Modern akarok lenni!

Kozma Lajos-kiállítás az Iparművészeti Múzeumban

Babucsik Anna

„Lechner befogadta Kozmát!” – hangzott el a kiállítás megnyitóján. Én inkább úgy fogalmaznék: „Bekötötték Lechner szemét, ne is lássa Kozmát.” Hogy felfejtsem a metaforát: a kiállítás installációjáról van szó.

 
Kétlakásos családi ház látványterve 1936-ból, Budapest, II. kerület Berkenye utca 19.
 

A szecessziós kupolát fejmagasság fölött nem sokkal kifeszített drapériával tüntették el, és ez alatt rendezték be a Kozma Lajos harmincas évekbeli munkáit bemutató enteriőröket, tervrajzokat. Tulajdonképpen Lechner szóhoz sem jutott, de hát csak így volt lehetséges a vörös linóleum és a lakkozott minimál bútorok, valamint a szecessziós ornamentika összebékítése. Ebben a kényszerűségből elpalástolt térben mutatkozott meg leginkább az a kettősség, mely magában a Kozma-életműben is feszül: tízes évekbeli felfogását a magyaros formanyelvre való törekvés fémjelezte, az első világháborút követően tervezte minden formájukban neobarokk úriszobáit. A „Kozma-barokk” után hirtelen fordulatot vett a modern felfogás irányába, és gyökeresen megváltoztatta művészetét.


Nem Kabos Gyula a Lovagias ügy című filmben, hanem maga Kozma Lajos

Annyira gyökeresen, hogy a Kozma-életművet végigtekintve úgy érezhetjük, nem is egy, hanem minimum kettő alkotó munkái ezek. Nem érte semmiféle baleset, melynek következtében megváltozott volna a személyisége, csak igaz lehet rá Füst Milán ironikus megállapítása: „Modern akarok lenni – a mai kor szellemének kifejezője – mondogatja magának Berény és Kozma is… S ez nevetséges! Vagy modern vagyok, vagy nem.” Persze a modernség relatív fogalom, de tény, hogy Kozma újfajta, funkcionalista kubus-házaival még nyugati szemmel is modernnek számított, belsőépítészeti munkái pedig Európa-szerte szerepeltek a nagyobb kiállításokon. A mi szemünk már nehezen veszi észre ezeknek az épületeknek újítóerejét, hiszen számunkra már természetesek a letisztult IKEA-vonalak, tehetősebbek számára pedig a dizájn-bútorok. Arról nem is beszélve, hogy mögöttünk áll hosszú évtizedek kényszerű szocreál „divatja”, és könnyen esünk abba a csapdába, hogy Kozma épületeit is ezzel a mércével mérjük. A szocreál kockaházak és a Kozma-villák közt viszont körülbelül annyi a különbség, mint az instant leves és a Gundelben elfogyasztott vacsora között. És itt nemcsak a minőségre, hanem egyúttal az árra is gondolok: Kozma a felső tízezernek dolgozott, ragaszkodott ugyanis ahhoz, hogy maga tervezze meg épületei belső berendezését is. Ha az épületek szerves részeit, vagyis a berendezési tárgyakat elmozdítjuk eredeti, művészi gonddal megtervezett helyükről, akkor hatásfokuk is nagyon lecsökken, mintha mondjuk a Köpülő asszonynak csak a fejét látnánk. Ezért hatottak rám nyomasztóan a testes lakkszekrények, asztalkák és zsúrkocsik a miniatűr kiállítóterekbe zsúfolva: eredetileg ezeknek a bútoroknak százszor ekkora légteret szánt tervezőjük. A geometrikus formák nem egy gipszkarton fal, hanem a hatalmas üvegfelületek által látni engedett budai hegyek előtt álltak, természetes és mesterséges formák tökéletes összhangban egymással. Kozma egyik legfontosabb elve volt a lakószoba felnyitása és természethez kapcsolása. Ez a nyitottság azonban nagyon intim is volt, hiszen az utcai homlokzat kevés nyílással felbontott, ellenben a kert felőli szinte csupa üveg: „az én házam, az én váram!”


