Honnan érkezett Budapestre a Loretói Madonna?

Szépművészeti Múzeum egyik freskótöredékének kalandos sorsa, amiben felbukkan Pulszky Károly is

Fehér Ildikó

A középkori ereklyekultusznak köszönhetően néha egészen elképesztő dolgoknak is lába, sőt szárnya kélt. Mária házának egy részét például a törökök elől menekítették Európába, először egyenesen az akkoriban a Magyar Királyság területéhez tartozó Fiume mellé. A szent házrészt egy Árpád-házi herceg kapta nászajándékként apósától, és bármilyen hihetetlen, a legendának, vagyis hogy a falakat angyalok repítették át a tengeren, van történeti alapja.

Screenshot 2022 06 09 at 16.11.21
Caravaggio (Michelangelo Merisi): Loretói Madonna, 1604-1606 k., olaj, vászon, 250 × 150 cm, Szent Ágoston-bazilika, Róma
 
 
A Loretói Madonna legendája egyike azoknak a történeteknek, melyet az utókor leginkább csak a középkori festészet mitizáló és narratív stílusában lát maga előtt: Názáretben Mária házát szárnyas angyalok ragadják meg, felemelik a magasba, elrepülnek vele Loretóba, ahol óvatosan a földre helyezik. Talán nem véletlen, hogy a 17. század után már ritkán festik meg a furcsa csodaelemekre épülő történetet. Caravaggio sem vállalta be az angyalok repítő erejének ábrázolását, amit általában a festő kevéssé vallásos szemléletével is magyaráznak: ő a San Agostino- templom számára egy római leányt festett meg Loretói Madonnaként, a név szerint is ismert Magdaléna volt a modell, aki a képen egy málló vakolatú római lakóház ajtajában áll. Pedig Caravaggio valószínűleg járt is Loretóban – legalábbis a közelében lévő Tolentinóban biztosan –, de nem festett angyalokat, és talán védangyalai is kevesen lehettek, hogy megszelídítsék, mert amikor Magdaléna vőlegénye, Mariano Pasqualino számon kérte, hogy miért is jár hozzá rendszeresen az ifjú lány, életrajzírója szerint Caravaggio egy jól irányzott baltacsapással válaszolt.1
Loreto angyalai a későbbi évszázadok számára is abban a misztikus, imaginárius szférában maradtak, amire a barokk csodaábrázolásai után már nem kellett és nem is illett rákérdezni. Egészen 1900. május 17-ig. Ekkor került elő ugyanis a vatikáni levéltárból néhány olyan dokumentum, amely segített megmagyarázni ezt a különös történetet: szó van bennük egy bizonyos Angeli családról – a szó jelentése olaszul: angyalok –, és arról is, hogy ezt a rendkívüli ereklyét, Mária názáreti házát, jó három éven keresztül a magyar királyság területén őrizték.2
 
Mária názáreti házának vázlatrajza. A sárgával jelölt épületrész került a 13. század végén Loretóba. (G. Santarelli: Guida del Santuario di Loreto, 1889, alapján)
 
