KORSZERŰ NYARALÁS

Kotsis Iván és a Balaton-parti nyaralás építészeti keretei az 1930-as években

Sebestyén Ágnes Anna

Ha rossz az idő a Balatonnál, érdemes az utcákat járni, keresni és nézegetni a még eredeti állapotukban megmaradt régebbi nyaralókat. A manzárdos Üd-lakok mellett találgathatjuk, melyek azok, amelyek már a Balatoni Intéző Bizottság kaotikus kinézetet megszüntető intenciói szerint épültek, az 1930-as években. Ha a pasztellszínű, zsalugáteres, földszintes nyaralón kb. 15 fokos szögben hajlik a rozsdabarna színű eternitpala tető, akkor valószínűleg ilyenre bukkantunk. Lehet, hogy egy eredeti Kotsis-villára...

A Magyar Biológiai Kutatóintézet Tihanyban (1926-27), háttérben József főherceg nyaralókastélya (1924–25) © Magyar Építészeti Múzeum

„A mai építészet rendeltetésének jobban meg kíván felelni, mint az azelőttiek, ezt értjük tárgyilagosság alatt. Ezt őszintén ki is akarja hangsúlyozni külső megjelenésében, szemben a múlttal, amikor a rendeltetésre való tekintet nélkül reprezentatív külsőket építettek mindenhová…” 1 Kotsis Iván (1889–1980) önéletírásában így vélekedett a korszerű építészetről, visszaemlékezve a hazai építészeti közélet két világháború közötti vitáira, elveire. A Balaton környékén épített modern vonalú nyaralói tökéletes illusztrációi ezen elveinek, pedig kezdetben az ő munkáját is a történeti stílusok, „az eklekticizmusban gyökerező tervezés” határozta meg.2 Ennek szellemében épült meg 1922- ben a nagyon népszerű margitszigeti tejcsarnok (a mai Szabadtéri Színpad helyén), számos falusi csendőrőrslaktanya (1925–28), Zalaegerszegen a neobarokk IV. Károly király-emléktemplom és a hozzá tartozó ferences kolostor (1925–27), valamint a Rákosi-korszakban lerombolt városligeti Regnum Marianum-templom, neoromán stílusban (1926–30).
Az aradi születésű Kotsis Ivánnak már az édesapja, Kotsis Lajos is építész volt, aki elsősorban Erdélyben és az alföldi városokban, például Szolnokon dolgozott. Kotsis Iván és öccse, Endre (1897–1954) követték édesapjukat az építészi pályán (Kotsis Iván két fia, Iván és Lajos is folytatta a családi hagyományt).3 Iván 1907-ben kezdte meg építészeti tanulmányait a budapesti Műegyetemen, diplomáját 1911- ben szerezte. Később műegyetemi oktatóként és gyakorló, tervező építészként dolgozott. Építészeti tevékenységének egyik legjelentősebb szeletét képezi Balaton környéki munkássága, amely a második világháborúig tartott, de mély és hosszan tartó hatással volt a régió építészetének fejlődésére. 1923-ban dolgozott először a tóparton, amikor megépítette balatonboglári nyaralóját, amely családja több generációját is kiszolgálta. 1924–25-ben József főherceg tihanyi nyaralókastélyát még a szívéhez és ízléséhez igen közel álló itáliai reneszánsz stílus elemeinek felhasználásával tervezhette, szinte anyagi korlátok nélkül. „Olaszos kerti palotát építettem, római kaszinó jelleggel, mérsékelt architektúrával, a belsőben XVI. Lajos és empire-szerű interieurökkel” – írta önéletrajzában. Mellette épült fel 1926–27-ben az ugyancsak általa tervezett Magyar Biológiai Kutatóintézet a palotával harmonizáló „olaszos jellegben, de az alaprajzi igényeknek megfelelő, kötetlen csoportosításban”.4

