Ezt nézd! – Szundi bekapcsolva

Artmagazin

Szundi bekapcsolva – reggel 8.00-tól méghozzá, nehogy itt maradjak egész nap, ágyban, párnák közt. Pedig ez is megtörténhetne, szünet van, mégis jobb fölkelni: talpra – unszol a telefon. 2016. március 15-én kivonulni a Nemzeti Múzeum elé vagy a Kálvin térre, majd vegyes érzelmekkel elhagyni a helyszínt. Átszédelegni az Országház vonzáskörzetébe, a Néprajzi Múzeumba, ahol a kiállítás megtekintése után a kockás ing kultúrtörténetének legutóbbi állomását ismerhetjük meg igen közelről a Kossuth téren a legfrissebb értesülések szerint 16.30-tól. Vagy fejszellőztetésként – esernyővel vagy anélkül – egy nagyobb séta a Várba, a Nemzeti Galériába is elég jó program. De lehet maradni a helyszínen is, mert a Nemzeti Múzeum is, ahogy számos másik állami fenntartású múzeum ma szabad bejárással kecsegtet.

A Magyar Nemzeti Galériában az állandó és időszaki kiállítások látogatása egyaránt díjtalan, egy a fontos, hogy 16.30-ig kell odaérni, mert utána már nem adnak jegyet. Az állandó bemutatók terében mászkálva, 19. századi magyar festészet részlegen megakadhatunk Mednyánszky Csavargófejénél, vagy épp Nagy Kálmán különös – vagy különösen aktuális? – szobránál a 19. századi magyar szobrászat remekei között. 


Nagy Kálmán: Telik-e még?, 1901 k., bronzszobor   © MNG

Aki megnézte az MNG-ben az Ásító inast a B épület I. emeletén (Munkácsy Mihály és a századvég realizmusa), az most a friss élmény hatása alatt könnyen kapcsolódhat egy kortárs művészeti programra is. A Ludwig Múzeumban múlt héten nyílt a Képtaktikák. Makói Grafikai Művésztelep, 1977–1990 című bemutató, és ma ez is díjmentesen látogatható.


Sarkadi Péter: Munkácsy: Ásító, 1985, ofszetnyomat (ed.75)   © Neon Galéria

Magyar Természettudományi Múzeum a Baross utca 13-ban sincs messze annyira, itt a hónap műtárgya márciusban a BIHARI MÁRNA (BARBUS BIHARICUS) preparált formában a Magyar Természettudományi Múzeum Halgyűjteményéből, ebből a salgópolcokon tornyosuló gazdag wunderkammerből. Egy új gerinces felfedezése és látványa tényleg különleges alkalom – írja a website is, és egyre ritkább – mondhatnánk mi. A hónap gerincbirtokosa, új halfajunk egyik típuspéldánya tehát a múzeum kupolacsarnokában tekinthető meg ma ingyenesen este 18 óráig.

19 órakor pedig a MÜSZIben folytathatjuk, mert kezdődik a Mentés másként című kiállítás. A viszonylag sokat járatott cím alatt ezúttal közös múltunk bizonyos darabjainak, a Rákosi-korszakban zajlott építkezésekről készült képeknek a mentését kell érteni. Az Uvaterv idestova egy éve leégett archívumából kimentett negatívok egy apró szeletét, egyébként kukába kerülő selejtjét dolgozta fel a Hibaista csoport más alkotókkal együttműködve. Fókuszban a sérülés, a veszteség és a mentés.