PATKÓ KÁROLY MŰVEINEK UTÓÉLETE

– ÉS EDDIG ISMERETLEN KIÁLLÍTÁSAI

Kelen Anna

Vannak művészek, akikről alig tudunk valamit. Jó esetben műveik beszélnek róluk, feltéve, ha azok meg nem szóródtak szét. Ilyen talányos alak a magyar művészettörténetben Patkó Károly is; épp ezért fontos minden adalék, ami életére, művei sorsára vonatkozik. Nézzük tehát, hogyan is kerültek külföldre fontos Patkó-képek, és hogyhogy Bécsből jött haza egy, a római Magyar Akadémián zajló társasági életet megörökítő főmű?

Patkó Károly: A Római Magyar Akadémiában, 1931. Magántulajdon

Patkó Károly (1895–1941) életművében a mai napig számos fehér folt van. A művek kutatását nehezíti, hogy fivére Angliába költözött és magával vitte a képek egy részét. A bécsi Belvederében, a New York-i The Frick Collectionben, a brit The National Archivesban, valamint hazai levéltárakban végzett kutatásaim alapján igyekszem rekonstruálni, mi történt azokkal a képekkel, amelyeket Patkó testvére először Bécsbe, majd Londonba vitt a művész halála után. A kutatás során három, eddig még publikálatlan katalógusra támaszkodtam.

Patkó Károly kiállítási katalógusának címlapja. Wiener Konzerthaus, Bécs, 1950
 

Krumplihámozás, 1928. Lappang

Patkó Károly kiállítási katalógusának címlapja. Neue Galerie, Bécs, 1955


Paumkirchner-Patkó-Palmer
Patkó Károly eredetileg Paumkirchner néven látta meg a napvilágot. Szülei osztrákok voltak, a család legidősebb gyermeke, ifjabb Paumkirchner Rudolf még Bécsben született 1888-ban, Károly viszont már Budapesten, 1895-ben. Károly 1914-ben változtatta a Paumkirchnert Patkóra, Rudolf pedig a Palmer vezetéknevet választotta,1 miután feleségével 1940-ben letelepedtek Londonban, és felvették a brit állampolgárságot.2
   Rudolf Londonban szakácsként helyezkedett el és komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy öccsét nemzetközileg is elismert művésszé tegye. Először Bécsben, majd Londonban szervezett kiállításokat Patkó műveiből, a tárlatok során pedig értékesítette is az alkotásokat. A képek külföldre szállítása nem volt egyszerű feladat, az 1957-es kiállításhoz kapcsolódó katalógus bevezetőjének szerzője, Paul Tabori meg is jegyzi,3 hogy leleményességre, találékonyságra, de legfőképpen türelemre és anyagi erőforrásra volt ehhez szüksége.

