Aranyalma ághegyen

Gyümölcsök a Heszperidák kertjéből

Szikra Renáta

Ki gondolta volna, hogy a citrusfajták nem voltak őshonosak Itáliában? Vagy hogy a mitológiai és tündérmesebeli aranyalmák valójában narancsok vagy citromok. Lehet, hogy a magyar narancstermesztés nem is volt olyan elmeháborodott ötlet, a Mediciek lehettek volna a nagy elődök, csak a vas és acél országa helyett a vas és üveg országává kellett volna válnunk? Kis citruskerttörténeti áttekintés képzőművészeti adalékokkal karácsonyi címlapképünk kapcsán. Mert lehet, hogy a karácsonyfa sem más, mint az északiak aranygyümölcsöket termő örökzöldje?

 

Ha hidegebbre fordul az idő, a Medici-citrusgyűjtemény is téli szálláshelyére kerül. Minden fa az eredeti állomány leszármazottja, és vannak köztük több száz éves matuzsálemek. Sok közülük eredeti, 16. századi címeres-girlandos terrakottacserépben, a limonaiában várja a tavaszt, amikor majd egyenként visszakerülnek a Villa di Castello formális kertjének raszterébe vagy a Boboli tavának kis szigetére – pontosan úgy, mint majdnem 500 évvel ezelőtt. | Wikimedia Commons/GNU Szabad Dokumentációs Licenc 1.2 alapján
 
A firenzei csendéletfestőt, Bartolomeo  Bimbit (1648–1723) III. Cosimo nagyherceg bízta meg azzal, hogy vadászkastélya, a Villa di Castello fölött épült Villa della Topaia számára festménysorozaton örökítse meg a Mediciek világhírű növénykollekcióit. Bimbi fügével roskadásig megrakott tálak, meggytől túlcsorduló kosarak, szőlőlugas mellett egy három részből álló „apácarácsos” déligyümölcs sorozatot is festett. A Narancsok, lumia narancsok, citromok és zöldcitromok című képen látható citrusbokréta a két másik citrusábrázoláshoz hasonlóan két herma közti lécrácsozatra futtatott citrusbokrokat mutat be életnagyságú gyümölcsökkel, valósághűen megfestve. A különleges gyümölcsfajtákat számuk alapján vethetjük össze a kőből faragott lista neveivel. Az 1715-ben készült sorozat a Mediciek citrusgyűjteményének tudományos igényű és művészi megfogalmazású képes enciklopédiája. (Mindhárom képet a Poggio a Caianó-i Museo della Natura Mortában őrzik.)
   A gyűjtemény története százötven évvel korábban kezdődött, amikor I. Cosimo, a köztársaságot felszámoló Medici nagyherceg a Pitti-palota mögött emelkedő Boboli-kertben az 1550-es években citrus csemetekertet alapított. (A Mediciek citrusszenvedélyét mi sem bizonyítja jobban, mint a címerpajzsukra is felkerült öt narancs.) A Firenzei Képzőművészeti Akadémiát alapító Cosimo, akinek udvari építésze Giorgio Vasari volt, a művészeti mecenatúra mellett kora tudományos felfedezései, azon belül az akkortájt önálló tudományággá emelkedő botanika iránt is komoly érdeklődést tanúsított. Firenze melletti kertes villáját a bolognai Niccolo Tribolóval terveztette (az ő halála után Vasari folytatta az építkezést), a megrendelő ikonográfiai programja alapján. A Mediciek és Firenze dicsőségét hirdető szobrok és a természet allegorikus megjelenítése mellett labirintus, fantasztikus víziszerkezete halastavak díszítették a Villa Castello hatalmas kertjét. A falon belül a szabályos, szimmetrikus elrendezésű, geometrikus egységekre osztott reneszánsz kertben ciprusok, nyírt bukszussövény vagy dézsákba ültetett babérfák és törpecitrusok szegélyezték a kisebb egységeket. Azaz szegélyezik ma is, hiszen a Villa Castello kertje némi 18. és 19 századi átalakítástól eltekintve szinte ugyanúgy néz ki, mint négyszáz évvel ezelőtt. S ami a legmegdöbbentőbb: a Mediciek citrusgyűjteménye ma is létezik.
 

