Az újjászületett Mauritshuis

Németh István

A múzeumbővítési hullám a mélyföldi Hágát is elérte, ennek kapcsán visszamehetünk abba az időbe, amikor Brazíliában még inkább holland szót lehetett hallani, nem pedig portugált. Mit lehet tudni arról a Mauritsról, aki megalapította a világ egyik legkedveltebb múzeumát, és hová kerültek innen a hangyászok?

 

Johannes Vermeer van Delft: Leány gyöngy fülbevalóval | Mauritshuis, Hága
 
Johannes Vermeer van Delft sejtelmes szépségű alkotása, a Leány gyöngy fülbevalóval kétségtelenül az európai festészet emblematikus művei közé tartozik. Nem csoda, hogy a közelmúltban a holland média napokig foglalkozott azzal a szenzációs hírrel, hogy a hosszas külföldi vendégszereplés után hazatért festmény ismét otthonában, a többéves rekonstrukció után, 2014. június 27-én ünnepélyes keretek között újra megnyitott, s régi fényében pompázó hágai Mauritshuisben látható. Vermeer említett alkotása persze csak egyike a Mauritshuis gyűjteményében őrzött remekműveknek, hiszen csupán a híres delfti festőtől két további kép, a Pihenő Diana istennő nimfái körében és a Delft látképe található ugyanitt, s ekkor még nem beszéltünk Rembrandt egyik korai főművéről, az 1632-ben készült Dr. Nicolaes Tulp anatómiai leckéje című csoportképről, vagy olyan szintén emblematikusnak mondható festményekről, mint például Carel Fabritius 1654-ben készült remekműve, az úgynevezett „Puttertje” (Tengelice) vagy Gerrit Dou bravúros technikával megfestett alkotása, a Fiatal anya, mely 1660 után egy ideig az angol királyi gyűjtemény részét képezte, s néhány évtizeddel később onnan került vissza Hollandiába, az Orániai-házból származó uralkodónak, III. Vilmosnak köszönhetően. Itt jegyezhetjük meg, hogy ha a Mauritshuis képtára nem is nevezhető minden további nélkül királyi gyűjteménynek, kétségtelen, hogy a kollekció magja, illetve számos fontos darabja az Orániai–Nassaui családból származó helytartók (V. Vilmos), illetve egyes utódaik, így például a Napóleon legyőzését követően Hollandia királyává választott I. Vilmos magánképtárából származik. Az egyre gyarapodó festménygyűjtemény már az 1820-as évek elején állami kezelésbe került, s a pazar kollekció méltó bemutatása céljából ekkor vásárolták meg a Mauritshuis épületét, mely végül 1822. január elsején nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára.


A felújított Mauritshuis épülete

   Míg azonban a Királyi Képtár (hivatalos nevén Koninklijk Museum voor Schilderijen Mauritshuis) világhírű gyűjteménye nyilván jól ismert a múzeumbarátok, s különösen a 17. századi holland festészet rajongói körében, már valószínűleg jóval kevesebben tudják, ki is volt valójában a híres kollekciónak jelenleg is otthont adó „Móricház” névadója, a Jacob van Campen és Pieter Post tervei alapján 1633 és 1644 között, klasszicizáló barokk stílusban épült városi palota építtetője és első tulajdonosa.
   Johan Maurits van Nassau Siegen (1604–1679) jelentős arisztokrata családból származott. Nagyapja, Jan van Nassau a németalföldi szabadságharc vezetőjeként ismertté vált, s Hollandiában a Haza Atyjaként tisztelt „Hallgatag Vilmos” (Willem van Oranje) öccse volt, míg apja, János gróf egy Holstein-Sonderburg hercegnőt vett feleségül, így Johan Maurits anyja révén közvetve még a dán királyi házzal is rokoni kapcsolatba került. Bár a fiatalember Bázelben, majd Kasselben alapos humanista képzésben részesült, nem sok kedve volt a tanuláshoz, s már 17 évesen Hágába ment, hogy katonai pályán próbáljon szerencsét. Karrierje akkor ívelt fel igazán, amikor az 1630-as évek derekán, a Nyugat-indiai Társaság vezetői őt bízták meg egy katonai expedíció vezetésével, hogy a portugálokkal szemben védje meg az Egyesült Tartományok gyarmati pozícióit Brazíliában.
 