Vizy Marianne hétvégi háza, Balatonújhely (1937) © Magyar Építészeti Múzeum


Kotsis 1928 körül elhagyta a történeti stílusokat és a modern építészet felé fordult. Műegyetemi oktatói tevékenységében azonban mindvégig fontosnak tartotta az elmúlt korok építészetének tanítását, hiszen úgy vélte, az a hallgatóknak műveltséget, ízlést és helyes arányérzéket ad, továbbá felkészíti őket olyan gyakorlati feladatokra, mint amilyen a műemlékek felújítása, anélkül hogy bármennyire is gátolná őket a korszerű építészet művelésében.5 Oktatói elveit saját tapasztalataiból is merítette, mint az önéletrajzából is kiderül: „1928 körül részben természetes belső fejlődés, részben számos külföldi utazás tapasztalatai nyomán kezdtem megtalálni a tisztultabb utat, amelyen haladnom kellett. Az építészettörténeti stílusok formáit most már teljesen elhagytam. Úgy véltem, hogy termékenyítő hatásuk megérlelt annyira, hogy saját lábamra állhatok, és visszamaradt fegyelmező erejük meg fog védeni a szertelenségektől.”6
„Saját lábra állásának” egyik legjobb példája a korszerű nyaralók tervezése és az az állhatatos propagandamunka, amellyel a modern nyaraló típusát népszerűsítette mind szakmai berkekben, mind a nagyközönség köreiben. Ugyanezt a missziót teljesítette kortársa, Bierbauer (Borbíró) Virgil építész, aki a Tér és Forma című építészeti folyóiratot szerkesztette 1928 és 1942 között a korszerű építészet terjesztésének céljával.



A Kotsis család balatonboglári nyaralója (1923) © Lechner Tudásközpont

Kotsis Iván két fiával, Ivánnal és Lajossal A Lechner Tudásközpont A Kotsis-fivérek című kiállításának rendelkezésére bocsátott családi fotó

Kotsishoz hasonlóan Bierbauer is előtérbe helyezte a lakó- és környezeti igényeknek megfelelő építést, szemben a modern formaképzés elsődlegességével. Óva intett az üres formalizmustól és leszögezte, hogy „a korszerű építészet az élet, a mai élet számára akar építeni”.7 A lap szerkesztője és szerzői abból indultak ki, hogy az építészetnek az első világháború után megváltozott életmódot kell kiszolgálnia, amely immár nem az önreprezentációról szól, hanem a felgyorsult életritmusról és a megváltozott kényelmi szempontokról. Divat lett a mozgás, a sport, a napfürdőzés és a friss levegőn tartózkodás csakúgy, mint a kisportolt test, a napbarnított bőr és a mozgást nem korlátozó ruházat. A modern szellemű építészek az életmódbeli változással igyekeztek lépést tartani. A Tér és Forma rendszeresen foglalkozott a korabeli lakáskérdéssel, így kislakások, bérházak, családi házak és nyaralók építésével is. Szükség is volt rá, mert az 1930-as évek elején tetőző gazdasági válságot követően fellendült a nyaralótelepek építése.8 Ami korábban csak az arisztokrácia és a tehetős polgárság kiváltsága volt, ekkorra már a középrétegek számára is elérhetővé vált. Mind többen vágytak kiszabadulni a nagyvárosi porból és zajból, így népszerű lett családi házat építeni a budai hegyekben, Pasaréten vagy épp a Duna mentén, a Lupa-szigeten.9 De voltak, akik a Balatont választották és ott kívántak nyaralót építeni. Az árérzékeny középosztály már nem akart vagy épp nem tudott nagy összegeket kiadni nyaralóépítésre, így gyakran nem fogadtak építészt, hanem kőműves mestereket alkalmaztak, akik nem ritkán kellő szaktudás nélkül, rossz minőségű építőanyagokkal dolgoztak és nem használtak megfelelő épületszerkezeteket. Ugyanakkor – ahogyan a korabeli sajtóban is megjegyezték – az egyesek számára még mindig fontos reprezentáció jegyében elburjánzottak a pártázatos „lovagvárak”, az „álmanzárdok” és az „álromantikus” tornyok.10 A silány anyaghasználat és kaotikus építészeti formaképzés láttán a kor építészei a regionális problémák megoldásán kezdtek gondolkodni. Kotsis Iván ebben a munkában vezető szerepet játszott.