Bartolomeo Bimbi: Narancsok, lumia narancsok, citromok és zöldcitromok, olaj, vászon 174 × 233 cm
Firenze, Villa Medicea di Poggio a Caiano e Museo della Natura Morta
 
   A Medici család növénygyűjtő szenvedélye egybeesik a botanika felvirágzásával. Korábban a csillagászat, ásványtan, állat- és növénytan, alkímia, gyógyítás szoros összefüggéseiben vizsgálták a természeti jelenségeket, a botanika leválását egy új kerttípus megjelenése húzta alá. A középkori kolostorok és orvosló laikusok gyógyító kertjeiből, a főként gyógy- és fűszernövényeket termesztő hortus medicusból alakultak ki az első hortus botanicusok, amelyek a honos növényfajok mellett növényi ritkaságok gyűjtésével is foglalkoztak. Az első botanikus kertek természetszerűleg az első tudományos központok, az egyetemek mellett jöttek létre (1528-ban Bolognában, 1544–45-ben Pisában és Padovában). Ezekben nemcsak az ókor nagy természettudósainak (Theophrasztosz, Dioszkuridész vagy Plinius) művei álltak a humanista tudósok rendelkezésére, hanem a keresztes háborúk, szentföldi zarándoklatok és a tengeri kereskedelem révén Európába került új, addig sosem látott növények és állatok is. A nagy felfedezések korában az új kontinensek flórája és faunája révén mindez kimeríthetetlen kincsestárrá bővült; a 17–18. században már növénygyűjtő expedíciókat szerveztek és hivatásos „növényvadászok” kutatták fel az egzótákat. A világ feltérképezhetőségébe vetett hit a katalogizálás új módszereit hívta életre. A botanikus kertekkel egy időben készültek el az első szárított növényekből összeállított herbáriumok is. A hortus siccusnak, „száraz kertnek” nevezett növénygyűjtemények nem voltak kitéve az időjárás szeszélyének és az egyetemi oktatásban is sikerrel használták őket. A tudományos rendszerezés mellett a kuriózumok, naturáliák gyűjtése a 16–17. században vált divattá a fejedelmi udvarokban: a Kunst- und Wunderkammerek eklektikus gyűjteményében valós és mitikus lények keverednek, a fosszíliák, különleges óriás teknőcpáncélok mellett főnixtoll, egyszarvú szarva vagy akár egy szirén karja (!) is felbukkanhatott. A főurak egzotikus állatokat tartottak és ajándékoztak egymásnak. A Villa di Castello híres kerti grottájának kőállatkertjében is van orrszarvú, elefánt, zsiráf és… egyszarvú is.
 


   
da Garda Aranzo grand Sorte 1699, 184.a tábla és Pompelmus, 190.a tábla, Johann Christoph Volkamer: Nürnbergische Hesperides, Oder Gründliche Beschreibung Der Edlen Citronat, Citronen, und Pomerantzen-Früchte (Nürnbergi Hesperidák, avagy a nemes cédrát-, citrom- és narancs-gyümölcsök alapos leírása), Nürnberg, Johann Andreas Endter, 1708
 
   III. Cosimo másik kastélyába, a Villa dell’Ambrogianába a növénykollekciók párhuzamaként egzotikus állatokról készíttetett festménysorozatot: a kínai aranyfácán és az indonéziai kakadu melAlett kétfejű borjúról és bárányról is rendelt képet. Bimbi 1721-ben festett dupla napraforgót ábrázoló festménye gyönyörűen faragott, aranyozott, eredeti keretében is inkább az amerikai kontinensről érkezett csodás ritkaság egyedi portréja, mintsem tudományos „szócikk”. Egyébként az egzotikus állatok és növényritkaságok iránti szenvedély és birtoklási vágy a 17–18. században időnként szélsőséges formát öltött. A hollandiai tulipánmánia idején, az 1630-as években a tulipánhagymákkal folytatott spekulációs üzleteken egész vagyonok úsztak el, egy-egy különleges fajta egyetlen hagymájáért csatornaparti házat lehetett venni Amszterdamban.
   A feltehetően Kelet-Ázsiából származó citrusfélék mindig is nagy népszerűségnek örvendtek Itáliában. Már az ókorban is ismertek bizonyos fajtákat (elsősorban a cédrátot, az ősi Citrus medica fajt), de különleges citrusfélékhez csak a kiterjedt tengeri kereskedelem útján jutottak. A keresztezések nyomán létrejött új változatok nemegyszer meglehetősen bizarr külleműek voltak, az akár kilónyi súlyú, rücskös-varas héjú aromás terméseket ritka kincsként őrizték. Az első, illusztrációkkal ellátott tudományos értekezést, amely az addig ismert, szökőkutak, játékok és citrusfajták feltérképezésére irányult, Giovanni Battista Ferrari (1584–1655), a pápai udvar tudós köreiben mozgó jezsuita szerzetes publikálta 1646-ban, Rómában. A Hesperides sive de Malorum Aureorum Cultura et Usu Libri Quatuor című traktátushoz Nicolas Poussin mellett Guido Reni is készített metszeteket, köztük az egyiken Héra kertjének örök ifjúságot és halhatatlanságot adó aranyalmáit örökítette meg, amiket a szépszavú Heszperiszek őriztek. Az aranyszínű narancsok és citromok mitológiai előképe nyomán szintén Hesperides címen jelent meg Bimbi kortársa, Johann Christoph Volkamer német kereskedő, gyáros és botanikus (1644–1720) kétkötetes munkája, 1708–14 között Nürnbergben. Volkamert orvosként praktizáló apja fertőzte meg a botanika szenvedélyével, és jómódú polgárként – változnak az idők – maga is komoly gyűjteménnyel rendelkezett.
 

