Karikatúragyűjtemény csodálatos visszatérése keletkezése színhelyére, Isztambul diplomatanegyedébe, a régen Perának nevezett Beyoğlu kerületbe. Libanoni keresztények, örmények, görögök, törökök, oroszok, angolok, osztrákok, németek, olaszok, perzsák intrikája és lazítgatása a Boszporusz partján.

Isztambul Váci utcájában, a szír, kurd és indián utcai zenészektől, csilingelő nosztalgiavillamostól, tömegtüntetésektől és páncélozott járművektől hangos Istiklal sugárúton (leánykori neve: Grand Rue de Péra) áll a Koç Egyetem Anatóliai Civilizációk Kutatóközpontja, ahol remek kiállítás nyílt Juszuf Franko Kusa, az Oszmán Birodalom egykori külügyminiszterének sosem látott karikatúráiból. Robert Darnton amerikai történész szerint egy társadalmat az jellemez leginkább, hogy min tud nevetni. (1) Juszuf Franko rajzai alapján a 19. század végi oszmán elit a nemzetközi kongresszusokon és a diplomatákon mulatott leginkább. A politika mindig mindenütt kényes kérdés, de sehol sem annyira, mint a mai Törökországban, ahol például követnek lenni sem életbiztosítás. A török külpolitika mai irányzatait tekintve ugyancsak elgondolkoztató, sőt bátor vállalkozás a fin-de- siècle Sztambuljának, illetve annak is európai negyede, Pera nem egyszerűen letűnt, hanem erőszakkal megsemmisített társadalmát ábrázoló politikai és társadalmi karikatúrák bemutatása. Maga a tehetségesen rajzoló államférfi is a fióknak szánta skicceit: csak a véletlenen múlt, hogy karikatúraalbuma 2016-ban a magánegyetemet alapító milliárdos műgyűjtő, Ömer M. Koç tulajdonába kerülhetett. Az album története regénybe illő. 1957-ben egy amerikai diplomata vásárolta meg egy szőnyegkereskedőtől a Nagybazárban, és vitte magával afganisztáni, nepáli, burmai, kambodzsai, vietnami, indonéziai állomáshelyeire. 1966-ban rövid cikket közölt róla az amerikai Horizon magazin, amelyet törökre fordítottak, ettől kezdve az oszmán–török karikatúra történetében Juszuf Franko lábjegyzet lett. Reykjavíki intermezzo után 2016-ban egy torontói aukción bukkant fel az album, innen került a Koç-gyűjteménybe. Százhúsz évvel keletkezésük és hatvan évvel első felbukkanásuk után tehát a rajzok visszatértek Perába, oda, ahol készültek. A Types et Charges (Jellemek és vádak) címet viselő 86 oldalas album festőien kidolgozott karikatúrái 1884–1896 között készültek, és a soknemzetiségű Oszmán Birodalom vezető rétegét, a perai követségi és kulturális elitet ábrázolják. A művészi vénájú Juszuf Franko óhatatlanul egy másik külügyminisztert, gróf Bánffy Miklóst (1873–1950) juttatja eszünkbe; nemcsak rajzai, hanem társadalmi háttere és világnézete is hasonlóságot mutat vele. Bánffynak az 1922-es genovai konferencián készült huszonegy darabos Fresques et Frasques (Vázlatok és csínyek) című torzképcsarnoka szintén a politika romlottságát, a diplomaták jellemhibáit emeli ki. (2)