Kresz Károly nyaralója Balatonkenesén (1933) © Lechner Tudásközpont

Fontos előrelépésnek számított, hogy 1929-ben megalakult a Balatoni Intéző Bizottság, amely a tóparti üdülőhelyek ügyeit kezelte. A Bizottság 1935-ben kiadta a tópart építési szabályrendeletét, és innentől kezdve siófoki műszaki kirendeltségükön építészek bírálták felül a beadványi terveket. E fontos eredmény előtt, 1931-ben a Magyar Mérnök- és Építészegylet értekezletsorozatot rendezett a Balaton környékének közgazdasági, egészségügyi és építészeti problémáiról. Az ankét építészeti anyagát, 30 korszerű balatoni villa tervét a Tér és Forma 1931. évi 2. számában mutatták be, majd 1932-ben tematikus szám keretében (5–6. szám) a lap közölte az előadások anyagait is. Utóbbiban jelent meg Kotsis Iván Művészet a balatoni építkezésekben című cikke is.11 Kotsis hangsúlyozta a tervező építészek bevonásának szükségességét, hiszen így lehet elérni, hogy a Balaton környékén színvonalas építőtevékenység folyjon. Itt is megismételte, hogy a tervezésnél a szükségletekből kell kiindulni, és ha minden építész így tesz, akkor a Balaton környéke egységes képet és harmonikus látványt fog mutatni. Továbbra is hangsúlyozta, hogy értő megbízó nélkül nem lehet korszerűen építeni. A megváltozott életmódnak megfelelő építészeti keretek elterjesztése népnevelő funkcióval is bír, tehát a modern életmód és a korszerű építészet propagálása gyengíti, idővel remélhetőleg kiirtja a polgári rétegben még fellelhető úrhatnám hóbortokat.



A balatonboglári római katolikus templom (1931) korabeli képeslapon (részlet) © Magyar Építészeti Múzeum