Bécs
A hazai művészettörténet-írásban idáig nem volt ismert, hogy Patkónak az ötvenes években két kiállítása is volt Bécsben. Az osztrák gyökereket figyelembe véve nem csoda, hogy Rudolf – bár ekkor már Londonban élt – először Bécsben próbált szerencsét testvére képeivel. 1950-ben Jörg Lampe művészettörténész közreműködésével került megrendezésre Patkó Károly hagyatéki kiállítása4 a bécsi Konzerthausban5, ahol összesen tíz olaj- és temperafestményt, tizenöt akvarellt és húsz rézkarcot mutattak be. Rudolf jó üzleti érzékkel az osztrák származásra fektette a hangsúlyt, a katalógus bevezetőjében külön kiemelve a család bécsi kötődését.
   A kiállított festmények közt olasz tájképeket, egy aktot és két csendéletet is találni, valamint egy Balatont és egy Dunakanyart ábrázoló festményt. A bemutatott darabok közül a legmagasabb árat, 9000 schillinget a Krumplihámozás című olajfestményért kérték – ez feltehetően azonos az 1941-es emlékkiállítás6 hatodik tételével. A katalógusban magántulajdonban lévőnek, de eladónak írták, így minden jel szerint Rudolf Palmer tulajdonában állt. Összehasonlításképpen: egy női akt 8000, míg egy téglaégetőt ábrázoló temperafestmény már csak 3200 schillingbe került. Mindez annak fényében, hogy ekkoriban Ausztriában a bruttó átlagbér 876 schilling volt,7 igen borsos árakat jelentett.
   1955 márciusában ismét Bécsben voltak láthatóak Patkó művei.8 Tizenegy festmény, valamint több tucat rézkarc és akvarell került bemutatásra az amerikai Walter Steinberg kompozícióival közösen Otto Kallir-Nirenstein műkereskedő Neue Galerie-jében.9 Feltehetően így került Ausztriába Patkó közel 70 éven át lappangó főműve, a Római Magyar Akadémiában, amely 2013-ban osztrák magángyűjteményből érkezett a Virág Judit Galéria aukciójára. Egykori osztrák tulajdonosa, elmondása szerint, 1984-ben vásárolta a képet Bécsben, ám mind ez idáig nem volt arról információnk, hogyan került ki Magyarországról.
   A Római Magyar Akadémiában című festményen kívül van még egy, amelyről feltételezhető, hogy egykoron a Bécsbe került műtárgyak listáját gyarapította, hogy aztán a korai 2000-es években, hosszú évtizedek után kerüljön elő. A San Vitót ábrázoló, 1931-es, monumentális tájkép minden bizonnyal az 1955-ös, Neue Galerie- beli kiállításon szerepelt, mégpedig ugyanezen a címen, a katalógus harmadik tételeként. Az ominózus kiállításon nemcsak a San Vito volt az egyetlen, hasonló kaliberű remekmű: az 1980-as években, egy londoni aukción bukkant fel a Cetarai öblöt ábrázoló, grandiózus tájkép, illetve egy szintén jelentős virágcsendélet, melyek egykor a Neue Galerie kiállítási anyagában is szerepeltek a katalógus 4. (Vietri sul Mare mit Meeresbucht nach Cetara), illetve 5. (Stilleben) tételeként.

Patkó Károly: San Vito, 1931. Magántulajdon


   A két bécsi kiállítási katalógust összehasonlítva elképzelhető, hogy amit nem sikerült eladni 1955-ben, újra kiállították 1957-ben. Erre utal, hogy balatoni tájkép, illetve csendélet mindkét kiadványban szerepel, és mivel egyik sem gyakori műfaj az életműben, feltételezhető, hogy ugyanazokról a festményekről van szó.
   Nem tudni, mennyire ítélhette sikeresnek a bécsi bemutatókat Rudolf, vagyis pontosan hány festményt adott el, de 1955 után már csak Londonban próbált szerencsét. Minden bizonnyal az is közrejátszhatott döntésében, hogy logisztikai szempontból könnyebb volt a lakhelyéhez közel megszerveznie a képek kiállítását. Nehéz eldönteni csupán a londoni katalógusban szereplő címek alapján, hogy mely képek eladásával próbálkozott már korábban Rudolf, egy műről azonban biztosan állítható, hogy 1955-ben Bécsben, majd 1957-ben Londonban volt látható, ez pedig a Pátzay Pált ábrázoló temperafestmény, amely korábban Budapesten, Patkó 1932- es, Ernst Múzeum-beli kiállításán volt látható (89. tétel)10
   A katalógusok sajnos nem tartalmaznak reprodukciókat, ám ha csak a Római Magyar Akadémiában, illetve a San Vito című művekből indulunk ki, okkal feltételezhetjük, hogy egyéb jelentős és fontos művek is kikerülhettek az országból.

