szervezői immár negyedik éve érzik magukénak ezt a missziót, és kulturális produkciók garmadáját hívják a Tihanyi-félszigetre nyaranta.

De vajon van-e létjogosultsága egy kvázi művészeti vásárnak a Balaton-parton? - tehetjük fel a kérdést. Az idei profilváltás magában rejti a választ: a tavalyi műtárgyeladások után egyfelől kijelenthető, hogy van, másfelől a nyári fesztiválzajban érdemes komplexebb programot kínálni a kortárs képzőművészetre szomjazóknak, és a kereskedelmi szcéna mellett teret biztosítani az intézményrendszer peremvidékén működő non-profit, független projekteknek és egyéb társművészeti programoknak. Fontos még, hogy a lélek mellett a test is elégedetten távozzon, így tavaly óta gasztroprogramok egészítik ki a kultúrvurstlit.


Artmagazin-tárlatvezetés a GALÉRIAplaccon Péli Barna Szocmózis című szoborcsoportja előtt   Fotó: Gordon Eszter

Az események idén a rév mellett csoportosultak, amiért főképp az autó nélkül érkező látogatók lehettek hálásak. A visszajáró fesztiválozók és néhány galériás szerint ugyanakkor szerencsésebb helyszín volt a korábbi kísérteties nevű Akasztó-domb a révkikötő mellett diszkréten megbúvó sátraknál és a tavalyi, az Apátság mellett elhelyezkedő, impozáns panorámájú FOTÓplaccot is többen hiányolták. Összességében a látni- és hallanivalók kínálata azonban nem csökkent, ezekről számol be ez a képzőművészeti fókuszú szubjektív válogatás.

A white cube-ot ideiglenesen felváltotta a white lounge, ahol a szakma képviselői fesztelen körülmények között, egy pohár hűvös rozéval a kezükben oszthatták meg egymással az elmúlt év tapasztalatait nemzetközi vásárokról, kiállításokról, biennálékról, intézményi átalakításokról. A tudástranszfer és a baráti vita nem korlátozódott ugyanakkor kizárólag a szakmai diskurzusra: lehetett itt lecsóreceptet is cserélni, vagy megvitatni a kovászos uborka autentikus fűszerezésének gyakorlatait. A GALÉRIAplacc azonban sokkal inkább egy laza szövésű kiállításként, mint vásárként működött immár: a galeristák vagy asszisztenseik nem ültek nyitástól zárásig a standokon, de a megnyitó eseményen való részvételt még a standdal jelen nem lévő galériák kurátorai és tulajdonosai is fontosnak tartották. A fesztivál nagyobb hangsúlyt fektetett idén a művészetközvetítésre; naponta több alkalommal tartottak tárlatvezetést, a szerencsésebbek pedig akár személyesen a sátor környékén lődörgő művészektől is érdeklődhettek az engimatikus munkák értelmezési tartományai felől, vagy ellátogathattak néhány festői szépségű észak-balatoni műterembe, ahol borkóstoló mellett ismerkedhettek a műhelytitkokkal.


Műtermlátogatás Klimó Károly balaton-felvidéki műtermében   Fotó: ARTplacc

A fehér kocka sterilitásának és purista szigorának nyoma sem volt: tőlünk ötven méterre hullámzott a Balaton, a sátorba frissensültek illata kúszott be, a szúnyogok csíptek, nem éreztük a teremőrök szúrós tekintetét a hátunkon. Gangos pesti bérházak hűvös lakásgalériái helyett az ARTplaccon a szomorúfűz alatt, tücsökzenével kísérve fogyaszthattuk a kortárs képzőművészetet. A fesztiválon este hat után sem állt meg az élet, sőt. Sötétedés után kezdődtek a Capa Központ Oltai Kata által összeállított fotóvetítései. A virtuális kiállítások két témára fókuszáltak: a Túl az intimitáson című képcsokor a fotónak a privát teret, az intimitást időlegesen felszámoló, a magánszféra és a köztér korábban merevnek hitt határait felpuhító természetére kérdezett rá; a Mert ez nem maga a valóság slide show három fotóriporter (Hajdú D. András, Pályi Zsófi, Kurucz Árpád) valóságábrázolási stratégiáit vonultatta fel. Fő a tartalom - a fesztivál nem tartott tehát távolságot a kultúrpolitikai csatározások középpontjában lévő intézményekkel, így a Capa Központ mellett a Ludwig Múzeum is a szakmai együttműködők sorát gyarapította. Utóbbi video-válogatása (többek között Keserue Zsolt vagy a Kis Varsó munkáival) az esti koncert első taktusáig volt élvezhető igazán, utána a basszus felülkerekedett a filmek hangsávján.