Kotsis és hasonló gondolkodású építésztársai szerint a nyaraló olyan új épülettípus, amelynek nem adhat mintát sem a városi villa, sem a vidéki kúria, még kevésbé a parasztház. A nyaraló a városi ember pihenését szolgálja a nyári szezon pár hónapjában. A belső tér tulajdonképpen csak rossz idő esetén és esténként használandó, a napot a család elvileg a szabadban tölti. A belsőben tehát mindössze egy közös lakószobára és lehetőleg – tekintettel a családtagok számára – minél több hálófülkére van szükség, hogy mindenki számára biztosítva legyen a zavartalan pihenés. A belső berendezés szorítkozzon a szükséges minimumra, a díszítés pedig lehetőleg a nullára. Így modern építészeink szerint a megrendelő jól funkcionáló és olcsón megépíthető nyaralót kap. Kotsis önéletrajzában az életmódbeli igényeken túl leírja a balatoni mikroklímáról tett megfigyeléseit és az ebből következő építészeti megoldásokat is; ez jelenti építészeti regionalizmusának alapját. „A Balaton partja nagyon szeles, éspedig északnyugati irányból. A szélviharok olykor napokon keresztül tartanak. Ezért magas tetőt nem szabad építeni, a cserepet a szél lefújja. (…) Ehelyett alacsony hajlású tető kell, de nem lapos tető, amelyet vidéken nem tudnak kellő szakszerűséggel készíteni, és egyébként is tele van hibaforrásokkal. A 15°-os tetőhajlást tartottam legjobbnak, amit 14 cm-es átfedésű és kellemes rozsdabarna színű eternitpalával jól le lehet fedni. Mivel az erős szelek az esőt ferdén csapják, nagy kiülésű ereszpárkány kell, ami az alacsony tetőhöz jól megy és egészséges befejezett jelleget ad, amely egészen közel kerül az egyszerű olasz kerti házakéhoz. A homlokzatokról természetesen száműzni kell mindenfajta építészeti giccset, amely azon a vidéken régóta és nagyon elburjánzott, az egészséges geometrikus tömegű kis házakat sima falakkal kell kialakítani és mészfestékkel lefesteni jól megválasztott pasztellszínre, ami időközönként könnyen és olcsón megújítható. Ajánlatos a szelek és a nap miatt az ablakokra zsaluszárnyakat készíteni, amelyeknek színe jól összhangba hozható a fal színével. A földszintes típust tartottam jónak, amelyben két-három szoba elhelyezhető, nagyobb általában nem kell, a szélnek is kevésbé van kitéve, jobban megbúvik a fák alatt. Olcsó és amellett barátságos is. A most leírt és a helyi adottságokból eredő természetes kellékek önmaguktól kiadják a balatoni kertes ház alakját.”12 Ennek megfelelően Kotsis számos tervváltozatot készített, épített, illetve munkáit szaklapokban rendszeresen publikálta. Egyszerű mintaterveit azzal a céllal is készítette, hogy ha az építtető mégsem venné igénybe építész közreműködését, a házat a kőműves mester is gond nélkül felépíthesse. A Kotsis tervezte balatoni nyaralók közül saját boglári családi háza mellett érdemes megemlíteni Vizy Marianne 1937-es hétvégi házát Balatonújhelyen (ma már Siófok része), amely minden részletében kielégíti az egyszerű, földszintes, minimális igényeknek megfelelő nyaraló típusának követelményeit. Kotsis másik, egyik legtöbbet publikált balatoni nyaralója Kresz Károly háza Balatonkenesén (1933), amelyet a Tér és Forma, sőt a német Baumeister című folyóirat is közölt 1935-ben.13 Önéletrajzában leírja, hogy kitűnő kapcsolat volt közte és a megbízó között, így biztosak lehetünk benne, hogy az épület Kotsis elképzeléseit tükrözi. Az olaszos stílus még itt is felismerhető, bár már nem az itáliai reneszánsz formák alkalmazásában jelenik meg, inkább az olasz vidéki ház mediterrán jellege érvényesül a ház tömegalakításán és részletformáin keresztül. Itáliai utazásainak köszönhetően ugyanis az olasz építészet (nemcsak a reneszánsz, hanem a kortárs is) hosszan tartó inspirációs forrást jelentett számára.
 

Templombelső a szószékkel © Lechner Tudásközpont

Kotsis az 1930-as években sem csak nyaralókat épített a Balaton partján, hiszen ebből az időből való az általa tervezett balatonboglári római katolikus templom (1931),14 melyet a későbbiekben a plébánia (1938) és a kultúrház (1942) épületével egészített ki. A templom nem a nyaralóövezetbe épült, hanem a helybéliek számára, de Kotsis a falusias környezethez is az egyszerű, letisztult, modern formát vélte megfelelőnek. A templom az olasz novecento építészetével mutat rokonságot – hasonlóan a nagyjából egykorú, Rimanóczy Gyula tervezte Pasaréti téri templommal Budapesten (1931–34). „Lapos lefedése és campanileszerű tornya miatt sokan olaszos reminiszcenciákat láttak benne, magam mindezek mellett magyar levegőt érzek rajta, és azt, hogy a faluba jól beleillik” – fogalmazott Kotsis.15
Kotsis tehát minden egyes megbízásánál tekintetbe vette a balatoni régió sajátosságait, klímáját, tájképi adottságait, a már meglévő épített környezetet és az ott zajló életet. Akár nyaralót, akár főúri palotát, tudományos intézetet vagy templomot tervezett, alázattal közelített munkájához, s a célnak leginkább megfelelő megoldást kereste. Következetesen képviselte a két világháború közötti hazai modern építészet korszerű, ám kevésbé keményvonalas szárnyát. Kiegyensúlyozottan minőségi építészete, propagandatevékenysége és oktató munkája a hazai modern építészet megkerülhetetlen alakjává teszi.16

 

A Kotsis fivérek, Lechner Tudásközpont, 2017. december 31-ig.
 