 
Az angyalok és egy esküvő

Szűz Mária názáreti háza két részből állt: az egyik egy sziklába vájt barlang volt, amelyet a mai napig is a köré épített názáreti Angyali Üdvözlet Bazilikában őriznek, a másik pedig a három kőfalból U alakban eléje épített szoba. Ezt a három kőfalat a 13. század végén a pogány törökök előrenyomulásától tartva mentette ki és rakta hajóra egy régi bizánci nemesi família, az Angeli család, mely az ősei között még császárokat is számon tartott. Ők 1291-ben először az Adria keleti partjára, az ekkoriban a magyar királyság fennhatósága alá tartozó, Fiume közelében lévő Terzatóba szállították a falakat, amiket három évvel később aztán ismét hajóra tettek, áthajóztak velük Itáliába, majd Ancona közelében, egy babérligetben (amelyről a helység a Loreto nevet kapta) felállították őket. A babérliget, benne Mária házával hamarosan nagy hírű kegyhellyé vált. Ez tehát a forrása azoknak a képi ábrázolásoknak, melyeken kettő, négy vagy hat szárnyas angyal ragad meg és repít a felhők felett egy házikót.
A forrásokban szereplő loretói Santa Casa kifejezés gyakorlatilag egy olyan, három kőfalból álló épületrészletet jelent, melyből a régészeti és a legkülönfélébb anyagvizsgálatok tanúsága szerint egykor a názáreti barlangba lehetett belépni. A keresztény világ számára egyébként azért egyedülállóan kultikus ereklye ez, mert a kőfalak esetleg az Angyali üdvözletnek is tanúi lehettek.
A Santa Casa Itáliába szállításának az ereklyekultuszon túl lehetett nagyon konkrét oka is: uralkodói esküvőn lett nászajándék belőle. IV. Béla magyar király dédunokájának, I. Fülöp tarantói hercegnek (1278–1331) ajándékozta az ereklyét addigi tulajdonosa, Niceforo Angeli epiruszi uralkodó abból az alkalomból, hogy hozzáadta lányát, Ithamart (azaz Thamar Angelit). Az európai történelemben ritkán találkozni ilyen rendkívüli, kultikus jelentőségű esküvői ajándékkal, jelen esetben erre a házasulandók származása adhat magyarázatot. A menyasszony a bizánci császárokig vezette vissza őseit, a vőlegény, I. Fülöp tarantói herceg pedig mindkét ágon királyi származású volt: II. Anjou Károly nápolyi király és Árpád-házi Mária magyar királylány fia. Az ifjú herceget is megérinthette ennek az alkalomnak a rendkívülisége, hiszen mélyen vallásos neveltetésében kiemelt hangsúlyt kapott Mária tisztelete: édesanyja serdülő éveiben még a Nyulak-szigetén apai nagynénje, Szent Margit mellett ismerkedett az egyházi tudományokkal. Mária királyné többi gyermekét is ebben a szellemben nevelte, és pár évtizeddel később Fülöp herceg testvérét, Lajost, Toulouse püspökét szentté is avatták. Fülöp herceg és Thamar Angeli esküvőjét 1294. augusztus 13-án, LʹAquilában tartották, és Mária Szent Háza, azaz a nászajándék december 10-én érkezett meg Itáliába, a Loreto melletti kikötőbe.
 
Bernardino Mezzastris: Loretói Madonna, 1520-30 k., leválasztott falkép | Szépművészeti Múzeum
 
Miért éppen Loreto?

Adódik a kérdés, hogy Itáliának miért éppen erre a részére, Le Marche tartományba, Ancona és Recanati városok közelébe „repítették az angyalok” a Szent Házat? Ebben talán Mária királynő férjének, II. Anjou Károly nápolyi királynak is szerepe lehetett. Ugyanis LʹAquila Fülöp és Thamar esküvője előtt pár héttel, július 5-én egy másik jelentős eseménynek is a helyszíne volt: a nápolyi király akaratából itt koronázták pápává V. Celesztint, aki a király erős befolyása alá kerülve székhelyét is Nápolyba tette át. Mivel pápaként be sem tette a lábát Rómába, ezért a Vatikánban őt recanati püspöke, Salvo da Recanati helyettesítette (mint Vicarius Urbis). Salvo intézkedett úgy, hogy az angyalok szárnyán érkező nem mindennapi nászajándékot, ezt a rendkívüli ereklyét éppen a recanati egyházmegye területén állítsák fel.
 