A karikatúra a Fényességes Porta nemzetközi jogi államtitkárságának (Bâb-ı Âli İstişare Odası) működését gúnyolja ki. Az 1885-ös dátum ellenére nem konkrét eseményre – pl. a Rumélia felosztását és Bulgária határainak meghúzását tárgyaló isztambuli konferenciára – utal, hanem általánosságban az államtitkárság állapotára. A diplomáciai ketrecben az államtitkárság tagjai, a Birodalom prominens államférfiai láthatók, Gabriel Noradungyan efendi mint papagáj, Nişan Civanian efendi mint tyúk és Nikolaki Sgouridis efendi mint makákó. Előttük az asztalon az Ostobák törvénykönyve (Code des abrutis) hever, a sarokban az orosz és az angol (?) medve táncol, az előtérben malac szaladgál. Figyelemre méltó, hogy az oszmán állam vezető politikusai örmények, illetve görögök voltak. A jezsuiták által alapított bejrúti Saint Joseph jogi egyetemen végzett és a Sorbonne-on doktorált Noradungyan (1852–1936) adta ki a Fényességes Porta és az európai hatalmak közti nemzetközi szerződéseket (Recueil d'actes internationaux de l'Empire Ottoman). Az ifjútörök forradalom után kereskedelmi, majd külügyminiszter volt, az Oszmán Birodalom bukását követően a lausanne-i Örmény Nemzeti Bizottság elnökeként a független Örményország megalakításáért harcolt. Párizsba költözése után isztambuli tulajdonait elkobozták.

Juszuf Franko Kusa pasa (1856–1933) a 18. század végén Perába költözött libanoni melkita, tehát keresztény család sarja volt. Apja, Naszri Franko pasa az oszmán hivatalnoki létrán a libanoni kormányzóságig (mutasarrıf) emelkedett. Juszuf és fivérei követték apjukat a külügyminisztériumban és a kormányzóságban is. Családi és külügyes kapcsolatai révén Juszuf barátai, ismerősei és üzletfelei a perai társadalom krémjéből kerültek ki, követekkel és követségi titkárokkal érintkezett. Gabriel Hanotaux francia diplomata szerint „Juszuf elragadó ember, remek jelentéseket ír, ügyesen rajzol, szellemes karikatúrákat készít, a városban mindenütt otthon van, jól bridzsel, mindig nyer a görög követségi titkárral szemben”. Nemcsak Tevfik pasa és Szaid pasa, a késő oszmán társadalom befolyásos nagyvezíreinek pártfogását élvezte, hanem a perai üzleti körökét és a levantei bankárokét is. A politikai vezetés és a fináncarisztokrácia mellett a művészekkel is jóban volt: unokatestvére és sógora Naum pasa, a híres perai Naum színház tulajdonosának unokaöccse; rajzleckéket a neves Amedeo Preziositól vett, barátai Roberto Preziosi és Jean Brindesi festők voltak, akikkel gúnyrajzokat készítettek egymásról is: Juszuf szkeccsén Roberto mint szoknyavadász jelenik meg, Roberto pedig bábosként ábrázolja Juszufot, aki ceruzájával dróton rángatja a perai társadalmat. Juszuf érdeklődése a jellemrajz iránt éppoly egyéni és különleges, akárcsak szatirikus vénája és rajztehetsége. Társadalom-lélektani érzékét unokaöccse, Szaid Naum-Duhani (1892–1970) örökölte, aki tollával ott folytatta, ahol Juszuf ecsetjével abbahagyta, megörökítve a régi Pera társadalmi topográfiáját. Szaid megemlíti nagybátyja karikatúráit is: „Juszuf bej mesteri gúnyrajzai a régi Beyoğlu valamennyi figuráját felvonultatták… diplomáciai ketrecében Gabriel Noradungyan efendi mint papagáj, Nişan Civanian efendi mint makákó és Nikolaki Sgouridis efendi mint afrikai majom szerepel. Rajzolás közben a fiatal, szellemes Juszuf szabadjára engedte humorérzékét.” (3) A késő oszmán társadalom minden rétegét megjelenítette, a nagyvilágitól a félvilágiig: gazdag kapitalistákat, elegáns arisztokratákat, oszmán katonákat, levantei kereskedőket, művészeket, diplomatákat, Pera egész színes kavalkádját, akik mind rokoni vagy üzleti kapcsolatban álltak egymással.