1 Kotsis Iván: Életrajzom. Szerk. Prakfalvi Endre. Budapest: HAP Galéria – Magyar Építészeti Múzeum, 2010, 215. o.
2 Lásd IV. fejezet, „1921–28: az eklekticizmusban gyökerező tervezések évei”, Kotsis: i. m. 59–99. o.
3 Kotsis Iván családjáról, gyermekkoráról és tanulóéveiről lásd Kotsis: i. m. 13–25. o. Kotsis Endre 1954- ben, fiatalon halt meg, talán ezért is kevésbé ismert munkássága a 90 éves koráig aktívan tervező fivéréhez képest, pedig hasonló gondolkodású és kvalitású építész volt, aki szintén tanított a Műegyetemen. A hagyatékból számos épületfotója, terve került elő. A mezőgazdasági építészetről 1954-ben jelent meg könyve.
4 Kotsis: i. m. 79. o. Az intézetben helyet kapott egy Vaszary János-féle pannó, lásd Virág Judit: Le a pannóval, éljenek a vidrák! Artmagazin 14 (2016), 5. szám, 46–52. o.
5 Kotsis Iván: Építésznevelés a Műegyetemen. Tér és Forma 3 (1930), 4. szám, 192–195. o.; Kotsis: i. m. 182–183. o.
6 Kotsis: i. m. 103. o.
7 Bierbauer Virgil: A korszerű építészet: Forma vagy tartalom. Tér és Forma 5 (1932), 1. szám, 6. o.
8 A balatoni nyaralótelepek építészeti problémáiról és fejlődéséről bővebben lásd Wettstein Domonkos: Építészet, identitás, Balaton. Regionális stratégiakeresés a harmincas és a hatvanas évek építészetében. Utóirat: A Régi-új Magyar Építőművészet melléklete 13 (2013), 72. szám, 23–28. o.
9 Sebestyén Ágnes Anna: Új nő és új építészet – Avagy mit keresnek fürdőruhás nők a modern építészeti fotókon? Artmagazin 11 (2013), 5. szám, 38–41. o.
10 Komor János: Hogyan építünk – és hogyan kellene építeni a Balaton partján. Tér és Forma 4 (1931), 2. szám, 41–42. o.
11 Kotsis Iván: Művészet a balatoni építkezésekben. Tér és Forma 5 (1932), 5–6. szám, 168–170. o.; a balatoni ankét előadói, illetve a tematikus szám szerzői voltak Kotsis Ivánon kívül pl. Medgyaszay István, Padányi Gulyás Jenő és Antal Dezső építészek.
12 Kotsis: i. m. 66–68. o.
13 Tér és Forma 8 (1935), 3. szám, 69–70. o.; Der Baumeister 33 (1935), 3. szám, 110–111. o.
14 A balatonboglári templom. Tér és Forma 6 (1933), 4–5. szám, 107–110. o.
15 Kotsis: i. m. 142. o.
16 A Lechner Tudásközpontban 2017. május 10-én nyílt, Kotsis-fivérek kiállítás apropója és legfontosabb forrása a Tudásközpontba került Kotsis Iván szakkönyv- hagyaték és a Kotsis Endre épületeit tartalmazó fotóalbum. Kotsis Iván építészeti hagyatékának jelentős részét a Magyar Építészeti Múzeum őrzi, amelyet a múzeum 1994-ben vásárolt meg ifj. Kotsis Iván özvegyétől, Szász Hedvigtől.
 
Az archív épületfotók forrása, ha másként nem jelöltük: Dr. Kotsis Iván: Épületek és tervek, Pósa Károly Könyvkereskedő Kiadása, Budapest, 1945 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)