Ezt nézd! - Bűvkörök és bábáskodások

Szilágyi Róza Tekla

A hét eleje az FKSE bűvkörében telik, hogy aztán a hét második felében együtt bábáskodhassunk egy új budapesti kulturális és művészeti fesztivál születésénél.

Kedden 18:00-kor nyílik a Budapest Galériában az FKSE 1958-1989 közötti időszakát bemutató kiállítás. Napjaink egyik legfontosabb, fiatal képzőművészeket egyesítő szervezete folyamatosan igyekszik tenni a szakmához tartozók érvényesülése érdekében. A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterében most megnézhetjük, milyen örökséget hord magával a rendszerváltás előttről a ma is ismert és működő szervezet. Hogy mi előzte meg az egyesület mai formáját, és hogy mennyire menő plakátokkal hirdették magukat  az FKSE méltán híres éves szemléi.

Az FKSE történetét bemutató kiállítás után meg is nézhetjük magunknak az egyesület Rottenbiller utcai bázisát, ahol szintén 18:00-tól és 19:00-tól nyílik a Távolság – vidék a városok között című kiállítás, két helyszínen - a Benczúr utcai Oszták Kulturális Fórumban, illetve a Rottenbiller utcai FKSE-ben. Bukta Imre, Gerber Pál, Lukas Janisch, Johanna Kandl, Helmuth Kandl, Kaszás Tamás, Kerezsi Nemere, Rosmarie Lukasser munkái, valamint a bemutatott archívumok a mezőgazdaság témakörét, az ezzel kapcsolatban felmerülő problémákat, a fejlődést és a befogadók általános informálatlanságát járja körül. Szokatlan párosítás: kortárs képzőművészeti munkák és huszadik század eleji mezőgazdasági dokumentációk két térben!

Szerdán este startol az animációs szakma hazai elsőfilmes fesztiválja, a Primanima! Érdemes „kibékávézni” Budaörsre, hiszen hétközéptől szombatig minden nap délutántól késő estig vetülnek a rövidfilmek, csak győzzük végignézni. A blokkok végén még közönség-szavazatokat is leadhatunk, szigorúan azelőtt, hogy találkoznánk kedvenc rendezőinkkel és elsőfilmeseinkkel.

Csütörtökön este Nyit a Képző!, azaz Spiró György ünnepélyesen felavatja az eddig rejtélyes okokból zárva tartott Andrássy út 71. szám alatti kaput és az eddig mögötte rejlő, szinte kihasználatlan teret teret. Az eseményen debütálnak a szintén a nyitás jegyében szervezett Open Art alkotóhéten született alkotások. Sőt, ez az este a Forradalom előtt – A Magyar Képzőművészeti Főiskola 1945–1956 között című kiállítás vernisszázsa is.


A Dávid tér a névadó szoborral   Forrás: facebook.com

A csütörtök tiszta Képző: ugyanezen az estén egy a Képzőhöz tartozó Epreskerttel és annak szoborparkjával foglalkozó csoportos nyílik a Telep galériájában. A Szobortemető a szobrok nyilvánosságáról és pusztulásáról „indít vitát” kortárs művészek bevonásával. Szobor-hekk, művészi beavatkozások, elmúlt korok és a jelen eseményei egy oktatási intézmény kertjének apropóján.

A Telepről átsétálhatunk az Omnivore Gallery-be, ahol ezen az estén startol az új évad, a Fétis nipp című csoportos kiállítással. Horror Pista aka Máriás István, Koleszár Adél, Kiss Antónia Zsanett és Verebics Ágnes munkái a fetisizálás jelenségét és a sokunk által ismert, nosztalgiát ébresztő nipp-szobrok esztétikáját ünnepeltetik Budapest legkomolyabb fekete lyuka, a Vittula szomszédságában.

Pénteken indul a fővárosi kulturális- és művészeti-színtér legfrissebb kezdeményezése, a Reality Research Festival 2k16. A „mi a valóság?” kérdéskörét megvitatni igyekvő fesztivál széles skálán mozgó – művészeti, fejlesztői és kutatói – projekteken keresztül mutatja be, hogy az új technológiák hogyan hatnak a mi világ-észlelésünkre. AR, VR, MR, research, valóság és virtuális viszonya – kiállítás, előadások, performanszok, városi játékok és workshopok péntektől kezdve egy héten keresztül!