Bonfini és Beatrix

Talán amiatt, hogy Terzato annak idején a magyar királyság alá tartozott, vagy Fülöp herceg Árpád-házi származása miatt, nem tudni, de tény, hogy a magyar történelem következő évszázadaiban az ország főnemesei közül sokan fordultak Loreto felé, érthető módon különösen a törökök elleni harcok idején. Valószínűleg kevesen tudták ekkor, hogy Mátyás király történetírója, a szintén Le Marche tartományból származó Antonio Bonfini maga is részt vett a loretói legenda megalkotásában, amikor Recanatiban időzött. Sőt az özvegy királynő, Aragóniai Beatrix személyesen is elzarándokolt Loretóba 1501-ben. A Loretóhoz fűződő hazai kötődést jelzik az ide érkező ajándékok is: Báthori István erdélyi vajda 1489-ben egy feltehetően ezüstből készült Madonna-szobrot küldött, 1638 körül pedig Bethlen Gábor felesége, Brandenburgi Katalin halmozta el a kegyhelyet ajándékaival, melyeket a Rákóczi család adományaival együtt 1789 körül töröltek ki a leltárakból, akkor, amikor Napóleon katonái végigrabolták Itáliát.3
 
Bernardino Mezzastris: Loretói Madonna, 16. század első évtizedei, falkép, Foligno, Santa Maria Infraportas templom
 
A budapesti Loretói Madonna

A Szépművészeti Múzeum éppen 120 éve őriz raktárában egy 1520–30 körül Itáliában készült Loretói Madonna festményt. Pontosabban a loretói típus egy érdekes változatáról van szó: összekapcsolódik benne a Madonna del latte, azaz szoptató Madonna és a loretói Madonna képtípusa. A kép nem szerepelt kiállításon, a nagyközönség soha nem láthatta, aminek oka valószínűleg a mű töredékessége. Az eredetileg falra festett, majd vászonra átültetett kép alsó része szinte teljesen megsemmisült. 4 A vásárlás idején valószínűleg sokkal jobb állapotban lehetett, mint ma van, amit vételára is mutat: Pulszky Károly, a budapesti Szépművészeti Múzeum jogelődjének tekinthető Országos Képtár vezetője 1100 líráért jutott hozzá.
A loretói Madonna-ábrázolásnak ez a változata, amikor az angyalok tabernákulumot vagy baldachint tartanak Mária fölé, viszonylag későn, a 14. század elején jelent meg az itáliai festészetben és hozzávetőlegesen csak egy évszázadig élt.5 A képtípus elterjedésével kapcsolatban érdemes figyelembe venni a 14–15. századi loretói zarándokútvonalakat, amelyek közül a Róma felől érkező az ókori Via Flaminiát követte. Ez az út az itáliai félsziget más égtájai felől érkező utakkal Maceratában futott össze és innen lehetett Recanatin át Loretóba érkezni. A 16. századi dokumentumokban „via Lauretana”-ként is megnevezett zarándokút egyik legfontosabb állomása volt Foligno. A városban és környékén számos, ekkoriban kiépült kultuszhely és képi ábrázolás őrzi a zarándokok emlékét. Ennek az időszaknak az egyik legtöbbet foglalkoztatott helyi festője volt Pierantonio Mezzastris, aki a budapestihez hasonló témát, loretói Madonnaként ábrázolt szoptató Máriát is festett Folignóban (Perticani, Sant’Antonio-templom).6
A folignói zarándokút mentén készült egykori falfestmények közül jó néhányat azonban ma már hiába keresnénk eredeti helyükön, jelentős részüket a 19. század második felében leválasztották a középkori épületek falairól. A leválasztott freskók sorsáról kevés jogszabály rendelkezett, az akkor hatályos rendelkezéseket pedig könnyen ki lehetett játszani. A bizonytalan helyzet rendezése céljából 1860-ban Foligno város vezetősége felállított egy bizottságot, hogy felügyelje a város és környéke műemlékeiről történő falképleválasztásokat. 7 Azonban az ilyen és ehhez hasonló szabályozások ellenére a következő évtizedekben Folignóban és környékén többször kerültek a helyi műkereskedők boltjaiba a környék középkori templomainak falképdekorációi.8