Rembrandt Harmensz van Rijn: Dr. Nicolaes Tulp anatómiai leckéje, 1632 | Mauritshuis, Hága
 

Frans Post: Brazil táj hangyásszal, 1649 olaj, vászon 53 × 69,4 cm | Alte Pinakotech München
 
   Johan Maurits már a brazíliai holland gyarmatok kinevezett kormányzójaként indult útnak 1636-ban, s nem kevesebb, mint nyolc évet töltött a távoli kontinensen. Bár nem sikerült igazán jelentős vagy maradandó katonai sikereket elérnie, a brazíliai holland „gyarmatbirodalom” mégis az ő idején érte el legnagyobb kiterjedését. Mindenesetre manapság a hollandok nem annyira Johan Maurits hadvezéri vagy kormányzói, hanem sokkal inkább mecénási erényeit igyekeznek kidomborítani, s máris megjegyezhetjük, hogy nem egészen alaptalanul. A frissen kinevezett kormányzó ugyanis brazíliai útja során fegyveres csapatokon kívül több kiváló természettudóst és képzőművészt is magával vitt a távoli országba, az egzotikus környezet, illetve a helyi állapotok tanulmányozása és dokumentálása érdekében. A Johan Maurits kíséretében Brazíliába utazó holland tudósok közé tartozott a kormányzó háziorvosa, Willem Piso (1611–1678) is, aki ott végzett kutatásai eredményeit néhány évvel hazatérése után, 1648-ban publikálta Leidenben, a Historia Naturalis Brasiliae című kötetben. Talán érdemes itt megjegyezni, hogy 1657-ben – a számunkra talán leginkább Rembrandt híres anatómiai leckéjéről ismert Dr. Nicolaes Tulp utódaként – őt nevezték ki az amszterdami Collegium Medicum dékánjává.
 

Carel Fabritius: Tengelice, 1654, Mauritshuis, Hága
 

Pieter Nason: Johan Maurits van Nassau-Siegen, 1666, olaj vászon, 232 × 171 cm Varsó, Nemzeti Múzeum

   Az említett katonai expedíció keretében nyolc művész is megjárta a dél-amerikai országot. Köztük volt a Mauritshuis építkezéseit irányító Pieter Post öccse, Frans Post (1612 körül – 1680) is, aki a brazíliai táj jellegzetes motívumait örökítette meg meseszerű hangulatot árasztó festményein, melyek naiv bája talán leginkább a 19. századi francia festő, Henri Rousseau egyes alkotásaihoz hasonlítható. A másik mester, akit szintén érdemes külön megemlíteni a Brazíliába utazó holland művészek közül, Albert Eckhout (1610–1666) volt. Ő elsősorban nem tájképeket festett, hanem a helyi növény- és állatvilágot, illetve a gyarmatokon élő bennszülött lakosságot örökítette meg színpompás képein.
   1644-ben Johan Maurits a maga nemében egyedülálló, impozáns gyűjteménnyel érkezett haza Brazíliából, melyet alig tudott bezsúfolni frissen elkészült palotájába. A kormányzó közszemlére tett egzotikus kincsei évekig Hága fő látványosságai közé tartoztak, mára azonban e híres kollekcióból alig maradt valami Hollandiában, mivel nagy részét Johan Maurits már életében eladta vagy éppen elajándékozta. Eckhout egzotikus gyümölcsökből összeállított csendéleteinek, illetve brazíliai indiánokat ábrázoló festményeinek jó része például jelenleg a koppenhágai Statens Museum gyűjteményét gazdagítja.
   

Az új szárnnyal bővült Mauritshuis keresztmetszete, a palotaszárny első emelete, s a képtár új fogadócsarnoka
 
   Johan Maurits személyéről, s egykori gyűjteményéről már csak azért is érdemes volt itt kicsit részletesebben is megemlékezni, mivel az újjászületett Mauritshuis első időszaki kiállítását szintén nekik szentelték. Ez a tárlat a múzeumnak abban az új szárnyában kapott helyet, mely a Mauritshuis épületével szemben, az utca túloldalán található, s egy föld alatti folyosó köti össze a 17. századi palotával. Az 1802-ben alapított Littéraire Sociëteit De Witte egykori székháza, a kiállítási célokra történt átépítés után a múzeum szerves részévé vált, s a rekonstrukciós munkálatok fő anyagi támogatójának tiszteletére a Royal Dutch Shell Wing nevet kapta. A Mauritshuis bővítési, illetve átépítési terveinek elkészítésével 2009-ben a Hans van Heeswijk Architects építészirodát bízták meg, akik az említett új épületszárny kialakítása mellett a főépületben is egy teljesen új, földszint alá süllyesztett fogadócsarnokot terveztek. Ma már a híres képtár termei is innen közelíthetők meg.