Matisse alla romana

Topor Tünde

Akkora reveláció a kései Matisse-kollázsokat bemutató kiállítás, ami London után New Yorkba utazott, hogy más városok is akarnak Matisse-ból valamit, pontosabban nem is belőle, hanem hozzá. 

 
Henri Matisse: Zorah a teraszon, 1912–13, olaj, vászon, 115 × 100 cm, Moszkva, Állami Puskin Szépművészeti Múzeum
 
Hozzátenni valamit a róla kialakult képhez, adni valami adalékot, ami miatt el lehet kérni múzeumoktól, hazai magángyűjtőktől a Matisse-aikat. A nagy szépségű Róma, noha hatalmas hátrányokkal indul egy ilyen versenyben, hiszen annyira szép, hogy állandóan a saját romjait, gyűjteményeit, kertjeit, lépcsőit, templomait kell ápolnia, és sohasem volt arra kényszerítve, hogy idegen tollakkal ékeskedjen, újabban azért feltesz valami kis póthajakat. Saját gyűjtemény nélküli legrangosabb kiállítóhelyén, a Scuderie Quirinaléban (amiben valaha a pápa lovai laktak nyáron) olyan kiállítás nyílt, ami a Matisse-t ért hatásokat igyekszik bemutatni, azokat az idegen ábrázolásformákat, komponálásmódokat, amik vérátömlesztésként működve leheltek új életet a kicsit megfáradt európai művészetbe. Így aztán két kiállítás fut egymás mellett, és nem akarom mindig Geskó Judit Cézanne-kiállítását emlegetni, de ahhoz képest igazán nagyon együgyűen. Mert itt nem úgy állt össze az anyag, hogy az egyes művek előképeit, rokon darabjait, konkrét inspirációs forrásait gyűjtötték össze, hanem elkérték azokat a Matisse-okat, amiket lehetett, majd a szembefalakra kiakasztották, de inkább tárlókba tették azokat a tárgyaikat, amik a Matisse-ra ható kultúrák Olaszországban őrzött relikviái.
 
Kerámiacsempe, Spanyolország, 15–16. sz., fajansz | magángyűjtemény
 
Lapostányér, Iznik, Törökország, 16. sz. második fele, fajansz | Róma, Museo Nationale d’Arte Orientale „Giuseppe Tucci”
 
Kerámiacsempe polikróm mintával, Szíria, 17. sz., majolika | Firenze, Museo Nationale del Bargello
 
Majdnem annyira kell nyitott szemmel járnunk és eredeti módon gondolkoznunk, mint valaha Matisse-nak, ha kapcsolódási pontokat akarunk találni a két oldal között, bár az alapkoncepció tökéletes. Persze azért Matisse behozhatatlanul bátran gondolkozott, amikor egyszer Gertrude Steinhez tartva egy közeli régiségbolt kirakatában meglátott és azonnal meg is vett egy afrikai törzsi maszkot, és ezzel a maszkkal érkezett meg a rue Fleurus-i szalonba, ahol rögtön meg is mutatta szerzeményét Picassónak. Ha minden igaz, így indult el a kubizmus, és így indult el a baltával faragott, maszkszerű arcok festésének divatja, bár kíváncsi lennék a picassósok hogyan ismerik ugyanezt a történetet. A Scuderiében mindenesetre van néhány szuperklasszis Matisse, és van pár rettenetes is, vagy inkább gyanús, de nem lehetett őket kihagyni, hiszen Torinóból jöttek, az Agnelli-gyűjteményből. A legszebb képek mai szemmel már inkább dadaisták, vagy jobban kapcsolódnak Duchamps agyához, mint az ottomán fajanszokhoz. Legalábbis címlapképünk, ahol a kép középpontjában három másodpercnyi memóriával rendelkező aranyhalak úszkálnak egy üveghengerben.
 
Okuyi Punu maszk, Gabon, 20. sz. eleje, fa, színezőanyag | Róma, Collezione Calabresi
 
Matisse. Arabesque
Scuderie del Quirinale, Róma
2015. június 21-ig