Kerti sétálófolyosó lécrácsozatra futtatott déligyümölcsökkel, Giovanni Battista Ferrari: Hesperides, sive, De Malorum Aureorum cultura etusa Libri Quatour (Hesperidák, Az aranyalma termesztéséről és felhasználásáról négy kötetben) Róma, 1646
 
   A Nürnbergi Hesperidák metszetein a fajták precíz és művészi ábrázolása mellett nürnbergi tájrészletek, kertek is feltűnnek az óriási gyümölcsportrék alatt – a Heszperidák kertje az Alpoktól északra virágzó kertkultúrát szimbolizálja. Az italomán északi arisztokrácia mindig is igyekezett mindazt birtokolni, amit a jóval kedvezőbb éghajlatú fejedelemségek délen, és éppen a citrusfélék északi divatjának köszönhető az orangerie (délen limonaiának nevezett) kerti építmény létrejötte – bár az érzékeny citromfák, csemeték védelmét szolgáló épületet már a Villa Castellóban és a Boboli-kertben is emeltek. A narancsházak északi fala általában vaskos, tömör, míg a déli homlokzaton nagy ablakokkal, üvegezett ajtószárnyakkal kapcsolódnak a kerthez. Korábban a fagyos napokon a megfelelő hőmérsékletet nyílt lánggal biztosították, később a padló nyílásain át (padlófűtéssel) juttatták be és keringtették a langyos levegőt. Ferrari könyvének egyik metszetén tetővel fedett, oldalról pergolaszerűen nyitott kerti sétálófolyosót is találunk, ahol oszlopokra futtatva, lécrácsozaton termesztik a déligyümölcsöket. Bimbi megbízója, III. Cosimo is nagy érdeklődést tanúsított Franceso Redi és Pier Antonio Micheli ez irányú tudományos kutatásai iránt, miként azt Bimbi festménysorozata tanúsítja. Északon az orangerie inkább a dézsás növények telelőhelyeként lett elengedhetetlen tartozéka a barokk kerteknek – igaz, idővel praktikus, szerény kerti épületből a kastély reprezentatív funkciókat is betöltő fényes mellékszárnyává nőtte ki magát. A potsdami Sanssouci tükrös bálterme alatt például lépcsőzetes szőlő és fügeültetvény húzódik, ahol a teraszok alá épített boltíves termekből burjánzanak elő a növények, melyeket ősszel visszavágnak és az üvegtáblák mögé csuknak. A Schönbrunni-kastély vagy a bécsi Belvedere narancsházában egymást érték az estélyek, ahol az úri közönség az egész évben folyamatosan virágzó citrusféléknek köszönhetően egzotikus illatfelhőben és pompás gyümölcsök közt, földi édenkertben mulatozott. Annál is inkább, mert a zord éghajlaton az érzékeny növények többet voltak bent, mint kint. 1617-ben megépült a kor legnagyobb növényháza, a Louvre-hoz tartozó, 155 méter hosszú Orangerie, amely ma inkább Monet Tavirózsáinak ad otthont, de akkor XIV. Lajos 3000 narancsfáját melegítette a téli hónapokban. Az orangerie a 19. században szakított hagyományos formájával, amikor Joseph Paxton angol kertépítő és építész 1837-ben pusztán vasból és üvegből készített kerti melegházat. A Kristálypalota tervezője forradalmasította az üvegház- építészetet: a viktoriánus Angliában, majd a kontinensen is egymást érték a világ flórájának és faunájának teljességét bemutatni kívánó hatalmas pálmaházak (és állatkertek), amelyekhez világméretű gyarmatbirodalom biztosította a korlátlan utánpótlást. Arra, hogy a végletekig specializálódott tudomány sem tántorít el a világ egészének megragadásától, jó példa a cornwalli Éden projekt (Eden Project, 2001–2007), a világ legnagyobb fedett „üvegháza”, a 21. század mesterséges Paradicsoma. A gigavállalkozás futurisztikus, űrállomásra emlékeztető hatalmas kupolái alatt a mediterráneum, a trópusi őserdők és a sivatagok élő tájimitációjában a látogató maga indulhat expedícióra.
 
 

Bartolomeo Bimbi: Napraforgó, olaj, vászon 101 × 78 cm | Firenze, Villa Medicea di Poggio a Caiano e Museo della Natura Morta