LŐRINCZ LILI: „ERRE MEGY AZ ÚT EZUTÁN, NYOMOMBAN AZ ÚJABB ÖSVÉNY” – BAÁSZ IMRE KALEVALA-ILLUSZTRÁCIÓI

Martos Gábor: Diplomamunka egy diplomamunkáról

Martos Gábor



Baász Imre (1941–1991) a 20. század második fele (közelebbről romániai/erdélyi) magyar képzőművészetének egyik legjelentősebb alakja volt. Magyarországon három évvel a halála után Chikán Bálint művészettörténész (1952–1999) rendezett a munkáiból életmű-kiállítást (Budapest Galéria Szabadsajtó úti Kiállítóterme, 1994. szeptember 23. – október 23.), ahol először voltak együtt láthatók Baász minden alkotói korszakának jellegzetes darabjai: az 1972-ben, még a kolozsvári akadémián készített Kalevala-illusztrációi míves rézkarcaitól egészen a sepsiszentgyörgyi kórházban, a halálos ágyán, közönséges A/4-es írógéplapokra skiccelt fekete-fehér tollrajzaiig; nagy méretű, színes linómetszeteitől az akkorra már természetesen megsemmisült tájátalakító land art műveit bemutató fotódokumentációkig; nagy technikai biztonságról tanúskodó fekete-fehér és színes grafikáitól az egy-egy performanszáról, happeningjéről, művészi akciójáról készített fotókig; hatalmas tárgy-enviromentjeitől könyvborítóin és -illusztrációin, színházi plakátjain és díszlettervein át egészen kis méretű ex libriseiig. A kiállítás mellé megjelent Chikán tollából és szerkesztésében egy háromnyelvű (magyar, román, angol) tanulmánykötet is a művészről, benne 98 fekete-fehér és 16 színes reprodukcióval a munkáiról (Baász. Szabad Tér Kiadó, Budapest, 1994). A képek közül négy fekete-fehér és egy színes a Baász által két különböző magyar nyelvű Kalevala-kiadáshoz készített illusztrációiból mutat be összesen ötöt.
    Baász Imre 1972-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikusnövendékeként, Deák Ferenc, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó grafikusa felkérésére, tanára és mentora, Feszt László szellemi irányítása mellett készítette el az első illusztrációsorozat tizenhat színes rézmetszetét (valamint a kötet borítóját) a kiadó Kalevala-kiadása számára – ez lett egyben a diplomamunkája is. A kiadvány – nyilván nem kevéssé a benne lévő illusztrációknak köszönhetően – még ugyanabban az évben elnyerte a bukaresti Országos Könyvszalon II. díját.
   1975-ben – minden bizonnyal nem függetlenül a Kriterion-könyv sikerétől, valamint Baász időközben készített számos más könyvborítója és -illusztrációja ismeretében – a budapesti Európa Kiadó is felkérte Baászt az ő Kalevala-kiadásuk illusztrálására; a művész ekkor – teljesen új koncepció alapján – tizenkét színes linóleummetszetet készített, valamint két borítórajzot (az egyik a kötet borítóján, a másik a könyvre rákerülő védőborítón jelent meg). Ugyanebben az évben a budapesti Helikon Kiadó neve alatt is kiadták a Kalevalát (1965 és 1982 között a Helikon Kiadó az Európa Kiadóba „beolvadva” működött); ehhez Baász egy harmadik borítórajzot készített, míg belül ebben is az Európa Kiadó által megrendelt, linóba metszett tizenkét kép szerepelt. (És, csak hogy teljessé tegyük a művésznek a Kalevalához köthető kapcsolatainak minden állomását, jegyezzük meg azt is, hogy amikor 1988-ban – pontosan a Kalevala-illusztrációknak köszönhetően – Baász elnyert egy finnországi ösztöndíjat, öt szénrajzot is készített az eposzhoz; ezek közül később egyet a bukaresti finn nagykövetnek adott cserébe annak közreműködéséért, hogy a rajzokat kivihette magával Finnországba, a maradék négyről viszont később egy-egy rézkarcot is született; ezek és a négy szénrajz ma is megtalálhatók a művész hagyatékában. Az első, a Kriterion számára készített sorozat eredeti rézkarc-levonatai közül pedig egy