Patkó Károly: Cetarai öböl, 1932. Magántulajdon

London
A kétezres évek közepén a Sotheby’snél felbukkant néhány Patkó-festmény, melyek Rudolf Palmer hagyatékából származtak. Az aukciós katalógusban említettek egy 1957-es londoni kiállítást is, ám a hozzá kapcsolódó kiadványt mostanáig nem publikálták.
   A Rudolf által 1957-ben rendezett kiállítás kiadványa szerint összesen 75 alkotás került bemutatásra és egyben értékesítésre Londonban.11 A kiállított műtárgyak zömében akvarellek, tusrajzok és rézkarcok voltak, ám több mint egy tucat olajés temperafestmény is megvásárolható volt, amelyek – amennyiben a katalógus adatai pontosak – mind 1921 és 1932 között készültek, tehát nem a kései művekről van szó. Ellenkezőleg, a művész korai, Árkádia-korszakbeli, illetve Rómában készült, többségükben máig lappangó alkotásai voltak láthatóak a londoni kiállításon. Közülük csupán egy korai, 1922- es önarckép az, amely évtizedekkel később, 2005-ben felbukkant a Sotheby’s aukcióján.12 E művek hiánya különösen fájó, hiszen Patkó legerőteljesebb és legkiforrottabb művészi korszakáról van szó. A kiállított művekhez rendelt címek és dátumok alapján azonban nemcsak a festmények, hanem az akvarell- és tusrajzok egy része is a római utazás alatt készült. Az olaj- és temperafestmények között aktokat, önarcképeket és tájképeket találni, és különösen érdekes lehet a már említett, Pátzay Pál műtermében címmel ellátott 1932-es alkotás, mert csupán egy olyan ismert műve van Patkónak, mely kifejezetten a Rómában eltöltött mindennapokra reflektál – ez a már korábban említett Római Magyar Akadémiában, ahol Molnár C. Pált, Gáborjáni Szabó Kálmán festő feleségét, valamint Patkó élettársát, Deutsch Irént láthatjuk.

Patkó Károly: Csendélet fehér liliomokkal és kék kalappal, 1931. Magántulajdon

   Nem csak Rudolf vitte külföldi kiállításra Patkó egy-egy művét. Kalandos utat járt be például a Ponte Nomentano című ragyogó festmény, mely egészen Amerikáig jutott még a harmincas években. Az i. e. első század környékén épült ókori hidat ábrázoló Ponte Nomentano minden bizonnyal Patkó római tartózkodásának elején készülhetett. Szerepelt 1930 novemberében a Munkácsy-céh kiállításán az Ernst Múzeumban13, majd egy évvel később már a New York-i Silberman Gallery14-ben, számos más, magyar festmény társaságában, ahol egy szerencsés műgyűjtő 100 dollárért vásárolhatta meg. A Toilette15 című, még a római tanulmányút alatt készített, nagy méretű festmény fekete-fehér reprodukciója megtalálható P. Szűcs Julianna a római iskolát feldolgozó könyvében. A festmény jelenlegi helye sajnos ismeretlen, ám különböző variánsai több országban is megtalálhatóak. A végleges változathoz leginkább hasonló kompozíció16 a római Galleria Spicchi dell’ Est tulajdonában van, talán már a harmincas évek óta. Egy másik változata17 pedig 2005- ben, a londoni Sotheby’s aukcióján bukkant fel, szintén Rudolf Palmer hagyatékából.