Fotó: Gordon Eszter

A GALÉRIAplacc kiállítása mellett a látogató egy csapásra képbe kerülhetett művészeti évadunk progresszív kezdeményezéseivel a PROJEKTplaccon. Aki lemaradt az FFS által szervezett Átlátás kiállítás-sorozat egyik legfrappánsabb projektjéről, az itt pótolhatta fiktív fotótechnikai eszközökkel kapcsolatos ismereteit; a Szövetség'39 BETON workshopján készült ékszereket fel-, a Vakok Állami Intézete számára tervezett inkluzív padot (Concread) pedig kipróbálhatták a megfáradt fesztiválozók, vagy cseveghettek a Real5D mesterséges intelligenciájával is. A Soybot workshopján pedig rizográffal kísérletezhettek a kánikulában is kreatívak, melyhez a Brody Art Yard biztosította a technikai hátteret.


Forrás: Soybot Facebook

A családias hangulatnak is köszönhetően szinte minden program informális keretek között zajlott: a Collective Plant ehető növényeket - csalánt, orbáncfüvet, fosókát, citromfüvet és vadszamócalevelet - gyűjtő sétája és a csoport által szervezett, a növények jogai iránt érzékenyítő eszmecsere sem unalomba fulladt panelbeszélgetés volt, hanem inkább egy vitakör a deep ecology elveiről, a fenntartható fogyasztás mindennapi stratégiáiról, városban, faluban, egyénileg és közösségi szinten.


Egy csokor frissen szedett orbáncfű Illés Zsófia Szonja, a Collective Plant egyik alapítójának kezében a tihanyi erdőben. Az orbáncfű teaként fogyasztva oldja a stresszt, általános hangulatjavító hatása van, nyugodt alvást biztosít - tűző napon azonban vigyázzunk a szedésével, mert fényérzékenységet okozhat.
Fotó: Halász Dániel

A Curators' Network a 2012-es, Ludwig Múzeumbeli portfólió-kiállítás után újra Magyarországon szervezett eseményt, ezúttal a hálózat kurátorai a PROJEKTplacc egyik rezidens csapataként voltak jelen. Meghívásukra, a The Bureau of Melodramatic Research által tartott angol nyelvű olvasókör-workshop központi témája a parazitizmus volt, melyet Michel Serres The Parasite című szövege alapján tárgyaltak a jelenlevők, és kötöttek saját, lokális (spanyol, osztrák, román, magyar) személyes tapasztalataikhoz. Serres a világot egyfajta parazitizmuson alapuló rendszerként olvassa: mindenki gazdatest és parazita egyben, csupán az nem mindegy, hogy mikor ismeri ezt fel az egyén/a közösség/a társadalom, és milyen stratégiát alkalmaz a hierarchia megbontására. A szöveg nem véletlenül vált egyes hackerközösségek bibliájává, hiszen elméleti fogódzót, inspirációt nyújt a taktikus magatartásformákhoz.


Olvasókör-idill.   Fotó: Szalai Borbála

A Curators' Network a hálózat tagjai által összeállított videovetítéseken túl egy másik projekttel is jelentkezett Tihanyban. Johanna Tinzl és Stefan Flunger a CN osztrák kurátorai, Andrea Löbel és Jürgen Tabor meghívására érkeztek Tihanyba; a művészpáros a Framing the Fringe című projektjét mutatta be a Table in Space esemény részeként. Tinzl és Flunger az Európai Unió keleti határait autózták körbe és dokumentálták. (Projektjük Péter Ildikó a Műcsarnokban nemrégiben a derkó.pécsi.2014 tárlatán kiállított Borders sorozatát juttathatja eszünkbe.) A bemutatót követően a relációesztétika jegyében a jelenlévők egy közösségi vacsorán vehettek részt, és egymás pecsenyéjét sütögetve ismerősök, ismeretlenek, látásból ismerősök és helybéliek szúnyogfelhőben kvaterkázhattak művészetről és másegyébről.


