Az idei év eddig úgy tűnik a játszható kiállítások éve. Épp hogy csak bezárt a Kép és képtelenség a Capa Központban, máris mehetünk videojátékozni a Ludwigba. De mi köze a konzoloknak a képzőművészethez?

A bevezetőben feltett kérdés, mindkét kiállításon felmerült bennem és valószínűsítem, hogy más érdeklődőkben is. A két bemutató szervezői azonban teljesen más helyre tették a hangsúlyt a válaszadáskor.


Kép és képtelenség © Capa Központ

A Kép és Képtelenség egy igényesebb tech expo hangulatát hozta el a Nagymező utcába. A videojáték-ipar legújabb fejlesztéseit bemutató tárlat izgalmát két dolog adta: az hogy itthon jóformán elérhetetlen eszközöket (Google Glass, Oculus Rift) próbálhatott ki a nagyérdemű, illetve az, hogy nem csak hivatalos tartalmakkal játszhattak. A tech blogokról már ismert, egyetemeken és garázslaborokban fejlesztett kísérleti megoldásokat is ki lehetett próbálni. Sajnálatos, hogy a kiállítás nem igazán adott teret a kritikai gondolatoknak, pedig a bemutatott fejlesztések számtalan kérdést vetnek fel a digitális kultúrával, a játékkultúrával és a startup-kultúrával kapcsolatban egyaránt. Emiatt igazán szomorú, hogy a Kép és Képtelenségen nem a látványosság- és lenyűgözésipar okos kritikájával találkozhattunk, csupán egy Z-generációs csodák palotájával.

Kép és képtelenség a Capa Központban   Forrás: YouTube

Így viszont érdekes ellenpárja tudott lenni a FUR művészpáros Ludwig Múzeumba rendezett No Pain No Game című tárlatának. A FUR ugyanis egyedi játékkörnyezeteket és játékkonzolokat épít. Kihasználva a videojátékokhoz köthető magatartásbeli megszokásokat, észrevétlenül bevonják a látogatókat egy közös gondolkodásba. Feltárulnak az interaktív játékok kritikai lehetőségei. Először csak az ötletesen kitalált-megcsinált játékmenet szippantja be az embert, aztán mikor a játék hevéből kitekintve a résztvevő számára realizálódik, hogy milyen környezetben, éppen mi is történik vele, akkor egyszeriben átfordul a befogadói élmény. Ezeknek a játékoknak az igazi szépsége nem a játékélményben van (a Capa Központbeli projektekkel szemben), hanem abban, hogy magáról a játszás anatómiájáról beszélnek.


/////////fur////: facebox © /////////fur//// 

A játszás, a játék olyan magatartásforma, amely lehetőséget kínál bizonyos előre meghatározott – a mindennapi életvilág szabályaitól akár teljesen eltérő - szabályok mentén történő feladatmegoldásra. Egy alternatív dimenzió, ahol a máshogy mesterséges szabályrendszer szerint felépülő feladat a játékost egy speciális kognitív állapotba hozza. A mindenkori játszásnak az elsődleges célja a kísérletezés és a felfedezés, valamint ezáltal új ismeretek és új képességek megszerzése.

/////////fur////: PainStation   Forrás: VIMEO

A FUR munkáival játszva igazából azt fedezzük fel, hogy miért is szerethetünk egy játékot, illetve hogy meddig engedjük befolyásolni a magatartásunk a játékba lépéskor elfogadott szabályokkal és mikor vállaljuk be azt, hogy „játékrontók” leszünk. A legszemléletesebb példa erre a művészduó leghíresebb játéka a PainStation, ahol a fizikai fájdalommal járó büntetést is elviselik a játékosok, csak azért hogy játékmenetbe maradhassanak. A videojátékok pszichológiájáról, a játékhoz fűződő emberi kapcsolatokról és így közvetve a szórakoztató ipar manipulációs lehetőségeiről is szól ez a kiállítás. Még akkor is, ha csak játszani mentünk oda.

Kép és képtelenség
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2014. november 17 – 2015. március 1. 
 

/////////fur////: no pain no game
Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum
2015. március 19 - 2015. május 17.