Patkó Károly kiállítási katalógusának címlapja. Foyles Art Gallery, London, 1957

Patkó Károly: Ponte Nomentano, 1930 körül. Lappang

Patkó Károly: Toilette, 1931. Magántulajdon

   Rudolf 1978-ban bekövetkező halála után meglepő helyekről kerültek elő Patkó képei. Amikor itthon Patkó neve még jószerével ismeretlen volt, és a magyar műkereskedelem még gyerekcipőben járt, a Sotheby’snél már tekintélyes összegért kelt el néhány remekmű. 1984-ben Londonban két grandiózus festmény, egy tájkép és egy csendélet került kalapács alá. Mindkét festményről biztosan állítható, hogy ott voltak az 1955-ös, bécsi, Neue Galerie-ben rendezett kiállításon, ezt bizonyítja egyrészt a kiállításhoz kapcsolódó katalógus, ahol ugyanezzel a címmel szerepel mind a két festmény, másrészt az aukciós katalógusban is utalnak a bécsi tárlatra. A Cetara öblöt ábrázoló ragyogó festmény a maga 100x122 cm méretével igazi ritkaság, hiszen ma kevesebb, mint egy tucat hasonló méretű, Olaszországban készült képet ismerünk Patkótól. (6. ábra) A fehér kardvirágokat és a feltehetően Patkó élettársának kalapját ábrázoló festmény már csak témája miatt is különleges: a csendéletek a tájképekhez és az aktokhoz képest jóval ritkábban fordulnak elő az életműben. Ausztria, Anglia és Amerika után a kilencvenes években Németországban bukkantak fel Patkó-festmények. 1990-ben Kölnben, a Lempertz aukciósháznál egy tájkép18, majd 1994-ben Münchenben, a Ketterer aukciósháznál egy ritka témájú, Balatont ábrázoló olajfestmény19 került kalapács alá. Ez utóbbi valószínűleg szintén a Bécsbe kivitt anyagból származik, erre utal az 1950- es katalógus 5. tétele (Die drei Schiffer am Plattensees), illetve az 1955-ös katalógus 6. tételének címe (Am Ufer des Plattensees). Csak találgatni lehet, hogy egyazon műről vagy két külön festményről van-e szó.

Patkó Károly: Reggeli tisztálkodás, 1931. Galleria Spicchi del’Est, Róma

   2004-ben, majd egy évvel később, 2005- ben több Patkó-festmény is kalapács alá került a londoni Sotheby’snél, melyek közös jellemzője, hogy mind a művész kései korszakából származnak (kivéve egy, már korábban említett, 1922-es Önarcképet) és egykoron Rudolf Palmer tulajdonában álltak. Az árverés előtt a képek tulajdonosa egy amerikai gyűjtő volt, aki elmondása szerint személyesen Rudolftól vásárolta a képeket 1957-ben.20
   A kutatás jelenlegi fázisa szerint Rudolf nem szervezett több kiállítást fivére munkáiból 1957 után. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a művek egyszerűen elfogytak, nagy részüket eladta addigra a bemutatók során, illetve azon kívül, egy másik részüket pedig feltehetően a család tartotta meg. De a leállásban talán az is közrejátszhatott, hogy az utolsó tárlattal egy időben elvált magyar feleségétől, Ágnestől, majd újranősült (egy brit hölgyet vett el).
   Ahogyan a korai kétezres években felbukkant egy nagyobb csomag Patkó-kép a Sotheby’snél, illetve azt megelőzően is különböző külföldi aukciósházaknál, okkal reménykedhetünk abban, hogy az elkallódott művek előbb-utóbb előkerülnek, így Patkó oeuvre-je teljesebbé válik.