Screenshot 2022 06 09 at 16.13.14

Sant’Eraclio Vára egy 1907-ben készült felvételen, a loretói Basilica della Santa Casa homlokzata és a loretói Santa Casa köré épített márvány ereklyetartót II. Gyula pápa idején kezdték el kifaragni, Andrea Sansovino és társai is dolgoztak rajta


Umbria, Sant’Eraclio

Rendkívüli kereskedői érzékkel használta ki ezt a helyzetet például a perugiai Mariano Rocchi (1855–1943), akivel Pulszky rendszeres kapcsolatban állt és akitől a Loretói Madonna freskót is vásárolta 1895 júliusában, mint ahogy a Szépművészeti Múzeum itáliai falképeinek nagy része is lényegében Mariano Rocchi boltjából került Budapestre. Az utókor számára a legégetőbb problémát a freskók eredeti helyének meghatározása jelenti, a legtöbb esetben nem tudjuk, mely épületek faláról, honnan, mikor választották le őket, honnan kerültek a műkereskedőhöz. Szerencsére előfordulnak kivételek, amikor Rocchi tudott valamilyen adattal szolgálni a képek eredetét illetően és ezt meg is osztotta Pulszkyval. Ezek a véletlenszerűen fennmaradt utalások, megjegyzések az eladási számlán azért rendkívül fontosak, mert Pulszky az általa vásárolt műtárgyak első nyomtatott katalógusán ugyan már 1888-tól dolgozott, azonban az 1896-ban megjelenő kötet szerkesztését már nem ő végezte el.9 Így több fontos adat, a műkereskedőktől származó információk a festmények eredetével kapcsolatban hiányoznak ebből az első jegyzékből, majd az erre épülő, a múzeum későbbi katalógusaiból, leltáraiból is kimaradtak és feledésbe merültek – ez történt a Loretói Madonna freskó esetében is. Ha azonban Rocchi eredeti, 1895. júliusi számláján figyelmesen végigolvassuk a felsorolt tételeket, megtaláljuk a kereskedő zárójelbe tett megjegyzését, miszerint a falkép Sant’Eraclióból származik.10 Ez a település Folignótól mindössze három kilométerre fekszik, közigazgatásilag azonban mára már vele egybeépült település.11
A budapesti Loretói Madonna témája és stílusa alapján is egyértelműen szorosan kötődik az 1500 körüli évtizedek Foligno és környékének falfestészeti kultúrájához. A falképet annak állapota miatt ma már nehéz egyértelmű és pontos stíluskritikai vizsgálatoknak alávetni. Azonban szembetűnő a hasonlóság Foligno egy másik templomának, a Santa Maria Infraportas- templom jobb oldali első pilaszterére megfestett Loretói Madonnával. Az olasz szakemberek szerint a két festményt közös stílusjegyei alapján egyértelműen ugyanaz a mester készítette, nagy valószínűséggel Pierantonio fia, az a Bernardino Mezzastris, aki főképp Folignóban és környékén festett falképeket az 1502 és 1539 közötti években.12
Sant’Eraclio Vártemplomában 1876-ban még látható volt egy Bernardino Mezzastris stílusában megfestett Loretói Madonna az egykori dokumentumok szerint. 13 Ma már azonban hiába keresnénk itt ilyen témájú falképet. A Vártemplomban 1890 és 1895 között radikális átalakításokat végeztek, például az oltárt is szétbontották. Az átépítés és a rekonstrukció a falképeket is érintette: 1893-as levéltári adatokból tudjuk, hogy bizonyos helyeken a mész- és vakolatrétegek alól ekkor falképek kerültek elő.14 Az átalakítások eredményeként ma már sem Sant’Eraclio Várában, sem annak közelében nem ismerünk Bernardino Mezzastris stílusában megfestett Loretói Madonnát. Nyilvánvaló, hogy dokumentumok hiányában jelenleg már csak elképzeléseink lehetnek arról, hogy az 1895 nyarán Mariano Rocchi boltjában eladott Loretói Madonna falkép innen vagy esetleg Sant’Eraclio egy másik épületéből került-e a Szépművészeti Múzeumba.
 