biztosan egy budapesti magángyűjteményben van, Baász egykori erdélyi költő barátjánál.)
    Baász Imre 1976-tól haláláig Sepsiszentgyörgyön élt és alkotott – Lőrincz Lili ebben a városban született, itt végezte a középiskolát, majd innen került a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem művészettörténet szakára. Nyilván a szülővárosához fűződő személyes kapcsolata is oka volt, hogy harmadév végén diplomamunkáját éppen Baász munkásságából akarta írni, és ehhez találta meg konkrét témaként a Kalevala-illusztrációkat.
     Lőrincz természetesen otthonosan mozog a „hazai pályán”: járt Baász műtermében, alaposan áttanulmányozta a hagyatékát (felfigyelt például a művész érintetlenül hagyott könyvespolcán ma is ott található A Kalevala születése című Väinö Kaukonen-kötetre, mint az egyik lehetséges inspiráló forrásra), beszélt Baász özvegyével, Baász-Szigeti Pálma képzőművésszel, akitől sok személyes dolgot tudhatott meg a művészről, de megtalálta a kolozsvári Ion Andreescu Főiskola raktárában Baász Imre két főiskolásként ott készült grafikáját is, amelyek, mivel gyakorlatilag ugyanazokban az években születtek, mint az első Kalevala- illusztrációk, jó összehasonlítási alapot adtak neki a művész akkori képalkotó-világához.
    Diplomamunkájában Lőrincz egy rövid bevezető után külön-külön tárgyalja a két sorozatot: végigveszi keletkezésük körülményeit, általános jellemzőiket, előzményeiket, illetve egyes motívumaik visszatérését Baász későbbi alkotásaiban, majd végigelemzi mind a két sorozat minden egyes képét: pontosan leírja az első ránézésre bizony nem is minden esetben „megfejthető” képeket, megkeresi és közli azokat a szöveghelyeket az eposzban, amelyekhez az egyes illusztrációk kötődnek (illetve bevallja azt az egy-két esetet, amikor nem talált az adott képhez konkrétan köthető mondatokat), beszél kompozíciós elemekről és a megvalósítás részleteiről, majd végül a két sorozat bemutatása után dolgozata végén elemzi azt a pszeudo „kollázs-elvet”, amelyet Baász főleg a második sorozat egyes darabjainak elkészítése során alkalmazott.
    Baász Imrének ebben az évben lett volna a hetvenötödik születésnapja, és éppen huszonöt éve nincs már közöttünk. A kettős évforduló alkalmából februárban, a születésnapján Sepsiszentgyörgyön egynapos kiállítással emlékeztek rá, júliusban, a halála évfordulóján pedig egy egynapos emlék-szimpóziummal. Ez utóbbin mutatták be a Lőrincz Lili diplomamunkájából készült vékony, nagyalakú, elegáns kiadványt is, amely a fiatal művészettörténész szövege (és néhány egyéb Baász-alkotás) mellett természetesen újraközli Baásznak mind a két teljes Kalevala-illusztrációsorozatát. Merthogy ezek szerint (ott) így is lehet: figyelni a fiatal, akár még csak a pályájuk legelején tartó művészettörténészeknek már az első munkáira, kiadni egy olyan (diploma)munkát, ami eltüntet egy akármilyen apró, de eddig mégiscsak fehér (de legalábbis igencsak világos) foltot egy fontos életműből. Mindehhez pedig talán érdemes még megjegyezni azt is, hogy a Lőrincz-kötet felelős kiadója az a Kopacz Attila (az ettől az évtől Sepsiszentgyörgyön működő Árkosi Kulturális Központ és egyben az ARTprinter Kiadó vezetője), aki a már említett nyári emlékkonferencián a Baászról készült szekus- jelentésekből olvasott fel egy bő válogatást, illetve tartott róluk és általuk alapos elemző előadást; talán egyszer majd ezeket a kordokumentumokat és alapos feldolgozásuk eredményeit is lesz alkalmunk egy hasonlóan fontos és hiánypótló kötetben olvasni.

 

Lőrincz Lili: „Erre megy az út ezután, nyomomban az újabb ösvény” – Baász Imre Kalevala-illusztrációi. ARTprinter Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2016