A Hitler kedvenceként elhíresült rendezőnő, Leni Riefenstahl rendkívül ellentmondásos életművét dolgozza fel a Société Réaliste A life to see (Egy életen át nézni) című interneten követhető kísérleti filmje, amiről Gróf Ferenccel beszélgettünk A (2) Hét Műtárgya évadzáró eseményén. 

A párizsi székhelyű Société Réaliste művészkollektívát 2004-ben alapította Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy, közös munkájuk egészen 2014-ig tartott, ezt követően szétváltak. A művészduó visszatérő tevékenysége volt a hatalom (ön)reprezentációs eszközeinek elemzése és dekonstruálása  [1], mely gyakorlat ez esetben a rendezőnő œuvre-jét érintette.

„Egy életen át nézni – Leni Riefenstahl így mentegette magát egy írásában, miszerint ő csak egy szem volt, aki mindenben az esztétikát kereste, csak a képek érdekelték.”
 

forrás: alifetosee.net

A projekt ebből a gondolatból indul ki: a rendezőnő életének megfelelő időtartamig vetíteni képeket, méghozzá saját, mintegy tízórányi anyagát filmkockákra szedve. A program véletlenszerűen jeleníti meg az egyes képeket, mindegyiket 59 percig mutatva. A vetítés ennek megfelelően 2113-ban fog véget érni. A beszélgetés idejére bekapcsolt vetítés éppen az Olimpiából mutatta három nőalak szoborszerű együttesét.

„Ha Riefenstahl nem Németországban, hanem Amerikában dolgozik, nagyon jelentős filmművész és feminista ikon lehetett volna. Elképesztő modern személyiség volt – természetesen az összes művészi-politikai bűneitől eltekintve.” A pályáját táncosként majd színészként kezdő fiatal rendezőnő első filmjét, a Kék fényt (1932) Balázs Bélával forgatta. Ebben az évben hallotta először Hitler egyik beszédét, ami nagy hatást tett rá, a náci vezért pedig a Kék fényben nyújtott alakítása nyűgözte le, amiben a germán nőideál megtestesülését látta. A kölcsönös szimpátia közös munkához vezetett. Hitler maga köré gyűjtötte és megbízásokkal látta el kedvenc művészeit, így Adolf Ziegler és Albert Speer mellett Riefenstahl is kivételezett pozíciót élvezhetett, minden feltételt biztosítottak neki grandiózus filmjei kivitelezésére. A harmincas évek híres-hírhedt propagandafilmjei után (A hit győzelme, Nürnbergi ünnep, Az akarat diadala, Olimpia) azonban a háttérbe szorult, a háború után pedig szinte egy életre eltiltották a filmkészítéstől – márpedig egy különösen hosszú életről van szó. Riefenstahl 2003-ban, 101 évesen halt meg, 2002-ben (!) még egy tengeralatti dokumentumfilmet forgatott.

„Ez a projekt beilleszthető a kisajátítási technikák sorába, amik bevett attitűddé váltak az elmúlt harminc évben, akár komplett életművek esetében is. Előképként ott volt többek közt Douglas Gordon huszonnégy órás Psycho-ja. Az az attitűd, ahogy egy klasszikus, ikonikussá vált munkát más megvilágításba helyezünk.” Noha a dekonstrukcióban és a kimerevített képekben megtestesülő kisajátítás egyértelmű kritikai indíttatásból született, ezenkívül a weboldal csupán technikai részleteket ismertet, etikai értékítéletet szövegszinten nem tesz.

„A Société Réaliste-projektekben mindig is érdekelt minket, hogy önellentmondásos szituációk alakuljanak ki, ami zavart kelt a nézőben.”
 

