FAFAJ A VILÁGOT JELENTŐ DESZKÁKON

Magyar akác a Trafóban

Gosztola Kitti

Mire jó az akácfa? Tudjuk, hogy megköti a futóhomokot, virágából lesz az egyik legfinomabb méz, de az is igaz, hogy nem a honfoglaló magyarokkal jött hozzánk, hanem Amerikából kaptuk. Ha valahol megtelepszik, elkezdi kiszorítani a gyengébb fajokat, hiába azok az őshonosak. Most akkor hogyan viszonyuljunk hozzá? Asszimilálódjon, integráljuk a honi flórába, vagy igyekezzünk megszabadulni tőle? És hogyan viszonyuljunk ahhoz, hogy mások mikor hogyan viszonyulnak hozzá és a hozzá hasonlókhoz? Drámai kérdések, de szórakozva tudjuk majd végiggondolni őket.

Magyar akác (Robinia pseudoacacia), a darab főszereplője Fotó: Csányi Krisztina

Az akácot Magyarországon az elmúlt évszázadokban számtalan irodalmi műben és dalban örökítették meg, és valószínűleg ugyanennyi népi bölcsesség és tévhit is kötődik hozzá. Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész Magyar akác című, első közös darabjukban a széles körben elterjedt vagy éppen kevéssé köztudott ismeretek és elbeszélések felkutatására és megelevenítésére vállalkoztak. Vélt vagy valós történelmi összefüggéseket tártak fel, az akác (Robinia pseudoacacia) aktuálpolitikai megbélyegzettségének okait kutatták, s mindezek nyomán állították színpadra élő akácokból álló kertinstallációjukat. Az előadás dramaturgiai hátterét a szerző-szereplők akácmozgalma adta – faültetési akcióik szolgáltak az akác-szimbólum kibontásának kereteként.



Pálinkás Bence György, Eke Angéla, Kristóf Márton, Homonnai Katalin és Kelemen Kristóf a Magyar akác plakátján Fotó: Csányi Krisztina

A darab megértéséhez nem szükségesek különleges botanikai ismeretek; a mű ökológiai kérdésekben sem foglal állást. Annál élesebben világít rá viszont arra, hogy a különböző ideológiák, akár a tudományos megállapításokból is gondosan (értsd szelektíven) szemezgetve, hogyan használják fel az akácfát saját nézeteik igazolására vagy egyéni érdekeik érvényesítésére. Egy-egy videobejátszás erejéig sorra felidéződnek a színpadon az elmúlt években a médiában lezajlott akáccal kapcsolatos politikai viták. Szó esik az idegenhonos inváziós növény- és állatfajok szabályozásáról szóló EU-rendeletről, amely nyomán elszabadultak a törvényhozói indulatok. A magyar kormány védelmébe vette az akácot, zászlajára tűzte, hungarikummá avatta és megígérte neki (sic!), hogy megvédi attól az Európai Uniótól, amely a jogszabályban egy szóval sem említette, hogy kiirtásra ítélné. Különösen groteszk színezetet kapott az akácügy Kövér László 2002-es nyilatkozatának felidézésével, amelyben a politikus még teljes mellszélességgel kiállt az akác ellen. Egykori olthatatlan ellenszenve a „rendkívül kártékony és agresszív” fafaj iránt könnyen magyarázható a Medgyessy Péter által éppen akkoriban életre hívott Akácfa-mozgalom nevű civil szervezet létével; Kövér a szocialistákat és az akácot egyaránt súlyos történelmi tévedésnek minősítette. Az akác körül kialakult viták áttekintése után a darab a faültetési akciókat elevenítette meg, a 18. századtól máig: az alföldi futóhomokot akáccal megkötő Tessedik Sámueltől az Akác-koalíció fideszes képviselőjéig, Glattfelder Béláig. Az alkotók, a darabban szintén szereplő Eke Angélával és Homonnai Katalinnal és a színmű zenei betétjeiért felelős Kristóf Mártonnal, maguk is ültettek akácot és akcióikat rögzítették is. Olyan jelentéssel terhelt helyszínekre telepítettek egy-egy akácfacsemetét, mint az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ahol erre hivatalos engedély is kaptak) vagy az egykori illegális munkásmozgalmi találkozóhely, Hűvösvölgy (ahol a hely szelleméhez hűen gerillakertész-akció keretében ültettek). A legenda szerint Ópusztaszer az országalapítás színhelye. Ha valaki ezen a helyen ülteti el az évszázadok alatt a magyar kultúra részévé vált, de idegenhonos akácot, akkor gesztusa szimbolikus: azt a nyilvánvaló tényt erősíti meg, hogy a Kárpát-medence kultúrája heterogén összetevőkből épült fel. A hűvösvölgyi faültetés kapcsán a mozgalmak működéséről, sikereiről vagy kudarcba fulladásáról is elgondolkodhatunk, amihez zenei aláfestésként a munkásőr-induló, a Bunkócska szól, az „eleven fa gircses-görcsös ágáról”. A történelem azonban nemcsak e két ültetés összefüggésében bukkan fel a színen. Kézenfekvő, hogy a föld alatt terjedő gyökerekből újrasarjadó akác a nemzeti traumák utáni újrakezdés jelképe is, gondoljunk akár az Alföld török hódoltság utáni újrafásítására vagy arra, amikor Trianont követően Magyarország elveszített faállományát az akáccal tudta pótolni. Nem tudunk úgy gondolkodni a természetről, hogy ne vetítenénk bele saját társadalmi eszményeinket, és fordítva, magáról a kultúráról való képzeteink képileg és nyelvileg is természeti metaforákra épülnek. A darab egyik fontos motívuma, hogy a mindent túlélő, szívós és valóban csaknem kipusztíthatatlan akác az ember létért való küzdelmének metaforájává is válhat. Az akácot azonban a politikus hétköznapokban olykor egymással ellentétes dolgok szimbólumaként használják; mindez sokat elárul arról, hogyan működik, vagy éppen hogyan nem működik a magyar társadalom. De ha gondolatban kicsit hátrahagyjuk a Magyarországnak nevezett üvegházat, hamar beláthatjuk, a dolgok másutt is hasonlóan folynak; ha a bevándorlás vagy a nemzetiség kérdéséről van szó, a talaj mindenhol ingoványos. A juharfalevelet mint szimbólumot a 18. században kezdték el használni a Szent Lőrinc folyó mentén letelepedett kanadai franciák. Lassan elfogadott nemzeti jelképükké vált, 1834-ben Montreal első polgármestere, Jacques Viger ezekkel a szavakkal állt ki mellette: „erdeink királya ... a kanadai nép jelképe.” 1867-ben Alexander Muir skót származású tanító egy hazafias verset is írt róla The Maple Leaf Forever (Juharlevél mindörökké) címmel, mely a kanadai angolok körében igen népszerű volt, de brit-központúsága miatt a franciák nem szerették, így hivatalos nemzeti himnusszá nem válhatott.







