Én nem értek a PR-dolgokhoz, de úgy érzem, reklámnak sem rossz egy ilyen díj életre hívása. Ugyanakkor, mint művészettel foglalkozó ember, úgy gondolom, élénkíti a művészeti közéletet, motiválja az alkotókat, befogadói oldalon pedig érdeklődést generál. Ezért lenne jó, ha több cég is díjat alapítana például videoművek, installációk, szobrok, művészeti projektek támogatására, kiemelésére.

 

Idén harmadszor adtam be a STRABAG-ra. Az elmúlt tíz évben érdekes, jó műveket díjaztak, de minthogy ez az egyik legmagasabb összeggel járó díj, odaítélésénél egyre inkább a nagyobb méretű olaj-vászon festészetre koncentráltak. Tavaly, amikor az elbírálás után csak pár nap késéssel tudtam elvinni a munkáimat, a biztonsági őr gondterhelt arccal indult a raktárba. Egy perc múlva azonban megkönnyebbülten, két ujja között egy kis szatyrot fogva tért vissza… A hazai „műtárgypiac”, ahogy én látom, eladásokat elsősorban olajvászonból produkál; szerencsére most már nemcsak ebből, de még mindig ez a domináns. Ugyanakkor a kortárs „diskurzust” jelentő, arra ható kiállításokon nem ennyire hangsúlyos a festők részvétele.

 

Nem tudom… szerintem nincs nagyobb, mint az elmúlt években. Nem, indoklás az nem volt, pedig jó lett volna.

 

Igen… talán. Amit csinálok, nehezen illeszthető bele csak a festészetbe. 

 

untitled, 2005, 15x20 cm
 

A festő szak mellett Maurer Dóra miatt döntöttem, mert tetszett az az interdiszciplináris szemlélet, amit képviselt és a szabadság, amit a tanítványainak adott. A Kisképzőben az estin akkoriban órákat adó Nemes Csaba és Kósa János bemutató előadásokra hívták az Újlak Csoport és a Helyettes Szomjazók tagjait. Beszéltek Beuysról, Kosuthról, kortársakról, ami jelentős segítség volt. Így amikor a főiskolára felvettek, az objekt és az installáció érdekelt, vagyis a konceptuálisabb vonal, nem annyira a festészet hagyományosnak mondható formái. Polcokat, „kandallópárkányokat” készítettem fából, gipszből… egyszer egy kiállításon két monoszkópot állítottam ki, amit üvegre festettem.

 

Kiskoromban volt egy Smithsonian magazinunk, amiben volt egy cikk Joseph Cornellről, az amerikai dadaista-szürrealistáról. Nyolc–tíz éves lehettem, és irigykedve néztem a tárgyait, vitrinjeit, olyan könnyeden tagadták le művészet voltukat. A z ember szembekerült egy magyarázatot követelő, mégsem megoldható talánnyal. Olyan dolgok voltak, mint egy ilyen gyerek építette világ szőnyegszéle, ahol véget ér… vagy ahol kezdődik (nézőpont kérdése). R endrakás… helyükre kerülnek a dolgok.

 

Nem is tudom… talán segít megőrizni az intimitásukat. Praktikus, kicsi, zsebben elfér, könnyen szállítható… el is lehet mellette menni.

 

untitled, 2005, 15x22 cm
 

Időről időre látok olyan munkákat, amiket hasonló szándék hozott létre… persze amivel teljes azonosságot tud vállalni az ember, az ritka. Gondolom, ezzel más is így van. Ilyesmit ritkán és a legváratlanabb helyzetekben találok: brosúrákban, tévében vagy magazinokban. Ha neveket akarsz, ilyen volt számomra Fraz Graf osztrák festő vagy Reinhardt Mucha.

 

Például az ő munkáik is. Meg örülök, ha a technikai fejlődés az embert, a társadalmat és a környezetet védi és támogatja.

 

Szerencsére van műtermem, egy pici, tizenhét és fél négyzetméteres kis házban festegetek és dolgozom.

 

Folyamatosan festek, két-három, néha több dolgot egyszerre, lassan készülnek…

 

Nem tekintem magam igazából festőnek, a munkáimat sem igazán képeknek. Konstruktőri feladatként, próbálkozva, latolgatva készítem ezeket a tárgyakat.

 

A munkáim a hétköznapokba szeretnének simulni, kérdések és válaszok közé. Tárgyegyütteseket, installációkat készítek, azok alkotóelemeit bővítem, „fejlesztgetem”. Igen, azt hiszem, fontos, hogy szem előtt legyenek, hiszen azért készültek. 

Vannak, akiket ismernek és vannak, akiket ismerhetnének, mert jók, és most nem csak a festőkre gondolok. Ez szerintem sok mindenen múlik, talán egy olyan site is segíthetne, ami egy webportfólió adatbázisaként tematizálva, rendezve mutatna be alkotókat és irányzatokat, segítené a tájékozódást és biztosítaná a művek jelenlétét…

 

Az FKSE jelenleg anyagi források felkutatásával és programjai folytatásával foglalkozik. Elég sok portál van, ígérik lesz majd olyan is, ami egy ilyen léptékű adatbázis kezelésére alkalmas. A stúdió a tiszteletbeli tagokkal együtt a művészek elég nagy hányadát képes képviselni, de nem az összeset. Az valódi probléma, hogy a képzőművészek érdekképviselete nem elég hatékony. Közös álláspontra lenne szükség a támogatási rendszert illetően, ez sok egyeztetést meg egyebet igényel, meg persze egy koncepciót... A portál is jó lenne, de nem ez a fő gond.