 
• • •
 
1 L’iconografia della Vergine di Loreto nell’Arte. Szerk. F. Grimaldi, K. Sordi. Loreto, 1995. 134. o.
2 F. Grimaldi: La chiesa di Santa Maria di Loreto nei documenti dei secoli XII–XV. Pieva Torina, 1984
3 Loreto magyar vonatkozásairól: A. Mihalik: Tesori Ungheresi smarriti della Santa Casa di Loreto. Roma, Budapest, 1931
4 Az eredeti festett felületnek mindössze talán 50-60 százaléka maradt meg, melynek oka lehet az is, hogy néhány évvel ezelőtt egy baleset során forró gőz tört be a múzeumnak abba a raktárába, ahol ezt a falképet tárolták. A freskó felületét valamikor olajfestékkel is átfestették, ezt a réteget az 1991–92-es restaurálás során távolították el. Nemessányi K.: Kalcium-oxalátok előfordulása és kialakulása falképeken és köveken, in: Műtárgyvédelem, 1994. 23. sz. 39–43. o.
5 M. Sensi: Santa Maria „liberatrice dalla peste”, in: Munus amicitiae: scritti per 70. genetliaco di Floriano Grimaldi. Szerk. G. Paci, M. L. Polichetti. Loreto, 2001, 361. o.
6 E. Cecconelli: Pierantonio Mezzastris: Madonna di Loreto e san Rocco, in: Pierantonio Mezzastris, Pittore a Foligno nella seconda meta del Quattrocento. Szerk. G. Benazzi, E. Lunghi. Foligno, 2006, 137–139. o.
7 Az 1860-as folignói szabályozásról és annak hatásáról részletesebben: P. Felicetti: L’arte di „trar seco i freschi”: Buccolini e Ottaviani distaccatori degli affreschi del Mezzastris, in: Pierantonio Mezzastris, Pittore a Foligno nella seconda meta del Quattrocento. Szerk. G. Benazzi, E. Lunghi. Foligno, 2006, 253–267. o.
8 Umbria és Perugia szabályozatlan műkereskedelmi viszonyairól a 19. sz. második felében: C. Silvestrini: Mariano Rocchi antiquario, Il commercio d’arte sull’asse Perugia-Roma tra Ottocento e Novecento. Perugia, 2008, 30–34. o.
9 A budapesti múzeum első tudományos szakkatalógusa: A Szépművészeti Múzeum részére vásárolt festmények, plastikai művek és graphikai lapok lajstroma a vételárak kitüntetésével. Budapest, 1896. Pulszky azért nem fejezhette be a kiadvány szerkesztését, mivel 1895-től folyamatos, durva politikai támadások érték. 1896 januárjában elmozdították igazgatói állásából és önkéntes száműzetésbe menekült.
10 Szépművészeti Múzeum, Irattár, Mariano Rocchi számlája, 1895. július 26., 88. sz.
11 F. Bettoni, B. Marinelli: Foligno. Itinerari dentro e fuori le mura. 2001, 210–213. o.
12 F. Todini: La pittura Umbra dal Duecento al primo Cinquecento, I. Milánó, 1989, 225. o.; V. Picchiarelli: L’Ereditŕ di Pierantonio: Bernardino Mezzastris e la pittura di primo Cinquecento a Foligno, in: Pierantonio Mezzastris, Pittore a Foligno nella seconda meta del Quattrocento. Foligno, 2006, 239–251. o.
13 M. Faloci Pulignani: Ricerche storico-artistice sulla basilica di S. Maria Infra-Portas di Foligno. Foligno, 1876, 28. o.
14 Az 1890–95-ös átalakításról ír és az ezekkel kapcsolatos levéltári adatokat is közli: E. Cecconelli m. (2006) 79–124. o.