Ezt nézd! – Múzeumok Éjszakája kiadás

Ezen a szombaton majdnem egész éjjel nyitva tartanak a múzeumok, millió program közül válogathatunk az egész országban. Mi az Artmagazin Online-nál úgy gondoltuk, összeállítunk egy szubjektív szelekción alapuló Ezt nézd!-et azokról a programokról, amikért szívesen osztódnánk és szaladgálnánk A-ból B-be Budapest területén.

18:00 és 2:00 között a Petőfi Irodalmi Múzeum garázsvásárt szervez a már lebontott kiállítások installációs anyagaiból. A rendhagyó múzeumi piacon mindenféle különleges apróság, dísz és fénykép között lomizhatunk, hogy aztán otthon büszkén a falra akasszuk vagy az éjjeliszekrényre helyezzük az itt megszerzett trófeát. Ha valaha gondoltunk már arra PIM-es kiállításon, hogy: „ezt a képet szívesen hazavinném”, akkor itt a helyünk.

18:30 és 19:30 között a Kassák Múzeumban a Soharóza társulat előadását nézhetjük meg. A Palasovszky Ödön nevéhez kötődő Új Föld-estek mintájára megalkotott produkció a korabeli avantgárd színházat eleveníti fel az érdeklődők számára. Hogyan fogható össze a szöveg, zene és mozgás hármasa egy színházi előadásban, és hogyan kapcsolódik mindehhez a mára már elfeledett szavalókórus műfaja? A Soharóza társulata most mindezt megmutatja azoknak, akik csatlakoznak hozzájuk a Múzeumok Éjszakáján.


Soharóza: Szavalókórus   forrás: soharoza.hu

Azok, akik már régóta szeretnének bepillantani a Magyar Írószövetség Bajza utca 1. szám alatt található nagy múltú székházába 18:30 és 19:30 között részt vehetnek egy a teljes épületet bemutató körbevezetésen, a pincétől egészen a padlásig. A körbejárás alatt természetesen sok eddig talán ismeretlen információt tudhatnak meg a hely történetéről és jelenéről, valamint megismerhetik az épület könyvtárának legféltettebben őrzött kincseit is.


A Magyar Írószövetség székháza   forrás: librarius.hu

Most kivételesen szégyenérzet nélkül lehet a föld alá süllyedni a Sziklakórház holnap esti, 10 percenként induló túráin, ahol többek között az új atombomba-kiállítást is körbe lehet járni 18.00 és 24.00 óra között. A bemutató olyan eredeti tárgyakkal egészül ki, amelyek az atomtámadás során megégtek, megrongálódtak, és amelyekhez személyes történetek kapcsolódnak. A kiállítás a japán Hirosimai Béke Emlékmúzeum és a Nagaszaki Atombomba Múzeum közreműködésével készült.


Az atombombák pusztítását bemutató kiállítás részlete a Sziklakórház Múzeumban   forrás: webradio.hu

Június 25-én több kiállítás is bezár, például a Ludwig Múzeumbeliek, ezért érdemes a megváltott karszalaggal oda is elugrani – lehetőleg már 17 óra körül –, ahol most két kiállítás is kelet-európai neoavantgárd alkotók munkásságát mutatja be: a Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968–1980 és az El nem kötelezett művészet – Marinko Sudac gyűjteménye. Kerekasztal-beszélgetések és celeb tárlatvezetések mellett 20.30-tól ugyanitt kezdődik David Lynch Az én művészetem című filmjének exkluzív vetítése. Az opuszban maga a rendező kalauzolja el a nézőt az életét meghatározó évek színtereire: gyermekkora idilli amerikai kisvárosi környezetéből indulva egészen Philadelphia sötét utcáiig. A dokumentumfilmben Lynch képzőművészeti alkotásait, zenéit és korai filmjei is megismerhetjük. Az én művészetem-et ezidáig csak az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál vetítette, Réz András filmesztéta minden bizonnyal ezt is kommentálni fogja az eseményen.

Szintén most vasárnap zár a Trafóban Kristóf Krisztián Együttérző tájkép című immerzív kiállítása is, amelyen Kristóf szemléltető ábrákból levezethető, alapvetően figurális alapú művészete, az általa teremtett sejtelmes, néhol absztrakt szituációk és történetek nagy teret engednek az egyéni értelmezéseknek és más pszichológiai játszmáknak. Figyelem, a Trafó nincs benne a MúzÉj programban, ezért aki ide kívánkozik, az csak 19.00-ig talál nyitott kapukat.


Kristóf Krisztián: Együttérző tájkép   forrás: trafo.hu