Gróf Ferenc   Fotó: Borbás Márton

Az állásfoglalás egyértelmű jeleinek hiánya szintén Riefenstahl módszereit sajátítja ki, aki nem használt narrációt propagandafilmjeihez és tagadta, hogy túllépett volna a dokumentáló funkción. Így maga a vetítés is tűnhet egyfajta hommage-nak, ironikus voltát a nézőnek kell lelepleznie. „Leni Riefenstahl egyike a legizgalmasabb alkotóknak a XX. században”– egy úttörő filmes munkásságáról van szó, akinek számos (főként technikai) invenciója azóta a sztenderd része, így például az Olimpia joggal tarthat számot az érdeklődésre. Egyszerre tolerálhatatlan és megkerülhetetlen filmes teljesítmény: ezt az ellentmondást a Société Réaliste sem kívánja feloldani, provokatív felvetésként tartósítja a munkát a jövő számára.

„Az az extremitása ennek a projektnek, hogy száz évig kell, hogy működjön. Bőven a föld alatt leszünk, mire ennek a vetítésnek vége lesz.”

Riefenstahl esete iskolapéldája annak az általános felvetésnek, hogy egy művész vajon kibújhat-e a felelősségvállalás alól esztétikai okokra hivatkozva vagy épp az objektív megfigyelő szerepébe helyezkedve?

„Senki sem ártatlan, egy művész sem tud ártatlan lenni. Riefenstahl esetében természetesen ez visszatérő téma volt. Minden, ami a közösség életéről szól, valamilyen szinten politikai. Apolitikus művészet nem létezik… Objektivitásról beszélhetünk például a matematikában, de társadalmi folyamatokra, politikai, művészeti kérdésekre nincs Pitagorasz-tételünk.”
 

Fotó: Borbás Márton

Riefenstahlnak ennek ellenére sikerült olyan propagandafilmeket készítenie, ami alól képes volt felmenteni magát. A háború után letartóztatták, és noha eltiltották a filmezéstől, fotósként újabb sikereket ért el. Több, mint ötven rágalmazási pert indított és nyert meg olyanok ellen, akik nácinak nevezték. Befogadástörténetének szélsőségességére jó példa, hogy Jean Cocteau, korának egyik legjelentősebb költője és filmrendezője azért lobbizott, hogy a háború után befejezett Mélység birodalmát (1954) bemutassák a cannes-i filmfesztiválon. Miközben a Spanyolországban játszódó kedvelt német opera megfilmesítésénél Riefenstahl spanyolnak beállított roma és szinti statisztákat alkalmazott. „A közeli koncentrációs táborokból hozták oda őket, akik utána, mivel lezajlott a forgatás, a legtöbb esetben megsemmisítő táborokba kerültek. Ő ezt pontosan tudta és mindvégig tagadta.”

A beszélgetés végén az is kiderült, hogy a betűtípusok sem ártatlanok. „Az, hogy maga a betűtest milyen ideológiai konfliktust tud rejteni magában, mindig is érdekelt.” A Société Réaliste személyes, ennél és más projektjeinél használt betűtípusa két ellentétes „szemléletű” font montázsa: míg az egyik feléhez használt Futura [2] letisztult készletét a (nácik által beszüntetett Bauhausból inspirálódó Paul Renner tervezte, addig a másik fele a nácik által kisajátított jellegzetes „gótbetű”, a Fraktúr [3].

Végső soron a tipográfia dekonstruálása ugyanannak a feltáró folyamatnak a része, mint amelyben az átideologizált életművek is a fókuszba kerülnek. Ez a mindenre kiterjedő kritikai szemlélet lehet az ellentéte Riefenstahl moralitást kijátszó, „objektív esztétikájának”.

A film az alábbi linken érhető el: http://www.alifetosee.net/index2.html

A (2) hét műtárgya szeptember 7-én maratoni különkiadással folytatódik a Gallery by Night keretében, 18:00 órától hajnali kettőig.

[1] A meglévő rendszerek, olvasatok lebontása, elemekre szedése, azok megkérdőjelezése, felülvizsgálata az újraértelmezés érdekében. Jacques Derrida francia filozófus által bevezetett fogalom.
[2] http://idsgn.org/posts/know-your-type-futura/
[3] https://www.wikiwand.com/en/Fraktur