A kiállítás Juszuf karikatúráit a történeti antropológia kultúrafogalmába illesztve vizsgálja: a kultúra jelképek rendszere, amelyek segítségével az emberek a környező világot értelmessé teszik a maguk számára. Az eredeti album képei mellett nemcsak mulatságos alakokat látunk kinagyítva, hanem Galata-Pera korabeli térképére vetítve pontos társadalmi – rokoni, baráti, pénzügyi – hálózataikat is megismerjük. A görögök, örmények, zsidók, franciák és olaszok lakta Pera, az európai követségi negyed nemcsak pénzügyi és diplomáciai, hanem kulturális és művészeti központja is volt Isztambulnak. Párizsi mintára ekkor lett Beyoğlu néven a város „hatodik kerülete” úgy, hogy ekkor még más kerület nem is létezett. A 19. század végén Sztambul a nemzetközi kapcsolatok rendszerének záróköve, rozettája: pillanatnyi hangulata határozta meg Kelet és Nyugat biztonságpolitikáját. Európa jövője Perában dőlt el. Juszuf karikatúrái oszmán pasákról, angol, francia, német, svéd, orosz követekről retrospektíve még érdekesebbek, mint saját korukban. Akkor megmosolyogtattak, most kijózanítanak a diplomáciai élet és diplomáciai tárgyalások eredményességét illetően. A kiállítás először a politikus-diplomatákat, majd a művészeket mutatja be Pera világszínpadán. A diplomaták a viccesebbek. Csak néhány név: Sir Henry Drummond-Wolff az angol követségről, Joseph-Maria von Radowitz német követ, Nelidoff herceg orosz követ, Corti gróf, a Don Juan-természetű olasz követ, Muhsim kán, a perzsa követ, Gabriel Hanotaux és Jarosjinski francia követségi titkárok. Kifigurázásuk egyben a politika kigúnyolása is. A művészek közül kiemelkedik Sarah Bernhardt, aki férjével, az Apolló-külsejű, morfinista, görög ripacs Jacques Damalával 1888–1908 között négyszer is járt Perában. De művész volt itt mindenki, dr. Margosoff orvos feleségétől a követségi titkárokig.

Juszuf nem a közönségnek szánta karikatúráit, sőt úgy érezte, bűnhődnie kellene azért, amiért kigúnyolta azt a közeget, amelyben élt. Az album utolsó rajzán alakjai húzzák kötélre a pimasz karikaturistát. A kiállítás legutolsó képe mégsem ez, hanem az a kísérteties üvegfestmény, amelyen Mihran Balassan örmény zongoraművész egy temetőben játssza Saint- Saëns Danse macabre-ját. Hátborzongató prófécia az örmény tragédiáról, az Oszmán Birodalom széteséséről, a perai társadalom élve eltemetéséről. A haláltáncban elsodort világ mementója. 

A szerző köszönetét fejezi ki a Koç Egyetem ANAMED Kutatóközpontjának az isztambuli ösztöndíjért.

1 Robert Darnton: Lúdanyó meséi. A nagy macskamészárlás. Budapest, Akadémiai, 1984. 2 Bánffy Miklós: Politikusportrék. Budapest, Balassi, 2006. 3 Said Naum-Duhani: Quand Beyoğlu s’appelait Péra. Les Temps qui ne reviendront plus. Istanbul, Éditions La Turquie Moderne, 1956.

Yusuf Franko ’nun İnsanları: Bir Osmanlı Bürokratının Karikatürleri (Juszuf Franko alakjai: egy oszmán bürokrata karikatúrái). Koç Egyetem ANAMED Kutatóközpont/ Koç Ünivesitesi Anadolu Medeniyetleri Araştırma Merkezi (ANAMED). Isztambul, İstiklal Caddesi No. 181, Merkez Han, Beyoğlu. 2017. június 1-ig.

Bánffy Miklós (1873–1950) 1912 és '18 között a magyar állami színházak és az Operaház intendánsaként kortárs darabokat állított színpadra. Ő mutatta be például a korábban elutasított Bartók-operákat, A kékszakállú herceg várát és a Fából faragott királyfit. Emellett másfél évig volt a Bethlen-kormány külügyminisztere az 1921–22-es időszakban. Ekkor vették fel Magyarországot a Népszövetségbe, ekkor zajlott a soproni népszavazás, mely a „hűség városának” visszacsatolását eredményezte, a IV. Károly trónrasegítését célzó „királypuccs” és nem utolsósorban a német–orosz különmegegyezéssel záruló genovai békekonferencia, ahol Bánffy a Fresques et Frasques karikatúrasorozatát készítette.