Részletek a darabból Fotó: Csányi Krisztina

A juhar mellett említhetjük a fügekaktuszt is, amelyet két szemben álló nemzet sajátítana ki nemzeti szimbólumaként. A Közép-Amerikában őshonos fügekaktusz Mexikóból került Palesztinába, ahol mind a zsidók, mind pedig a palesztinok jelképe lett, egymással szöges ellentétben álló jelentéssel: a zsidók földhöz való ragaszkodásuk, míg a palesztinok saját elidegenítésük jelképét látták benne. Az 1917- es Balfour-nyilatkozatra (melyben a britek támogatták a cionistákat egy zsidó állam létrehozásában Palesztina területén) a palesztinok egy tiltakozó dallal reagáltak, melynek központi motívuma ugyancsak a fügekaktusz volt. A refrénben „Ya’ayn kuni subbara – Oh, szem, légy kaktuszfa!” a palesztinok önrendelkezési jogukat féltve azért fohászkodtak, hogy a természetes kerítés céljából betelepített kaktuszok továbbra is védjék területi határaikat. A kaktuszgyümölcs az Izraelben született zsidók jelképe is egyben, arra utal, hogy az izraeliek kívül „szúrósak”, belül viszont „édesek”, mint a fügekaktusz ehető termése. Ez az egyébként úgyszintén idegenhonos, inváziós faj, mely nemcsak az izraeli–palesztin konfliktus helyszínét, de Európa és Észak-Afrika mediterrán területeit is kolonizálta, hazájában, Mexikóban szintén nemzeti jelkép, a címerben is felbukkan: a fügekaktuszon ülő, csőrében kígyót tartó sas az aztékok eredetmítoszára utal. Ezek a növények úgy lettek jelképei azoknak a mesterségesen létrehozott közösségeknek, mint a magyarság, a kanadaiak vagy az izraeli zsidóság, hogy közben egyszerűen csak a túlélésre koncentráltak – más szóval csak úgy növény módra léteztek –, minden más körülményt az ember alakított.
A darabot az akácfa-monológ zárja, amit játékos módon maga a növény mond el. Beszéde a „hadd legyek az ágencia győzelmének fája” sorral végződik, amit ha nem antropocentrikus nézőpontból próbálunk meg értelmezni, akkor valami olyasmit jelent, hogy a növények is lehetnek a történelem alakítói. A darab szerzői, ha a történelmet egyelőre nem is alakították, de az akáchoz kapcsolódó Wikipédia-oldalakat már átformálták. Ökologikus hackerként avatkoztak be a szócikkekbe, és újabb gerillaakciók keretében olyan klasszikusokat vettek kezelésbe, mint amilyen a Walesi bárdokhoz készült Zichy Mihály-grafika vagy az Alaptörvény történelmi fejezeteit illusztráló híres vagy hírhedt festmények. A sorsfordító események alkalmával (a megáradt Csele patak partján, az egri vár hős védőjének kezében vagy Nagy Imre és társai újratemetésén) felbukkanó lombos akácfa- vagy finom ágacska-matricák új tartalmakat ültetnek a meglévők mellé.
Akcióik, akárcsak felszólításaik programként is értelmezhetők: Próbáljunk meg értően bánni a fákkal! Az akác a lepusztított talajon is megél, használjuk hát továbbra is őket a meddőhányók fásítására, a gazdagabb termőhelyet igénylő tölggyel szemben! Válasszuk országunk szimbólumává a veszélyeztetett növényeket, ahogyan ezt Svájc teszi a havasi gyopárral! És tűzzük őket egy befogadó nemzeteszme szimbólumaiként zászlainkra!

 

MAGYAR AKÁC
rendezés, koncepció: Kelemen Kristóf, Pálinkás Bence György
előadók: Eke Angéla, Homonnai Katalin, Kelemen Kristóf, Kristóf Márton, Pálinkás Bence György
zene: Kristóf Márton
időtartam: 70 perc
A darab legközelebb 2017 őszén szerepel a Trafó programjában.