A tájképi kert bármennyire spontánnak és természetesnek tűnik is, valójában bonyolult kompozíció, melyet a látogató a kertet bejárva fejthet fel. A meglepetésszerűen felbukkanó szobrok, kis építmények az ikonográfiai program szerves részei, a köztük levő összefüggések feltárása szellemi tornára készteti azt, aki nemcsak a zöldet keresi. Bár a szó régi jelentésének értelmében a folly mindenekelőtt gyönyörködtetésre szolgál, azért használták is erre-arra. Pihenésre, hűsölésre éppúgy, mint menedékként vagy titkos találkahelyként. És nem utolsósorban bár maga is látványelem volt, keretet adott más kitüntetett látványoknak, vue-knek. Dan Graham részint a kerttörténeti hagyományokból merít, amikor üvegépítményeit, saját szóhasználatával élve „pavilonjait” elhelyezi az adott, többnyire urbánus térben. Csaknem ötven éve épít minimalista üveg-acél konstrukciókat, melyek a hullámzó és megfelelő szögbe illesztett kettős, tükörüveg falak miatt minden oldalról nemcsak más, de folyamatosan változó látványt is nyújtanak. Legújabb építményét kifejezetten a Met tetőteraszán kialakított ligethez igazította. Alexander Pope, a Fürtrablás szerzője, költő, kritikus és szenvedélyes kertépítő már háromszáz évvel ezelőtt megfogalmazta a helyspecifikus műalkotások lényegét. Igaz, ő konkrétan a kert műfajára gondolt, amikor azt írta: mindenekelőtt a hely szellemével (genius loci!) összhangban kell komponálni. Graham azonos véleményen van vele, amikor azt állítja, hogy építményei a környező városi táj egészét mikrokozmoszként jelenítik meg. A Met tetőkertje a Central Park zöld szigete fölött lebeg és a horizontot a manhattani felhőkarcolók sziluettje jelöli ki.

 

 

 

Ha a hely szelleme a táj kulturális emlékezete, akkor Dan Graham a 18. századi elődök nyomán egyszerre idézi meg a táj múltját, az egykor itt elterülő szűz erdőséget, és jelenét, az acél-üveg toronyházak raszterét. Ráadásul mindezt a tőle megszokott módon: a feje tetejére állítva. A Günther Vogt svájci tájépítésszel közösen jegyzett projekt organikus összetevői, a borostyán sövényfalak képezik a kompozíció formális, statikus részét, aminél az S alakban kígyózó üvegpavilon, a rajta kaleidoszkópszerűen vibráló panorámával sokkal elevenebbnek hat. Amikor átengedi magán a környező táj képét, szinte láthatatlanná válik, és csak a kanyargó fémszegély jelzi a határait. A tükröző felület ellenben széttördeli, megsokszorozza, egymásra vetíti vagy éppen eltünteti a látványtöredékeket, és a pavilonban bolyongva a néző is a kompozíció részévé válik. Párhuzamként megint a régmúlt kertjeinek illuzionista trükkjei kínálkoznak, a tükrökkel bélelt rokokó kerti lak és a labirintus. A pavilon, de még az embermagas borostyánsövények sem takarják ki a környező tájat, ám az optikai trükkök megbolondítják a térérzékelést és játékra csábítanak. Grahamtől sem áll távol a műfaj, terveznek is táncelőadásokat a pavilonban a nyár folyamán. A Met látogatóit azonban nemcsak ez a pavilon várja, hanem Graham korábbi, 60-as évekbeli minimalista és konceptuális munkái, még két trükkös pavilon és jó néhány makett is a tetőszint alatti kiállítóterekben, ahol a 70-es években készített performanszés videoműveiből is láthatnak néhányat. A Met második tetőkert-projektjét (az elsőt Imran Qureshi készítette a perzsa miniatúrákat idéző, festett vörös virágszőnyegével) az időjárástól függően, előreláthatóan ez év októberig látogathatják a kert- és műbarátok.