Patkó Károly: Akt fehér lepellel, 1931. Magántulajdon

• • •

1 The London Gazette. 1940/5251.
2 The National Archives. HO334/158.
3 In: An exhibition of paintings, drawings and echings by Charles Patko. Foyles Art Gallery, London, 1957. November–December 2.
4 „1950 veranstaltete Jorg Lampe im Konzerthaus eine erste Nachlassausstellung…” – olvasható az utalás a hagyatéki kiállításra az 1955-ös katalógus bevezetőjében.
5 Karl Patko. Oel, Tempera, Aquarelle. Foyer des Wiener Konzerthaus, Bécs, 1950. február 25. –március 23.
6 Patkó Károly emlékkiállítása. Budapest, Nemzeti Szalon, 1941.
7 Beschäftigung und Durchschnittseinkommen pro Arbeitnehmer pro Monat in Schilling Brutto/ Netto Forrás: 2. ábra in: http://www.wifo.ac.at/ bibliothek/archiv/MOBE/1958Heft10Beil54.pdf
8 Karl Patko, Gemalde und Graphik. Walter Steinberg, Abstrakte Kompositionen. Neue Galerie, Bécs, 1955. március 26. – április 24.
9 Ezúton is köszönöm a segítségét Szeredi Merse Pálnak.
10 Patkó Károly festőművész gyűjteményes kiállítása. Budapest, Ernst Múzeum, 1932.
11 An exhibition of paintings, drawings and echings by Charles Patko. Foyles Art Gallery, London, 27th November – 28th December, 1957.
12 2005-ben a Sotheby’s több Patkó-képet is elárverezett, melyeknél a katalógusban azt jelölték, hogy ki voltak állítva az 1957-es londoni kiállításon. Furcsa módon ezeknek a képeknek sem a címe, sem elkészültének ideje nem egyezik az 1957-es kiállítási katalógusban szereplő művekkel, kivéve az említett Önarcképet. Feltételezhető, hogy a Sotheby’snél lévő festmények, melyek mind Patkó kései korszakából származtak, a korábbi, 1955-ös londoni kiállításon szerepeltek, és csupán tévedésből írtak 1957-et. A másik lehetőség, hogy a szóban forgó művek mind katalóguson kívüli tételek voltak az 1957- es kiállításon. A kutatás jelenlegi fázisa szerint, az 1955-ös katalógushoz kapcsolódó kiadvány még hiányzik.
13 A Munkácsy-céh III. reprezentatív kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1930. november. katalógus: 221. (Ponte Nomentano)
14 Exhibiton of Modern Hungarian Paintings. E. and A. Silberman Galleries, New York, 1931. katalógus: 34.
15 Patkó Károly: Toilette, 1931, tempera, farost, 120x101 cm. Reprodukálva: P. Szűcs Julianna: A római iskola. Budapest, 1987. kat. 53.
16 Reggeli tisztálkodás (Toilette), 1930-as évek, tempera, karton, 78x57 cm, Galleria Spicchi del’Est, Róma.
17 Patkó Károly: Akt fehér lepellel, 1931, tempera, papír, 75x53 cm. Sotheby’s London, 2005.
18 Patkó Károly: Magyar vidék, olaj, vászon, 66x83 cm. Kunsthaus Lempertz, Köln, 1990.
19 Patkó Károly: A Balaton partján. Ketterer Kunst, München, 1994.
20 19th Century European Paintings, Including German, Austrian, Hungarian & Slavic Paintings. Sotheby’s London, 2004. Lot 74, 75, 76, 77. Valamint: 19th Century European Paintings, Including German, Austrian, Hungarian & Slavic Paintings. Sotheby’s London, 2005. Lot 70, 71, 72, 73.

 

Patkó Károly (1895–1941)

Patkó (Paumkirchner) Károly szülei osztrák köztisztviselők voltak. Négy gyermekük közül Rudolf (1888) és Anna (1892) még Bécsben született, Károly (1895) és Péter (1905) már Budapesten. A családból Károly volt az egyetlen, aki a művészeti pályát választotta, Rudolf szakács, Anna háztartásbeli, Péter pedig pincér volt. Patkó rövid, mindössze két évtizedes alkotói periódusát végigkíséri élettársként Deutsch Irén, aki egyben múzsája is volt; mind a húszas, mind a harmincas évekbeli festményeken felismerhető alakja. Patkó Nagybányán, Felsőbányán, Igalon és Törökkoppányban alkotott, de művészetére az Olaszországban eltöltött ösztöndíjas évek voltak a legnagyobb hatással. A római ösztöndíjasok híresen vidám társasági életében Patkó csendes, visszahúzódó természetéből fakadóan nem vett részt, viszont legjobb barátjával, Aba-Novák Vilmossal beutazta egész Olaszországot, Rómától Cefaluig. Hazatérése után haláláig rajzot tanított a budai Mátyás Király Gimnáziumban (ma Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium, I. kerület, Szabó Ilonka utca).