Ress zöldség, sült kolbász, minigrill, kérdések, válaszok és történetek - a Table in Space címszavakban   Fotó: Szalipszki Judit

A gazdag programkínálat ellenére az az érzésünk támadhat, hogy mintha a tihanyi köztudatba a negyedik év ellenére sem épült volna még be szervesen a fesztivál. Kevés a helyi arc a rév melletti placcokon. Ezt a szimbolikus távolságot igyekeztek csökkenteni a MOME gyerektáborai, amire tihanyi fiatalokat invitáltak. A MOMEplaccs néven futó táborok nem csupán kreatív foglalkozást nyújtottak; témaválasztásukban erősen kötődtek a tihanyi legendáriumhoz, a hely személyes és kollektív emlékezetéhez. Mint ahogy azt az ARTplaccon bemutatott BÓJA magazinban olvashatjuk, az egyetem és a fesztivál hosszabb távú együttműködést tervez; a táborok dokumentációját tartalmazó, helyi lakosokkal készített interjúkkal és tihanyi receptekkel teletűzdelt BÓJÁ-t az egyetem és a helyi közösség találkozásának visszatérő fórumának szánják.

BÓJA - benne többek között Ibrahim Aida és Vizi András portréprojektje a félsziget lakóiról, egy levendulás cseresznyelepény recept és egy mese a halványlila dunsztról. Aki nem hiszi, itt utánajárhat.  
Fotó: Polhodzik Ádám


Amint az jelen beszámolóból is tükröződik, művészeti fesztivál mivolta ellenére az ARTplacc nem a kultpol témákra fókuszál, és - valljuk be őszintén - jól is esik kizökkenni kicsit a hideg zuhanyként ható intézményi beolvasztások és az aggasztó viharfelhőként felettünk tornyosuló emlékmű-állítási diskurzusok közegéből.
A vízparton Tóth Krisztina sem a politikai állásfoglalásként elhíresült laudációjáról mesél, hanem például arról, hogy vajon hogyan ragadható meg a kelet-európaiság, hogy egyáltalán beszélhetünk-e ilyesmiről, és ha igen, mi is ez valójában; közös sors-e vagy csupán attitűd, összetartó erő-e vagy bélyeg? Kelet-európai triptichon című verse ennek a le nem vetkőzhető, belülről kísértő identitásnak a lenyomata. A képzelt, már-már paranoid szorongásspirálé, amely - mint ahogy azt egy történetben hallhatjuk - a rendszerváltás környékén, egy párizsi egyetem menzáján képzeletbeli közösség tagjává avathatta Tóth Krisztinát és a menzán dolgozó varsói asszonyt, aki szolidaritásképp nagyobb adag ételt mért a keletről érkező ösztöndíjas lány tányérjára.


Tóth Krisztinával Kadlót Nikolett beszélget   Fotó: ARTplacc

Tihany egyfelől ideális helyszín egy fesztivál számára, egy művészeti fesztivál számára pláne. Itt töltötte idejét és gondozta híres kertjét Borsos Miklós és felesége, B. Kéry Ilona (Buba asszony); itt látta vendégül Illyés Gyula Louis Aragont és Tristan Tzarat, egy andekdota szerint itt tréfálták meg Szabó Lőrinccel közösen Paul Éluard-t a negyvenes évek végén. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Somogyi József Művésztelepén a legfiatalabb művészgeneráció képviselői itt pallérozzák elméleti és gyakorlati tudásukat tavasztól őszig. A falu kiterjedtsége, széttagoltsága, még a gyakorlott bicikliseket is próbára tévő nagy távolságok, a kiállításra alkalmas helyszínek csekély száma ugyanakkor nehéz feladat elé állítja a szervezőket. Az ARTplacc mintha még mindig identitását és igazi célcsoportját keresné. A kulcs talán a technikai malőrök kiküszöbölése, valamint a nagyobb hírverés mellett a helyi közösséggel való szorosabb együttműködésben és a meghívott projekteken túl a couleur locale kidomborításában rejlik.

* (epilóg)
Harminchét szúnyogcsípést számoltam meg az imént magamon, végtagjaim tele vannak az északi part éhes moszkitóinak fájdalmas emléknyomaival. A tóparti kultúrafogyasztásnak kétségtelenül ára van tehát. A vérveszteséget azonban pozitív irányban ellensúlyozza a néhány nap alatt magunkba szippantott élménymennyiség.


Fotó: Polhodzik Ádám