A Budapest XI, kerület Somlói út 33/A alatti Szegő-villa kerti homlokzata


A Budapest II. kerület Hankóczy utca 2 alatti Havas-villa látványterve



A Budapest II. kerület Hankóczy utca 2 alatti Havas-villa látványterve

A mára már nagyrészt átépített villák eredeti állapotát úgy rekonstruálták a kiállítás rendezői, hogy az épületek tervrajzait háromdimenzióssá tették, ezáltal virtuális utazást tehetünk a belső terekben. Úgy vettem észre, hogy itt, a képernyő előtt zsúfolódott össze a kiállításlátogatók nagy része: az arckifejezésekből ítélve nem hiszem, hogy lett volna bárki is, aki nem képzelte el magát ezekben a gigantikus luxusvillákban, mondjuk egy-két 21. századi kiegészítővel, például plazmatévével, jacuzzival is ellátva. Hiába voltak ott az eredeti bútorok meg az épületek tervrajzai, azért a hatás mégis így együtt, a kisfilmen keresztül volt elementáris. Az más kérdés, hogy mennyire barátságosak ezek a mértani pontossággal megtervezett életterek? A Havas-villa fürdőszobájának rajzán például a figyelmes szemlélő észreveheti a szekrénykébe képzelt Odol szájvizes üveget meg a fogmosó poharakat egymás mellett. Nos, az elkészült fürdőszoba fényképén minden pontosan úgy és ugyanott van, mint a terven. Azt hiszem, nem túl abszurd a gondolat, hogy a tulajdonos, aki annyi pénzt adott a neves tervezőnek becses munkájáért, képes volt nap mint nap helyére igazítani az odolos flakont, mert annak biztosan úgy és ott kell lennie. A z sem volt mindegy, hogy például hová tolja a fotelt a takarító háziasszony, mert a mobil bútorokat Kozma fontos tértagoló elemeknek szánta. A z elegancia érzésén túl olyan lehetett az élet egy Kozma-villában, mintha az ember egy Mondrian-képbe költözött volna.


A Havas-villa fürdőszobájának rajza

A Pókaszepetk-Taszilópusztán (Zala megye) épült Fleiner-villa lakószobájának berendezési terve 1934-ből
 

Ülőbútor és asztalka terve


Kozmához való viszonyom tehát paradox: csodálom, mert zseniális újító volt, Seidner Zoltán művészi fényképei a szobabelsőkről viszont távolságtartásra szólítanak fel; minden csak ott és úgy él, ahogyan azt megtervezte alkotója. A fotókon kimerevítve valóban megdöbbentő a művészi hatás, de el tudjuk-e képzelni ezeken a képeken a székre hanyagul odavetett kabátot vagy a hatalmas fogadótér gomolygó dohányfüstjében kártyázó társaságot? Talán ezért várt az a szomorú sors a legtöbb Kozma-villára, hogyha minden esztétika nélkül is, de a hétköznapi élettel összeegyeztethetőbb módon átépítették őket.



Kombinált bár- és könyvszekrény rajza, 1930-as évek eleje
 
Kiállítási enteriőr

Kozma Lajos (1884–1948)

A 20. század magyar építészetének és iparművészetének legnagyobb hatású, nemzetközileg is elismert alkotói közé tartozik. Nagy ívű pályájának egyik legizgalmasabb fejezete 1930-as évekbeli építészeti és belsőépítészeti tevékenysége. Ebben az időben tervezett nagyobb és ismertebb épületei (Átrium-ház, Régiposta utcai bérház, Üvegház stb.) mellett családi és bérvillái a modern magyar építészet kiemelkedő alkotásai.
A korszerű lakóépület- és enteriőrtervezésről vallott nézeteit az 1941-ben Zürichben, a Grisberger kiadónál német nyelven megjelent Das neue Haus (Az új ház) című kötetében adta közre. A z Iparművészeti Múzeum Adattárában őrzött Kozma-hagyatékban ezen könyvhöz készült terveiből, illetve más általa tervezett lakóházakról igen értékes rajz- és fotóanyag található, mely – néhány, már több ízben kiállított fotó kivételével – eddig még nem került bemutatásra, és a tervek egy részének azonosítása is csak a közelmúltban történt meg.
Kozma harmincas években épült villáinak többsége – részben átépítve – még ma is áll. A kiállításon bemutatott 15 épület berendezését szintén Kozma tervezte – ezek egy része az Iparművészeti Múzeumban, más része az egykori építtetők leszármazottainak személyes tulajdonában van. A kiállítás építészeti tervek, rajzok, archív fotók és az egykori enteriőrök fennmaradt, azonosítható bútorai, lakberendezési tárgyai segítségével idézi fel egykori állapotukat.
 
Az új ház
Kozma Lajos modern villái
Iparművészeti Múzeum
2006. november 24. – 2007. május 13.
A kiállítást rendezte: Horányi Éva
Látványtervező: Somlai Tibor
Tanácsadó: Ritoók Pál
www.imm.hu