70 év után újra látható a kisszebeni szárnyas oltár

Amikor Közép-Európa egyik legnagyobb szárnyas oltára 1897-ben az Iparművészeti Múzeumba került, még nem lehetett tudni, beteljesül-e a múzeumot igazgató Radisics Jenő sötét jóslata. Radisics inkább arra látott esélyt, hogy az eleve rendkívül rossz állapotban lévő mű „oltárrá restaurált emlékből oltárrészekké devalválódjon”.

 

Keresztelő Szent János-oltár Kisszebenből (részlet), 1490–1520
 
 Több mint száz év alatt restaurátorok nemzedékei váltották egymást, és a kezdeti állagmegóvás után a darabokra szedett oltár aprólékos restaurálásával töltöttek évtizedeket, amelyek alatt a kisszebeni oltár is folyamatosan költözött (ráadásul mindig változó összeállításban, attól függően, mi volt belőle éppen kész). Az Iparművészeti Múzeumból 1909-ben került a Szépművészetibe, ahol 1928-tól a ’44-es bombázásokig a Márványcsarnokban lehetett megtekinteni. A háború végét a pincében vészelte át, de már ’45-ben újra kezelésbe vették. Az ötvenes években a táblák nagy részéről eltávolították a barokk átfestéseket. A hetvenes évek elején a szállítható állapotba hozott oltárrészek felkerültek a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a nyolcvanas évek végén kapott újabb lendületet a helyreállítás. A teljes anyag 1991-es restaurátori és művészettörténeti felmérését követően a ’90-es évek végéig a szobrokat hozták helyre, és csak azt követően került sor az építészeti részekre és a predellára. Az elmúlt évtizedben elnyert minisztériumi és NKA-pályázatok segítségével utolsó feladatként megkezdődött az oltár szerkezeti elemeinek összeépítése és a tartó acélváz megtervezése, de közben folytatták a predella és az oromzati faragványok állagmegóvását és hiánypótlását is. Ugyan hátravan még a jobb oldali mozgatható szárny festményeinek restaurálása, amelyet a szárnykeretek és az oromzat helyreállításával együtt előreláthatóan jövő év őszére fejeznek be, de 70 év után először ismét látható a kisszebeni Keresztelő Szent János plébániatemplom egykori főoltára a Magyar Nemzeti Galéria Tróntermében.
   A Bártfa és Kassa közt fekvő Kisszebent (ma Sabinov, Szlovákia) Mátyás király 1472-ben Buda és Kassa kiváltságaival ruházta fel, és adóengedményeket tett a plébániatemplom javára, amelyet ettől kezdve folyamatosan bővítettek, még 1516 után is. Az oltár is évtizedeken át készült, valószínűleg még Mátyás uralkodása alatt kezdték el és a Jagellók alatt fejezték be a munkálatokat. A predellán mindkét királyi címer szerepel, de ezt a feltevést igazolja a szárnyakon feltűnő két évszám (1490 és 1516) is. A késő gótikus szárnyas oltárok – köztük a kisszebeni is – képes bibliaként szolgáltak, az olvasni nem tudó hívek az ünnepköröknek megfelelően kihajtogatott vagy csukva tartott szárnyakra festett táblákon „olvashatták” a vonatkozó bibliai történetet. A kisszebeni oltár 24 táblaképét az ünnepi oldalon Keresztelő Szent János legendájának, a hétköznapin Mária életének ábrázolása díszítette. A mozgatható oldalszárnyak belső oldalának nyolc képe mutatja Keresztelő Szent János életét, míg csukott állapotában, a mozgatható és a merev szárnyakon együtt az Apostoli Hitvallás, a Credo szövegét tizenhat tábla jeleníti meg. (Ezekből jelenleg tizenkét kép látható, nyolc eredeti helyén, a merev szárnyakon, négy pedig az oltártól függetlenül.) Az oltárszekrényben Szűz Mária, Szent Péter és Keresztelő Szent János életnagyságúnál nagyobb szobrai állnak. A szoborcsoportot a szekrényfeleken vértanú szüzek alakjai és oromszobrok egészítik ki. A részben elpusztult díszes oromzat hiányában az oltár eredeti magasságát csak megbecsülni lehet: elkészültekor körülbelül 11 méter magas lehetett. A galériában most kiállított oltárszekrény az oromzat nélkül is több mint 4 méter magas és 6,6 méter széles.
 

Keresztelő Szent János-oltár Kisszebenből, 1490–1520
 
   A kisszebeni főoltárt először a 17. században újították fel a kor igényei szerint – vagyis a táblaképeket az eredeti ikonográfiát megtartva barokk stílusban átfestették (természetesen a díszítőfaragványokat is átalakították az oromzattal együtt). A régi lakkrétegre felvitt barokk színvilágú, vastag temperát csak apránként, nehezen tudták eltávolítani, alatta viszont csaknem épségben megőrződött az eredeti középkori felület.
   A szobrok és a faragott díszítőelemek állapota az oltár múzeumba kerülésének pillanatától fogva komoly gondot jelentett, ugyanis rovar- és gombafertőzés roncsolta a faanyagot. A középkori színezést szintén a barokk átfestés őrizte meg. Ahol lehetett – mint például Szent Margit vagy Katalin alakjánál – a köpeny aranyozását és a jellegzetes porcelánszínű arcfestést állították helyre, de ahol csak töredékben kerültek elő a középkori festés nyomai, mint Mária és Erzsébet köpenyén, ott inkább az eredetitől alig megkülönböztethető, egyébként is nagyon gondos 17. századi javításokat tartották meg. A tisztítás és a feltárás után eltérő állapotú szobrok restaurálásakor mindenekelőtt a csoportozat egymással harmonizáló megjelenése volt a cél.
 

Keresztelő Szent János-oltár Kisszebenből (részletek), 1490–1520
 
Forrás: http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/restaurator_kisszeben